Noronha (Adolfo César de)

1873. szeptember 9-én született Funchalban, Augusto de Nóbrega Noronha és Dona Adelaide da Silva de Noronha gyermekeként. A funchali gimnáziumba (liceu) járt, majd a lisszaboni egykori Politechnikai Iskolában (Escola Politécnica) és a portói Politechnikai Akadémián hallgatott néhány tantárgyat. 1914. december 11-én a funchali városi könyvtár (Biblioteca Municipal do Funchal) könyvtárosává nevezték ki.

1900 és 1902 között meteorológiai megfigyeléseket végzett Porto Santo (’szent kikötő’) szigetén. Ugyanott ebben az időszakban és később is számos természetrajzi kutatást folytatott.

1904-ben a német őslénykutatónak, dr. Openheimnek több, a szigetcsoportból származó fosszilis korallt küldött. Nem sokkal később dr. Bohmhoz juttatta el a Selvagens-szigetek (’vad szigetek’) fosszilis kagylóhéjait. A gyűjteményeket alaposan tanulmányozták, a tudomány nagy hasznára. Joksimowitsch szerb őslénykutató is kapott egy szép, Porto Santón gyűjtött fosszíliákból álló gyűjteményt. Az erről közzétett kiváló tanulmányában 106 különböző formát említett, fajokat és változatokat egyaránt.

Adolfo de Noronha a szigetcsoport halait, madarait, puhatestűit és rákjait is tanulmányozta. Porto Santo és Selvagem Grande (’nagy vad sziget’) geológiájáról szintén számos megfigyelést tett; ezeket dr. Gagel felhasználta a szigetekről írt munkáiban. Az érdekes Merlia Normani példányát, amelyről e Elucidário I. kötetének 413. oldalán már szóltunk, ő gyűjtötte Porto Santo tengervizeiben. Innen származott sok mohaállat is, amelyeket dr. Normannak küldött; Norman a Lineánus Társaság folyóiratában megjelent munkájában ismertette őket.

Megírta a Carta aberta ao Ex.m° Sr. Governador Civil do Funchal című füzetet (Lisszabon, 1911), amelynek címében a polgári kormányzót (governador civil) szólítja meg. Ő írta az Elucidário 1. kötetében megjelent érdekes Braguinha (kis madeirai négyhúros gitár, az ukulele őse), Canais de lava, Carcinologia, Charamba (rögtönzött madeirai népdal) és Conchas című cikkeket, valamint az ugyanebben a kötetben a 341. oldalig található, a szigetcsoport halairól és madarairól szóló ismertetések túlnyomó többségét.

Adolfo de Noronha nevét a következő fajok és változatok őrzik: a mélytengeri mohaállat Schizoporella Noronhai; a fosszilis kagylók, a Pecten Noronhai és a Spondylus Noronhai; valamint a Madeira belsejében élő borágófélék közé tartozó Echium candicans var. Noronhae. Amikor a Merlia Normani-t még korallnak hitték, a Noronha scalariformis nevet viselte.

Adolfo de Noronhát 1928-ban kinevezték a funchali városi könyvtár igazgatójává. Nyomban szorgalmazni kezdte egy „Természettudományi Múzeum” (Museu de Ciências Naturais) létrehozását: az ügy legfáradhatatlanabb és legkitartóbb szószólója volt a sajtóban és azok körében is, akik tekintélyükkel és befolyásukkal hozzájárulhattak a megvalósításhoz. A tervet mindig összekapcsolta egy olyan megfelelő épület megvásárlásával, amelyben a Városi Könyvtár és a hozzá kapcsolódó természettudományi múzeum is helyet kaphat művészeti, régészeti, néprajzi stb. részlegekkel. A városi tanács (Câmara Municipal) felhatalmazásával több hónapot töltött Lisszabonban, hogy intézkedjen egy, a tervezett létesítmények költségeit fedező postabélyeg kibocsátásáról. Tervét teljes egészében sikerült megvalósítania: a hivatal ma a São Pedro-palota (’Szent Péter’) néven ismert szép, tágas épületben működik, amely egykor Carvalhal (’tölgyes’) grófjainak ősi kúriája volt. Vitathatatlan, hogy e jelentős fejlesztés megvalósítása elsősorban Adolfo de Noronha érdeme. Amikor felhagyott közszolgálati tevékenységével, a tanács méltó módon tisztelgett előtte. A tiszteletadáshoz több hivatalos szerv is csatlakozott; a múzeum egyik termében emléktáblát avattak a tiszteletére.

Úgy helyes, ha itt is közöljük azokat a szavakat, amelyeket a funchali napilap hasábjain írtunk e nagyon is megérdemelt tiszteletadás és nagyrabecsülés alkalmából.

Adolfo César de Noronha urat, kétségtelen és kivételes érdemei ellenére, sok madeirai még mindig nem ismeri. Ennek oka visszahúzódó szerénysége, amellyel igyekezett elrejteni magát, s amelyet az utóbbi években makacs betegsége még inkább elmélyített. Ha nem így lett volna, jelentős és nagyra becsült munkásságot hagyhatott volna maga után, különösen a madeirai állattan több területén. Ehhez megvolt a tárgy alapos ismerete, a tanulás és a tudományos kutatás iránti mély szeretete, valamint az a képessége, hogy témáit könnyedén és elegánsan fejtse ki.

Adolfo de Noronha úr több kisebb művet és néhány tucat cikket jelentetett meg. Valamennyit a téma világos bemutatása és a belőlük kitűnő mély tudás jellemzi; egyúttal figyelemre méltó érzékről tanúskodnak a közérthető tudományos ismeretterjesztés iránt.

Akik közelebbről ismerik Noronha úr kutatásait és értékelni tudják jelentős írásait, egyöntetűen kiemelik a minden munkáját jellemző, kivételes tudományos tisztességet. Munkáját mindig a legnagyobb gondossággal és lelkiismeretességgel végezte.

Nem csoda, hogy egyik kiváló egyetemi tanárunktól, aki legtekintélyesebb tudósaink közé tartozik, Adolfo C. de Noronháról ezt a méltán elismerő kijelentést hallottuk: „Minden adottsága megvan ahhoz, hogy az ország bármely egyetemén kiválóan lásson el egy professzori állást.

Igazán sajnálatos, hogy az élet kényszerítő körülményei nem engedték meg e kiváló tudósnak, hogy termékeny és hasznos munkákban mutassa meg tudásának teljes gazdagságát és kivételes értelmének nagyszerű adottságait.

E felbecsülhetetlen szellemi adottságokat és mély tudományos műveltséget még ragyogóbbá teszik jellemének legnemesebb vonásai, amelyeket a madeirai társadalom oly jól ismer.