Oceanográfia

A tenger hatalmas biológiai élettér, amelyben a növényi és állati élet legkülönfélébb formái találhatók meg. Míg a magasabb rendű növények szinte mind szárazföldiek, az alacsonyabb rendű növények között számtalan akad, amely az óceán vizében születik, él és pusztul el. Az állatvilágnak is sok képviselője él a tengervízben. Ezek az emberi táplálkozás jelentős részét biztosítják, de köztük vannak olyan változatos élőlények is, amelyeknek nincs gazdasági jelentőségük, mégis felkeltik a tudományos megfigyelők kíváncsiságát.

Az oceanográfia kutatása Madeirán még igen elmaradott. Ugyanakkor már rendelkezésünkre áll néhány értékes leíró vagy rendszertani munka a tengerben élő különféle élőlénycsoportokról. Bár ezek nem mindig felelnek meg a modern hidrobiológia követelményeinek, igen hasznosak vizeink állat- és növényvilágának megismeréséhez.

Az Algák, Ráktani kutatások, Kagylók, Halak, Tengeri csillagok, Tengeri sünök, Férgek stb., stb. című szócikkekben találhatók adatok tengereink állatairól és növényeiről. Az eddigi eredmények, amelyeket főként halászati fogások és kotrások révén értek el, nagy lépést jelentenek tengeri élővilágunk kutatásában, de kevés fényt vetnek az oceanográfia egyes kérdéseire, amelyek erősen foglalkoztatják a kor tudósait. A plankton – vagyis a vízben passzívan lebegő növények és állatok együttese, amelyet az áramlatok és élőhelye fizikai és kémiai viszonyai sodornak – még igen hiányosan tanulmányozott. Ugyanez mondható el egyes bentikus, azaz a tengerfenék közelében élő csoportokról is. Tengereink ökológiai tényezőinek – így a hőmérsékletnek, a sótartalomnak, az oldott gázoknak, a nyomásnak, a víz mozgásának stb. – a vizsgálata szinte még meg sem kezdődött. A plankton élőlényeiről, a planktonszervezetekről, amelyek nagy számuk miatt meghatározó szerepet töltenek be, mindössze néhány rövid közlemény jelent meg a madeirai evezőlábú rákokról és kovamoszatokról. A páncélos ostorosokról tudomásunk szerint semmit sem tudunk; a hólyagos ostorosok közül pedig csak a Noctiluca miliaris ismert, amely vizeinkben igen gyakori, és éjszaka fényjelenségeket idéz elő.

Az utóbbi időben (1921) sok szó esett egy oceanográfiai múzeum létrehozásáról Funchalban. Ahhoz azonban, hogy ez az intézmény, ha valóban megvalósul, igazán hasznos legyen, vizeink élőlényeinek vizsgálatát a mainál szélesebb körre kell kiterjeszteni. Nem elég, ha a múzeum tárlóiban halak, rákok, kagylóhéjak, virágállatok, tüskésbőrűek és más, méretüknél fogva a természettudományokban járatlanok figyelmét is felkeltő csoportok kapnak helyet. A baktériumoknak, ostorosoknak, zöldmoszatoknak, likacsoshéjúaknak, csillósoknak, sugárállatkáknak, zsákállatoknak és más olyan növény- és állatcsoportoknak is helyet kell biztosítani, amelyek jellemzők az óceáni vizekre, és sok esetben a planktonhoz tartoznak. Nagy előnyt jelentene a tengeri környezet viszonyait utánzó akváriumok létesítése is, mert ezek olyan megfigyeléseket tennének lehetővé, amelyeket más módon nehéz elvégezni.

A nagy mélységek állatvilágának és ökológiai tényezőinek vizsgálatára induló expedíciók felszerelése kétségtelenül igen költséges a szükséges hajó, eszközök és személyzet miatt. Ha azonban szerényebb célokat tűzünk ki, és csak a funchali öböl vagy partjaink közelében fekvő vizek állat- és növényvilágának összetételét akarjuk tanulmányozni, elegendők a halászok halászeszközei, a különböző mélységekben élő planktonszervezetek gyűjtésére továbbfejlesztett Muller-hálók, a nagyobb méretű planktonszervezetekhez való nagy szemű hálók és széles szájú üvegek, valamint a fenékkel érintkező élőlények gyűjtésére szolgáló kotróhálók.

