Madeira szanatóriumai

Frederico Carlos de Hohenlohe herceg engedélyt kért a portugál kormánytól, hogy Madeirán tengerparti és magaslati szanatóriumokat létesítsen tuberkulózisban szenvedők kezelésére. Ehhez a portugál törvények szerint működő társaságot kellett alapítania, kormányunk pedig jogot kapott arra, hogy meghatározott számú férőhelyet szegény betegek kezelésére használjon fel. Az Országos Tuberkulózisellenes Segélyszervezet kedvező véleményének beszerzése után az engedélyt 1903. június 9-i miniszteri határozattal megadták. A szanatóriumok helyének kiválasztására német szakemberekből álló bizottság érkezett Madeirára; kormányunk Dom António de Lencastre orvost nevezte ki, hogy elkísérje a bizottságot a szigetre.

Az orvos, a Közegészségügyi Főtanács és a Korona Főügyészségének véleményét meghallgatva Hohenlohe herceg végleg megkapta a kért koncessziót. A szerződés feltételeinek teljesítését jelentős óvadékkal kellett biztosítania. A feltételek között szerepelt, hogy a koncesszió jogosultja közérdekből kisajátításokat végezhet, és vámfizetés nélkül behozhatja a szanatóriumok építéséhez szükséges anyagokat.

A Szanatóriumok Társaságának szigeti képviselője a néhai Manuel Gonçalves komtur, értelmes és vállalkozó szellemű ember volt. A társaság megalakulása után hamarosan megvásárolta a Santana, a Vigia és a Bianchi quintát (vidéki birtok kúriával). 1904 augusztusában már megérkeztek külföldről az első építőanyagok a Monte (’hegy’) egyházközségben (freguesia) tervezett létesítményekhez. Rövidesen mintegy 300 munkásnak adtak munkát, a Németországból érkezett műszaki személyzetet nem számítva.

A Szanatóriumok Társaságának szigeti ügyei néhány évig rendben haladtak, noha egyes itt élő angolok hadjáratot folytattak ellene, mert attól tartottak, hogy a Hohenlohe-koncesszió kárt okozhat nekik. Amikor azonban a társaság kiváltságaival élve ki akarta sajátítani a Quinta Pavão (’páva-birtok’) birtokot, súlyos bonyodalmak támadtak. A birtok egy brit alattvalóé volt, aki nem sokkal korábban egy osztráktól vásárolta meg. Kormányunk ezért tárgyalásokra kényszerült nemcsak a koncessziót birtokló társasággal, hanem az ügyben ugyancsak érdekelt londoni és berlini kormánnyal is.

Mivel a koncessziót birtokló társasággal nem sikerült megállapodni, kormányunk három lehetőséget ajánlott neki: a Hága-i bíróság választottbíráskodását, más telkek kiválasztását a szanatóriumok építéséhez, vagy a szerződés felbontását. A társaság az utóbbit választotta, mert ezt tartotta a leginkább megvalósíthatónak, és talán ez ígérte a legtöbb hasznot és előnyt az ügylet érdekeltjeinek.

Az 1909. november 3-i törvény felhatalmazta a kormányt, hogy felbontsa a Hohenlohe hercegnek az 1903. június 9-i és az 1904. január 4-i miniszteri határozattal adott koncessziót, továbbá megváltsa a koncesszió jogosultjának épületeit, létesítményeit és valamennyi jogát. Ezért 4 425 000 márkát kellett fizetnie, valamint ennek 5 százalékos kamatát 1908. augusztus 20-tól, a tárgyalások lezárásának napjától. A Szanatóriumok Társasága ingatlanainak felértékelésére a kormány megbízásából Parreira tábornok érkezett Madeirára.

Az 1909. november 18-i miniszteri rendelet (portaria) teljes felhatalmazást adott Geral de Lima vikomtnak, a kincstári megbízottnak (delegado do tesouro), hogy elfogadja a koncesszió megváltását. Nem sokkal később a társaság ingó és ingatlan vagyona az állam birtokába került. Azóta a kerületi pénzügyi hivatal (Repartição de Fazenda) vezetőjére bízták, akinek minden szükséges intézkedést meg kell tennie a vagyon megőrzése és megfelelő kezelése érdekében (1921).

A Szanatóriumok Társaságának egyik legodaadóbb támogatója a néhai Amália császárné volt. Amikor a néhai I. Károly király fogadta Pannwitz professzort, annak a bizottságnak az egyik tagját, amely 1904-ben Madeirára érkezett, hogy kiválassza a tuberkulózisos betegek számára emelendő épületek helyét, elismeréssel és bátorítással szólt Hohenlohe herceg kezdeményezéséről.

A szerződés felbontásával a kormány birtokába került a Quinta Santana, ahol a betegek fogadására szánt egyik épület áll, továbbá a Quinta Vigia, a Quinta Bianchi, a Quinta Amélia, a Quinta dos Reis e Palmeira és a Marmeleiros (’birsalmafák’) telek, ahol az úgynevezett szegények szanatóriuma található (1921). Az állam megkapta az Arrebentão vízkészletének egy részét is, amelyet a társaság épületeinek ellátására vásároltak, valamint az épületekben lévő összes bútort. E javakért összesen 4 753 354 márkát fizetett, amelyből 328 541 márka az esedékes kamat volt.

