Santo António da Serra (egyházközség)

A Santo António da Serra (’hegyvidéki Szent Antal’) egyházközség (freguesia), közismertebb nevén Santo da Serra (’a hegyvidéki szent’), nagyrészt a Santa Cruz (’Szent Kereszt’) és Machico egyházközségei fölé magasodó fennsíkon, átlagosan 700 méterrel a tengerszint felett fekszik. A sziget egyik legszebb és legelbűvölőbb üdülőhelyének tartják. Bár telén gyakori az eső és a szél, a hőmérséklet pedig jelentősen lehűl, a meleg évszakban sokan keresik fel hűvös, kellemes éghajlata és csodálatos tájának lenyűgöző szépsége miatt. Több kiváló vidéki ház áll itt, ahol különösen Santa Cruzból és Machicóból érkező családok töltik az év legmelegebb hónapjait. Régebben az angolok is gyakran látogatták; néhány általuk épített vidéki birtok ma is megvan.

Madeira belső területeihez hasonlóan Santo da Serrán sem folyt mezőgazdasági művelés, és betelepítésével sem próbálkoztak szigetünk benépesítésének kezdetén. Ebben különösen éghajlati viszonyai és erdeinek sűrűsége játszhatott szerepet. Feltételezhető, hogy csak a 16. század első negyedében kezdtek földeket feltörni azon a fennsíkon, ahol ma a plébániatemplom áll, vagy annak közvetlen közelében. Úgy tartják, hogy ekkor még nem éltek ott állandó lakosok.

“

„Gil de Carvalho kezdetben két kápolnát emelt ott – írja Fernando Augusto de Pontes atya. Az elsőt nem fejezte be Alcoforadóban, lakóhelye környékén, amely ma is az Ermida (’remetekápolna’) nevet viseli. A második e falu (lugar, a mezővárosnál alacsonyabb településrang) egyházközségi székhelyén áll.” Ugyanez a pap Excursões című könyvében azt állítja, hogy Gil de Carvalho 1541-ben halt meg Santa Cruzban. Eszerint a kápolnák jóval korábban épültek volna, mi azonban úgy véljük, építésükre nem kerülhetett sor a 16. század utolsó negyede előtt. A plébániatemplommá alakított kápolna 1612-ben már állt, hiszen egy ugyanezen év szeptember 3-án kelt királyi rendelet (alvará régio) 70 000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) felhasználását rendelte el a kápolnának szánt oltárkép megvásárlására. Feltételezhető, hogy ekkorra már viszonylag jelentős lélekszámú közösség élt ott. A kápolnának saját káplánja volt, és 1790-ben engedélyezték számára, hogy váratlan esetekben kiszolgáltassa az utolsó szentségeket.

A Saudades jeles jegyzetírója így ír: „Santo da Serra egyházközsége (freguesia) eredetileg a machicói plébános (vigário) alá rendelt kápolna volt. Mivel ő, valamint Santa Cruz és Água de Pena plébánosai hevesen vitatkoztak a kápolna hovatartozásán, Dom Frei Lourenço de Tavora püspök 1612-ben a védelmébe vette, és valószínűleg lelkészséggé (curato) szervezte. Az illetékesség körüli viszályok idővel folytatódtak, majd Santa Cruz és Machico községek határainak kijelölésekor újra fellángoltak. Bizonyosan ettől az időtől, vagyis a 17. század első negyedétől tartozott a Santo António da Serra-i kápolna közvetlen püspöki fennhatóság alá. A főpap ekkor vette örökhaszonbérletbe (aforamento) a kápolna körüli földeket, amelyeket mindig a funchali mitra tulajdonának tekintettek. Ezeket a földeket az egyházmegye püspökei később külön engedéllyel a plébánosok rendelkezésére bocsátották, a hozzájuk tartozó papföld (passal) részeként. A lelkészséget azonban csak 1813-ban hozták létre. Hozzá tartozott Machico egyházközségéből Preces, Ermida, Margaça és Madeira da Igreja településrész (sítio); Santa Cruz egyházközségéből Mouro, Ameixieiras, João Ferino, Curral Velho, Ribeiro de João Gonçalves és Madre de Água településrész; Água de Pena egyházközségéből pedig Achada do Barro településrész.

