Canavial (gróf)

João da Câmara Leme Homem de Vasconcelos, Canavial 1. vikomtja és 1. grófja a 19. század egyik legkiválóbb madeirai személyisége volt. Ebben a városban született 1829. június 22-én. Apja António Francisco da Câmara Leme Homem de Vasconcelos hitbizományos (morgado), anyja Dona Carolina Moniz de Ornelas Barreto Cabral volt; mindketten a sziget régi, nemesi családjaiból származtak.

Középiskolai tanulmányait Funchalban fejezte be, majd Montpellier-be ment. Ott 1852-ben természettudományokból baccalaureusi (bacharel, egyetemi végzettségű), 1857-ben pedig orvosi doktori fokozatot szerzett; mindvégig rendkívül szorgalmas és kivételes értelmű diáknak bizonyult. Bámulatos tevékenysége, amely haláláig szellemének egyik jellemzője maradt, már diákként lehetővé tette számára, hogy Madeirán és Franciaországban egyaránt irodalmi és tudományos munkákkal foglalkozzon. Erről tanúskodik rendszeres közreműködése különféle folyóiratokban és újságokban, Alexandre Dumas O Conde de Herman című drámájának 250 oldalas kötetben megjelent fordítása, valamint 218 oldalas, egykötetes műve, az Etudes sur les ombellifères venéneuses. Ez utóbbiról a Montpellier-i Tudományos és Irodalmi Akadémia kedvező véleményt adott, és a szerzőt tagjai közé választotta.

Doktori fokozatának megszerzése után folytatta tudományos tanulmányait. 1858-ban külföldi létére egy nemzetközi pályázaton negyedik díjat nyert a Des rapports de l’alimentation avec la respiration. Existe-t-il des aliments qui méritent le nom de respiratoires? témájáról írt terjedelmes értekezésével. Megírta a De la température de l’homme et des animaux című átfogó tanulmányt is, amely a párizsi Császári Orvostudományi Akadémiától dicsérő elismerést kapott. Részletes értekezése, a Quelques considérations ayant pour but de démontrer que la théorie des combustions jette un grand jour sur plusieurs points du domaine de la pathologie kéziratban maradt, de tudományos társasági felvételének alapjául szolgált. Értékes, díjazott munkája volt még a De la chaleur animale. Más tanulmányai szakfolyóiratokban elszórtan jelentek meg. Mindez számos hazai és külföldi akadémia és tudományos társaság kapuját nyitotta meg előtte.

1859-ben a Lisszaboni Orvosi Iskolában megismételte vizsgáit. A következő évben a mi orvosi iskolánk anatómiai demonstrátorává, 1867-ben pedig rendes tanárává nevezték ki. Ugyanennek az iskolának tanáraként és igazgatójaként több vitát is meg kellett vívnia tanártársaival. Ezekről két terjedelmes kötetet adott ki, amelyek – bármennyire elfogultan íródtak is esetleg – vitathatatlan értékű munkák. Orvosként nagy hírnévnek örvendett, és mindenki kiváló szakembernek tartotta. Ő és dr. Luz Pita – senkit sem megsértve – Madeira két legjelentősebb orvosa volt a 19. században. Tudásának széles köre és nagyszerű orvosi ítélőképessége révén a gyógyászat kiemelkedő alakjaként ismerték el. Canavial grófja többször folytatott sajtóvitát egyes kollégáival, és több röpiratot írt; valamennyi ritka tehetségről és széles körű műveltségről tanúskodik.

Más kiváló emberekhez hasonlóan ő is a politika kanyargós útjaira lépett. Így értékes tehetségének és tudásának sok olyan adottsága maradt gyümölcstelen, amely más területen mindenkinek nagy hasznára válhatott volna. Életének tekintélyes részét a helyi politika meddő csatározásai emésztették fel. Ezek kemény sajtóharcokba sodorták: számos újságot szerkesztett és több füzetet adott ki, amelyekben kemény fából faragott vitázónak és elképesztően termékeny írónak bizonyult. E téren rendkívül terjedelmes az életműve. Nyelvezete mindig helyes és elegáns volt, bár különösebb stiláris bravúrok nélkül.

