Andrade (António Joaquim Gonçalves de, székesegyházi dékán)

Ez a kiváló madeirai 1795. december 7-én született Funchalban, és 1821-ben szentelték pappá. Úgy véljük, kánonjogból vagy teológiából doktorált, de ezt nem állíthatjuk bizonyosan. Székesegyházunk kanonokja volt; 1834-ben Francisco José Rodrigues de Andrade titkáraként szolgált, amikor a főpap elhagyta Madeirát, és Olaszországba emigrált. Más egyházi személyekkel együtt elkísérte egyházi elöljáróját; valamennyien Genova környékén telepedtek le.

Francisco püspök halála után Lisszabonban telepedett le. Onnan hívta vissza Madeirára 1844-ben az egyházmegye főpapja, José Xavier de Cerveira e Sousa. A szigeten ekkor igen élénk protestáns térítőtevékenység folyt. A főpap heves küzdelmet vívott Roberto Kalley térítővel és követőivel, ezért szüksége volt egy tekintélyes, megfontolt és tudós emberre, aki segíti nehéz vállalkozásában. Gonçalves de Andrade felhagyott az irodalmi munkával, amelynek akkor nagy buzgalommal szentelte magát, és otthagyta vezető íróink társaságát, akikkel szoros kapcsolatot ápolt. A főpap mellé költözött, és kiemelkedő szolgálatokat tett neki. 1846-ban a püspökség általános helynökévé, 1853-ban pedig a székesegyház (Sé Catedral) székesegyházi dékánjává (a káptalan első méltósága) nevezték ki. Amikor 1852-ben Amélia császárné és lánya, Maria Amélia hercegnő Madeirára érkezett, Andrade kanonokot káplánjukká és gyóntatójukká nevezték ki. Titkárukként is szolgált, és jelen volt a szerencsétlen sorsú hercegnő utolsó óráiban. A hercegnő a legnagyobb megbecsüléssel és mély, tiszteletteljes szeretettel viseltetett iránta. Dr. António da Luz Pitával együtt Andrade a császárné egyik legodaadóbb segítője volt a menház (hospício) végleges megalapításában és a tuberkulózisos betegek kórházának ideiglenes berendezésében, még azelőtt, hogy felépült volna az a pompás épület, amelyben a kórház ma működik.

1853-ban Andrade székesegyházi dékán elkísérte Maria Amélia hercegnő földi maradványait Lisszabonba. Ott telepedett le, és továbbra is a császárné szolgálatában állt.

António Joaquim Gonçalves de Andrade kivételes tehetségű, széles körű műveltséggel rendelkező ember volt. Nagy tekintélynek és megbecsülésnek örvendett nemcsak szellemi adottságai, hanem kiváló jelleme miatt is. Lisszabonban szoros barátságot ápolt az irodalmi és politikai élet legkiemelkedőbb alakjaival, akik nagyra értékelték erényeit, tudását és megnyerő közvetlenségét.

Írói tehetsége megmutatkozott azokban a tudós jegyzetekben, amelyeket Ovidius Fasti című művének Castilho-féle fordításához írt, valamint az António Cordeiro „Szigettörténet” (Historia Insulana) című művének 1862-ben megjelent kiadásához fűzött magyarázataiban.

Úgy tartják, értékes, kiadatlan írásokat hagyott hátra. Azt is állítják, hogy a szigetcsoport történetére vonatkozó rendkívül értékes dokumentumok voltak a birtokában, amelyek teljes egészükben elvesztek.

A város szemináriumában (Seminário) latint, filozófiát és teológiát tanított. Levelező tagja volt a Lisszaboni Királyi Tudományos Akadémiának (Academia Real das Sciencias de Lisboa), valamint más hazai és külföldi irodalmi társaságoknak. 1868. január 16-án halt meg Lisszabonban; Funchal Angústias (’gyötrelmek’) temetőjében, saját családi sírboltjában nyugszik.