São Jorge (egyházközség)

Ez a plébánia eredetileg a ma hozzá tartozó területeken kívül a mai Santana (’Szent Anna’) és Arco de São Jorge (’São Jorge-i ív’) egyházközségek (freguesia) területeit is magában foglalta. Santana hamar kivált: csak néhány évig tartozott az anyaegyházközséghez. Arco de São Jorge 1676-ban vált önálló plébániává.

Ma már nem lehet teljes pontossággal megállapítani, mikor kezdődött e terület gyarmatosítása és benépesítése. Egyik legrégebbi sesmeirója (sesmeiro: földadományban, sesmariá-ban részesült telepes) Lopo Fernandes Pinto volt, „aki – írja dr. Alvaro de Azevedo – a 15. század közepén költözött erre a szigetre, és 1500-ban halt meg. Sesmariaként (sesmaria: királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) megkapta Santana egyházközség területének jelentős részét és az Ilha (’sziget’) nevű földeket. Ezekből két hitbizomány (morgado) jött létre: az egyiket fia, Jorge Pinto alapította, a másik a Carvalhal (’tölgyes’) hitbizomány volt.” Az Ilha nevű földek e plébánia belső részén fekszenek. A Jorge Pinto által alapított hitbizomány utolsó kezelője az azori-szigeteki Falcão hitbizományos volt, aki néhány éve eladta a földeket az őket művelő telepeseknek.

Egy másik korai sesmeiro, akinek földje volt ebben az egyházközségben, Pedro Gomes Galdo volt. Több nemesi családtörténeti munkában találkoztunk a nevével, és feltételezzük, hogy a 15. század végén érkezett a szigetre. Nem tudunk más telepesekről, akik a 15. század végén vagy a 16. század első felében telepedtek volna le e plébánia területén.

Úgy véljük, pontatlan az a dátum, amelyet a Saudades jegyzetírója ad meg e plébánia létrehozására. Az általa megjelölt 1517-es év csak egy külön káplán kinevezésére vonatkozhat, akit felhatalmaztak bizonyos plébániai feladatok ellátására. São Jorge (’Szent György’) önálló egyházközségként való létrehozása valószínűleg Faialéval egy időben, esetleg valamivel később történt. Faial plébániája bizonyosan 1550-ben jött létre, bár már 1519-től saját káplánja volt. A São Jorge-i egyházközségről általunk talált legkorábbi említett okirat 1552. június 4-én kelt. Ez megemelte a plébánosi javadalmat (côngrua), és 1 moióban (moio: gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzában, 1 pipában (pipa: boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borban, valamint 8000 réisben (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) állapította meg. A plébános ekkor saját egyházközsége mellett Santana lelkészi káplánságának (capelania-curada), amely még nem volt önálló plébánia, feladatait is ellátta. Okunk van feltételezni, hogy a São Jorge-i egyházközséget nem sokkal ezen okirat kelte előtt hozták létre. Az 1572. november 27-i királyi rendelet (alvará régio) évi 25 000 réis fizetést állapított meg a plébánosnak; az egyházközségben ekkor 106 háztartás (fogos, szó szerint „tűzhely”) volt. Az 1589. április 20-i rendelet ehhez a fizetéshez további harminc alqueire búzát és egy negyed bor járandóságot adott.

A Szent György tiszteletére szentelt kápolnáról, amelyet később egyházközségi templommá alakítottak, kapta a nevét az új egyházközség. A kápolna építése feltehetően a 15. század utolsó negyedére vagy a 16. század elejére tehető. Az egyházközségi templomot a patak egyik partján, Calhau (’kavicsos part’) településrészen (sítio) építették fel. Jelenleg nem tudjuk megállapítani, hogy ugyanott állt-e, ahol a régi kápolna. 1660 körül a templomot egy pusztító árvíz (aluvião) csaknem teljesen elpusztította. Ekkor úgy döntöttek, hogy az új templomot biztonságosabb, védettebb helyen építik fel, amely a lakosság számára is könnyebben elérhető, mivel a házcsoportok egyre beljebb terjeszkedtek a patak bal partján.

