Stuebel (dr. Alphons)

Puszta figyelmetlenségből nem hivatkoztunk Ernesto Schmitz atya dr. Alphons Stuebelről írt cikkére, amikor Madeira geológiájával foglalkoztunk. Az ott elmondottakat ezért ki kell egészítenünk e kiváló német természettudós tekintélyes véleményével, valamint egyházmegyei szemináriumunk (Seminário) egykori természettudomány-tanárának a cikkhez fűzött, nem kevésbé helytálló megállapításaival.

A Madeira szigetének kialakulását a 20. század folyamán behatóbban vizsgáló geológusok véleménye – legalábbis a másodlagos kérdésekben – jelentősen eltér egymástól. Ahogy azonban a testek ütközéséből és kölcsönös súrlódásából gyakran szikra és fény támad, úgy remélhető, hogy ebben a kérdésben is egyre tisztábban látunk majd. Ehhez az szükséges, hogy hozzáértő emberek alapos vizsgálatok után kifejtsék véleményüket, még ha kezdetben eltérő eredményekre jutnak is.

Portugáliában meglehetősen jól ismerik Luís da S. Mousinho Albuquerque, dr. J. Macaulay, Sir Charles Lyell, a zürichi dr. Oswald Heer és különösen dr. G. Hartung nézeteit. Közülük Hartung foglalkozott a legrészletesebben a témával Madeira & Porto Santo című könyvében (Leipzig, Engelmann, 1864) stb. A portugál területek geológiája iránt érdeklődők közül azonban bizonyára kevesen ismerik azokat az elmélyült, lelkiismeretes vizsgálatokat, amelyeket a drezdai dr. Alphons Stuebel végzett Madeirán. 1862-ben és 1863-ban tartózkodott a szigeten. Aprólékos és hosszan tartó helyszíni megfigyelések és terepbejárások után elkészítette Madeira geológiai térképét, mégpedig nem papíron, hanem formázható anyagból készült domborműként. Ezen 1 : 55 000 méretarányban, a legnagyobb pontossággal ábrázolta valamennyi magaslatot és mélyedést, kialudt krátert, patakot, levadát (öntözőcsatorna), települést stb. A térkép ezért több mint egy méter hosszú, szélessége pedig ezzel arányos.

Madeirának ez az egyedülálló térképe a funchali szeminárium múzeumában (Museu do Seminário do Funchal) található. Csodálatosan egyesíti magában a tudomány és a művészet erényeit; minden részlete a geológia, különösen pedig a vulkanológia tanulmányozását hivatott megkönnyíteni és segíteni.

Kétségkívül jelentős súlya van annak az embernek a véleményének, aki egész életét a vulkanológiának szentelte, és akinek bőséges anyagi eszközei lehetővé tették, hogy saját szemével tanulmányozza bolygónk legérdekesebb vulkáni vidékeit. Ezért úgy véljük, szolgálatot teszünk azzal, ha szélesebb körben ismertté tesszük dr. Stuebel nézeteit. Ezeket nagy vonalakban Die Vulkanberge von Ecuador című monumentális művében, valamint annak Ueber des Wesen des Vulkanismus című, külön is megjelent részében fejtette ki (Berlin, A. Asher & Co., 1897).

Madeira szigete a Pichinchánál – az egyenlítői példánál – jóval nagyobb léptékben mutatja be két monogenetikus vulkáni magaslat szoros összekapcsolódását. A monogenetikus itt azt jelenti, hogy a magaslatok egyetlen vulkáni okra vezethetők vissza, még ha annak megnyilvánulásai között hosszú idő is telik el. A sziget teljes hegytömege, amely közel 60 kilométer hosszan és 15–20 kilométer szélességben akár 1800 méter magasra emelkedik, mindössze két kitörési központból keletkezett. Kapcsolódásuk módjából nagy bizonyossággal arra következtethetünk, hogy mindkettő ugyanabban az időben működött.

“

„E két monogenetikus képződmény közül a nagyobb kiterjedésű és magasabb egy kaldera alakú magaslat, amely a sziget több mint kétharmadát foglalja el. Maga a kaldera, amely csaknem a teljes hegytömeg közepén fekszik, közel 4 1/2 kilométer átmérőjű és 1200 méter mély. A Curral das Freiras (’apácák karámja’) nevű kaldera vizét egy 11 kilométer hosszan 600 métert lejtő, kiterjedt völgy vezeti el. Ez az egykori kráter alsó részén erősen összeszűkül, és szurdokká alakul. A kalderát övező számos csúcs közül a Pico Ruivo (’vöröses csúcs’) a legmagasabb; egyben ez a sziget legmagasabb pontja is (1850 méter). A kaldera peremétől minden irányban hatalmas hegyhátak nyúlnak ki. Bár hosszuk, anyaguk és alakjuk igen eltérő, a szemlélőben mégis az a benyomás támad, hogy a sziget e fő részének nagy vonalakban szimmetrikus szerkezetét vulkáni erők hozták létre. „Egészen más képet mutat a sziget második hegytömege: jóval kisebb kiterjedésű, de csak 300 méterrel alacsonyabb az elsőnél. Kupola alakú magaslat, amely ott laposodik el, ahol krátert várnánk. Több mint 3 kilométer átmérőjű fennsíkot alkot; ezt Paul da Serrának (’hegyi mocsár’) nevezik.

