Boaventura (egyházközség)

Erőfeszítéseink ellenére e plébánia nevének eredete teljesen ismeretlen maradt számunkra. Ahhoz, hogy legalább az eredetére vonatkozó valószínű feltevést találjunk, előbb pontosan meg kellett volna állapítanunk e különös név helyes írásmódját. Ez azonban korántsem tűnik könnyűnek. Boaventura (’jó szerencse’) vagy Boa Ventura? Nem tudjuk megmondani, mert a név mindkét alakban előfordul. Az első régebbinek látszik, és kétségkívül ez a gyakoribb és általánosan használt forma, de nem ismerünk olyan különös okot, amely miatt bármelyiket előnyben kellene részesítenünk. Így csak találgatásokba vagy többé-kevésbé leleményes, ám az igazságtól talán igen távol álló feltevésekbe bocsátkozhatunk.

Sem ennek az egyházközségnek (freguesia) a plébániai levéltárában, sem régi iratokban, sem a helyi hagyományban nem találtunk semmit a név eredetéről. Lehetett-e Portugália szárazföldi részén olyan falu, amelynek nevét az első telepesek – ahogy gyakran történt – átvették, és az itteni településrésznek (sítio), később pedig a plébániának adták? Ez pusztán egy lehetséges feltevés volna, de a legcsekélyebb alapja sincs: vizsgálataink szerint Portugáliában nincs olyan egyházközség, településrész vagy falu (lugar, a mezővárosnál alacsonyabb településrang), amely ezt a nevet viselné.

A Boaventura plébániáját alkotó földek csaknem három évszázadon át Ponta Delgada (’keskeny fok’) egyházközségéhez tartoztak; onnan 1836-ban választották le őket. Boaventura már a 16. század közepén, sőt korábban is ezt a nevet viselte, tehát jóval a lelkészség (curato) létrehozása és az önálló plébánia megalakulása előtt. A betelepítés kezdetén Pedro Gomes Galdo az elsők között birtokolt ott sok, sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) révén kapott földet. Az egyházközség egyik legrégebbi telepesének tartják; a terület akkor, mint említettük, Ponta Delgada plébániájához tartozott. Pedro Galdónak vagy valamelyik leszármazottjának tulajdonítják a São Cristóvão-kápolna alapítását azon a településrészen, amely ma is ezt a nevet viseli.

Amikor a népesség növekedésével a lakott terület a sziget belseje felé terjeszkedett, Boaventura lakói lelkészség létrehozását kérték, hogy könnyebben teljesíthessék vallási kötelességeiket. Kihasználták, hogy Dom Manuel Coutinho megyéspüspök Ponta Delgada plébániatemplomában tartózkodott. Elmondták a főpapnak, milyen messze laknak az anyatemplomtól (igreja matriz), milyen nehezen járhatók az utak, különösen télen, és milyen súlyos veszélyeknek vannak kitéve. A püspök ezért utasította az akkori plébánost, Luiz Gonçalves Caldeirát, hogy kérvényezze egy Boaventura székhelyű lelkészség létrehozását a Ponta Delgada-i egyházközségben, mivel a kérelmezők indokait teljes mértékben elfogadhatónak találta.

V. János 1733. február 4-i királyi rendeletével (alvará régio) felhatalmazta a megyés főpásztort e lelkészség létrehozására. Nem tudjuk, mikor töltötték be véglegesen a tisztséget, sem azt, milyen joghatósággal vagy feladatokkal ruházták fel a lelkészt. A lelkészség mindazonáltal Ponta Delgada plébániájának alárendeltségében maradt, amelytől fokozatosan függetlenedett, míg végül önálló egyházközséggé vált. Kereszteléseket 1790-ben kezdtek ott végezni, esküvőket azonban csak azután tartottak Boaventurában, hogy plébániává emelték. A lelkészség székhelye a nép által 1731-ben épített Santa Quitéria-kápolna volt. A lelkészek ott laktak, és lelki segítséget nyújtottak a falu lakóinak; egyes szertartásokat a Ponta Delgada-i anyatemplomban tartottak. Az említett, 1733. február 4-i királyi rendelet kezdetben másfél moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzában és másfél pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borban állapította meg a lelkész javadalmát (côngrua). Ezt a javadalmat később megemelték.