A kerület (distrito) vezetőjeként az egyik legtevékenyebb és leglelkiismeretesebb volt azok között, akik e szigetcsoport közigazgatásának élén álltak. Dolgozott, fáradhatatlanul dolgozott szülőföldje gyarapodásáért és felvirágoztatásáért, bár nem ért el annyit, amennyit erőfeszítései és fáradozásai alapján várni lehetett volna. Madeira kormányzójaként írta Apontamentos para o estudo da crise agricola no distrito do Funchal című könyvét, amelyet ma is haszonnal lehet olvasni és forgatni.

Szellemének nagy tevékenysége a hozzáértő iparvállalkozó munkájában is megmutatkozott. Előmozdította és irányította a „Companhia Fabril de Assucar Madeirense” megalapítását, és jelentős újítást vezetett be az égetett szesz (aguardente, cukornádból vagy borból párolva) előállításában, hogy a felhasznált nyersanyagot jobban hasznosíthassák. Az újításra szabadalmat kapott, de viták és sajtópolémiák is támadtak körülötte; a kérdésről több röpiratot jelentetett meg. A borok kezeléséről és finomításáról is hasznos tanulmányokat folytatott. Erről a témáról érdekes könyvet írt, és terjedelmes újságcikkeket közölt.

A „Companhia Fabril de Assucar Madeirense” szülőföldünk felvirágoztatásának jelentős eszköze lehetett volna, ha nem indítanak ellene tisztességtelen és szándékos támadásokat. Ez a figyelemre méltó ember egyszerre volt orvos, tanár, köztisztviselő, tudós, újságíró és író, politikus és iparvállalkozó. Az emberi tevékenység valamennyi említett területén kivételes szellemi képességekről tett tanúbizonyságot. A nagyok között is naggyá válhatott volna, ha olykor nem kötötték volna le túlságosan tágas és erős elméjét a kicsinyes, meddő politikai és személyes ügyek.

Canavial grófja ebben a városban halt meg 1902. február 13-án, még 73. életévének betöltése előtt.

Bibliográfia – Írásainak legnagyobb része, amely sok kötetet megtöltene, a korabeli újságokban szétszórva maradt fenn. Jelentős részük a helyi viszályok meddő politikájával foglalkozik: erre fordította kivételes tehetségének és bámulatos munkabírásának legjavát. Újságcikkei között számtalan írás található ipari találmányairól és fejlesztéseiről, valamint orvosi kérdésekről; ezek közül néhány később füzetben is megjelent. Ezért több lapnak volt szerkesztője és tulajdonosa, köztük az A Liberdade, az O Distrito do Funchal és az A Luz címűnek.

Nemrég (1921) felmerült, hogy ebben a városban emlékművet állítsanak Canavial grófjának. Ennek érdekében 1920. október első napjaiban gyűlést tartottak, hogy megállapodjanak, miként tisztelegjenek nyilvánosan és méltó módon jeles földink előtt, és hogyan őrizzék meg körünkben nevének emlékét. A kezdeményezés földinktől, dr. Abel Capitolino Baptistától indult.

A „Dr. Manuel de Arriaga” sugárút végén, a székesegyház (Sé Catedral) templomkertjével szemben, gondosan megmunkált márványtalapzaton áll (1923) Canavial grófjának bronz mellszobra. Az emlékművet 1922. március 2-án avatták fel; alapkövének letételére az előző év 1.

decemberében került sor.

Az emlékművet néhány éve áthelyezték a Campo da Barcára (’csónak-tér’), és a fertőtlenítőállomás közelében állították fel.

A fentiek kiegészítéséül olvassák el az Elucidário e kötetében megjelent Associação de Protecção e Instrução do Sexo Feminino Funchalense, Companhia Fabril de Assucar Madeirense és Estufas című szócikkeket.