Halászat

A halászat a szigetcsoport két fő szigetén folyik; Madeira déli partján Funchalban, Caniçóban, Machicóban, Câmara de Lobosban és Paul do Marban a legjelentősebb. 1914-ben 537, összesen 1222,17 tonna űrtartalmú hajó volt nyilvántartva kifejezetten a vizeinken folytatott halászatra. Ugyanabban az évben további 519 hajót használtak más tengeri feladatokra, például utasszállításra, hajók melletti árusításra, a szigetcsoport különböző kikötői közötti teherszállításra stb., stb. Halászként 893 embert tartottak nyilván: 835 felnőttet és 58 kiskorút. Ők fizették a fejadót, és hozzájárultak a Hajótöröttek Segélyező Intézetének (Instituto de Socorros a Náufragos) működéséhez. Másoknak is volt engedélyük halászatra, de csak akkor halásztak, ha nem akadt más munkájuk. Velük együtt a nyilvántartott halászok száma 1648-ra emelkedett: 1585 felnőttre és 63 kiskorúra.

Madeirán a legfontosabb halászeszközök a hálók, a horgászbotok, a briqueira (madeirai kézi fenékhorog), az agulheira (középvízi horgászzsinór csukahalra), a gorazeira (mélytengeri horogsor tengeri keszegre), a cherriola (függőleges, többhorgos mélytengeri zsinór), a merítőháló (peneiro), az ugróbotok és a halfogó varsák (lásd ott). A parttól legtávolabb tonhalra és kardhalra halásznak. Az utóbbi fogásához igen hosszú zsinórt használnak, amelyből rövid oldalsó zsinórok, úgynevezett chambionok ágaznak ki. Mindegyik végén egy drótdarab tartja a horgot. Ha egy vagy több ilyen felszerelést a csónak oldalához erősítenek, olykor rövid idő alatt is sok kardhalat fognak. A kardhal általában mintegy ezer braça mélységben él.

Hálóval chicharrót, makrélát, sargót, pargót és más, a vízfelszínre feljövő fajokat fognak; briqueirával sügérfélét, peixe-reit, pargót, alfonsimot, bôca-negrát, gorazt, castanheta-do-altót stb.; agulheirával pargót, chicharrót, makrélát stb.; gorazeirával salmonete do altót, tőkehalat, pargót, bôca-negrát, gorazt, castanheta-do-altót stb.; cherriolával tőkehalat, chernét stb.; merítőhálóval castanhetát, roncadort és más apró halakat; varsákkal pedig murénát, salmonete de rolót, polipot stb. Az ugróbotokat tonhal és csíkoshasú tonhal (gaiado) fogására használják. Ezeket horoggal is ki lehet fogni, ha nem jelennek meg a víz felszínén. A horgászbotokkal bodiãót, bogát, douradát, dobradát és sok más, nem nagy termetű fajt fognak. Csaliként gyakran használnak makrélát, chicharrót, rákot, tányércsigát, tintahalat és tengeri pókot; a csalit sokszor a kifogni kívánt fajhoz igazítják.

A vontatóhálónak nevezett hálók egyik oldalára ólomsúlyokat erősítenek, hogy függőlegesen álljanak; ezekkel eredményesen fogják a part közelében élő fajokat. A makréla, a chicharro, a szardínia és a guelro fogásához olykor használt kis, kúpos hálókat egyes halászok helytelenül szintén merítőhálóknak nevezik (lásd ott).

Az éjszakai halászathoz gyakran használnak egy halászlámpát (candeio), amelyet a halászok griseta-cãónak neveznek (lásd: Chicharro). A hal megtévesztésére alkalmazzák a corrido nevű halászati módszert is, amelyről e mű I. kötetének 320. oldalán már beszéltünk.

1910-ben Judice Fialho tonhalcsapdát (armação, rögzített fogóháló) állított fel Porto Santón (’szent kikötő’) a tonhalhalászathoz, de az nem hozott eredményt. Azt mondják, azért, mert a sziget körüli víz túlságosan tiszta. Korábban, 1903-ban a néhai Manuel Gonçalves és Francisco de Araújo Figueira komtur is megpróbált rögzített tonhalcsapdákat létesíteni a nyílt tengeri fajok halászatára, ám próbálkozásaik szintén sikertelenek maradtak. Pedig egy szakember és két tonhalcsapda-vezető is Madeirára érkezett, hogy tanulmányozza tengereink halászati adottságait. Ugyanez a szakember egy 1903 októberében benyújtott jelentésében előnyösnek ítélte a nagyüzemi halászatot a szigetvilágban, tonhalcsapdák alkalmazásával; a tonhalfogó berendezések legjobb helyeként a Porto Santó-i Ilhéu de Cimát és Machicót jelölte meg.