António Alfredo de Santa Catarina Braga egyházmegyei kormányzóként (governador do bispado, a püspök távollétében vagy széküresedéskor) és káptalani helynökként (a széküresedés idején a káptalan által választott egyházmegyei kormányzó) 1836. november 18-i királyi rendeletével (alvará) Boaventura lelkészségét plébániává emelte, és teljesen kivonta a Ponta Delgada-i egyházközség joghatósága alól. Az ott szolgáló papok még egy ideig lelkésznek (cura) nevezték magukat, de ez a lelkészség – az egyházmegyében működő más hasonló lelkészségekhez hasonlóan – önálló volt: saját polgári és vallási élettel rendelkezett, és nem függött más plébániától. Az első plébános-perjel (a plébános címe) Joaquim Gomes Lume volt; az első beiktatott vikárius (vigário colado, a javadalomba véglegesen beiktatva) pedig 1843-ban Francisco José Rodrigues de Andrade.

Mint említettük, a lelkészséget az 1731-ben épített Santa Quitéria-kápolnában hozták létre. A kápolnát 1835-ben kibővítették, vagy inkább újjáépítették, és az ezt követő évben létrehozott új plébánia székhelyévé tették. A Serrão (’nagy hegy’) településrészen épült, amely az egyházközség legközpontibb és legkellemesebb fekvésű helye. Szent Quiteria szobrát 1721-ben a Funchalban élő Manuel de Freitas Vasconcelos ajándékozta a Ponta Delgada-i templomnak; az új kápolnába nem sokkal annak megépítése után vitték át. Boaventurában egykor São Cristóvão és Sant’Ana kápolnája is állt, de ma már egyik sem létezik. A Fajã do Penedo (’a sziklatömb partsíkja’) településrészen 1918-ban kezdték építeni a Szeplőtelen Szívnek szentelt kápolnát. Ezekkel a kápolnáknak szentelt szócikkekben foglalkozunk.

Ennek az egyházközségnek több levadája (öntözőcsatornája) van. Az Achada Grande nevű achada (fennsík) levadájának megépítése elsősorban Policarpo José de Abreunak és Manuel João de Freitas Galdónak köszönhető. A Levada Grande (’nagy öntözőcsatorna’) öntözése Ponta Delgadáig terjed. A Levada das Faias (’fayafák csatornája’) kiépítése nagyrészt João Pedro de Andrade érdeme, míg az Achada dos Alves e Pastel levadájának építését a már említett Policarpo José de Abreu kezdeményezte. Ide tartozik még az Achada, más néven Serrão levadája is. Mindegyik a Ribeira dos Moinhos (’malmok’) nevű patakból ered. Amint az Arco de São Jorge (’São Jorge-i ív’) plébániájáról szóló szócikkben már elmondtuk, sok évvel ezelőtt egy olyan levada építését tervezték, amely a Ribeira do Porco patakból, Falca településrésznél kiindulva mindkét egyházközség öntözését szolgálta volna. A szükséges felmérések és költségvetések a 19. század utolsó negyedének elején el is készültek. A terv azonban nem valósult meg, noha Feliciano João Teixeira kanonok, Madeira parlamenti képviselője az 1890-es parlamenti ülésszakon szót emelt a megépítése mellett.

Az egyházközséget Arco de São Jorgéval összekötő út egyik szakasza a Ribeira do Porco jobb partján, a tenger fölött húzódik. Ezt a szakaszt Engrosának nevezik, mert a magas, meredek sziklafalon kanyargósan építették meg. A sziklafal repedéseiben bőségesen nő az ensaião nevű növény (Sempervivum glandulosum, a varjúhájfélék családjából). William Longman az 1875. augusztusi Frazer's Magazine-ban így írt róla: „…olyan sűrűn nőnek, hogy egymásra borulnak, és oly nagyra fejlődnek, hogy méretük meghaladja mindazt, ami ebből a fajtából Kew-ban vagy más botanikus kertekben látható. Még a közönséges példányok is nagyobbak egy kalapnál. A szélük barnásvörös, amely fokozatosan világoszöldbe megy át a közepük felé.”

São Cristóvão településrészen egykor kis cserépgyár működött. A cserepet a közelben található, tömör, vöröses agyagból készítették; a termék igen ellenálló volt, és a sós tengeri levegő a legkisebb kárt sem tette benne. Valahol azt olvastuk, hogy „…a bazaltok közé ékelődve más agyagfajták is megfigyelhetők, köztük fehéres színűek, amelyeket előnyösen lehetne felhasználni a kerámiaiparban”.

