Geológia

A Madeira-szigetcsoport szigeteinek kialakulása a földtörténeti harmadidőszakra, a miocénre nyúlik vissza. A tengerfenék kiemelkedése nyomán a vízből oszlopok emelkedtek ki, amelyekben a negyedidőszak kezdetéig vulkáni tevékenység zajlott. Az egymást követő földmozgások során a szigetek körvonala megváltozott. Madeira és Porto Santo (’szent kikötő’) 2000 méteres mélységben ágazik szét, és egymástól 21 mérföldre bukkan elő az Atlanti-óceánból.

Hosszú kialakulásuk jellegzetes bizonyítéka, hogy nincsenek jól körülhatárolható krátereik: a természet erői ezeket már lerombolták vagy átalakították.

Madeirán a fő kitörési központ a sziget középső részén, Curral das Freirasban (’apácák karámja’) működött, hatalmas és pusztító erővel. A hosszan elnyúló térségben előbb 300–600 méteres, majd innen 1200 méterig emelkedő domborzati lépcsőket hozott létre a láva óriási áradata. Ez rajzolta ki a központi hegylánc gerincét; a salakot újabb lávaárak foglalták magukba, és a képződmények fokozatosan a mainál is nagyobb magasságba emelkedtek.

Járulékos és másodlagos kitörési központok nyíltak részben a központi hegytömegben, részben attól jóval távolabb. A kúpok külső lejtője olykor igen meredek, ezért a láva nem mindig szabályos rétegekben szilárdul meg, hanem tömbökre és törmelékekre esik szét.

A hosszú nyugalmi időszakokat hevesebb kitörések követték. Az egyik nyugalmi időszakban a kőzetek természetes mállásából talaj képződött, amelyen néhány növény megtelepedhetett. Ennek a kezdeti növényzetnek a maradványait São Jorge barnakőszenében fedezték fel; későbbi vulkáni kibocsátások temették be őket. Az egyik földmozgásos időszakban történt az a kiemelkedés, amelyről São Vicente tengeri kövületei tanúskodnak: egy eróziós völgy felső részén, 360 méteres magasságban, zárványszerűen ékelődnek a kőzetbe.

Az első, szárazföldön lezajló vulkáni képződési szakasz a pliocénben kezdődött: az eredeti kitörési központból hatalmas mennyiségű bazaltláva áradt szét. A láva hol sűrűbb, hol folyékonyabb volt; felszíne gyorsabban szilárdult meg, és rugalmas, megrepedező, feltüremkedő salakkéreg borította. Észak felé messzebbre terjedt, délen tagoltabb formákat alkotott, és különböző meredekségű lejtőkön folyt le, amelyek a tenger közelében szinte vízszintessé válnak.

Ezt újabb bazaltos időszak követte. Nagy mennyiségű salak lövellt ki, és törmelékkőzetek képződtek, amelyek eltorlaszolták és eltérítették a minden irányba szabálytalanul szétáradó lávafolyamokat.

Miután Madeira domborzata elérte az átlagos magasságot, a bazaltlávát trachitos láva követte. Ebben repedések és kitörési központok nyíltak, amelyek kialakították a sziget gerincét alkotó hegysort. A Curraltól északra ez a láva nagy arányban tartalmazott alumínium-oxidot; betöltötte a mélyedéseket, és felhalmozódott az akadályok között.

A trachidolerit a trachittal váltakozik, és főként nyugat és észak felé terjedt el. Megfigyelhető, hogy a Boaventura (’jó szerencse’) völgyében található ilyen láva fiatalabb a Curral felső képződményének lávájánál.

Az essexit járulékos repedésekből tört fel, nagy mélységből, nyomás hatására. Bár régi kőzetnek látszik, kialakulása újabb keletű; Porto da Cruzban, Curralban és Ponta do Solban található beékelődve.

