Éghajlat

Funchal éghajlatát sok orvos alkalmasnak tartotta arra, hogy kedvezően hasson a tüdőbetegségek kezelésére. Sir James Clark szerint az általa ismert éghajlatok közül Madeira éghajlata volt a legjobb a tüdővészben szenvedők számára. Dr. Barral egy, a szigetről írt művében habozás nélkül azt tanácsolta, hogy Funchalban lakjanak azok, akiknek örökletes hajlamuk van a tuberkulózisra, és köhögni kezdenek, vért köhögnek, fáradékonyak, fogynak, vagy bármilyen más tünetük jelentkezik, amely a betegség kezdetétől való félelemre adhat okot. Ugyanez az orvos Funchal éghajlatát mindazoknak is ajánlotta, akik kezdődő, az első szakaszában járó tüdővészben szenvednek. Még akkor is hasznos lehet, ha a betegség már az úgynevezett második szakaszba jutott, feltéve, hogy a beteg erősnek érzi magát és jó a közérzete. Madeira éghajlatáról először dr. Heberden adott kedvező hírt 1751-ben. Őt követte dr. Fothergill 1755-ben, dr. Adams 1801-ben, dr. Gourlay 1811-ben, dr. Nicolau Pita 1812-ben, dr. Heineken 1824-ben, dr. Sousa Vaz 1832-ben, Sir James Clark 1835-ben és 1842-ben, dr. Kampfer 1847-ben, Roberto White 1851-ben, Eduardo Harcourt ugyanabban az évben, dr. Lund 1853-ban, dr. Barral 1854-ben, dr. Mittermayer 1855-ben, dr. Garnier 1858-ban, dr. Acursio G. Ramos 1880-ban, dr. Jacoud 1881-ben, dr. Embleton 1882-ben, dr. C. Taylor 1889-ben, valamint dr. Mourão Pita 1859-ben és 1889-ben.

Igaz, hogy dr. Mason nem helyeselte a tuberkulózisos betegek funchali tartózkodását, sőt azt is bizonyítani próbálta, hogy itt nedvesebb a levegő, mint Londonban. Megfigyeléseit azonban kivételesen csapadékos évben, a város azon pontjainak egyikén végezte, ahol a levegő mindig több vízpárát tartalmaz. Ezért természetesen arra a következtetésre jutunk, hogy megfigyelései nem használhatók fel éghajlatunk ellen.

Éghajlatunk bírálói gyakran hivatkoznak arra, hogy a tuberkulózis gyakori a helybeliek körében, és ezzel nemcsak a betegeket, hanem azokat is távol akarják tartani, akik más okból szoktak idelátogatni. Bár a gyakoriságot a statisztikák igazolják, nem úgy véljük, hogy ennek az a jelentősége volna, amelyet tulajdonítani akarnak neki. Az alkoholizmus és más túlzások, a higiénia hiánya és a nélkülözés itt is, mint mindenütt, hajlamosítanak a tuberkulózisra. Ezek a fő okai annak, hogy az emberiséget sújtó egyik legsúlyosabb betegség ennyire elterjedt a szigeten.

Dr. Gourlay egy 1811-ben megjelent művében azt tanácsolta a tüdővészes betegeknek, hogy hazájuk tele elől Funchalban keressenek menedéket, noha nagyon jól tudta, milyen sok helybelit támad meg a tuberkulózis. Dr. Barral, akinek komolyságát és tárgyi tudását senki sem vonhatja kétségbe, így írt Madeira fővárosának éghajlatáról: „Az utazóra olyan kellemesen szelíd és enyhe benyomást tesz, hogy úgy tűnik, még a legérzékenyebb és leginkább megromlott szervezetű emberek is élhetnek ott a szabad levegőn. Napközben a hőmérséklet általában csaknem állandó és mindig mérsékelt; kevés a szél, és az sem zavaró. A melegebb órákban néhány felhő tompítja a napsugarakat, és a tenger felől érkező szellő is enyhülést hoz. Jelentős hideg soha nincs. Az eső néha bőséges, de hamar eláll, és a talaj rövidesen ismét alkalmas a sétára. A levegőben nem érezni nedvességet, port vagy kellemetlen kigőzölgéseket. Mindez azonnal megmutatja, hogy kivételes éghajlatról van szó, amely alkalmas az érzékeny szervezetűek idült bajainak kezelésére. Az északi emberre pedig, aki a barátságtalan éghajlat zordsága elől menekülve télen ide érkezik, és teljes pompájában látja a dús növényzetet, benne mindenféle éghajlat számos legszebb és leghasznosabb növényével, úgy hat mindez, mint a költők által elképzelt és leírt paradicsomok egyike. . . ”

