Ornelas e Vasconcelos (Aires de)

Aires de Ornelas e Vasconcelos, aki Madeira egyik legrégibb és legelőkelőbb családjából származott, 1837. szeptember 18-án született Funchalban. Apja Aires de Ornelas de Vasconcelas hitbizományos (morgado), anyja Dona Augusta Correia Vasques de Olival volt.

Középiskolai tanulmányait Funchalban végezte, ahol kiváló tanuló volt. 1854-ben beiratkozott a Coimbrai Egyetem (Universidade de Coimbra) teológiai karára, és 1859-ben szerzett ott diplomát; tanulmányai minden évében elnyerte az első díjat. 1860-ban megvédte nagydoktori téziseit, majd ugyanazon év július 29-én átvette a doktori csuklyát (capelo), és doktori fokozatot szerzett. Latin nyelvű doktori értekezése De Christianae Religionis Origine címmel kötetben is megjelent. Meghívták kara tanárának, és úgy döntött, hogy egyetemi pályára lép, később azonban számunkra ismeretlen okokból lemondott erről a szándékáról.

Már pappá szentelve tért vissza Madeirára. Egymás után nevezték ki a szeminárium (Seminário) tanárává, kanonokká, zsinati vizsgálóvá, székesegyházi dékánná (a káptalan első méltósága), általános helynökké és a püspökség kormányzó testületének (junta governativa) elnökévé. Mindegyik tisztségében kifogástalan magatartást és megnyerő egyszerűséget tanúsított. Tanárként különösen mély teológiai tudásával tűnt ki; ahogyan a diákokkal bánt, azzal minden tanítványát tisztelőjévé és barátjává tette.

Miután részt vett a vatikáni zsinat ülésein, és visszatért római látogatásáról, az egyházmegye főpapja, Dom Patrício Xavier de Moura segédjéül és leendő utódjául javasolta. Az 1871. március 6-i konzisztóriumon kinevezték Gerasza címzetes püspökévé; püspökké szentelésére ugyanazon év május 7-én, Lisszabonban került sor.

1871. május 17-én vette át az egyházmegye ideiglenes vezetését, de véglegesen csak a hivatalban lévő püspök halála után, 1872. október 27-én kezdte meg kormányzását. Püspöki szolgálata mindössze három évig tartott, és súlyos nehézségektől sem volt mentes; ezek jelentős részét a székesegyház káptalanának néhány viszálykodó tagja okozta. Jellemének nagy szigorúsága, az egyházi fegyelem megtartása iránti buzgalma, tisztsége gyakorlásában vezérlő legbecsületesebb szándékai, valamint rendkívüli tehetsége és mély műveltsége ellenére szülőföldjén nem tudta úgy megmutatni e kiváló tulajdonságait, mint Hindusztán távoli vidékein. Ott ragyogóan bizonyította, hogy rettenthetetlen apostol, reformer szellemű, tetterős és rendkívül művelt ember; elnyerte a metropolitai fennhatósága alá tartozó kiterjedt egyházmegyékben élő milliók tiszteletét és csodálatát.

Az 1874. július 23-i királyi levél (carta régia) Dom Aires de Ornelast Goa érsekévé és Kelet prímásává jelölte ki; kinevezését IX. Piusz pápa az ugyanazon év november 19-i konzisztóriumon erősítette meg. 1875. január 25-én hagyta el Madeirát. Búcsúztatása a legünnepélyesebb és legszeretetteljesebb volt, amelyre nálunk emlékeznek. Ugyanazon év december 27-én érkezett meg Goába, és átvette kiterjedt főegyházmegyéje vezetését.

Messzire vezetne, ha részletesen ismertetnénk keleti érseki működését. Főpásztori szolgálata alig több mint három évig tartott, és ilyen rövid idő alatt aligha fejthetett volna ki nagyobb tevékenységet és buzgóságot nehéz apostoli feladatának ellátásában. Különös figyelmet fordított a szeminárium reformjára, az egyházközségek vagyonának kezelésére, a különböző indiai kasztok közötti vallási viszályokra, több jótékonysági intézmény vezetésére, az egyházi fegyelem megtartására és a vallásos szellem újjáélesztésére stb. stb. E sokféle kérdésnek szentelte lángoló buzgósága és határtalan odaadása javát. A goai főegyházmegye élén végzett munkáját különösen az a püspöki egyházlátogatás jellemezte, amelyet a keleti portugál padroado (a portugál korona egyházi kegyúri joga Keleten) távoli vidékein tett, valamint Xavéri Szent Ferenc, India nagy apostola testének nyilvános bemutatása. Látogatása idegen országokon és vallásukban, szokásaikban és életmódjukban igen különböző népek között vezetett. Az érsek számára diadalt jelentett, s még ennél is fontosabb, hogy jelentősen hozzájárult a portugál név tekintélyének megszilárdításához az általa bejárt hatalmas térségekben.

Xavéri Szent Ferenc testének bemutatása egész India számára jelentős esemény volt. Goa régi, oly magányos és elhagyatott városába távoli országokból látogatók ezrei és ezrei özönlöttek. Olyan nyüzsgést és élénkséget hoztak a hajdani keleti portugál birodalom fővárosába, amilyet az addig sohasem látott. Az érsek ekkor fogadott több, alája rendelt püspököt és apostoli vikáriust, majd tartományi zsinatra hívta össze őket. A magas rangú egyházi személyeknek – akik között kiemelkedő szellemi képességűek is voltak – ekkor megmutatta tudását és műveltségét. Ebben sokat segített teológiai jártassága, valamint az, hogy latinul, franciául és angolul is helyesen írt és beszélt.

A kiváló érsek írásai – pásztorlevelei, prédikációi, beszédei és jelentései – nyája iránt buzgó és önfeláldozó pásztort mutatnak. Egyúttal a legtisztább, legízesebb, határozottan klasszikus színezetű nyelv mintái: olvasásuk tanít és elbűvöl.

Indiai apostoli munkája során, különösen fáradságos és kimerítő egyházlátogatásai alatt kapta el azt a súlyos betegséget, amely miatt el kellett hagynia főegyházmegyéjét. Hazatért szülőföldjére, ahová 1879. május 22-én érkezett meg. Talán a legszeretetteljesebb és leglelkesebb fogadtatásban részesült, amelyet ezen a szigeten valaha látogatónak rendeztek. Néhány hónap pihenés után Franciaországba utazott, hogy szakorvosokkal vizsgáltassa meg a betegségét. Állapota fokozatosan romlott, míg végül 1880. november 28-án Lisszabonban, testvére, a kiváló madeirai Agostinho de Ornelas de Vasconcelos tanácsos (conselheiro, a királyi tanács tiszteletbeli címe) otthonában meghalt.

Földi maradványait 1903-ban a funchali székesegyház (Sé Catedral) Szent Antal-kápolnájába, az Ornelas család egykori családi sírboltjába szállították át. (Lásd: Obras de D. Aires de Ornelas e Vasconcelos, Porto, 1881, 358 oldal.)