Ráktan

A szigetcsoport rákjainak átfogó vizsgálata még várat magára: egyes csoportjaikra is csupán néhány természettudós fordított némi figyelmet.

A Funchalban található magángyűjteményekben a tízlábú rákokat néhány tucat faj képviseli. Ezek nagy vonalakban így oszlanak meg: 40 faj a rövidfarkú rákok, 15 a félfarkú rákok és 30 a hosszúfarkú rákok közé tartozik.

A félfarkú rákok közül említést érdemel a Dromia vulgaris és a Homala spinifrons, amelyek a funchali öbölben és sok más helyen, 15 braça mélységen túl élnek; a caranguejola de natura (Homola Cuvieri), a Madeirán ismert legnagyobb rák, amelyet csak ritkán fognak a nagy mélységű vizekben; végül a Pagurus nem, amelyet több faj képvisel. Némelyik a tengerpart közelében, mások mélyebb vízben élnek; az utóbbiak közül nagy méretük miatt a P. callidus és a P. striatus említendő.

A Pagurus nem rákjait caranguejolának nevezik; a halászok egyébként általában így hívják a semmire sem használható rákokat. Ezek a Pagurus fajok egyes helyeken rendkívül nagy számban élnek a tengerparti sziklamedencékben. Mivel potrohuk puha, beköltöznek a sok üresen található puhatestűhéj valamelyikébe. A héj rendszerint a Trochus, Columbella, Mitra, Nassa vagy Murex nemhez tartozik, ritkábban a Bittium, Triton, Cassis, Ranella, Natica, Pleurotona, Cypriaea vagy Scalaria nemhez. Még a szárazföldi csigák (Helix, Bulimus) háza, illetve a Vermetus nemhez tartozó puhatestűek és a Serpula nemhez tartozó férgek levált csöve is megfelel nekik.

A hosszú farkú tízlábú rákok, vagyis a makrurákok közé tartozik többek között a Galathea nemzetség, amely sekély és mély vizekben egyaránt előfordul; a széles, rövid, levélszerű csápú homár (Scyllarus latus), amelyet finom íze miatt igen nagyra becsülnek, és viszonylag gyakori a sekélyebb helyeken, például Jardim do Mar (’tengerparti kert’) előtt. Ott a halász a fenékig merülve, puszta kézzel fogja meg. Ide tartozik az előző fajjal rokon, de nem ehető Arctus ursus is, amelyet Funchalnál olykor mintegy 20 braça, Porto Santónál pedig 90 braça mélységben fognak ki kotróhálóval; továbbá a hosszú, vastag csápú homár (Palinurus vulgaris), amelyet lagostim vagy lagostão néven is emlegetnek. Ez ritkább a már említett, lapos csápú fajnál; hozzá hasonlóan búvárkodással, vagy véletlenül, horoggal, illetve hálóval fogják ki. Megtalálható még a szép és ritka Nephrops norvegicus, végül pedig a garnélák közül többek között az érdekes és ritka Funchalia Woodwardi, a Penaeus Edwardsiannu, a Palaemon squilla és a

Crangon vulgaris. Közülük némelyiket gyékényből font varsákkal fogják, hogy nemes halak horgászatához csaliként használják; piaci eladásra csak igen ritkán kerülnek.

Három tízlábú rákról James Yate Johnson írt: Description of a New Species of Cancer obtained at Madeira (Proceedings of the Zoological Society of London, 1861) és Description of a New Genus and a New Species of Macrurous Decapod Crustacean belonging to the Penaeidae discovered at Madeira (ugyanott, 1867).

Madeira tengere a sáskarákok rendjéből egyebek mellett a Squilla nemzetség kecses fajainak is otthont ad; ilyen a S. mantis, a S. Desmarestii stb.

A szintén jelen lévő kumaceák rendjét érdemes volna hozzáértő szakembereknek megvizsgálniuk.

A tengeri ászkarákok több nemzetsége halakon, a part menti sziklákon vagy más helyeken él, de egyiküket sem vizsgálták még behatóan. Csak a szárazföldi ászkarákokkal foglalkozott dr. Alfred M. Norman, aki 1899-ben kiadta The Land Isopoda of Madeira című munkáját.

A felemáslábú rákok számos alakja él a tengerben, a partokon és az édesvizű patakokban, ám a csoport alapos kutatásra szorul.

Ennyit mondhatunk a felsőbbrendű rákok nagy csoportjáról. Az alsóbbrendű rákokról a következők jutnak eszünkbe:

A tengeri evezőlábú rákokat részben Isaac C. Thompson tanulmányozta. A Funchal-öbölben és a Kanári-szigeteknél gyűjtött planktonban 64 fajt azonosított, amelyek közül 6 új volt a tudomány számára. Erről a Copepoda of Madeira and the Canary Islands, with description of New Genera and Species című munkájában írt (Linnean Society Journal, Zoology, 1887). Sok más fajt azonban még nem jegyeztek fel, különösen a halakon élősködőket. Bizonyos édesvizekben, főként a tartályokban tárolt vízben is élnek e csoport képviselői, például a különös Cyclops fajok és mások.

Több édesvízi kagylósrák is él itt, köztük a Madeirán és Porto Santón olykor nagy számban előforduló Cypris fajok. A tengeri fajok közül figyelemre méltó a világító Gerardia korallon élősködő Laura Gerardiae

Lamarckii, amelyet Lacaze-Duthiers kiváló alapossággal tanulmányozott egy nagyszabású monográfiában.

A szárazföldi vizekben az ágascsápú rákok rendje is képviselteti magát, és valószínűleg a levéllábú rákoké is.

Végül a kacslábú rákok közül Darwin 13 fajt említett az erről a rendről írt munkájában, de az összegyűjtött fajok száma ma már ennél nagyobb.

Az idézett, csekély számú szakirodalmi munkán kívül S. Fischer dr. 1855-ben az Actas da Academia Real da Baviera hasábjain az alsóbbrendű rákok nagy csoportjának 8 faját írta le.