António Alfredo de Santa Catarina Braga káptalani helynök (a széküresedés idején a káptalan által választott egyházmegyei kormányzó) és egyházmegyei kormányzó (governador do bispado, a püspök távollétében vagy széküresedéskor) Santo da Serrában tartózkodott, amikor 1836. június 13-án onnan rendelkezést (provisão) adott ki. Ezzel megszüntette Água de Pena egyházközségét, és létrehozta Santo da Serra egyházközségét – pontosabban Água de Penát a Santo da Serra-i lelkészséghez csatolta, és ott jelölte ki az új plébánia (paróquia) székhelyét Santo da Serra és Água de Pena egyházközség néven. Az új plébánia nem állt fenn sokáig: az 1848. július 24-i királyi levél (carta régia) visszaállította Água de Pena régi egyházközségét. Ekkor elveszítette Achada do Barro településrészt, amelyet Santo da Serrához csatoltak. Santo da Serra, amely addig Machico fióklelkészsége volt, 1848-tól önálló plébánia lett.

Santa Cruz és Machico községi tanácsai között több nézeteltérés támadt községeik területének elhatárolása miatt, és ezek hosszú évekig tartottak. Mindkét fél Santo da Serra jelentős részét kívánta a saját fennhatósága alá vonni. A viták 1862-ben értek véget, amint azt már a II. kötet 299. oldalán említettük; a fölösleges ismétlés elkerülése végett oda irányítjuk az olvasót.

Az eredeti kápolnát, amelyben a lelkészség és a plébánia székhelyét kialakították, valószínűleg a 16. század végén vagy a 17. század elején építették. Mint már láttuk, 1612-ben 70 000 réist utaltak ki az oltárkép elkészítésére. A kápolnát bizonyára többször javították és bővítették is, mígnem a 19. század közepén teljesen újjáépítették. Ekkor nyerte el ma is megőrzött méreteit. A kormány 1851-ben újjáépíttette a szentélyt és a plébániaház egy részét, mintegy négy conto (egymillió réis) de réist fordítva erre. João Howard March amerikai konzul (II. kötet, 339. oldal) saját költségén építtette meg a templom főépületét és a tágas templomkertet körülvevő falakat. Az egyházközségnek tett jelentős szolgálataiért, különösen a templom megépítéséért, 1855. július 3-i miniszteri rendelet (portaria) részesítette elismerésben.

Az új templom ünnepélyes megáldására 1857. augusztus 23-án került sor Manuel Martins Manso megyés főpásztor jelenlétében. Ez alkalommal Francisco João de Freitas Ferraz kanonok, a kiváló egyházi szónok figyelemre méltó beszédet mondott.

A plébániaházzal szemben néhány brit alattvaló házat építtetett azok számára, akik távoli egyházközségekből érkeztek búcsúra a Páduai Szent Antalnak szentelt kis kegyhelyhez, amely akkor még szűkös kápolna volt. Az 1808 körül emelt ház nem volt kicsi, és építészeti megjelenése is figyelemre méltó volt. Néhány évig angol kereskedők kezelték, ügyelve az állagára és a tisztaságára. Később azonban magára hagyták, és néhány éven belül alaktalan romhalmazzá vált. A ház elhanyagolása és gyors pusztulása a kerület (distrito) közmunkákért felelős igazgatóságának – amely felügyelte az épületet –, valamint az egyházközség néhány lakójának róható fel.

Az egyházmegye püspökéről, Dom Luís Rodrigues de Vilaresről szóló szócikkben már említettük, hogy ez a főpap néhány hónapig ebben az egyházközségben lakott: a José Manuel da Câmara kormányzó és főkapitány által rá kiszabott száműzetési büntetését töltötte (lásd III. kötet, 216. oldal).

