Selyemhernyó-tenyésztés

Régebben többször is megpróbálkoztak a selyemhernyó-tenyésztéssel Madeirán. 1571-ben dr. Gaspar de Teive szerződést is kötött egy selyemgyártóval, hogy a szigeten selymet állítsanak elő. A jezsuiták bizonyos lendületet adtak a selyemhernyó-tenyésztésnek, de nem tudjuk, készült-e valaha selyemszövet Madeirán.

1877-ben a néhai Canavial grófja a Praça da Rainhán (’királyné tere’) több selyemhernyó-tenyésztő létesítményt rendezett be, és sok fehér eperfát ültetett oda. Munkájának azonban nem lett eredménye. Az eperfaültetvényeket az 1881-es év eleji heves szélviharok szinte teljesen elpusztították.

E témában különösen érdekes, és számottevő segítséget is nyújthat az a kiváló cikk, amely a Diário da Madeira (’Madeirai Napilap’) 1921. október 13-i számában jelent meg. Ezt szeretnénk megőrizni az Elucidário hasábjain.

Azok között a kezdeményezések között, amelyek Canavial grófjának lelkéből fakadtak és értelmében öltöttek alakot, szerepel a selyemtenyésztés – vagy talán pontosabban a selyemhernyó-tenyésztés – meghonosítása Madeirán. Ez a selyem előállításához kapcsolódó műveletek és eljárások összessége, tehát magában foglalja a selymet termelő rovarok tenyésztését és a selyemkészítés mesterségét is. Akkoriban a sziget egész területén terjesztett, közérthető tájékoztatókban ismertették meg Madeira lakosságával a selyem előállításának módját. Az útmutatók világosan és részletesen tárgyaltak mindent a selyemhernyó tenyésztésétől kezdve valamennyi átalakulási szakaszának pontos leírásán át az egyes fejlődési szakaszokban szükséges gondozásáig. Segítséget kértek a polgári és egyházi hatóságoktól, a községi tanácsok közreműködését pedig azért kérték, hogy nagy számban ültessenek fákat, amelyek leveleivel a selyemhernyó táplálkozik. Néhány kísérletre is sor került, de annyi bizonyos, hogy a kezdeményezésből – akár az erőforrások, akár a kitartás hiánya miatt – nem lett megvalósult vállalkozás.

Mindazonáltal továbbra is meg vagyunk győződve arról, hogy a madeirai selyemipar fejlesztésének gondolata nem gyerekes, nem is merész elképzelés, és még kevésbé olyan álom, amely ne válhatna gyakorlati valósággá.

A selyemipar ma sok olyan országban fejlődik, amely messze nem rendelkezik Madeira kedvező természeti adottságaival. Ezekben az országokban különféle eljárásokkal kell pótolni e feltételek hiányát, ezért a selyem előállítása költségesebb, a termelés pedig kisebb annál, mint amit ezen a szigeten elérhetnénk.

Azokban az országokban, ahol a selyemipar a leginkább virágzik, általában évente csak egyszer takarítanak be termést, mert a selyemhernyók táplálékául szolgáló fák ott gyengén fejlődnek. Ráadásul a hernyókat fűtött helyiségek és kályhák melegében kell nevelni, hogy átvészeljék a nagy légköri ingadozások szinte mindig végzetes következményeit.

Madeira kivételesen enyhe éghajlata azonban ezeknél az országoknál jóval kedvezőbb feltételeket kínál a selyemiparnak. Az eperfák itt gyorsabban nőnek, így évente könnyen két termést is be lehetne takarítani. A selyemhernyókat pedig természetes körülmények között lehetne nevelni, anélkül hogy életben maradásukhoz mesterséges és mindig költséges eszközökre volna szükség.

Az ehhez szükséges fák termesztésének ösztönzése sem szorítaná ki azokat a növénykultúrákat, amelyekre élelmezésünk és gazdasági mérlegünk szempontjából szintén szükségünk van. Okosan és körültekintően olyan területeket lehetne hasznosítani, ahol más növény termesztése nem lehetséges, vagy nem kínál nagyobb előnyt.

Ezért úgy véljük, hogy az itt felvázolt gondolat ma is megérdemli az elemzést, a tanulmányozást és a mérlegelést. Felidézzük Canavial grófjának alakját, valamint kutató elméjének és hazafias lelkületének néhány gyümölcsét.

Mivel ebben a kérdésben ma ugyanott tartunk, mint csaknem 50 évvel ezelőtt, amikor a gondolatot felvetették a szigeten, mondjuk mi is, amit Canavial grófja 1874-ben mondott: „Mi tehát a teendő? – Erőteljesen fel kell kelteni azok figyelmét, akiknek módjukban áll az ipar ezen új ágával foglalkozni; meg kell tanítani nekik, milyen gyakorlati eszközökkel járhatnak sikerrel, és ösztönzésül olyan országok példáját is fel kell mutatni, amelyek kevesebb természeti előnnyel rendelkeznek, mégis a legjövedelmezőbb eredményeket érték el ebben az iparágban.”