Ponta do Pargo (egyházközség)

Ez a sziget déli partjának legnyugatibb egyházközsége (freguesia). A tenger fölé magasodó sziklák tetején fekszik. Területének egy része festői síkság, jelentősebb felszíni egyenetlenségek nélkül; ez alól főként az északról határoló hegyvidék kivétel.

Nevének eredetét Gaspar Frutuoso világosan elmondja: „Calhetából a kapitány továbbhaladt a part mentén az utolsó, tengerbe nyúló földnyelvig, ahonnan úgy tűnik, mintha nem volna több szárazföld. Miközben ott tartózkodott, Tristão és Álvaro Afonso hajócsónakjának emberei egy halat vittek neki. Pargónak látszott, csodálatosan nagy volt, a legnagyobb, amelyet addig láttak; erről a halról kapta az a földnyelv a Ponta do Pargo nevet. Ponta do Pargótól a part észak felé fordul egy másik földnyelvig, amely innen egyesek szerint két, mások szerint három légua távolságra van. . .”

Ponta do Pargótól észak felé továbbhaladva Ponta do Tristão (’Tristão-fok’) következik. Mint ismeretes, ez volt a Funchal és Machico közötti kapitánysági határ egyik végpontja; a másik Ponta da Oliveira (’olajfa-fok’) volt.

A ma Ponta do Pargo egyházközségét alkotó földek eredetileg Fajã da Ovelha (’a juh partsíkja’) plébániájához tartoztak. Akkor választották le őket róla, amikor Ponta do Pargót önálló egyházközséggé szervezték. Alapításának pontos éve nem ismert, de 1560 előtt kellett történnie: az abban az évben március 4-én kiadott királyi rendelet (alvará régio) egy moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzával és egynegyednyi borral növelte a plébános javadalmát (côngrua), amely akkor évi 11 000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) volt. Az 1577. március 1-jei királyi rendelet a plébános éves fizetését 20 000 réisben állapította meg, az 1581. június 9-i pedig évi 25 000 réisre emelte.

Az új plébánia székhelyéül a Szent Péter-kápolna szolgált; alapítójáról és építésének évéről nincs tudomásunk. Később kibővítették és átépítették, de ezeknek az időpontját nem tudjuk pontosan meghatározni. A Pénzügyi Tanács 1620. július 20-i utasítása elrendelte az újjáépítését, amelynek költségét 2 231 606 réisre becsülték. Nem tudni, hogy az építkezés azonnal megkezdődött-e, mert ez nem mindig történt így. 1851-ben jelentős javításokat végeztek a templomon, mintegy 1 700 000 réist költve rá. Tájékoztatásunk szerint a plébániatemplom építései és újjáépítései során három különböző helyen állt, de mindvégig ugyanazon a Salão (’terem’) nevű településrészen. Először a Pé do Pico (’a csúcs lába’) nevű helyen, azután Achada da Igrejában (’templom-fennsík’), végül pedig ott állt, ahol jelenleg is található.

Pedro de Couto Cardoso, André Nogueira és Duarte Mascarenhas Jaques voltak az első papok, akik ebben az egyházközségben plébániai szolgálatot láttak el. A 18. század végén lelkészséget (curato) hoztak itt létre.

Ebben a plébániában található az Oltalmazó Boldogasszony-kápolna (Nossa Senhora do Amparo) és a Nagyboldogasszony-kápolna (Nossa Senhora da Boa Morte), amelyekről másutt már szóltunk.

Két állami elemi iskolája van: a fiúiskolát 1850-ben, a leányiskolát 1910-ben alapították. Méltó itt megemlékeznünk Dona Maria Amelia de Sousa magántanárnő munkájáról. Közel hetven éven át tanította az elemi ismeretekre ennek és a szomszédos egyházközségeknek sok fiú- és leánygyermekét, nagy szakértelemmel és a legnagyobb odaadással. Megérdemli, hogy neve fennmaradjon az egyházközség lakóinak emlékezetében.

Ebben az egyházközségben három hitbizományi családnak volt a székhelye; utolsó képviselőik João Alves Espinola e Freitas, Francisco Freire de França e Almeida és Manuel de Ponte de Gouveia voltak.

Jelentős a szarvasmarha-hizlalás és a vajkészítésre szánt tej termelése. Ugyanazokat a növényeket termesztik, mint a többi egyházközségben, a cukornád kivételével. Külön említést érdemel a vidéken termő sercial (fehér szőlőfajta) bor, amelyet mindig kiváló minőségűnek tartottak.

A mezőgazdaságot a Moinhos, Cabo, Lombada da Velha, Ribeira da Vaca, Serrado, Serra, Ribeiro Velho, Lombadinha, Amparo és Lombo levadák (öntözőcsatornák), valamint a Levada do Rabaçal szolgálják; ez utóbbi az egyházközség egy részét is öntözi. Ponta do Pargo és Achadas da Cruz (’a kereszt fennsíkjai’) partvidéke rendkívül veszélyes volt a hajózásra. Ezért az előbbi egyházközségben világítótornyot kellett létesíteni: ott nyúlik ki legmesszebbre a part, és olyan magasan fekszik, hogy a lámpa fénye könnyen több mérföldre elláthatott. A világítótoronynak szánt épületet néhány éve emelték a kerület főtanácsának (Junta Geral do Distrito) kezdeményezésére; a főtanács a teljes építési költséget fedezte. A világítótorony 1922. június 5-én kezdte meg működését. Az egyházközségben távíró- és postaállomás, valamint szemaforállomás is van.

Ez a plébánia Porto Moniz (’Moniz kikötője’) községéhez (concelho) tartozott annak 1835-ös létrehozásától az 1849-es megszüntetéséig, majd Calheta (’kis öböl’) községéhez került. Amikor 1855-ben visszaállították Porto Moniz községét, Ponta do Pargo egyházközségét ismét hozzá csatolták. Az 1871. június 26-i törvény leválasztotta Porto do Moniz községéről, és visszacsatolta Calheta községéhez, amelyhez ma is tartozik. Főbb településrészei: Cabo, Lombada Velha, Ribeira das Vacas, Serrado, Salão, Corujeira de Dentro, Corujeira de Fora, Lombadinha, Amparo és Lombo. A plébánia lakossága az 1911-es népszámlálás szerint 2546 fő.