Az alább közölt adatok összefoglalják, amit Madeira éghajlatáról tudunk, és megerősítik a Funchal éghajlatáról mondottakat. Ezek az adatok nélkülözhetetlenek az orvos és a fiziológus számára, de hasznosak lehetnek a gazdálkodónak és azoknak is, akik egészségük érdekében vagy bármely más okból országunkba kívánnak látogatni.

Hőmérséklet. Funchalban általában sem túlzott hideg, sem túlzott meleg nincs. Árnyékban a hőmérséklet ritkán süllyed 8 °C alá, illetve emelkedik 26 °C fölé; a hőmérő csak a leste (Afrikából fújó forró, száraz keleti szél) idején mutat itt valamivel magasabb értékeket. Funchal éghajlatának egyik jellemzője, hogy a hőmérséklet hónapról hónapra és évszakról évszakra csak keveset változik. Napközben sincsenek nagy ingadozások. A legmagasabb hőmérsékletet délután 1 és 3 óra között, a legalacsonyabbat hajnali 4 és 6 óra között mérik. Ez azt jelenti, hogy a napi hőingadozás legnagyobb részét a betegek alig érzékelik, mivel ritkán tartózkodnak a szabadban reggel 8 vagy 9 óra előtt, illetve este 7 vagy 8 óra után. A funchali meteorológiai állomáson 9 éven át (1901–1909) végzett megfigyelések Funchal Celsius-fokban mért havi átlaghőmérsékletéről a következő eredményeket adták:

január	15,00
február	14,92
március	15,35
április	16,24
május	17,32
június	19,16
július	20,78
augusztus	22,19

szeptember	21,47
október	19,97
november	17,50
december	15,80

Az említett időszak átlaghőmérséklete 17,97 °C volt. A havi átlagok legmagasabb és legalacsonyabb értéke (22,19 és 14,92 °C) között 7,27 °C a különbség. Az abszolút maximum 37,3 °C volt 1907. augusztus 13-án, az abszolút minimum pedig 4,5 °C 1904. február 25-én; különbségük tehát 32,8 °C. Az évi átlaghőmérsékletek átlaga 1865 és 1893 között 18,61 °C, 1865 és 1874 között pedig 18,67 °C volt. Az évszakok átlaghőmérséklete 1901 és 1909 között a következőképpen alakult:

tél	15,24
tavasz	16,30
nyár	20,71
ősz	19,64

Az angol White 1850 júniusától szeptemberéig Machicóban és Santo António da Serrában végzett meteorológiai megfigyeléseket. A két helyen a következő átlaghőmérsékleteket állapította meg:

MACHICO — SANTO ANTÓNIO DA SERRA

június	19,35
június	17,03
július	21,10
július	18,03
augusztus	21,16
augusztus	18,40
szeptember	21,12
szeptember	-

Poisón (’pihenőhely’; 1400 m) 1904 júliusától novemberéig 13,4 °C, Areeirón (1700 m) pedig 1895 júniusától októberéig 12,2 °C volt az átlaghőmérséklet. Guilherme Teles de Meneses úr, akinek ezeket a meteorológiai megfigyeléseket köszönhetjük, 1895 novemberében Areeirón 2 fokkal fagypont alatti hőmérsékletet is leolvasott. A néhai Pontes atya Excursões na Madeira című művében pedig azt olvastuk, hogy amikor Funchalban 14 °C van, Paul da Serrán (’hegyi mocsár’) a hőmérő olykor nulla fokot vagy fagypont alatti értéket mutat.