A Lagosból származó Lício család hitbizományosainak hitbizományi földjei (terras vinculadas) voltak ebben az egyházközségben. Silveira (’szederbokros’) településrészben nagy házat építtettek, amely azonban sohasem készült el teljesen. Állítólag a Boaventurában élő faktorral (feitor, királyi ügynök), aki e hitbizományosok földjeit kezelte, esett meg a következő érdekes és mulatságos eset. Beresford tábornok 1807 decemberében érkezett Madeirára, a szigetet másodszor megszálló brit csapatok parancsnokaként. Minden hatósági tisztviselő és tiszti rangú katona tisztelgő látogatást tett az angol tábornoknál. Lício ezredes és hitbizományos sem maradhatott ki közülük: ő vezette a São Vicente-i (’Szent Vince’) milícia (milícias, kisegítő területi haderő) ezredét, és akkor éppen boaventurai birtokain tartózkodott. Faktora történetesen Funchalban volt, és az ezred hadnagyi rangú segédtisztjeként is szolgált. Meggyőzte Lício ezredes feleségét, a hitbizományos úrnőt (morgada), hogy érdemes megkímélni férjét az utazás fáradalmaitól. Azt a szerinte helyes javaslatot tette, hogy ő ölti magára az ezredesi egyenruhát, és São Vicente mezőváros (vila) milíciaezredének parancsnokaként mutatkozik be az angol tábornoknak! Az úrnő habozás nélkül elfogadta a gyorsan támadt ötletet, a jóhiszemű és naiv faktor pedig késlekedés nélkül megvalósította. Amikor Beresford megtudta, hogy nem egy ezredes, hanem egy tapasztalatlan, ezredesnek öltözött segédtiszt áll előtte, nyersen kimondta talán az egyetlen portugál szavakat, amelyeket akkor ismert: „A Picóra.” Szegény hadnagyunkat és faktorunkat őrizet alatt már vitték is a Pico-erődbe (Fortaleza do Pico). Bizonyára átkozta a percet, amikor az a balvégzetű ötlete támadt, hogy felöltse felettese és az általa kezelt földek tulajdonosának egyenruháját. Amikor azonban hátat fordított Beresford tábornoknak, mondott valamit, ami híressé tette, és bizonyos fokig halhatatlanná vált a helyi emlékezetben. Felismerve hibáját, bánatosan, de némi iróniával így fakadt ki: „Mindjárt láttam, hogy ebből baj lesz!” Ez volt szomorú és szerencsétlen kalandjának utolsó felvonása.

A plébánia főbb településrészei: Igreja, Pastel, Pomar, Ribeira do Moinho, Roçada, Cabo da Ribeira, Achada do Castanheiro, Levada, Lombadinha, São Cristovão, Serrão, Achada do Pereira, Travessa, Achada Grande, Falca, Achada da Madeira, Lombo do Urzal, Serra de Água, Quebradas, Lamaceiros, Achada do Moledo, Fajã do Penedo, Fajã Grande, Sabugueiros és Silveira. Az egyházközségen a Ribeira do Porco és a Ribeira dos Moinhos patak folyik át. Az előbbi torkolatánál található a Boaventura nevű kis kikötőhely strandja. Itt csónakok horgonyoznak, a part menti gőzhajók pedig rakományt és utasokat tesznek partra.

Ez a plébánia São Vicente községhez (concelho) és bírósági kerületéhez (comarca) tartozik; székhelyeiktől körülbelül 9 és fél kilométerre fekszik. Arco de São Jorge, Ponta Delgada, São Vicente és Curral das Freiras egyházközségeivel határos.

Két iskola működik itt, egy a fiúk és egy a lányok számára; mindkettő Igreja településrészben található. Ebben a plébániában született António Alexandrino de Vasconcelos atya, akiről már szóltunk az Arco de São Jorge plébániájának szentelt szócikkben. Amikor évekkel ezelőtt Antero de Quental, a nagy költő Madeirán járt, egy ideig Boaventura egyházközségében tartózkodott. Lakossága 3900 fő. A plébánia területén található a jól ismert Serra das Torrinhas. (Lásd ott.)