Állattenyésztés

A mezőgazdaság egyik legértékesebb támasza, mint tudjuk, az állattenyésztés, különösen a szarvasmarha-tenyésztés: a szarvasmarhák adják a sajt és a vaj készítéséhez szükséges alapanyagot. Madeirán minden szarvasmarhát istállóban tartanak, és elsősorban ezek az állatok látják el a gazdálkodókat a különféle növények termesztésére szánt földek trágyázásához nélkülözhetetlen anyaggal.

Amit itt az állattenyésztésről elmondhatnánk, azt már meglehetős részletességgel kifejtettük az Elucidário e kötetének 70–75. oldalán, a Gados című szócikkben; oda utaljuk az olvasót. Ugyanakkor nem szeretnénk említés nélkül hagyni egy érdekes részletet a madeirai lófélékről, amely kiegészíti a Gados című szócikkben már leírtakat. Az információt az egykori Diário Popular (’Népi Napilap’) 1902. július 2-i számában megjelent cikkből vettük; elolvasása igen hasznos lehet e téma megismeréséhez.

“

„Portugáliából vitték Madeirára a telepesek élelmezéséhez és munkájához szükséges állatokat. A földek művelésbe vonásával azonban fokozatosan csökkent a legelők területe, és a szűkös táplálék miatt az állatok testmérete is fokozatosan kisebb lett.

Ma a szigetre elsőként került lovak leszármazottai kis termetükről felismerhető változatot alkotnak: a madeirai lovak átlagos marmagassága 1,22 m, a legnagyobbak sem magasabbak 1,30 m-nél.

Ezt a változatot João Tierno, Madeira egykori állattenyésztési intendánsa (intendente de pecuária) a következőképpen írta le.

“

„Az ehhez a fajtához (casta) tartozó lovak feje általában hosszú, keskeny és sovány; orrhátuk egyenes, olykor enyhén ívelt; fülük rövid, szemüregük csontos pereme kiálló. Nyakuk nem túl vastag, sörényük közepesen dús; oldaluk lapos, hátuk beesett, faruk csapott, farkuk hosszú és sűrű, hasuk kicsi és behúzott, lábuk egyenes, csontozata vékony. Szívósak és igénytelenek: erre az igénytelenségre a sovány, lerágott legelők kényszerítik őket. A meredek hegyekben való legeléshez szokva végtagjaik szabályos állásúak, patáik kemények lettek. Ezek a tulajdonságok, hegyvidéki természetük velük született élénkségével együtt, alkalmassá teszik őket a sziget zord ösvényein végzett munkára.

E leírásból kitűnik, hogy a madeirai póni a domború fejélű portugál ló, a bétikai–luzitán típus képviselője. Bár a szűkös táplálkozás kis termetűvé tette, még őrzi eredeti formáinak eleganciáját.

Madeirán a lovakat legelőn tartják. Még az előrehaladottan vemhes kancák is a hegyekben legelnek. Csikóik ott születnek, és anyjukat követik, anélkül hogy menedék védené őket az időjárás viszontagságaitól.

Ilyen körülmények között érthető, miként veszítette el a szigetre került bétikai–luzitán fajta öt évszázad alatt fokozatosan eredeti testi jellegzetességeit, míg a mai madeirai változattá alakult.

Madeira lóállományának nincs gazdasági jelentősége. A szigeten látható néhány jó lovat a portugál szárazföldről hozták; hátaslóként vagy a Funchalban található igen kevés kerekes kocsi vontatására használják őket. A városban inkább ökrök húzta fényűző szánokkal közlekednek.

A madeiraiak nemegyszer próbálkoztak keresztezéssel, hogy zömök kis lovaik termetét megnöveljék. A sziget mezőgazdasági viszonyai által meghatározott tartásmód azonban ezeket a kísérleteket mindig meghiúsította.”