Oliveira (dr. João Francisco de)

1761. március 9-én született Funchalban. Szülei Domingos de Oliveira Alvares és Dona Lourença Rosa Justiniana de Oliveira voltak, a város jómódú birtokosai.

Beiratkozott a Coimbrai Egyetem (Universidade de Coimbra) orvosi karára, ahol bizonyára kiváló hallgató volt: nemcsak a baccalaureusi fokozatot (baccalaureus, bacharel, egyetemi végzettségű) szerezte meg, hanem a doktori csuklyát (capelo) is felvehette, később pedig a kar helyettes tanárává (lente substituto) nevezték ki. Doktori fokozatát 1785. július 3-án szerezte meg. 1787-ben az egyetem egyik tanszékének helyettesítésével bízták meg, de úgy tűnik, végül nem kezdett tanítani. Ezt dr. Serra Mirabeau állítja a Memoria Histórica e Comemorativa da Faculdade de Medicina című művében. Nem ismertek az okok, amelyek miatt dr. Oliveira felhagyott az egyetemi pályával.

Visszatért Madeirára, majd némi funchali tartózkodás után a királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) fővárosában telepedett le, és ott kezdett orvosi praxist. Hamarosan nagy tudású orvosnak bizonyult, és rövid idő alatt tekintélyes, válogatott ügyfélkörre tett szert. Orvosi hírneve révén a királyi udvar orvosává nevezték ki. Akkoriban ilyen tisztséget csak nemesek vagy az orvoslásban nagy hírnévre szert tett személyek tölthettek be. Később a hadsereg főorvosává, illetve fősebészévé nevezték ki. Ebben a fontos tisztségében szabályzatot írt a katonai kórházak számára, amelyet akkoriban nagy értékű munkának tartottak.

João Francisco de Oliveirát nagy megbecsülés övezte a királyi udvarban. Különösen kedvelte őt az akkori régensherceg, a későbbi VI. János, aki több kegyben részesítette. A régensherceg és felesége, Sarolta Johanna hercegnő dr. Oliveira több gyermekének is keresztszülője lett. Ez akkoriban olyan kegynek számított, amelyet az uralkodók csak keveseknek adtak meg.

Ezek a baráti kapcsolatok, és bizonyára a kapott szívességek is, arra indították dr. Oliveirát, hogy megrendezze Dona Eugénia de Meneses, Dona Carlota Joaquina hercegné udvarhölgyének elrablását. Így akarta megóvni az uralkodót felesége gyanújától és egy udvari botránytól. Titokban hajóra szállt Caxiasban, és Cádizba utazott. Miután ott biztonságos menedékben hagyta Dona Eugénia de Menesest, az Amerikai Egyesült Államokba ment, ahol néhány évig tartózkodott. A botrányos esetről csak a régensherceg tudta az igazságot, ám az ügy súlyos bűncselekményként került a felsőbb bíróságok elé. João Francisco de Oliveirát halálra ítélték. Dona Eugénia de Menesest, aki a királyság legelőkelőbb nemességéhez tartozott, megfosztották rangjával járó minden tisztségétől és kegyétől, kiutasították az udvarból, és eltiltották attól, hogy családja javaiból vagy kiváltságaiból részesüljön. Aki többet szeretne megtudni erről az epizódról, amelyben João Francisco de Oliveira az uralkodó becsületének megóvása érdekében vállalt szerepet, és amely csak a kor szokásaival magyarázható, olvassa el Alberto Pimentel író részletes, dokumentumokkal alátámasztott ismertetését rendkívül érdekes A ultima Côrte do Absolutismo em Portugal című művében.

Az Észak-Amerikában töltött évek alatt dr. Oliveira rendkívüli sikerrel praktizált. Ezt állítja Adriano Balbi olasz geográfus az Ensaio Estatístico do Reino de Portugal című művében, hozzátéve, hogy Oliveira éppoly kiváló orvos volt, mint amilyen ügyes sebész. Megemlítjük azt is, hogy Oliveira egyik kortársa egy levelében az elmúlt ötven év legnagyobb portugál orvosának nevezte. Bármennyi túlzás is lehet ebben az állításban, ritka érdemeiről tanúskodik: valóban kiváló orvos volt.

Miután a portugál udvar Rio de Janeiróba költözött, João Francisco de Oliveira ott jelentkezett VI. Jánosnál. A király nemcsak kegyesen fogadta, hanem elrendelte ügyének felülvizsgálatát is. A Mesa do Desembargo do Paço (a kegyelmi és folyamodványügyek legfelső királyi törvényszéke) 1820 áprilisában felmentette Oliveirát a terhére rótt bűncselekmények vádja alól.

João Francisco de Oliveirát ezután Portugália teljhatalmú követévé nevezték ki Angliába. Tisztségét kivételes rátermettséggel látta el: elnyerte az angol udvar jóindulatát, és jelentős szolgálatokat tett hazájának.

