Orvos-sebészeti Iskola

A város Szent Erzsébet-kórházának (Hospital de Santa Isabel) szabályzatát (regimento) az Irgalmasság Szent Házának (Santa Casa da Misericórdia), a jótékonysági testvérületnek az igazgatótanácsa (Mesa Gerente) 1816. augusztus 10-én hagyta jóvá; ezt az 1819. október 19-i királyi rendelkezés (provisão régia) erősítette meg. A szabályzat V. címének tizenkilenc cikke a kórház mellett orvosi-sebészeti nyilvános tanfolyamot (aula) hozott létre, hogy „megakadályozza az emberéletek pusztulását e gyarmaton a borbélyok tudatlansága miatt. Ezek a szükséges ismeretek nélkül járják a vidéket és gyógyítják az embereket; sírba küldenek olyanokat, akik még élnének, ha hozzáértő szakemberek vagy legalább az efféle kuruzslóknál kevésbé tudatlan emberek kezelték volna őket”.

Nem tudjuk, mikor kezdődött a tanfolyam, és meddig működött, de azt tudjuk, hogy rövid életű volt. A kormányzó és főkapitány ugyanis 1824-ben arról tájékoztatta az anyaország kormányát, hogy sürgősen létre kell hozni egy műtéti sebészeti tanfolyamot. Rámutatott, hogy Porto Santón (’szent kikötő’) és Madeira vidéki területein egyetlen műtősebész sincs, és „legfeljebb egy-egy nyomorúságos érvágó akad, akinek hozzá nem értése sok áldozatot követelt azok közül, akik betegségük kezelésére hívták”. A kormányzó a következő évben ismét foglalkozott ezzel az igen fontos kérdéssel, de erőfeszítéseinek és intézkedéseinek semmilyen gyakorlati eredménye nem lett.

A kiváló madeirai és nagy tudású orvos, dr. João Francisco de Oliveira 1825-ben a városi Irgalmasság Szent Házának elöljárója (provedor) volt. A hozzá tartozó kórházban sebészeti nyilvános tanfolyamot hozott létre, amelyet egy ideig maga vezetett, díjazás nélkül. Később a kórház sebészét, dr. Joaquim de Oliveira Simõest bízta meg az oktatással. Ugyanebben az időszakban dr. João Francisco de Oliveira egy orvosi iskola létrehozására irányuló tervezetet is benyújtott a kormánynak. Ebben felvázolta a működés alapjait, az oktatás módszerét stb. Bár a tervezetet a felsőbb hatóságok megvizsgálták, nem hagyták jóvá.

A fentiekből világosan látszik, hogyan folyt szigetvilágunkban az orvosi és sebészeti gyógyítás. Szemléletesen mutatják azt is, mennyire szükség volt egy tudományos intézményre, amely megfelelően képzett szakembereket készít fel erre a munkára.

Az 1836. december 29-i rendelet minden tengerentúli kerület (distrito) székhelyén orvosi-sebészeti iskolát hozott létre. Mindegyikben két katedra működött: az elsőn anatómiát, élettant, sebészeti műtéttant és szülészetet, a másodikon kórtant, gyógyszerismeretet és gyógytant tanítottak. A katedrákat az iskolához kapcsolódó kórház vezető orvosa, illetve sebésze vezette. Az első katedrához demonstrátori segéd tartozott, aki az anatómiai gyakorlatok előkészítője volt; a kórház gyógyszerészében pedig az intézmény gyógyszerésze tartott gyógyszerészeti órákat. Az 1837. január 16-i miniszteri rendelet (portaria) arra utasította e kerület főadminisztrátorát (administrador geral), hogy Madeirán maradéktalanul hajtsa végre az említett rendelet előírásait. Így jött létre a funchali Orvos-sebészeti Iskola (Escola Médico-Cirúrgica).