A következő, Adolfo César de Noronha úr megfigyeléseiből összeállított táblázat Porto Santo mezővárosának (vila) árnyékban mért átlaghőmérsékletét mutatja. A település 15 m-rel a tengerszint felett fekszik; az adatok az 1900 decemberétől 1901 novemberéig, valamint az 1902 júniusától decemberéig tartó időszakból származnak:

december	18,6
június	21,3
január	17,3
július	22,5
február	17,4
augusztus	24
március	17,9
szeptember	23,8
április	19
október	21,7
május	20,1
november	20

Az említett időszakban mért legmagasabb hőmérséklet 29,2 °C volt 1902. augusztus 24-én, a legalacsonyabb pedig 12 °C 1901. január 10-én. Ezeket az értékeket, különösen az utóbbit, nem szabad abszolút szélsőértéknek tekinteni, mivel a megfigyelő nem használt maximum- és minimumhőmérőt.

Dr. Mason szerint Funchalban a napsugárzás ereje rendszerint reggel 0 és 11 óra között a legnagyobb. 1907 folyamán magunk is többször megfigyeltük, hogy derült napokon a napra kitett hőmérők délben magasabb hőmérsékletet mutatnak, mint délután 3 órakor. Dr. Mason szerint a napsugárzás abszolút legnagyobb ereje 761,11 Celsius-fok, a maximumok átlaga pedig 466,96; az évszakos átlagok a következők: télen 34,90; tavasszal 49,50; nyáron 56,11; ősszel 47,35. 1907 augusztusában, leste idején, derült ég mellett láttuk, hogy a São Lourenço-i állomás napra kitett hőmérője délben 62,5, délután 3 órakor pedig 59,2 fokot mutatott:

Légnyomás. A São Lourenço-i meteorológiai állomáson 1901 és 1909 között végzett megfigyelésekből a következő légnyomási átlagok adódnak:

Hónap	Átlagos légnyomás
január	765,71
július	763,98
február	765,51
augusztus	763,43

Hónap	Átlagos légnyomás
március	763,60
szeptember	763,46
április	762,81
október	761,86
május	762,75
november	761,90
június	762,95
december	763,61

Évszak	Átlagos légnyomás
tél	764,94
nyár	763,45
tavasz	763,05
ősz	762,40

A Funchalban mindmáig megfigyelt legalacsonyabb légnyomást, 737,61-et 1868. január 23-án mérték, nyugodt időben. Tenerifén azonban aznap heves szélvihar döntötte ki az Orotava völgyében álló híres sárkányfát. Teles de Meneses úr szerint Poisóban 1894 júliusa és novembere között az átlagos légnyomás 636 mm, Areeiróban pedig 1895 júliusa és októbere között 617,5 volt.

Adolfo de Noronha úr Porto Santo mezővárosában (vila) 1902. június 1. és december 9. között végzett megfigyelései a következő átlagokat adták:

Hónap	Átlagos légnyomás
június	763,46
július	763,20
augusztus	761,61
szeptember	762,31
október	762,32
november	763,12
december	761,15

A november 24-i 768,40-es abszolút maximum és a november 3-i 752,83-as abszolút minimum közötti különbség

15,67 volt.

Páratartalom. Funchalban a páratartalom és a hőmérséklet viszonya olyan, hogy a nedvesség sohasem jelentkezik köd formájában, és nem okoz kellemetlenséget az ott élőknek. Bár láthatatlan, fontos szerepet játszik a sziget éghajlatában: enyhíti a levegő szárazságát, és megakadályozza a kontinensek belső vidékeire jellemző szélsőséges hőmérsékleteket.