A sziget belsejében sok csúcsot a kialakulásuknál fiatalabb láva vesz körül, amely a lábuknál és lejtőiken folyt végig. Másokat láva és a közeli kalderákból lezúdult kőtömbök temettek be, amint az a Socorridos és a Boaventura patakának metszetében látható.

A fő kráter legnagyobb átmérője 2500 méter. Déli szakasza leomlott; nyugatról keletre a Grande, Empinos, Arranhamento, Jorge, Casado, Torrinhas, Lage, Eirinhas, Coelho, Ruivo, Torres, Cidrãos és Cedro csúcsok íve határolta. Ugyanezen a kráteren belül járulékos kitörési központokból keletkezett a Roda, Meio és Cerro csúcs, valamint Cidrão és Paredão hegyi közlegelője (montados).

Paul da Serrát (’hegyi mocsár’) egészen a közelmúltig olyan kráternek tartották, amelyet belső omlás töltött el – ez Stuebel véleménye volt. Az újabb kutatások viszont a Curralban lévő Lombo Gordo (’kövér gerinc’) képződményéhez hasonló tufákat és salakot tartalmazó lávatáblának tekintik – Gagel véleménye szerint.

E két pontot valóban kisebb, az erózió által kivájt mélyedésekkel tagolt magaslatok sora köti össze: Bica da Cana, Pináculo, Monte Medonho, Rocha Negra és Pico do Ferreiro.

Ha minden vulkáni tevékenység a központi kalderára korlátozódott volna, Madeira legmagasabb pontja – a Pico Ruivo (’vöröses csúcs’) vagy egy másik csúcs – 2500 méteres magasságba emelkedne.

A vulkáni tevékenység utolsó fellángolása már a középső övezeten kívül jelentkezett: a sziget két végén, Porto do Monizban és Caniçalban, amikor a Kopár-szigetek (Desertas) már különváltak; továbbá a déli vidéken, Câmara de Lobos, Funchal és Caniço környékén. Itt találhatók a legfiatalabb vulkáni kúpok.

Bazaltok

A bazalt egyneműnek látszó, feketés, nehéz és kemény kőzet.

Színe és keménysége a járulékos összetevőktől és egykori olvadt állapotától függően változik. Kisebb vastagságú rétegektől hatalmas kőzettömegekig terjedő telepekben fordul elő. Ezek különböző időszakokban keletkezett lávák, amelyek főként az alacsonyabban fekvő vidéken uralkodnak.

A bazalton a kihűléskor bekövetkezett zsugorodás repedései figyelhetők meg. A kőzet nagy, sokszög keresztmetszetű hasábokra törik; leggyakrabban szabálytalan hatszögűek, amint az a kőfejtőkben látható. Az egymásra rakódó, hosszú hasábok gyönyörű oszlopos bazaltfalakat alkotnak, amelyek gyakoriak a mély patakok partján. Legjellegzetesebb faluk a Tem-te-não-caias (’kapaszkodj, el ne ess’) a Porto da Cruz völgyében.

Kisebb vastagságú, enyhe lejtésű lávafolyásokban lemezes bazalt található. Párhuzamos felületek mentén zsugorodott össze, és a csákány erős ütésére szétválik. Az oszlopos bazaltot pedra viva („élő kő”: építőkőként használt tömör bazalt) néven ismerik. Sűrűsége változó, ezért a tömbök leválasztásához különböző erősségű robbantótöltet szükséges; ezeket azután részben megfaragják építőanyagnak. A lemezes bazaltból készülnek a fő vízvezetékekhez, levadákhoz (öntözőcsatornákhoz), mosóhelyekhez, burkolatokhoz stb. használt kőlapok. A monte-i templomkert kőlapjait egy ma már nem működő kőfejtőből emelték ki. A kőzet jellege adta a Lajinhas (’kis kőlapok’) településrész (sítio) nevét. Ezek a bazaltok nem faraghatók meg.

