Castilho vikomtja

1840. november 27-én délután befutott Funchal kikötőjébe a Funchal briggszkúner, amely akkoriban rendszeresen közlekedett Lisszabon és Madeira között. Több utast szállított; köztük volt a nagy költő és kiváló író, Antonio Feliciano de Castilho is. Elkísérte testvérét, dr. Augusto Frederico de Castilhót, aki súlyos tüdőbetegségben szenvedett, és szigetünkre azért érkezett, hogy éghajlatunk jótékony hatásától reméljen enyhülést.

Dr. Frederico de Castilho a lisszaboni székesegyház (Sé de Lisboa) kanonokja és a pátriárkai kúria főtörvényszéki bírája (desembargador) volt, emellett kivételes tehetségű költő és prózaíró. Hosszú éveken át a kiváló író titkáraként dolgozott, és jelentős szerepe volt abban, hogy annak néhány zseniális költeménye napvilágot látott.

Castilhót a legtisztább testvéri szeretet fűzte hozzá. Ez műveinek számos lapján is látható: „a legjobb testvérnek” nevezi, és a leggyengédebb, legszeretetteljesebb szavakkal emlékezik meg róla. Ez a mély ragaszkodás késztette arra, hogy vaksága ellenére vállalkozzon a fáradságos utazásra; szeretett testvérét egyetlen pillanatra sem hagyta magára.

A kiváló madeirai Januario Vicente Camacho, az egyházmegye kormányzója és Castelo Branco megválasztott püspöke Antonio Feliciano de Castilho rendelkezésére bocsátotta a Peña de Francia-i Boldogasszony-kápolna (Nossa Senhora da Penha de França) melletti rezidenciát, ahol éveken át az időközben elhunyt I. Mánuel Agostinho Barreto főpap lakott. A tenger fölé magasodó, a város peremén álló épületet megfelelőnek tartották azokhoz a feltételekhez, amelyeket a jeles beteg kórja megkövetelt.

Nyelvünk nagy mestere itt a helyi társadalom előkelő tagjaitól a megbecsülés legékesebb jeleit kapta. Ők őszinte együttérzéssel osztoztak abban a mérhetetlen fájdalomban, amely oly kegyetlenül megsebezte testvéri szívét és szenvedélyes költői lelkét.

Augusto Frederico de Castilho annyira legyengülve, betegsége pedig olyan előrehaladott állapotában érkezett Funchalba, hogy sem e kivételes adottságú vidék jótékony levegője, sem az orvostudomány erőfeszítései és fivére odaadó gondoskodása nem tudták megmenteni. Halálát a városban már kezdettől fogva elkerülhetetlennek tartották. Alig több mint egy hónap múlva, december 31-én, délután egy óra körül Augusto Castilho életét követelte a súlyos tüdőbaj. Szerető fivére karjaiban halt meg, néhány olyan ember körében, akik igyekeztek a szerencsétlen beteg utolsó óráit a lehető legkevésbé fájdalmassá tenni.

Holttestét a kollégium templomában (Igreja do Colégio) ravatalozták fel. Innen indult a gyászmenet a székesegyházba (Sé Catedral), ahol elénekelték a halotti szertartás énekeit, majd az Angústias temetőbe vonultak. Ott az előkelő pap földi maradványait saját családi sírboltjában helyezték nyugalomra. Temetésén szülőföldünk valamennyi jelentős személyisége részt vett, élükön a kerület (distrito) vezető tisztségviselőivel. Jelenlétük az elhunyt iránti tisztelet, valamint a nagy író és kiváló vendégünk iránti megbecsülés és csodálat kifejezése volt. Fivére elvesztése után Castilho csak arra gondolt, hogy visszatérjen családjához. Magával vitte fivére szívét, e becses kincset: az elhunyt végakaratában kérte, hogy emeljék ki a mellkasából, és sok éven át szeretett, elválaszthatatlan társa földi maradványaival együtt temessék el.

António Feliciano de Castilho 1841. január 9-én hagyta el Madeirát. Még ugyanabban az évben a lisszaboni Királyi Konzervatóriumban történeti emlékbeszédet mondott fivéréről, Augusto Frederico de Castilhóról; ez egyik legkiválóbb irodalmi munkája. A beszédben megrendítő oldalakon írja le fivére Madeirán lezajlott betegségét és halálát.

A Castilho család az Angústias temetőben kis márvány emlékművet állíttatott dr. Augusto Castilho sírja fölé. Az emlékmű tetejét a címere díszíti, rajta pedig ez a sírfelirat olvasható: „Dr. Augusto Frederico de Castilho emlékére, aki több rend lovagja, Castanheiro egykori perjele (a plébános címe), a Coimbrai Egyetem oktatói tisztségére pályázó jelölt, a bejai püspökség egyházmegyei kormányzója (governador do bispado, a püspök távollétében vagy széküresedéskor), a portugál nemzet képviselője, a lisszaboni metropolitai székesegyház főesperese és számos irodalmi társaság tagja volt. Lisszabonban született 1802. szeptember 4-én, és Funchalban hunyt el 1840. december 31-én.”