Megtisztelő megszólítások

Napjainkra a társadalomban használatos egyes megtisztelő megszólítások rendkívül elterjedtek. Így már nehéz elképzelni, milyen aggályos gonddal ügyeltek egykor a használatukra. Szinte külön tudomány volt tudni, miként kell megszólítani az embereket. A megszólítások használata az idők során jelentősen változott, olyan körülmények hatására, amelyeket ma már lehetetlen meghatározni.

Madeirán a megtisztelő megszólítások használatában az anyaország példáját követték. Ezért a 16. század végétől a 18. század elejéig a kormányzót és főkapitányt, valamint az egyházmegye püspökét a „méltóságod” megszólítás illette meg. Minden más polgárt „kegyelmednek” szólítottak, amit valószínűleg nagy megtiszteltetésnek tartottak.

A püspököket sokáig „kegyelmednek” szólították; a monarchia első évszázadaiban ez a megszólítás csak a királyokat illette meg. A kasztíliai uralom idején azonban Madeirán már a „főméltóságod” megszólítást használták velük szemben, amint az akkori könyvekbe bejegyzett okiratokból kitűnik.

Az 1739. január 31-i törvény – amelyet a funchali városi tanács (Câmara Municipal do Funchal) levéltárának 9. könyvében, az 50. lapon jegyeztek be – elrendelte, hogy a magas rangú egyházi személyeket az „excellenciád” megszólítás illesse meg. Ugyanezt a megszólítást kellett használni a főkapitányi rangú kormányzókkal szemben is, de csak addig, amíg a kormányzásuk alatt álló kerületben tartózkodtak. A törvény egyetlen más helyi tisztségviselőnek sem biztosított ilyen magas rangú megszólítást. Vagyis a corregedor (királyi kerületi bíró), a juiz de fora (a korona által kinevezett, kívülről érkező bíró), a vámbíró (juiz da alfândega, a vámhivatal vezetője) és Madeira más magas rangú tisztviselői továbbra is csak a „kegyelmed” megszólítást kapták.

A 18. század végén Castelo-Melhor grófját és Valença márkiját „excellenciádnak” szólították. Az előbbi Funchal, az utóbbi Machico alcaide-morja (királyi vár- és városparancsnok) volt; mindketten a királyság előkelőségei közé tartoztak. A vikomtakat, bárókat és ifjú nemeseket viszont csak a „méltóságod” megszólítás illette meg. Később az 1817. november 15-i királyi rendelet (alvará) alapján a funchali székesegyház (Sé do Funchal) kanonokjait, valamint a csapatparancsnok ezredeseket is így szólították. Az összes többi tisztet „kegyelmednek” szólították, kivéve a marsallokat, altábornagyokat és a velük azonos rangúakat, akiket az „excellenciád” megszólítás illetett meg.

Dom Diogo Pereira Forjaz Coutinho és Dom José Manuel da Câmara kormányzó és főkapitány a funchali városi tanácsot rendszerint a „senhoria” megszólítással illette. Ez ellentétes volt a törvénnyel és a kialakult gyakorlattal. Az utóbbi kormányzót ezért az anyaország kormánya meg is rótta, figyelmeztetve, hogy a testületet csak a „mercê” megszólítás illeti meg. Csak 1834-től vált szokássá – továbbra is törvényi felhatalmazás nélkül –, hogy a kerület (distrito) vezetője a községi tanácsokat, valamint minden hatóságot és hivatalvezetőt a „senhoria” megszólítással illessen.

A köztársaság kikiáltásáig hatályos jogszabályok szerint az „excelência” megszólítás a kormányzókat és a főkapitányokat illette meg, a polgári kormányzókat (governador civil) nem. Ennek ellenére mindenki kötelességének érezte, hogy így szólítsa meg a központi hatalom képviselőjét ebben a kerületben; a kormány is csak az alkotmányos rendszer első éveiben tagadta meg tőle olykor ezt a megszólítást. A Közigazgatási Bíróság egyik bírája egyszer „senhoria” megszólítással fordult Funchal polgári kormányzójához, mert az is így szólította meg őt. Az ügyben megkérdezett kormány azonban nem helyeselte a bíró eljárását, bár elismerte, hogy a polgári kormányzót a törvény szerint nem illeti meg az „excelência” megszólítás.

A Funchalban székelő egykori 9. katonai divízió (Divisão Militar, területi katonai parancsnokság) parancsnokát szokás volt az „excelência” megszólítással illetni, olykor azonban jogtalanul, mivel ezt a tisztséget nem mindig tábornok töltötte be. A divízió parancsnokáról ez a megszólítás átszállt a szigeten később működő legfőbb katonai hatóságokra.

A funchali városi tanácsot a polgári kormányzó csak azután kezdte az „excelência” megszólítással illetni, hogy Carvalhal (’tölgyes’) grófja, a királyság grandja lett az elnöke. A községi adminisztrátorokat (administrador do concelho, a kormány képviselője) viszont a kerület vezetője mindvégig „senhoria” megszólítással illette, amíg az országban fennállt a monarchia. A funchali városi tanács 1872 körül kezdte véglegesen az „excelência” megszólítást használni a rendes bíróságok bíráival szemben. Később ezt kiterjesztette a községi adminisztrátorra, majd szinte mindenkire.

Hogy megítélhessük, milyen jelentőséget tulajdonítottak az országban a rang szerinti megszólításoknak a 18. században, sőt még a 19. század elején is, elég annyit mondanunk: Aveiro hercegeinek a legnagyobb erőfeszítéseket kellett tenniük az „excelência” megszólítás elnyeréséért. A Coimbrai Egyetem (Universidade de Coimbra) rektorhelyettesei pedig csak 1811-ben kapták meg a „senhoria” megszólítást, jutalmul az egyetemnek a francia betörések idején a haza védelmében tett szolgálataiért!

A 14. század második negyedének elején, amikor a férfiak túlnyomó többségét csupán a „mercê”, legfeljebb a „senhoria” megszólítás illette meg, Madeirán a hölgyeket – a portugáliai szokást követve – már szinte mindig „excelência” megszólítással illették. Erre a férfiak részéről tanúsított tiszteletre azonban nem minden hölgy volt jogosult, mint ma, hanem csak azok, akik származásuk vagy férjük társadalmi helyzete révén különös megbecsülést érdemlő réteghez tartoztak. Azoknak a hölgyeknek járt az „excelência” megszólítás, akiktől egykor senki sem merte megtagadni a „dona” címet. Jog szerint azonban ez a megszólítás csak a főkapitány feleségét és még néhány hölgyet illetett meg.

A „senhoria” megszólítást ma Madeirán már csak a kereskedők, a „mercê” megszólítást pedig a falusiak használják. A „vossa mercê” rövidült alakjai, a „vossemecê” és az „amecê”, igen elterjedtek a társadalom alsóbb rétegeiben, valamint az írni-olvasni nem tudó fölérendeltek és alárendeltek közötti érintkezésben. A „você” viszont csak baráti kapcsolatban álló emberek között használatos; ezen kívül sértő megszólításnak számít.