A bazalt törési felületén olykor barnás bevonat vagy vékony réteg látható, amely a vassók átalakulásából keletkezik. Ez hozza létre a legkisebb ellenállás vonalát, a casco nevű kérget. A kőművesek eltávolítják, és az ilyen bazaltot nem használják fel fontosabb munkákhoz, például medencékhez stb.

A bazaltban gázok alkotta apró üregek találhatók; elhelyezkedésük és alakjuk a lávafolyás irányát és sebességét jelzi. A nagyobb, tojásdad üregekben olykor geódák képződnek. Ezekben a bazalttömegből a kihűlés során kivált aragonit kristályosodik ki. A kőzet belsejében található anyagot madre de pedra néven ismerik.

Ha a bazaltban nagyon sok hólyagüreg van, pedra favada és pedra de porco („disznókő”: likacsos bazalt a disznóbőr lekaparására) néven ismerik. Az utóbbi elnevezés onnan ered, hogy disznóvágáskor a perzselés után ezzel dörzsölik le az állat bőréről a sörtéket.

A finom szemcséjű, kissé hólyagüreges bazaltból kemény faragott kövek készülnek. Jól megmunkálhatók, és széles körben használják őket épületekhez, díszbuzogányokhoz (massa), hidak boltozati köveihez, malomkövekhez, kézimalmokhoz, nagy vályúkhoz stb. Szép kőfaragványok láthatók a Capela de São Luís (Szent Lajos-kápolna) homlokzatán, az egykori Rua do Bispo utcában, valamint az Angústias (’gyötrelmek’) temető kapuzatán.

Trachitok

Durva, mikrolitos szövetű kőzetek, amelyek egykor bizonyos fokig folyékonyak voltak. Olykor hagymához hasonlóan koncentrikus rétegekre bomló gömbtestekre emlékeztetnek. Piszkosbarna vagy szürkés színűek; földpátos összetevőkből álló amorf anyagot alkotnak, amelyben elszórtan apró szanidin- és magnetitkristályok láthatók.

A trachitokat összetévesztették a porfírral, letört darabjaikat pedig a vulkáni bombákkal. Madeirán 300 m tengerszint feletti magasság fölött fordulnak elő. Mállásuk az útbevágásokban figyelhető meg, ahol sötétebb csomókat mutatnak.

Trachidoleritek

Jellegzetesen őrzik egykori olvadt állapotuk nyomait, amint az a Boaventura völgyében húzódó lávafolyáson látható. A trachitoknál több alkálit tartalmaznak, és olykor peridotszemcsék is találhatók bennük.

A trachidoleritek színe a világosszürkétől a sötétszürkéig változik, sárgás átmenetekkel és világosabb pettyekkel. A magasabban fekvő vidék egyes pontjain, valamint a Pico do Serrado lejtőjén, Rabaçalban és Porto da Cruzban trachitokkal váltakoznak.

Essexitek

Mélységi kőzetek, amelyek főként plagioklászból, olivinből és magnetitből állnak. Megkülönböztethető a sötétszürke, barnás, magnetitpontokkal és zsíros üvegfényű diopsziddal tarkított porfíros essexit – ilyen található Penha de Águiában, a Massapez pataknál és Ponta do Solban –, valamint a szürke, porózus, finom szemcséjű melafíros essexit. Az utóbbi viszonylag nagy augitkristályokat és olivinmikrolitokat tartalmaz; Ponta Delgadában, Ribeira Bravában és São Vicente patakjánál fordul elő.

A Porto da Cruz-i Soca pataknál az első essexitréteg eltér a többi ilyen jellegű kőzettől: nemcsak a Madeirán találtaktól, hanem minden más ismert kőzettől is. Ezért dr. Gagel, miután elvégezte a kőzet mennyiségi és minőségi elemzését, és kikérte a téma legnagyobb szaktekintélyeinek véleményét, a madeirit nevet adta neki. Értékes, Studien über den Aufbau und die Gesteine Madeiras című munkájában a kőzetről készült szép színes mikrofényképet is közölt.