A Companhia Atlântica de Pescarias Portugáliában addig ismeretlen eszközökkel kívánta kiaknázni a szigetvilág vizeinek halászati lehetőségeit, de munkája sem hozott biztató eredményt. A kormány 1921 decemberének elején visszavonta a vállalatnak erre adott engedélyét. Korábban, 1792-ben és 1802-ben is megpróbáltak halászati társaságokat alapítani Madeirán, ám egyik vállalkozás sem járt sikerrel. 1822-ben Sesimbrából gyakorlott halászok is érkeztek a halászati munka irányítására, ez azonban nem akadályozta meg, hogy az abban az évben létrehozott társaság rövid idő múlva feloszoljon.

1909-ben a Ponta da Cruznál (’kereszt-fok’), 1912-ben pedig Paul do Marban létesült tonhalkonzervgyár. Ezek a kezdeményezések bizonyára javára váltak a madeirai halászatnak, ugyanakkor megemelték a tonhal árát, és a korábban gyakori hal egyre többször hiányzott a piacról. Meg kell azonban jegyezni, hogy ha a tonhal az utóbbi időben kilónként 2, 3, sőt 4 escudóért (1911-től portugál pénznem, = 1000 réis) kelt el, az inkább a kereskedők kapzsiságának és lelkiismeretlenségének tudható be, mint annak, hogy a szigetvilág tengereiben előforduló különféle Thynnus-fajokra folyamatos kereslet mutatkozik a halkonzervipar részéről. (1921)

A halászcsónakok olykor a velük dolgozó legénység, máskor kereskedők tulajdonában vannak; utóbbiakkal a halászok megosztják a tengeri halászatból származó bevételt. A halászathoz használt felszerelés mindig vagy csaknem mindig a csónak tulajdonosáé vagy tulajdonosaié.

A madeirai halászok nemcsak tengeri merészségükről és rettenthetetlenségükről ismertek, hanem arról a rátermettségről is, amellyel mesterségüket űzik. Néhány évvel ezelőtt még kevésbé kedvezett nekik a szerencse; ma viszont olyan réteget alkotnak, amely viszonylagos függetlenségben él. Ezt a hal eladásából származó túlzott haszonnak, valamint csekély és könnyen kielégíthető szükségleteiknek köszönhetik. (1921). A halászat bevétele 1914-ben mintegy 110 conto, 1920-ban 434 conto, 1921-ben pedig 977 conto volt; 1922 januárjától novemberéig meghaladta az 1155 contót. Ez nem azért történt, mert sokkal több halat fogtak, mint 1921-ben vagy az azt megelőző években, hanem mert az eladási árak jóval magasabbak voltak. Egyes halászcsónakok egyetlen útról 3 contónál értékesebb halfogással térhetnek vissza.

A hal után fizetett adóból 1920-ban 22 252,65 escudo, 1921-ben 50 080,94 escudo, 1922 januárjától novemberéig pedig 59 257,96 escudo folyt be. A szigetvilág tengereiben évente kifogott hal mennyisége feltehetően 1 500 000 és 1 800 000 kilogramm között mozog.

A funchali Szent Telmo-kápolna (Corpo Santo) és a Câmara de Lobos-i Szeplőtelen Fogantatás-kápolna (Nossa Senhora da Conceição) vallási életét főként a halászok tartják fenn. Câmara de Lobosban a halászok 1769-ben Szent Pedro González Telmo titulusával segélyegyletet alapítottak; a szent képmása az említett Szeplőtelen Fogantatás-kápolna oltárán áll.

A Madeira körüli vizekben fogott halak közül a legjobb minőségű a cherne, az alfonsim, a salmonete-do-alto, a tainha, a peixe-galo és az abrotea. Utánuk következik a garoupa, a salmonete, a sargo, a goraz, a pargo, a szorosban fogott hal, a bodião, az atum avoador, a csőrös csuka (agulha), az espada, a cavala, a chicharro és a szardínia; ezek is igen keresettek és kedveltek.

