Andrade (Dom Francisco José Rodrigues de)

Ő volt az egyházmegye 22. főpapja. 1761-ben született, és már 60 éves volt, amikor püspökké nevezték ki. Akkoriban Lisszabon São Nicolau egyházközségének (freguesia) plébánosaként szolgált. 1821-ben Funchal püspökévé jelölték, és VII. Piusz pápa ugyanazon év szeptember 21-én megerősítette kinevezését. A püspökséget 1822. március 1-jén meghatalmazott útján vette át, az egyházmegye irányítását pedig ugyanazon év május 1-jén kezdte meg.

Püspöki szolgálata igen zaklatott és nehézségekkel teli volt: az 1820-as forradalomtól az alkotmányos kormányzat 1834-es bevezetéséig tartó viharos időszakban állt az egyházmegye élén. Nem tudott vagy nem akart teljesen pártatlan maradni a hevesen egymásnak feszülő két politikai irányzat között. Hol az egyik, hol a másik oldal felé hajolva többször is magára vonta ellenfelei rosszindulatát. Azok ádáz harcot folytattak ellene, és semmilyen eszköztől nem riadtak vissza, hogy a közvélemény előtt lejárassák és tekintélyét csorbítsák. A politikai küzdelmek, a mély gyűlölet és a napról napra megnyilvánuló bosszúvágy közepette lehetetlenné vált kitérők és kerülő lépések nélkül az egyenes kötelességteljesítés útját járni.

A pártszenvedélyek összecsapása közepette két pásztorlevelet tett közzé: az egyiket 1828. június 28-án, a másikat ugyanazon év szeptember 13-án keltezte. Ezekben egymásnak élesen ellentmondó politikai elveket védelmezett és méltatott. Az első a képviseleti rendszert szorgalmazta és IV. Pétert dicsérte, a második az abszolút kormányzati rendszert védte, és I. Mihály tevékenységét méltatta. Dom Francisco José Rodrigues de Andrade első pásztorlevelének megjelenése ellenére tartott a kibontakozó politikai eseményektől, ezért 1828. július 10-én sok egyházi személy kíséretében elhagyta Madeirát. Második, ugyanazon év szeptember 13-án kelt pásztorlevelét Lisszabonban adta ki, egy 27 oldalas füzetben, amely ma az egész országban igen ritka.

Néhány hónappal később visszatért egyházmegyéjébe, de a harcok és viszályok folytatódtak. Ezek valójában csak akkor értek véget, amikor 1834-ben végleg elhagyta Madeirát. Ugyanazon év június 5-én Madeirán kikiáltották az alkotmányos kormányzatot. Június 12-én Dom Francisco de Andrade püspök a székeskáptalanra bízta az egyházmegye igazgatását, másnap pedig Olaszországba indult a szigetről.

Több egyházi személy is elkísérte oda, köztük António Joaquim Gonçalves de Andrade, Zeferino de Sant’Ana, António Alexandrino de Vasconcelos és António Gomes Neto atya. Genovát választotta lakóhelyéül; Promontório egyházközségében a San Bartolomeo del Fossato-kolostorba húzódott vissza, és ott élte száműzetésének keserű napjait. Alig négy évvel később, 1838. május 2-án ott halt meg. Promontório plébániatemplomában temették el.

1891-ben, valamivel több mint fél évszázaddal később Promontório plébánosa jelentős javításokat végeztetett templomán. Ekkor elhatározta, hogy Dom Francisco de Andrade egyszerű sírjára sírkövet helyez, rajta a portugál püspök földi maradványainak nyughelyét jelző sírfelirattal. E célból az egyházmegye kiváló főpapjához, Dom Manuel Agostinho Barretóhoz fordult. Ő néhány madeirai pap segítségével elküldte Olaszországba a sírkő felállításához szükséges, néhány százezer réisre rúgó összeget. A szép márvány sírkövön a főpap címerét is kifaragták; bronzbetűs felirata így szól:

Franciscus Josephus Rodrigues d'Andrade / Domo Olisipone / Funchalensis in Madeira insula Pontifex / Lusitania civico turbata motu / extorris / a proximum S. Bartholo. monasterium - viribus. non animo fractus/in pace Requievit/Kal. Mai. Anno 1838/An. natus 77/Ne tanti viri pro patria sibi optatissima tanta heri perpessi / excederet memoria Emanuel Augustinus Barreto vir excellentis decessori suo / An. 1891. (Francisco José Rodrigues de Andrade, lisszaboni származású, Madeira szigetén Funchal püspöke. A Portugáliát megrázó polgári viszályok miatt száműzetésbe került a közeli Szent Bertalan-kolostorba. Testében megtörve, de lélekben nem, békében nyugodott el 1838. május elsején, 77 éves korában. Hogy e nagy férfi emléke, aki oly sokat szenvedett hőn szeretett hazájáért, ne merüljön feledésbe, Manuel Agostinho Barreto kiváló elődjének állíttatta. 1891.)