A két kitörési központ felhalmozódott hegytömege olyan közel van egymáshoz, hogy kőzeteik nemcsak érintkeznek, hanem bizonyos fokig össze is fonódnak. A két hegytömeg határa ma is jól látható: két igen mély, ellentétes irányba futó völgy jelöli ki, az egyik észak felé, São Vicente irányába, a másik dél felé, Ribeira Brava (’vad patak’) irányába tart. E völgyek forrásvidékeit az erózió kiszélesítette, és többfelé ágazó, kaldera alakú medencékké formálta. Egymástól csupán egy viszonylag vékony, ám magas, számos csúccsal tagolt gerinc választja el őket. Ez köti össze a Paul da Serra fennsíkját a Curral das Freiras-i kaldera nyugati falával.

“

„Bár São Vicente és Ribeira Brava völgyeinek kaldera alakú kiszélesedései igen hasonlítanak Curral das Freiras nagy kalderájára, a sziget geológiai felépítésében alapvetően más a jelentőségük. Csupán az erózió által kiszélesített, dombok közötti mélyedések, míg Curral das Freiras völgye valódi kráter. A Curral, más néven Socorridos patak e valódi kitörési központig nyit utat.

“

„Azért ragaszkodunk e völgyek keletkezésének szükséges megkülönböztetéséhez, mert Sir Charles Lyell Madeira szigetéről írt leírásában (Elements of Geology) ezt elmulasztotta.

“

„Miközben e két kitörési központ a sziget tengerszint fölé emelkedő tömegének csaknem egészét felhalmozta, úgy tűnik, néhány másodlagos központ is működött; ezeknek ma is láthatók a nyomai. Ez főként az északi part magas, meredek szakaszain válik nyilvánvalóvá. Különösen a Penha d’Aguiát tartjuk egy elpusztult egykori kráter jelentős maradványának.

“

„Ezenkívül a szigetnek, amelyen a vulkáni tevékenység már régen megszűnt, van néhány jó állapotban fennmaradt, bár kis méretű kráterképződménye. Elhelyezkedésük és kapcsolatuk a sziget fő tömegével több mint valószínűvé teszi, hogy a kevés kitörési anyag forrása magában a sziget tömegében volt, nem pedig a mélyen alatta fekvő rétegekben, amelyekből maga a sziget is keletkezett. Gondoljunk például a sziget keleti végén fekvő Lagoa da Serra de Santo António tavának (lagoa) sekély kráterére, valamint a sziget északnyugati végén, Porto Moniz (’Moniz kikötője’) fölött elterülő fennsík alapját alkotó kis vulkáni kúpokra és lávafolyásokra.

“

„Itt nem kívánunk részletekbe bocsátkozni a vulkáni hegyvidékek és ágaik tektonikai felépítéséről. Meg kívánjuk azonban jegyezni, hogy a hegyoldalak és hegyhátak lejtőinek hajlásszöge csaknem megegyezik az egyenlítői vulkáni hegyvidékekével. Akárcsak ott, a központi tömegből minden irányba, sugárirányban szétágazó hegygerincek felső része meglehetősen vízszintes, alapjukhoz közeledve viszont igen meredeken ereszkednek le.

“

„Madeira topográfiai és keletkezéstörténeti leírását, amelyet itt csak felvázoltunk, igen jól szemlélteti a Jakob Melchior Ziegler által saját és mások tanulmányai, valamint rajzai alapján készített térkép, továbbá a Berlini Egyetem Földtani Intézetében őrzött domborzati térkép.

“

„A vulkanizmus természetéről alkotott valamennyi elméletünket először Madeira szigetének földtani vizsgálata sugallta, majd a Zöld-foki-szigetek vizsgálata erősítette meg. Nem akartuk azonban közzétenni őket, amíg más vulkáni vidékek vizsgálata is meg nem erősítette őket. Ezt a megerősítést mindenekelőtt Dél-Amerikában találtuk meg. Külső körülmények sokáig akadályozták kutatási eredményeink közzétételét. Ma, több mint 20 év elteltével, elhatároztuk, hogy legalább egy részüket közzétesszük.

Tenerife szigete alakját tekintve bizonyos mértékig hasonlít Madeirára, bár területe több mint kétszer akkora. A hasonlóság főként abból ered, hogy Tenerife is két részből áll: ezeket keletkezésük szempontjából külön kell választani, noha tektonikailag összekapcsolódnak és egymásba fonódnak.

Tenerifén is látunk egy kalderaszerű kiemelkedést, amelyhez egy kiterjedt, lapos, kráter nélküli kiemelkedés kapcsolódik. Ez a két rész azonban nem úgy viszonyul egymáshoz, mint Madeirán a Curral das Freiras kalderája és a Paul da Serra kupolája. Tenerifén a kalderát hordozó rész olyan kiterjedt és magas, hogy a többi csupán oldalsó függeléknek, másodlagos résznek tűnik. Madeirán nem ez a helyzet.”