Leste

A madeiraiak leste (Afrikából fújó forró, száraz keleti szél) néven emlegetik az Afrika partvidéke felől fújó szelet, amely mindig jelentős felmelegedéssel és a levegő nagyfokú szárazságával jár. Amikor feltámad, a nap elhomályosul, az ég pedig teljesen felhőtlenné válik, ami máskor ritkán fordul elő. A leste rendszerint meleg szellővel kezdődik. Ezt erős, ugyancsak meleg szél követi, amely porfelhőket sodor a szárazföldön, és erősen felkorbácsolja a tengert. Bár hasonlít a Földközi-tenger vidékén fújó sirokkóhoz, azzal ellentétben száraz szél: nagy magasságban érkezik, így nem tudja felvenni a nedvességet a tenger hosszú szakasza fölött, amelyen áthalad. A leste olykor madarakat és rovarokat is elsodor Madeiráig. Sokszor megfigyelték, hogy bizonyos mennyiségű por és finom, szinte tapinthatatlan homok rakódik le a bútorokra, talán a Szaharából. Amikor ezek a részecskék a levegőben lebegnek, az olyan sűrűnek látszik, mintha köd homályosítaná el. James Yate Johnson szerint egy alkalommal hat kovamoszatot és több másik töredékét találta ebben a porban; valamennyi olyan fajhoz tartozott, amely a világ számos országában él.

Dr. Heberden 1750-ben, leste idején 22,7 °C-ot, 24,4 °C-ot és 25 °C-ot olvasott le az árnyékban elhelyezett hőmérőről, ami egyáltalán nem rendkívüli. Dr. Heineken, aki 1824 és 1826 között végzett megfigyeléseket a szigeten, leste idején soha nem látta 29,4 °C fölé emelkedni a hőmérő higanyszálát, bár tudta, hogy ilyen szélben az árnyékban mért hőmérséklet olykor elérte a 35 °C-ot, a napon mért pedig az 54,4 °C-ot. Dr. Mason 1835-ben, leste idején 27,2 °C-ot mért árnyékban és 58,8 °C-ot a napon. Roberto White legmagasabb, szintén leste idején mért árnyékbeli értéke 25 °C volt, 1850. február 23-án. Később az Afrika partvidéke felől érkező széllel együtt a következő legmagasabb árnyékbeli hőmérsékleteket jegyezték fel: 32,5 °C (1882 júliusában), 33,5 °C és 35,6 °C (1902 augusztusában), 37,3 °C (1907 augusztusában), 35,0 °C (1917 júliusában), 37,0 °C, 37,2 °C és 38,4 °C (1919 augusztusában), valamint 34,0 °C (1920 augusztusában). 1920. december 3-án, amikor keleti szél fújt, az árnyékban mért legmagasabb hőmérséklet 26,6 °C, a legalacsonyabb 14,9 °C volt.

“

„Mac Euen – írja dr. Barral – 1849. február 17-én, leste idején 21 °C különbséget mért a száraz és a nedves hőmérő között. Ez 18 százalékos relatív páratartalomnak felel meg. Humboldt báró pedig 16 százalékot említ mint a legkisebb páramennyiséget és a legnagyobb szárazságot, amelyet a légkör alsóbb rétegeiben megfigyeltek – méghozzá egy hatalmas kontinensen.

Bár a Mac Euen által feljegyzett mértékű szárazság igen ritka, a szokásos relatív páratartalom és a leste idején tapasztalható érték közötti különbség valóban rendkívüli. Vannak, akikre nem hatnak kedvezőtlenül az e szél okozta légköri viszonyok, sőt ilyenkor tevékenyebbek és fizikailag erősebbnek érzik magukat. Másoknál ugyanezek a viszonyok komoly panaszokat okoznak, amelyek azonban soha nem vezetnek halálos kimenetelhez.

Amikor a leste fúj, a bútorok kiszáradnak, és néha úgy recsegnek, mintha tűznek lennének kitéve. A növények elhervadnak, elveszítik fényüket és üdeségüket. Az állatok, különösen a madarak, szemmel láthatóan szenvednek ettől a széltől, amelyet egyesek a szamiellel, a szimúmmal, a harmattannal és az afrikai területek belsejében előforduló más, igen forró és száraz szelekkel hasonlítottak össze.

Bár ez a szél kelet-délkelet felől érkezik, Funchalban mindig keletről fúj. Ennek látszólag az az oka, hogy a hegyekbe ütközve irányt változtat vagy visszaverődik. Ha a leste gyenge, csak a sziget magasabban fekvő vidékén érezhető, amelyet mindig közvetlenül ér. Hatása a belső völgyekben és az északi parton akkor is alig észlelhető, amikor az alacsonyabban fekvő déli vidéken hevesen fúj. Előfordul, hogy Ponta de São Lourençónál északi szél fúj, miközben a városban és más településeken leste. Ez bizonyítja, hogy a szél nem mindig érinti az egész szigetet, jóllehet a magasabban fekvő vidéken – legalább 1400 méteres magasságig – mindig érezhető, amikor az alacsonyabban fekvő vidéken is fúj.

A leste 1–5 napig tart, ritkán tovább, és rendszerint eső követi. Van év, amikor egyáltalán nem jelentkezik, máskor többször is előfordul. Télen veszít kellemetlen tulajdonságaiból, és a helybeliek csupán a levegő rendkívüli szárazságáról veszik észre.

Sok még a tisztázatlan kérdés arról, hogy a leste Madeira mely pontjait éri el először, és onnan milyen irányba halad tovább. A tudomány érdekében jó volna ezekre választ kapni, ez azonban csak akkor sikerülhet, ha meteorológiai állomásokat létesítenek a hegyekben és a sziget keleti végén, vezetésüket pedig hozzáértő, feladataikat lelkiismeretesen ellátó emberekre bízzák. Tenerifén, a Teide csúcs lábánál 1908 óta működik egy meteorológiai obszervatórium, amely nagy szolgálatot tett a tudománynak. Nálunk viszont egyetlen lépést sem tesznek azért, hogy megfelelően hasznosítsák a Pico do Areeiro (’homokbánya-csúcs’) közelében 1895-ben épült állomást, amely sohasem kapta meg a megfigyelésekhez szükséges személyzetet és műszereket!

Az 1919. augusztus 21. és 27. között Funchalban tapasztalt leste kezdetben Ponta da Oliveirán (’olajfa-fok’) túl nem volt érezhető. Amikor heves tűz ütött ki Monte (’hegy’) és São Roque fenyveseiben, megfigyeltük, hogy a füst mozgása alapján mintha északkeleti szél hajtotta volna. Ez a leste különösen hosszú időtartama és a termésben okozott óriási károk miatt érdemel figyelmet. Ráadásul fennállása alatt mérték Funchalban a meteorológiai megfigyelések kezdete óta észlelt legmagasabb árnyékban mért hőmérsékletet. Augusztus 23-án délután 3 órakor a relatív páratartalom 28 százalékra csökkent, a napon lévő hőmérő pedig ugyanakkor 57 °C-ot mutatott. Ez a hőmérséklet nem tekinthető maximumnak, mert – amint az éghajlatról szólva már elmondtuk – a napsugárzás nem ebben az órában, hanem jóval korábban a legerősebb. Lásd: Éghajlat (1-273).