Ezeket az összegeket portugál pénzre átszámítva látható, hogy a társaság 1 159 864 025 réist (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) kapott az államtól: az ingatlanok értékeként 1 079 700 000 réist, kamatként pedig 80 164 025 réist. A szerződés felbontásakor a koncesszió jogosultját felhatalmazták arra is, hogy visszakapja a szerződés feltételeinek teljesítésére letett óvadékot. Ez 725, egyenként 20 font értékű portugál külföldi államkötvényből állt (1921).

Az alábbiakban két fontos dokumentumot közlünk, amelyek értékes felvilágosítással szolgálnak a szócikk tárgyáról:

Az 1903. október 29-i Diário do Governo (’Kormányközlöny’) című hivatalos lapból: Közegészségügyi és Közjótékonysági Főigazgatóság – 2. osztály. Ezen ismeretek birtokában, miután Őfelsége kormánya engedélyezte számára szanatóriumok építését a szigeten, Hohenlohe herceg küldöttséget szervezett. Az orvosi szakterületet Fränkel professzor képviselte a Berlini Egyetem orvosi karáról, ahol tudományos tekintélyét a legnagyobb elismerés övezi, valamint dr. Pannwitz, a Nemzetközi Tuberkulózisellenes Iroda főtitkára, aki a tuberkulózis elleni küzdelem több kezdeményezésének irányításában és számtalan szanatórium megszervezésében szerzett nevet magának. A küldöttség feladata az volt, hogy a szigeten alkalmas helyeket válasszon szanatóriumok építésére: egyeseket a betegségre hajlamosak, másokat a tuberkulózissal fertőzöttek számára. A herceg azt kívánta, hogy egy portugál orvos is kísérje a küldöttséget. Nagyméltóságod nagylelkű jóindulatából rám esett a választás; megtisztelő megbízatásomat elfogadtam, és most örömmel, hálámat kifejezve számolok be szerény munkámról.

Szeptember 2-án indultunk útnak, és október 7-én tértünk vissza a fővárosba. A szigeten mindössze tíz, túlságosan rövid napot töltöttünk. A bájos vidék településein, hegyei között és magaslatain tett gyönyörű kirándulásainkról a legkedvesebb benyomásokkal tértünk haza, bár az emberi ellentétek elkerülhetetlen törvénye szerint árnyoldalakat is láttunk.

Élveztük ezt a páratlan éghajlatot, és megtapasztaltuk azt a személyes benyomást, amelynek Sigismond Jaccoud – a klímaterápia nagy mestere – oly nagy jelentőséget tulajdonított. Anélkül, hogy akár csak futólag érintenénk a szépségeket, amelyek előtt a művészek elbűvölten meghajolnak, megértettük, sőt, mondhatni, megéreztük az éghajlat összehasonlíthatatlan élettani hatását.

Éreztük nyugtató hatását: a vérkeringés lecsillapodását, a központi idegrendszer megpihenését és azt, hogy a belégzés kevesebb erőfeszítést igényel. Mindez a betegeknél megszünteti az izgalmi állapotot, visszahozza az álmot, csökkenti a köhögést, és teljesebben kielégíti a légzés szükségletét. Éreztük élénkítő hatását is: a szervezeten belüli anyagcsere-folyamatok fokozódását és az emésztőműködés felgyorsulását, amelyek természetes következménye a jobb tápláltság és a testsúly gyarapodása.

A természet e nagyszerű összhangjában szomorú, hamis hang Madeira siralmas helyzete éppen azzal a betegséggel kapcsolatban, amelyet ott gyógyítani igyekeznek.

Egy dologra már most felhívom Nagyméltóságod figyelmét. A tuberkulózis, akárcsak az ott meghonosodott pompás növényvilág, elterjedt a sziget szegényebb rétegeiben; ott is népbetegséggé vált, mint a portugál szárazföldön. Terjedésének súlyos okai, hogy a szállodákban betegek és egészségesek tartózkodnak együtt, s az egészségesek a betegek után a legcsekélyebb óvintézkedés vagy akár a legelemibb fertőtlenítés nélkül veszik birtokba szobáikat. A fertőzés ezekből a gócokból messzire jut a szennyes ruhával is, amelyet mindenütt előzetes fertőtlenítés nélkül mosnak ki. További tényező a dolgozók túlhajszoltsága és sokak alkoholizmusa: ők a pillanatnyi élénkülésbe kapaszkodva hiába remélik, hogy visszanyerik egyre fogyatkozó erejüket.

Ezt a bajt kell sürgősen orvosolni. Hohenlohe herceg vállalkozása kétségtelenül az egyik legfontosabb követelménynek tesz eleget.