Madeira déli oldalán 800 és 1000 méter, északi oldalán pedig 700 és 800 méter között gyakran sűrű köd öleli körül a hegyeket, főként nappal. E magasságokban ugyanis a hőmérsékleti viszonyok már nem kedveznek annak, hogy a víz áttetsző pára formájában maradjon. E magassági sáv fölött és alatt a páratartalom fokozatosan növekszik, 1700 méteren azonban már alig észlelhető.

A levegő a leste idején a legszárazabb: a relatív páratartalom ilyenkor akár 18 százalékra is csökkenhet. Ezt Mac Euen figyelte meg 1849. február 17-én a tengerszint felett mintegy 85 méterrel fekvő Quinta Hollowayon (’Holloway-birtok’).

Hónap	Relatív páratartalom
	relatív páratartalom
január	62,2
február	62,7
március	57,5

Hónap	Relatív páratartalom
április	61,3
május	61,5
június	65,1
július	66,3
augusztus	63
szeptember	62,3
október	63,4
november	65,3
december	64,6

A legmagasabb havi átlag az 5 év során 68,9 volt (1904 októberében), a legalacsonyabb 55,6 (1902 márciusában). Az 5 év átlaga 62,9. Évszakonkénti átlagok: tél 63,1; tavasz 60,1; nyár 64,8; ősz 61.6.

Hónap	A vízgőz nyomása
január	8,97
február	9,08
március	8,51
április	9,56
május	9,99
június	11,85
július	13,59
augusztus	13,92
szeptember	13,20
október	11,95
november	10,86
december	9,70

Az 5 év során a legmagasabb havi átlag 14,14 volt (1904 augusztusában), a legalacsonyabb 7,77 (1904 márciusában). Az 5 év átlaga 10,93.

White szerint Santo António da Serrában az átlagos relatív páratartalom 1850 júniusában és júliusában 76%, ugyanazon év augusztusában pedig 72% volt. Teles de Meneses úr szerint a fent említett időszakokban Poisóban 58,8%, Areeiróban 65,6% volt.

“

„Funchalban – mondja Teles de Meneses úr – a relatív páratartalom általában délután magasabb, reggel pedig alacsonyabb; Areeiróban éppen fordítva van. Napkeltekor az e magassági övezet alatt jóval lejjebb összesűrűsödött felhők a felmelegedő levegő tágulása miatt felemelkednek. Emiatt reggel 7 óra tájban nő a páratartalom, majd 9 órától a következő nap ugyanazon órájáig csökken. Areeiróban délután olyan száraz a levegő, hogy nyugodt időben este 11 óráig vagy még tovább is a szabadban lehet tartózkodni a legcsekélyebb kellemetlenség nélkül.

A következő adatok Porto Santo mezővárosának átlagos relatív páratartalmát mutatják 1902 júniusától decemberéig:

Hónap	Átlagos relatív páratartalom
június	70,2
július	72,2
augusztus	67,3
szeptember	71,1
október	70
november	76
december	76,1

Esőzések. Madeira magasabban fekvő vidékein az év minden hónapjában esik az eső, Funchalban azonban olykor elmarad, főként nyáron. Az első kiadós esők rendszerint októberben érkeznek. Ettől kezdve áprilisig Funchalban több-kevesebb eső hull, de a csapadék nem mutat határozott időszakos szabályosságot. Májusban és júniusban néha kevés az eső, júliusban és augusztusban pedig egyes években egyetlen csepp sem hull Funchalban. Az őszi esők általában bőségesebbek és hevesebbek a télieknél.

Dr. Barral szerint ritkán esik a városban egész nap vagy egész éjjel. Rendszerint vannak esőmentes időszakok, amelyekben akár ki is derülhet az ég. A felhőszakadásokat délnyugati, északkeleti és nyugati szél hozza; olykor néhány napig tartanak, bár változó erősséggel.