A csaknem egy évszázaddal később felépített templom szolgál ma is az egyházközség templomaként. Építése valószínűleg a 18. század második negyedének végén kezdődött, és a munkálatokat ugyanazon század harmadik negyedének közepe táján fejezték be. A Pénzügyi Tanács 1747-ben, 1751-ben és 1754-ben kiadott rendelkezései engedélyezték bizonyos összegek kifizetését az építkezésre. Marques de Mendonça plébános (vigário) sokat tett a templom felépítéséért és díszítéséért: nemcsak buzgóságával és odaadásával, hanem magánvagyonából is támogatta a munkálatokat.

A látogatónak rögtön feltűnik a főoltár aranyozott fafaragása (talha dourada), valamint a sekrestyében az egyházi díszruhák és felszerelések tárolására szolgáló bútor. Több külföldi műben, különösen Degli Albizzi márki egyik írásában találtunk utalást ezekre a művészi munkákra. Érdemes itt idézni dr. Alfredo Leal szavait, amelyek nemrég (1921) jelentek meg egy városunkban kiadott folyóiratban: – „Bizonyosan Madeira egyik legszebb temploma, kiváltképp a főoltár gazdag aranyozott fafaragása miatt; a főoltár egyúttal az Oltáriszentség kápolnája is. A sekrestyében azonban különösen sok látnivalóra akadtam. A tilből (Ocotea foetens, madeirai babérfa) vagy madeirai mahagóniból (vinhático, Persea indica) készült nagy asztal és szekrények esztergált oszlopai a franciák által rocócó portugais-nak nevezett stílust követik, amely a 17. és 18. századi portugál fafaragások mindegyikén megtalálható. Igen művészi kivitelűek, és nincs rajtuk az az aranyozás, amellyel a portugál templomokban oly sokszor visszaéltek és visszaélnek. Csodálatos, hogy ebben és Madeira néhány más sekrestyéjében ezek a szép faragványok elkerülték a márványutánzat-készítők barbár ecsetjét. Munkájuk inkább tömbszappanra hasonlít, mint márványra; sajnálatos módon ez történt a funchali székesegyház (Sé do Funchal) karcsú oszlopaival is. A sekrestye nagy asztala fölötti szekrények közepén, afelé a hely felé fordulva, ahol a pap felölti ruháját az oltár szent szertartásaihoz, egy feszület látható, amelyen Krisztus teste talán egy méter magas. Ez az egyik legszebb faszobor, amelyet valaha láttam. Csodálatos alkotás: az anatómiai kidolgozás, valamint az arckifejezés és a mozdulatok együtt meghatóan fenséges érzést keltenek.”

A templomban egy másik művészi remekmű is található: a vértanú Szent Sebestyén négy-öt deciméter magas kis szobra, amely a szobrászat valóságos csodája. Egykor az egyházközség egyik kápolnájához tartozott, amelynek ma már nyoma sem maradt.

A népesség növekedése nyomán az egyházközség lelkészt (cura) kapott; az állást az 1746. február 11-i királyi rendelet hozta létre.

Az említett kápolnán kívül a Rózsafüzér Királynője (Nossa Senhora do Rosário) tiszteletére szentelt kápolna is állt Ilha településrészben, a Szent Péter-kápolna pedig ma is létezik. Mindkettőről röviden szólunk e kötet más részében. Más madeirai egyházközségekkel összehasonlítva São Jorge felszíne nem különösebben tagolt, és rendkívül festői: szép, meglepő panorámákat tár a látogató elé. Tája Santanáéhoz hasonlóan sok vonásában a Minho vidékének elbűvölő tájaira emlékeztet.

Főbb településrészei: São Pedro, Achada Grande, Tanque, Farrobo, Ribeira Funda, Pico, Pé do Pico, Poço e Vale, Lombo do Cunha, Açougue Velho, Covas, Furna de Pedro Jorge, Lombo do Pico, Jogo da Bola, Pomar, Achada do Pico, Lanço, Fajã Alta, São Sebastião, Calhau, Pedra Mole, Loural, Tranquada, Banda do Sol és Ilha. A ribeiro do Meio menti településrészben található az ismert lignitlelőhely, amellyel már foglalkoztunk (II. kötet, 271. oldal).

A megyés főpásztor tulajdonában álló São Jorge-i quinta (vidéki birtok kúriával) kapcsán elegendő, amit e kötet 13. oldalán elmondtunk. Az egyházközségnek 2142 lakosa van (1921).