Az Irgalmasság Szent Háza (Santa Casa da Misericórdia), a jótékonysági testvérület igazgatási bizottsága (Comissão Administrativa), amelynek akkor João Agostinho Jervis de Atouguia volt az elnöke, hozzálátott a központi kormányzat utasításainak végrehajtásához. Késedelem nélkül átalakította a brit alattvalók egykori kórtermét és két szomszédos helyiséget az új iskola számára. Ez lett az itt működő legmagasabb szintű oktatási intézmény. A Szent Erzsébet-kórház sebésze akkor dr. Luiz Henriques, orvosa dr. Lourenço José Moniz, gyógyszerésze pedig Nicandio Joaquim de Azevedo volt. A rendelet kifejezett rendelkezése értelmében őket bízták meg az új iskola tantervét alkotó katedrák vezetésével. Mivel a kiváló madeirai dr. Lourenço Moniz a sziget képviselője volt, és lemondott iskolai tanári állásáról, e tisztségben dr. António da Luz Pita váltotta fel. A funchali orvosi iskola szerencsésen, két nagy tudású orvos vezetésével kezdte meg működését. Ők nagy megbecsülést szereztek az új felsőfokú oktatási intézménynek, amely már kezdettől fogva jó hírnévre tett szert nemcsak hazánkban, hanem egyes külföldi országokban is.

1837. május 2-án ült össze először az iskolai tanács: elnöke dr. Luiz Pita, tagja dr. Luiz Henriques, titkára pedig Nicandio de Azevedo volt. Ezen a napon történt meg az iskola végleges megnyitása is; az első órák a következő októberben kezdődtek. A demonstrátori segéd állását csak a következő évben töltötte be dr. Juvenal Honorio de Ornelas. A négy tisztségre szóló kinevezések csupán az 1838. szeptember 8-i rendelettel váltak véglegessé. Dr. Luiz Henriques és Nicandio Joaquim de Azevedo gyógyszerész 1845-ben bekövetkezett halálukig szolgáltak, dr. Luz Pita pedig 1866-ig, amikor nyugdíjazták.

1850-ben dr. Antonio Alves da Silvát nevezték ki az iskola tanárává; 1854-ben, még e tisztségében halt meg. Ugyanezt az állást 1861-től 1883-ig dr. João da Câmara Leme Homem de Vasconcelos töltötte be, aki később Canavial vikomtja, majd grófja lett. 1883-ban vonult nyugdíjba.

Dr. João Augusto Teixeira és dr. Mauricio Augusto Sequeira 1874-ben csatlakozott az Orvosi Iskola tanári karához. Katedrájukat halálukig, előbbi 1907-ig, utóbbi 1910-ig vezették. Dr. Nuno Silvestre Teixeirát 1883-ban nevezték ki tanárnak, és az iskola 1910-es megszüntetéséig ebben az állásban maradt.

Francisco de Paula Drolhe, Manuel Figueira de Chaves és Francisco Clementino de Sousa a funchali iskolában végezték orvosi tanulmányaikat, majd mindhárman két-két alkalommal voltak ugyanott helyettes tanárok. Katedrát vezetett ott dr. Candido Joaquim da Silva, dr. Acursio Garcia Ramos, dr. Carlos Leite Monteiro és dr. Fortunato Alfredo Pita is.

Az első titkár és az első gyógyszerészeti tanár, Nicandio Joaquim de Azevedo 1845-ben meghalt. Utódjául José Figueira da Silvát nevezték ki, aki 1858-ban hunyt el. Őt Francisco Xavier de Sousa, majd az 1880-ban kinevezett Abilio Augusto Martins követte. Utóbbi utódja, Vasco da Silva Pereira volt Orvosi Iskolánk utolsó titkára és gyógyszerészeti tanára.

Az iskola igazgatói dr. Luiz Henriques (1838–1845), dr. António da Luz Pita (1845–1866), dr. João da Câmara Leme Homem de Vasconcelos, a későbbi Canavial grófja (1866–1883), dr. João Augusto Teixeira (1883–1907) és dr. Mauricio Augusto Sequeira (1907–1910) voltak.