Az alábbi átlagok a funchali meteorológiai állomás csapadékmérőjében 1901 és 1909 között összegyűlt eső mennyiségét mutatják milliméterben:

Hónap	Csapadékmennyiség (mm)
Január	78,3
Február	79,8
Március	58,8
Április	33,4
Május	21,4
Június	16
Július	2,9
Augusztus	6,7
Szeptember	20,4
Október	97,4
November	137,3
December	85,4

1901-ben, egy igen csapadékos évben, Funchalban 1138 mm eső hullott; 1906-ban, egy igen száraz évben, mindössze 488 mm. 1904 júniusában, 1903, 1905 és 1909 júliusában, valamint 1901, 1903, 1905, 1906, 1908 és 1909 augusztusában egyáltalán nem esett Funchalban. A legnagyobb napi csapadék 155,1 mm volt 1901. november 10-én.

Funchalban évente átlagosan 79 napon esik az eső. Az egy évben eddig feljegyzett legtöbb esős nap 101, a legkevesebb 52 volt. Porto Santón 1900 decembere és 1901 novembere között 40 napon esett erősen, 84 napon pedig gyengén vagy szitálva.

Hó, dér és jégeső. Ezek a csapadékfajták Madeira magasabban fekvő vidékein fordulnak elő, amint azt másutt elmondjuk.

(Lásd:

Dente de cão, Jégeső és Hó)

Felhők és ködök. „Madeirán – írja dr. Barral – szép számmal akadnak derült napok, amikor az ég tiszta és szinte felhőtlen. Még több azonban az olyan derült, kitűnő időjárású nap, amikor napközben több-kevesebb felhő – gomoly- és pehelyfelhő – jelenik meg, majd hamarosan eloszlik. Ezek a felhők hűvösebbé teszik a levegőt, és rövid időre eltakarják a napfényt... Nem sok olyan nap van, amikor az ég végig borult marad, és egész nap nem lehet látni a napot. Sokszor viszont órákig nem látszik, noha előtte és utána derült az ég és jó az idő... A tiszta, nyugodt levegő és a ragyogó, fényes, tiszta égbolt, amely Olaszország, különösen Dél-Olaszország éghajlatán gyakori, Madeirán csak igen ritkán figyelhető meg...”

“

„Reggel – írja ugyanez a szerző – a hegycsúcsok tisztán látszanak, a tenger fölötti látóhatáron pedig súlyos, sűrű, sötét felhők, nimbusok gyülekeznek; máskor fehér, tornyokra emlékeztető, egymástól többé-kevésbé elkülönülő felhők, cirrusok és cumulusok emelkednek az óceán fölé. A tengeri szellő a nap egy részében a szárazföld fölé hajtja őket: felfrissítik a levegőt, és mérséklik a napsugarak hevét. Délutánra beborul az ég. Ekkor a szél északi irányba, rendszerint észak és északkelet közé fordul, és a felhőket a tenger felé sodorja; sok közülük a szélben szétoszlik. Az éjszakák nagyon gyakran derültek, különösen éjfélig, a csillagok pedig trópusi ragyogással fénylenek. Ez sok napon át ismétlődik, és a leírt változások mindennap szinte ugyanabban az órában következnek be. Némelyik éjszaka enyhe köd is látható a tenger vagy a hegyek fölött, és az éjszakai szivárvány sem számít ott különösen ritka jelenségnek. Nappal gyakori, és olykor igen szép látvány.

A hegyeket a kondenzációs övben körülölelő ködök, amelyekről már korábban szóltunk, a lejtők mentén nappal kialakuló felszálló légáramlatok szállította párából keletkeznek. Ezek a ködök alkonyatkor gyakran eloszlanak, az éjszakák pedig tiszták és csillagosak lesznek. Nyáron a ködök alacsonyabban képződnek, mint télen, így a legnagyobb páratartalmú öv télen magasabban húzódik, mint nyáron.