Telérek

A földtani háborgások idején a kőzetek megrepedtek, és a nyíló hasadékokat újabb láva és salak töltötte ki. Így telér képződött a törés falai között. Ha ezek a falak kevésbé ellenállók voltak, mint a közéjük került anyag, a légköri hatásokra szétmállottak, és a telér fedetlenül maradt.

A felszínre került telérek főként a központi vidéken fordulnak elő. Torres és Torrinhas szaggatott sziklagerince fantasztikus kastélyok romjaira, a természet erői által ledöntött hatalmas kurtinára (cortina, a város védőfala) emlékeztet. A Pico Ruivo felé vezető úton pedig az Achada do Ferreiro achadán (fennsík), 1522 m magasságban magányos őrszemként tűnik fel a festői Homem em Pé-telér. Úgy látszik, mintha az aljánál fekvő talaj eróziója miatt egyre magasabbra nőne.

A tengerpart kőzeteit átszelő számos telér közül figyelmet érdemelnek a Cabo Girão függőleges sziklafalába ékelődöttek. Közéjük tartozik a tökéletesen függőleges Poço do Eiró.

A telérek elhelyezkedése, valamint harántirányú, összetartó, sőt egymást keresztező lefutása különböző, egymástól időben távoli rengésközpontok hatását mutatja. Ezek gócai gyakran olyan helyeken voltak, amelyeket ma tenger borít.

Lávacsatornák

A láva a felszínén, valamint ott, ahol a meder falával és aljával érintkezett, gyorsabban hűlt ki, mint belül. Belseje ezért tovább maradt folyékony; amikor a láva kifolyása véget ért, üreg maradt utána, és föld alatti csatornák képződtek. A legjellegzetesebb lávacsatornák: a Ponta da Cruz (’kereszt-fok’) közelében lévő Fojo (beomlott csatorna); a Ribeira de Machicóban (’machicói patak’) található Cavalum-csatornák; valamint a São Vicente mezőváros (vila) hídja melletti Cardal-csatorna.

Vulkáni bombák

Ezek összecsavarodott lávadarabok. Egy részüket a kalderák lökték ki; ezek körte vagy lencse alakúak. Más részük hasadékokon préselődött át, és olyan, mintha szűrőn nyomták volna keresztül az anyagát. Konglomerátumok között és önállóan is megtalálhatók a legújabban keletkezett vulkáni kúpok közelében. Az olivinbombák mélyben fekvő peridotitos kőzet töredékei, amelyeket a vulkáni robbanások nyomása szakított ki. Bazalthoz kapcsolódnak, vagy konglomerátumokat alkotnak; az utóbbi formában Porto Monizban (’Moniz kikötője’) fordulnak elő leggyakrabban.

Tufák

A tufák megszilárdult vulkáni iszapból keletkeztek. Összetételük az alapanyagtól függően igen változatos, és rendszerint salakos megjelenésűek.

A leggyakoribb tufákból a sárgás árnyalatú pedra mole („puha kő”: puha, sárgás tufa és a belőle képződött talaj) származik. Világosabb változataiban a mész, sötétebb változataiban a vasvegyületek oxidációs termékei vannak túlsúlyban. Csak rakott kőszerkezetekhez és a földet megtámasztó falakhoz használják.

A puha faragott kő (cantaria mole) durva szemcséjű, heterogén, barnás vagy sötét bíborvörös. A szűrőkhöz használt faragott kő (cantaria) sötétszürke; kutak és medencék vízszűrőjeként alkalmazzák. A kemencékhez használt, vörösesbarna faragott kőből parázstartókat és kemenceboltozatokat készítenek. Ezeket a puha faragott köveket építőanyagként is felhasználják, noha az idő és a természeti hatások mállasztják őket.

Vulkáni salak

A salak a megszilárdult vulkáni habból keletkezett: durva, érdes és hólyagos. Olykor rétegekben rakódott le, máskor halmokat, kúpokat és kidudorodásokat alkot a hegyvidéki előhegységeken. Ez utóbbi esetben a kalderából heves kitöréssel kilökött tömegekről van szó.