Úgy tűnik, Párizsban már nem járt hasonló sikerrel. Oliveira tanácsos (conselheiro, a királyi tanács tiszteletbeli címe) ott is Portugáliát képviselte, de eljárás indult ellene, mert azt állították, hogy részt vett egy XVIII. Lajos trónfosztására irányuló összeesküvésben. A vádat soha nem bizonyították be, és úgy tűnik, teljesen alaptalan volt. Tanulságos olvasmány dr. Oliveira hosszú írása, amelyben védekezett az ellene felhozott vád ellen; az Arquivo da Marinha e Ultramar 2. kötetében jelent meg.

Dr. João Francisco de Oliveirát 1823-ban a korona tanácsába hívták. Tagja lett a Vila-Francada után megalakult, rövid életű kormánynak, amely mindössze 1823. május 31-től július 3-ig működött.

Az 1822–1823-as törvényhozási időszakra Madeira képviselőjévé választották. A nemzetgyűlésben nagy odaadással képviselte szigetcsoportunk érdekeit. Különösen emlékezetes az 1823. február 5-i ülésen mondott beszéde, amelyben fontos intézkedéseket javasolt a madeirai kereskedelem és mezőgazdaság válságának leküzdésére. Valamennyi nagy horderejű javaslata közé tartozott egy, a kereskedőket és földműveseket segítő bank alapítása Funchalban, egy bort exportáló és árucikkeket importáló társaság létrehozása, valamint egy rakpart építése a vámház előtt, amely addig nyúlna, ahol a víz mélysége eléri a 25 lábat, stb.

João Francisco de Oliveira tanácsos, miután távozott a párizsi nagykövetségről, feleségével és gyermekeivel visszatért Funchalba. Itt kizárólag tanulmányainak, háza ügyeinek és a város Irgalmasság Szent Háza (Santa Casa da Misericórdia) irányításának szentelte magát. Az intézménynek néhány évig elöljárója (provedor) volt, és igen jelentős szolgálatokat tett neki; arcképét ma is őrzik e jótékonysági intézmény igazgatótanácsának (Mesa Gerente) üléstermében. Oliveira tanácsos ekkortájt nyilvános sebészeti tanfolyamot (aula) indított a Hospital de Santa Isabel (Portugáliai Szent Erzsébet Kórház) mellett, amelyen maga oktatott díjazás nélkül. Egyúttal orvosi iskola alapításának tervét terjesztette a központi kormány elé. A tervet felsőbb szinten jóváhagyták, de soha nem valósították meg teljes egészében. Nem sokkal halála előtt ismét Lisszabonban telepedett le, és ott hunyt el 1829. december 26-án.

1803 áprilisában a régensherceg dr. Oliveirának adományozott kiterjedt földterületeket São Jorgéban (’Szent György’), valamint a Monte (’hegy’) egyházközség (freguesia) területén fekvő Sant’Ana quintát (vidéki birtok kúriával). Ezek korábban Pantalião Fernandes tulajdonában voltak, majd a királyi birtokok közé, vagy – ahogy ma mondják – az Államkincstárhoz (Fazenda Nacional) kerültek. Ezeket és más ingatlanokat fia, dr. Alexandre de Oliveira örökölte. A 19. század közepén ő építtette fel a São Jorge-i quinta házát, majd az ottani egyházközségben fekvő birtokokat és funchali lakóházát nővérére, Dona Maria Leopoldina de Oliveirára hagyta. Ő az Amerikai Egyesült Államokban született, amikor Oliveira tanácsos ott élt. Dona Maria de Oliveira egyetemes örököse Funchal nagyra becsült és kiváló püspöke, Dom Manuel Agostinho Barreto volt. Az örökség eladásából befolyt teljes összeget a Gyümölcsoltó Boldogasszony-szeminárium (Seminário da Encarnação) nagy épületének felépítésére fordította. Az épület nem készült el teljesen, és jelenleg (1921) a kerület főtanácsának (Junta Geral do Distrito) hivatalai működnek benne. Dona Maria Leopoldina de Oliveira 1902. február 3-án hunyt el Funchalban.

Úgy értesültünk, hogy dr. Eduardo Burnay, a kiváló író és tudós történeti tanulmányon dolgozik João Francisco de Oliveiráról. Ehhez számos értékes dokumentumot gyűjtött össze; közülük néhányat ezen a szigeten találtak, és e Elucidário egyik szerzője bocsátott a rendelkezésére (1921).

A fent említett, valódi vagy megrendezett emberrablásról több cikk jelent meg újságokban és folyóiratokban. Érdemes elolvasni az Arquivo Histórico da Madeira (’Madeirai Történeti Archívum’) IV. kötetében található írást, valamint Artur Lamas A Rua da Junqueira című, 1922-ben megjelent füzetét.