Ez volt az egyik egyházközség, ahol a dr. Roberto Kalley (II. kötet, 208. oldal) által megkezdett és folytatott protestáns hittérítés a legmélyebben gyökeret vert, és a legnagyobb nyugtalanságot keltette Madeira békés lakosságában. 1844-ben itt megzavarták a közrendet, sok embert letartóztattak, Santa Cruz és Machico községi székhelyén vizsgálatokat és nyomozásokat folytattak, és több eljárás indult a zavargók, valamint az új tanok egyes hirdetői ellen. A hittérítők nem feledkeztek meg a kezdeti kálvinista térítésről, és hittérítő tevékenységüket mindmáig fenntartották, bár számottevő eredmény nélkül. Maga dr. Kalley volt az, aki ebben az egyházközségben, a Serrado das Ameixieiras (’szilvafás kert’) nevű quintán (vidéki birtok kúriával) ritka és ellenállhatatlan ékesszólásával sokakat a kálvinista eszmék követésére indított. Fentebb már szóltunk az egyházközség lenyűgöző tájáról és az ott feltáruló elragadó panorámákról, különösen Lamaceiros (’sáros helyek’), Portela (’kis hágó’) és Macelas (’kamillák’) településrészen. A már idézett Fernando de Pontes atya így ír: „Portelában Porto da Cruz egyházközsége a szemlélő lába előtt terül el. Lamaceirosból nemcsak Porto da Cruz és Penha de Águia látható, hanem Faial és Santa Anna egy része is, a dús növényzet pompájába burkolózva. Macelasban észak felé zöldellő hegytetők, mérhetetlen zöld terület és számtalan tanya tárul a szem elé; középen egy patak kanyarog és fut tova, mint egy ezüst szalag; lentebb sok ház fehérlik egy templom mellett; még távolabb hullám verődik a sziklafalhoz; azon túl São Lourenço szikláinak komor fensége tükröződik a nyugvó vizekben, s végül az óceán végtelenje…”

Külön említést érdemel, amit az Annais do Porto Santo ír egy Porto Santo-i lakosokból létrehozott település alapításáról a Santo da Serra-i egyházközségben. Az érdekes eseményt a régi Heraldo da Madeira így beszéli el: „I. Mária megszánta Porto Santo lakóit a szigetet sújtó sorozatos válságok miatt. A kevésbé tehetősek ajtaján már az éhínség kopogtatott, Pombal márki intézkedései ellenére is. Ezért elhatározta, hogy a nélkülözők egy részét Santo António da Serrába telepítteti át, és minden szükségessel ellátja őket. Bőkezűségéből és a közpénzekből 50 ezer cruzadót költött néhány lakóház építésére, amelyeket ingyen osztottak szét.

Santo António da Serra az 1768. december 18-i királyi rendelet értelmében az Aldeia da Rainha nevet kapta. Machico ekkor elveszítette a kápolnától északra fekvő területeket, amelyeket az új településhez csatoltak.

A településre költöztetett emberek azonban nem voltak alkalmasak arra, hogy ilyen kedvező alapokon tartós közösséget teremtsenek. A Porto Santo-i áttelepülők nem értettek a földműveléshez, és idegenkedtek a munkától. A téli hideg és a mély honvágy hatására sorra visszatértek régi otthonukba, míg végül 1783-ban teljesen elhagyták Aldeia da Rainhát.

A rossz közigazgatás és az állami javak iránti gondosság hiánya mindig is a lemaradásunkhoz hozzájáruló okok közé tartozott. Mindenből viták és viszályok támadnak, amelyekre temérdek pénz folyik el.

Machico és Santa Cruz községe egyaránt beleszólást akart a falu ügyeibe. Hosszan pereskedtek, és végül Machico győzött, amikor a falu már szinte nem is létezett.”

Az egyházközség főbb településrészei: Ermida, Margaça, Madeira da Igreja, Fajã dos Rolos, Ribeira de Machico, Lombo das Faias, Fajã das Vacas, Lombo das Raizes, Casais Proximos, Achada do Barro, Poiso, Madre de Água, Serrado das Ameixieiras, Ribeira de João Gonçalves, Terra de Braga, João Ferino és Curral Velho. Lakossága 2130 fő (1921).