A kisebb oceanográfiai kutatásokhoz szükséges felszerelést egy nem feltétlenül nagy csónak és néhány, rögzítő-, illetve tartósítófolyadékot tartalmazó üveg teszi teljessé. Ha a hajótulajdonosok és a vízi sportok kedvelői a vízen töltött idejük egy részét tengeri élőlények gyűjtésére fordítanák, jelentősen gyarapodnának helyi oceanográfiai ismereteink, amelyek, mint mondtuk, még igen korlátozottak. A természettudományok kedvelőinek különösen a planktonra kellene figyelmet fordítaniuk. Bár az azt alkotó mikroorganizmusok tanulmányozása olykor nehézségekbe ütközik, nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezek közül sok kellő erőfeszítéssel és munkával leküzdhető. Más nehézségekben a szakértők hozzáértő tanácsa segíthet: ők általában nem tagadják meg segítségüket azoktól a kezdőktől, akik buzgalmat és szeretetet tanúsítanak az őket is foglalkoztató kutatások iránt.

A cikk témájával való szoros kapcsolata miatt idézzük Adolfo Loureiro mérnök értékes művének, az Os Portos Marítimos de Portugal e Ilhas Adjacentes című könyvnek (V-21) a következő sorait:

“

„Ismeretes, hogy Madeira bolygónk nagy óceáni áramlatainak térségében fekszik. Már Madeira felfedezése óta észrevették, hogy a szigetről a Kanári-szigetek felé tartó hajókat észrevétlenül északról nyugatra sodorja a víz. A délnyugat-délnyugati irányba tartó áramlat naponta 12–16 mérföldet tett meg; ezt a szél hatásának tulajdonították. Madeira északi partjára, különösen Porto da Cruzhoz (’a kereszt kikötője’) a tenger néha ismeretlen gyümölcsöket vetett ki, amelyekről úgy vélték, nyugatról érkeztek. A víz hőmérséklete tartósan érvényesülő törvényszerűségeket és jelenségeket látszott követni. Madeira lakói között tengerészek és a tengert jól ismerő emberek is voltak, így ezek a tények nem kerülték el a figyelmüket. Sőt, úgy vélik, ezek késztették Kolumbusz Kristófot annak feltételezésére, hogy nyugaton szárazföldek vannak, ahonnan ezek a gyümölcsminták származnak.

A víz hőmérséklete és felszíni eloszlása, valamint szabályosnak látszó törvényszerűséget követő időszakos mozgása és viszonyai igen érdekes oceanográfiai vizsgálatok tárgyává válhattak volna. Ilyen vizsgálatokra sajnos soha nem került sor.

Azt is megállapították, hogy e tenger mélységi viszonyai rendkívüliek: a víz már a part közelében is igen mély, az Azori-szigetek felé pedig gyorsan mélyül, 1650 braça mélységről 2675 braça mélységre.

Madeirától északra, a parttól 120 mérföldre a mélység 1650 braça volt. Madeira és a Kanári-szigetek között elérte a 2298 braça mélységet. Madeira és Afrika partja között, valamint Madeira és a Kanári-szigetek között 2400 braça volt; a szigettől már kis távolságra is 2225 braça mélységet mértek.

A tengervíz napi mozgásáról, vagyis az árapályról ezek a jelenségek még nincsenek kellően tanulmányozva és dokumentálva. Azevedo mérnök térképei például, amelyeket több angol tengerésztiszt is megerősített, azt közlik, hogy Funchalban a kikötői dagályidő (a dagálycsúcs ideje újholdkor és teliholdkor) 12 óra 48 perc, a dagály magassága pedig 2,28 méter.”