A képzés 1842-ig három évig tartott, 1843-tól pedig négy évig; ez az iskola megszűnéséig így maradt. Az iskola elsőként végzett orvosai Valentim Maximiano de Sousa, Antonio José da Silva, João Luiz Monteiro Júnior, Francisco Simplicio de Vasconcelos Lomelino és João Augusto de Oliveira voltak, akik 1840-ben fejezték be tanulmányaikat. A négyéves képzésben Crispiniano Evangelista da Silva, Manuel Lúcio de Freitas, António Manuel da Silva és Teofilo Joaquim Vieira szereztek ott elsőként orvosi képesítést.

1902-ben Dona Palmira Conceição de Sousa és Dona Henriqueta Gabriela de Sousa fejezte be tanulmányait az iskolában. Ők voltak az első és egyetlen nők, akik ott orvosi képesítést szereztek.

Fennállásának 73 éve alatt a funchali iskola mintegy 250 orvost képzett. Ők szabadon folytathattak orvosi gyakorlatot, sokszor valódi kiválósággal és figyelemre méltó szakértelemmel: nemcsak az egész madeirai szigetvilágban, hanem Portugália szárazföldi részének, az Azori-szigeteknek és a tengerentúli gyarmatoknak számos településén, sőt néhány külföldi országban is. Hogy csak az elhunytakat említsük: Manuel Figueira de Chaves, Henrique Crawford Rodrigues, João Crawford Rodrigues, Antonio Augusto de Santa Clara, Gabriel Franco de Castro, Luiz Augusto Rodrigues, João de Deus Vieira, Henrique José Vera Cruz, Francisco Clementino de Sousa és Henrique Venancio de Ornelas különösen nagy becsületet szereztek az iskolának, amelyben tanultak.

Orvosi iskolánknak mintegy kétezer kötetes könyvtára volt a Misericórdia épületében; ma a Városi Könyvtárban található.

A hallgatók tanulmányaik végén benyújtott záróértekezései közül tudomásunk szerint csak António Francisco da Silva Ramos munkája jelent meg nyomtatásban. A királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) szárazföldi részéről származó hallgató a fibrines tüdőgyulladásról, valamint a karcinóma eredetéről és kezeléséről írt értekezését 1895-ben védte meg.

Az iskola eredeti szabályzata szerint a képzést elvégzők csak gyakorló sebészi oklevelet kaphattak. Ez később megváltozott, majd az 1870. június 22-i rendelet további, korábban nem élvezett előnyöket és jogokat biztosított a hallgatóknak: ettől kezdve pályázhattak a községi orvosi állásokra és más, közigazgatási testületekhez tartozó állásokra. A kérdés többször is vitát váltott ki a sajtóban; külön említést érdemel a funchali Diário de Noticias 1896. januári és februári számaiban megjelent cikksorozat. Az iskolánkban végzett orvosok mindig szabadon folytathattak orvosi gyakorlatot Portugália szárazföldi részének számos településén, az Azori-szigeteken, a tengerentúli tartományokban, sőt külföldön is. Sokan közülük nemcsak községi orvosi állást kaptak, hanem a hadseregben és a haditengerészetnél is elhelyezkedtek. Ezzel nem hoztak szégyent az őket képesítő iskolára, és egyenrangúként állták meg a helyüket országunk felsőfokú orvosi iskoláinak végzettjei mellett. Különböző időszakokban több kísérlet történt a funchali orvosi iskola megszüntetésére, de ezek mind eredménytelenek maradtak. Végül a következő rendelet szüntette meg:

“

„1. cikk – A funchali Orvos-sebészeti Iskola megszűnik. Egyetlen bekezdés – Az így megszűnt iskola személyzete állományban marad. 2. cikk – Az ezzel ellentétes jogszabályok hatályukat vesztik. Kelt a Köztársasági Palotában, 1910. november 11-én. António José de Almeida.