Színe igen változatos, de a feketés árnyalatok uralkodnak. Kerti víztározók és vízesések külső burkolataként használják; újabban a házak válaszfalainak belsejébe is teszik faforgács helyett.

Vulkáni hamu

A vulkáni hamu a robbanások során finom porrá zúzott lávából áll. Amorf megjelenésű, mikrolitos halmazokat alkot, amelyekben mégis számtalan apró, sötét kristály található. Sok bennük az augit és a vas oxidációs terméke; az újabb hamuban konkréciókban kivált aragonit is van – Ribeiro Seco, Gorgulho stb.

A víz olykor enyhe lejtőkön sodorja tovább a hamut. A tufák közé fekete rétegek formájában települ, üregekben lerakódva pedig barlangi homokot alkot. Ezt habarcsba keverik egyes lakóházak belső vakolásához. Hamu a tufák anyagában is található, a puha faragott kövek szerves részeként. Az úgynevezett montei homok lilás árnyalatú hamuhalmaz; mechanikusan szemcsékre aprítva ugyanarra használják, mint a barlangi homokot.

Habkő

A habkő szivacsos obszidián, amely a vulkáni iszap fölé kerül. Ha az iszappal együtt sűrűn folyó anyagként ömlik ki, összetapadt tömeget alkot vele – Santa Luzia, Pilar stb. Másutt a tufarétegekkel párhuzamos rétegekben fekszik, amint ez szabályos elrendeződésben megfigyelhető a Peña de Francia-i Boldogasszony-kápolna partján, a Ribeiro Seco torkolatánál.

Porto Santón, Porto dos Fradesnél zöldes, frissnek látszó habkövek találhatók; úgy tűnik, tengeri áramlatok sodorták őket oda.

Agyagok

Az agyagok sokféle földszerű anyagból állnak; ezek a kőzetek, különösen a trachitok alumínium-szilikátjainak bomlásából származnak. A vas-hidroxidokat és karbonátokat tartalmazó, régi, megkeményedett agyagok vulkáni eredetű rétegek közé ékelődve kiégtek. Ezeket lateriteknek nevezik.

A homokot tartalmazó agyagok alkotják az agyagos talajokat; erről a talajfajtáról kapta nevét több Barreiros nevű településrész. Egyes agyagokat vas-hidroxidok törmelékszerű rétege borít – São Jorgéban, Santanában stb. –, másokat karbonátok és szulfátok – Porto Santón.

A massapez olyan föld, amely nagy mennyiségű barnás, vastartalmú agyagot tartalmaz, és sokáig megtartja a magába szívott vizet. A salão (vulkáni eredetű vöröses agyagtalaj) vörösesebb és kevésbé tömör. E két elnevezést több olyan településrész is viseli, ahol az említett talajok megtalálhatók. A lilás földek a magasabban fekvő területek trachitszerű kőzeteinek bomlásából, a sárgásak pedig a pedra mole nevű tufák mállásából származnak.

A színező hatású ásványi földekről és agyagokról két érdekes jelentés maradt fenn Dom Diogo Coutinho és Dom José da Câmara főkapitányok idejéből. Az almagra, az okkerek és a puccolán felhasználásával foglalkoznak, és ipari alkalmazásukat, illetve fejlesztésüket javasolják.

Időszakos tavak

Ezt a nevet több olyan, vizenyős településrésznek adják, ahol a téli esők idején tavak keletkeznek. Ezeket vagy az erózió által az alacsonyabban fekvő területeken kialakított mélyedések, vagy a magaslatokon található egykori másodlagos kitörési központok maradványai alkotják. Az utóbbi eredetűek a Porto Moniz-i, a Fanal de Cima-i és a Fanal de Baixo-i időszakos tavak (alagoa, időnként elárasztott mélyedés), valamint a Santo da Serra-i tó. A Caniçalban található Pico da Cancelán egy patkó alakú mélyedés van: egy egykori időszakos tó helye, amelynek egyik oldala leomlott.

