Ornelas de Vasconcelos (Aires de)

1866. március 5-én született a camachai egyházközségben (freguesia). Apja Agostinho de Ornelas de Vasconcelos tanácsos (conselheiro, a királyi tanács tiszteletbeli címe) (lásd ott), anyja Dona Maria Joaquina Saldanha da Gama volt. Apai ágon Madeira egyik legrégebbi és legelőkelőbb családjából származott, anyai ágon pedig Ponte grófjainak unokája volt. Az előkészítő tanulmányokat a campolidei jezsuita kollégiumban (Colégio) végezte, majd a Politechnikai Iskola (Escola Politécnica) és az Escola do Exército hallgatója volt. 1889-ben hadnaggyá nevezték ki, és a vezérkarhoz került.

Hamarosan a katonai kérdések tanulmányozásának szentelte magát, és rendszeresen írt szakfolyóiratokba. 1893-ban megalapította a Revista do Exercito e da Armada című folyóiratot, amelynek egyik legszorgalmasabb szerzője lett.

Aires de Ornelas 1895-ben Kelet-Afrikába utazott. Ott kiváló katonának bizonyult, és hamarosan országszerte nagy hírnévre tett szert. Részt vett a Gungunhana elleni hadjáratban, valamint a marracuenei és inhambanei hadoszlopok előkészítésében. Bátorságát, hozzáértését és páratlan hidegvérét azonban a coolelai és marracuenei harcokban mutatta meg igazán. Ezek tovább erősítették hírnevét: már korábban is azok közé a tisztek közé sorolták, akik a leginkább kitűntek afrikai háborúinkban. Mousinho de Albuquerque, aki a 19. század második felében vívott afrikai hadjárataink nagy hőse volt, senki mást nem akart vezérkari főnökének, csak Aires de Ornelast. Az 1896–1897-es hadjáratokról szóló jelentésében azt írta, hogy „fegyvernemében ő volt a legkiválóbb tiszt, akit valaha ismertem: a tábori lovastiszt és a vezérkari tiszt minden erényével rendelkezett.

Különösen a gyarmati ügyek tanulmányozásának szentelte magát. Afrikai tartózkodása, a Lourenço Marques-i kerület (distrito) igazgatása, valamint különféle katonai és diplomáciai megbízatásai jelentős tekintélyt adtak neki ezen a téren. Hazánkban azon közéleti szereplők egyikének tartották, akik a legátfogóbban és legmélyebben ismerték tengerentúli kérdéseinket, különösen a többi gyarmati hatalomhoz fűződő kapcsolataikat. E szakterületen szerzett tudásáról elsősorban különböző folyóiratokban megjelent tanulmányai, a Jornal das Colónias vezetése, a Campanha das tropas portuguesas em Lourenço Marques e Inhambane című könyv Marraquene és Coolela című fejezetei, az As raças e línguas indígenas de Moçambique című tanulmány, valamint a Földrajzi Társaságban és a Tengerészeti Ligában tartott előadásai tanúskodtak. Aires de Ornelas a portugál kormányt képviselte a Kolumbusz centenáriuma alkalmából Madridban összeült katonai kongresszuson, később pedig műszaki szakértőként részt vett a híres hágai konferencián. Őt választották ki arra is, hogy Hermenegildo Capelo admirálissal és Ernesto de Vasconcelos fregattkapitánnyal együtt tagja legyen annak a műszaki bizottságnak, amely a Barotze határairól folytatott vitát tárgyalta meg az angolokkal. Az ügyet az olasz király döntőbíráskodása elé terjesztették. Aires de Ornelas igen tevékenyen vett részt ebben a küldetésben, különösen a Portugália jogait alátámasztó történeti emlékirat megírásában.

Amikor João Franco tanácsost 1906-ban kormányalakítással bízták meg – az általa teremtett dicsőséges hagyományok máig élnek az egész országban –, Aires de Ornelas kapitányt választotta a haditengerészeti és tengerentúli ügyek tárcájának élére. E minőségében kísérte el 1907-ben Lajos Fülöp trónörököst nyugat- és kelet-afrikai tengerentúli gyarmatainkra tett útján.

A köztársaság kikiáltása után Aires de Ornelas tanácsos kérte felmentését a hadsereg tisztjeként, és elhagyta az országot. Egy ideig külföldön élt.

Hazatérve tevékenyen részt vett a monarchista politika megszervezésében és irányításában; ma ő II. Mánuel helytartója hazánkban (1921). Belekeveredett a monarchia visszaállítására tett kísérletek politikai eseményeibe, ezért letartóztatták. Hosszú hónapokat töltött fogságban a büntetés-végrehajtási intézetben és a São Julião da Barra-erődben.

Számos újságban és folyóiratban publikált, és néhány évig a Diário Nacional igazgatója volt. A már említett írásokon kívül tudomásunk szerint a következő művei jelentek meg: Mousinho de Albuquerque e a sua acção em Moçambique, A Expansão de Portugal, Politica Marítima Nacional, A Marinha Portuguesa, As doutrinas politicas de Charles Maurras, Um Anno de Guerra (285 oldal), Segundo Anno de Guerra (305 oldal) stb.

Az 1918-as törvényhozási ülésszakban Madeira képviselője volt, 1922 januárjában pedig Portugália szárazföldi részének egyik választókerületében is képviselővé választották.

1930. december 14-én halt meg Lisszabonban. Földi maradványait 1934-ben a funchali Angústias temetőbe szállították át.