Az, hogy bizonyos fajok az év egyes időszakaiban hiányoznak vagy bőségesen fordulnak elő, a plankton kevéssé ismert okokból bekövetkező változásaival magyarázható (lásd: Oceanográfia). Ahogyan a növényevő állatok a zöldellő réteket keresik fel, mert ott találnak táplálékot, a halak is oda úsznak, ahol bőven vannak a táplálékukul szolgáló élőlények. Ha a plankton eltűnik, a közvetlenül vele táplálkozó hal más vidékekre vándorol, hiszen megfelelő táplálék nélkül sem a szárazföldön, sem az óceán vizében élő fajok nem maradhatnak fenn.

A téma teljesebb bemutatásához átvesszük a Dicionário Corografico do Arquipelago da Madeira következő adatait:

Kevés megbízható és friss adatunk van arról, hogyan alakult nálunk ez az iparág. Ezért bemutatjuk azokat az 1909-re vonatkozó statisztikai adatokat, amelyeket Adolfo Loureiro mérnök közöl jelentős, Portos Maritimos de Portugal című munkájában, és amelyeket a funchali kikötőkapitányságtól (Capitania do Porto do Funchal) gyűjtött össze. A halászatot a következő kikötőhelyeken űzik: Funchal, Caniço, Porto Novo, Aldonça, Santa Cruz, Seixo, Machico, Caniçal, Porto da Cruz, Faial, São Jorge, Ponta Delgada, São Vicente, Seixal, Porto do Moniz, Ponta do Pargo, Paul do Mar, Jardim do Mar, Calheta, Fajã do Mar, Madalena do Mar, Anjos, Lugar de Baixo, Tabua, Ribeira Brava, Campanário, Câmara de Lobos és Porto Santo. Meg kell jegyezni, hogy e helyek nagy része kis jelentőségű halászközpont, némelyikük jelentősége pedig egészen elenyésző. A halászok teljes száma akkor 2482 lehetett: 1566-an 18 évnél idősebbek, 726-an 12 és 18 év közöttiek, 190-en pedig 10 évnél fiatalabbak voltak. A viszonylag jelentős forgalmú kikötőhelyek közül Câmara de Lobos, Paul do Mar és Machico volt a legfontosabb: a halászattal foglalkozók száma rendre 575, 336 és 244 volt. A halászok száma alapján ezeket Funchal 153, Porto Santo 156, Caniço 95, Caniçal 90, Santa Cruz 88 és Calheta 82 halásszal követte, stb. Az iparágban 509 hajót használtak, amelyek összes befogadóképessége 1268 tonna, értéke pedig 29 113 000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) volt. A kifogott hal értékét 126 523 265 réisre becsülték; utána 5 696 572 réis adót fizettek.

Ezeknek az adatoknak némileg ellentmondva az Elucidário Madeirense 1914-re vonatkozó hivatalos adatokat közöl. Eszerint akkor 893 halász volt: 835 felnőtt és 58 kiskorú. Másoknak is volt azonban engedélyük a halászatra, bár csak időszakosan foglalkoztak vele. Így a nyilvántartott halászok teljes száma 1648 volt: 1585 felnőtt és 63 kiskorú.

Az egész szigetcsoportban az eladásra kínált hal után beszedett adó 1930-ban 4346,48 escudót, 1931-ben 3040,40 escudót, 1932-ben 2308,52 escudót, 1933 első félévében pedig 1259,52 escudót hozott.

A jelentős Estatística das Pescas Maritimas no Continente e Ilhas Adjacentes no ano de 1931.... című kiadványban a következő adatokat találjuk szigetcsoportunkról: 1927-ben 446 vitorlás vagy evezős hajót és 1427 halászt foglalkoztattak az iparágban; 1928-ban 481 vitorlás vagy evezős hajó és 1735 halász volt. 1929-ben a hajók száma 490, a halászoké 1547 volt. 1930-ban 21 motoros és 519 vitorlás vagy evezős hajó, valamint 1416 halász volt; 1931-ben pedig 24 motoros és 1444 vitorlás vagy evezős hajó létezett.