Mészkőzetek

Ezek a tenger alatti élővilág maradványaiból, apró állatok páncéljaiból és héjaiból származnak. A maradványok mechanikai és kémiai átalakulással kőzetté váltak, majd a felszínre kerültek, vagy vulkáni erők szakították ki őket.

Gyakran találni olyan mésztartalmú anyagokat is, amelyeket a kráterek iszap formájában vetettek ki – Ponta da Cruznál, Queimadas de Machicóban stb.

A jelenleg mészégető kemencék számára kitermelt mészkőzetek a Porto Santón fekvő Ilhéu da Cal sziklaszigeten, Selvagem Grandén, valamint Madeira északi részén, São Vicentében találhatók. Egyes, még nem művelt lelőhelyekről más ipari célokra alkalmas követ is lehetne nyerni.

Néhány barlang falát kalcium-karbonátból álló konkréciók és cseppkövek borítják, különösen az Ilhéu da Calon.

São Vicentében a kalcit tiszta fehér romboéderek, illetve sárgás, szemcsés változatok formájában fordul elő. Madalena do Marban és Boaventurában aragonit található: az ortorombos kristályrendszerbe tartozó ásvány tűk és széttartó nyalábok, valamint szép oszlopos és tűs alakzatok formájában jelenik meg.

A régebbi időkben az oldott szulfátokat tartalmazó vizek mészkőzetekre gyakorolt hatására gipsz képződött, amely üledékrétegek közé ékelődve vagy konkréciókban fordul elő. Egyes helyeken tömör, másutt durván kristályos. Tiszta formájában szelenitet alkot, amely Selvagem Grandén található.

Konkréciók

A szén-dioxidot tartalmazó esővíz feloldja a kalcium-karbonátokat, majd behatol a tufákba és a laza homokba. A zsugorodás révén apró csatornák keletkeznek, amelyek a beszivárgás irányának megfelelően elágazhatnak.

Így keletkeztek a Piedadéban, Caniçalban és a Mornosban, Porto Santón található különös, elágazó mész-homok képződmények. Hasonlók vannak a caniçói Covões egyes tufáiban, továbbá Fojo és Praia Formosa tufa- és hamurétegei között.

A mésztartalmú homok olykor szeszélyes formákban állt össze, különösen Piedadéban; ezért kapta a képződmény a népnyelvben a bonecos nevet.

Más vélemények szerint a Piedadéban és Mornosban található lerakódások növényi eredetűek, ezért a kövületek közé sorolandók. (Lásd: Mésztartalmú testek.)

Erózió

A Madeira-szigetcsoport domborzata az idők során jelentősen átalakult. Ebben elsősorban az esővíz és a tenger játszott szerepet: olykor lenyűgöző munkájuk során mechanikai és kémiai úton koptatták a különféle kőzeteket, majd anyagukat a tengerbe szállították.

A kőzetek fokozatosan mállanak, elveszítik egyensúlyukat, megdőlnek és leomlanak. Törmelékük átmeneti lerakódásokat alkot, amelyek sorsa a súlyuktól és a vízáramlás sebességétől függ. A vulkáni képződés különböző időszakait kísérő özönvízszerű esőzések fokozatos eróziót okoztak, és kivájták a völgyeket; ennek ereje a meder anyagától függően változott. A vízfolyások hol a partfalak közé szorultak, hol szintkülönbségeken átbukva vízesésként zuhantak alá, és mély sziklamedencéket vájtak, amelyek alól kimosták az anyagot. Másutt kiöntöttek, majd kiszélesedve sík térszíneket és ártereket alakítottak ki. Hordalékukat a beléjük torkolló vízfolyások hozamától, a vízáramlástól és az útjukba kerülő akadályoktól függően lerakták vagy továbbhordták.

A téli csapadék változó erőssége olykor áradásokat okoz, és eltorzítja, más irányba tereli a víz útját. Ezt az utat a régi medrek, valamint a partfalak magasabban fekvő részein a szállított hordalék nyomai jelölik.

Völgyeink nagyszerű földtani metszetek: megmutatják, miként rakódtak le az őket alkotó rétegek, milyen zavarok érték elrendeződésüket, és hogyan hatottak a mai alakjukat kialakító rétegtani eltérések okai.

A tenger jelentősen átformálta a partvidék körvonalát és megváltoztatta a partvonalat. Egyes helyeken csaknem függőleges falakat vájt, apró öblöket és tágabb öblöket nyitott, hol növelte, hol csökkentette a strandok területét, sziklákat hasított ki és választott el a szárazföldtől. Az északi partot láthatóan koptatta, míg a déli part már a történelmi időkben is számottevően gyarapodott.

Porto Santón az Ilhéu da Fonte da Areia trachitkőzeteibe tál alakú mélyedések vájódtak; ezekben időnként tengeri só és különféle törmelékből származó homok rakódik le.

João Diniz forrásai a 16. században még a kavicsos parton (calhau) fakadtak. A Bânger-oszlopot egy zátonyra építették; a 18. században még kenuval lehetett közlekedni közte és a város védőfala között. A machicói Irgalmasság Szent Háza kápolnája a patak torkolatánál állt, ma pedig mintegy 200 méterre van a tengertől. A Ribeira de São João patak hordaléka lassan feltölti Pontinha kis öblét. Elég megnézni, hogyan torlaszolódnak el a patakok a téli esőzések idején, és szemügyre venni a tenger part menti, agyagos szegélyét, hogy könnyen megértsük a víz munkáját.

Fajãk

A szakadékok falának lepusztulás miatti omlása az omladék tövében teraszokat, művelhető földdarabokat vagy padkákat hoz létre. Ha ezek nagy kiterjedésűek, természetes lejtésű területeket alkotnak a sziget belsejében vagy a parton: ilyen a Fajã Escura, a Fajã das Galinhas, a Fajã dos Padres, a Fajã do Mar stb.

A Ponta do Solban fekvő Lugar de Baixo folyamatosan gyarapodó fajã (keskeny sík földsáv egy sziklafal lábánál), amelyet az 1803-as pusztító árvíz (aluvião) jelentősen megnövelt. Amikor az omladék a patakmedrekbe hullik, kanyargásra kényszeríti a patakokat, és eltéríti a medrüket.

A különböző összetételű, enyhén lejtő üledékes rétegek közé beszivárgó víz a 17. században São Jorge egyházközségében (freguesia) lassú földcsuszamlást idézett elő: a megindult földtömegek a tengerbe nyúltak.

Homok

A homok különféle anyagok aprózódásából és görgetődéséből keletkezik. Színe és összetétele elárulja az eredetét: a fekete homok bazaltból, a szürkésbarna trachitból, a sötétsárga tufából, a világossárga pedig kagylómaradványokat tartalmazó mészkőből származik. A homokban megtalálhatók a felbomlott kőzetek apró kristályai; a Praia Formosa kiterjedt homokos partjain különösen sok az olivinkristály.

A meszes homok olykor homokkővé, keményre cementálódott törmelékké áll össze, máskor különféle anyagok szemcséivel cementálódik össze. Porto Santón ezt ariusco (Porto Santó-i cementált meszes homokkő) néven ismerik. S.

A Coimbrai Egyetem Ásványtani és Földtani Múzeumának (Museu Mineralógico e Geológico da Universidade de Coimbra) kiadványai között, a Memórias e Noticias 1940. évi II. számában részletes tanulmány jelent meg a Selvagens-szigetek földtanáról Uma Missão Geológica a bordo do navio Hidrográfico Carvalho de Araújo címmel. Szerzője a múzeum igazgatója, dr. J. C. de Morais.