Ha haladéktalanul szanatóriumokat építenek gazdagok és szegények számára, zárt intézményekként működtetve őket, ahol a leggondosabb fertőtlenítés biztosított, az kétségtelenül megváltoztatja a tuberkulózisos betegek eddigi beáramlásának következményeit. Teljesen megszűnik az a rendkívül súlyos hátrány, amelyet a tüdőbetegek szigeten való átutazása jelent: a betegek által keresett és ott meg is talált gyógyulás csak gyarapodást hoz majd a szigetnek. Más szóval a szanatóriumok építése elejét veszi a Koch-bacilusok újabb behurcolásának. De mi lesz a már meglévő bajjal? Egy része a szegényeknek szánt intézmények létrehozásával orvosolható. A többi az 1902. augusztus 30-i rendelet végrehajtásával kezelhető; Nagyméltóságod kivételes ítélőképességével bizonyára gondoskodik alkalmazásáról, és ellátja Madeirát a védekezéshez nélkülözhetetlen felszereléssel és személyzettel. A törvény kétségkívül kitűnő, de fertőtlenítőállomások stb., stb. nélkül hatástalan és alkalmazhatatlan.

A Hohenlohe herceg által tervezett vállalkozás nagy ívű és összetett. A vidék valamennyi adottságát ki kívánja használni.

Így a tengerparton gyógyüdülőket rendez be a betegségre hajlamosak, a vérszegények, a klorózisban vagy nyirokrendszeri betegségben szenvedők, a görvélykórosak, a kimerültek és az ideggyengék kezelésére. Ezeket mindazokkal a korszerű eszközökkel felszerelik, amelyek a fizikai hatásokat – a hőt, a fényt, az elektromosságot, a mozgásterápiát és a masszázst – hasznosítják. A tengeri gyógykezelés kiegészítésére mesterséges strandokat is épít, stb.

A hegyvidéken, a ködövezet alatt helyezik el a tuberkulózis kezelésére szolgáló általános szanatóriumokat. Megfelelően fásított helyeket választanak, ahol a betegek pihenésére és légkúrájára nagy, zárt parkokat alakítanak ki; ez utóbbinak kedveznek a közeli pompás fenyvesek.

A magasabban fekvő területeket különlegesebb kezelési célokra tartják fenn, bizonyára már a tuberkulózis egyes formáinak nyári kezelésére is.

Az orvosi küldöttség tanácsára a vállalkozás munkálatainak megkezdésekor két meteorológiai állomást létesítenek: az egyiket Arieiróban, 1700 méteren, a másikat Paul da Serrán (’hegyi mocsár’), 1500 méteren. Így biztosan megítélhetők lesznek a téli időjárási viszonyok. A meglévő adatok, különösen João Tierno úr Paulra vonatkozó adatai, valamint az Arieiróban néhány beteggel szerzett csekély tapasztalat ugyanis – bármily figyelemre méltók is – nem elegendők tudományosan megalapozott vélemény kialakításához.

Az atlanti éghajlat hasznosítására az orvosi küldöttség kijelölte a Funchal-öböl partvidékének egy sávját, Monte egyházközségében pedig több helyet választott ki a gazdagok és a szegények szanatóriumai számára. Ezek megfelelnek az intézmények által megkívánt védettségnek és a többi említett feltételnek.

A szegények számára elsőként, haladéktalanul felépülő szanatóriumban két pavilonban negyven ágy lesz: az egyik pavilon a férfiaké, a másik a nőké.

Végezetül közölnöm kell Nagyméltóságoddal, hogy a kormány kiküldöttjeként éppoly hálás vagyok azért a kitüntető fogadtatásért, amelyben Hohenlohe herceg és az egész küldöttség részesített, mint amennyire mi mindannyian, akik most Madeira szigetére látogattunk, hálásak vagyunk a portugál hatóságok hagyományos előzékenységéért.

Isten óvja Nagyméltóságodat. A királyság ügyeiért felelős miniszter és a Minisztertanács elnöke őméltóságának. – Lisszabon, 1903. október 30. – Dom António Maria de Lencastre.

Az 1914. január 25-i Diário do Governo című lapból: „Február 27-én 12 óráig a Pénzügyminisztérium Államkincstári Főigazgatósága zárt borítékban fogad ajánlatokat az alább felsorolt állami javak egyetlen tételben történő bérbeadására:

Az ajánlatokhoz csatolni kell a Caixa Geral dos Depósitos igazolását arról, hogy az ajánlattevő készpénzben vagy államadóssági értékpapírokban befizette a 10.000$ összegű ideiglenes letétet. Végleges odaítélés esetén a letétet kétévi bérleti díjnak megfelelő összegre emelik. Az ajánlattevő aláírásának hitelesítése mellett az ajánlatban fel kell tüntetni foglalkozását és lakóhelyét, valamint a felajánlott kezes vagy kezesek adatait. A kezeseknek portugál állampolgároknak kell lenniük, Portugáliában lévő vagyonnal vagy értékekkel.

Az említett ingatlanokat bútorzat nélkül bocsátják árverésre. A szerződés lejártakor az ingatlanok valamennyi rajtuk elvégzett földjavítással együtt visszakerülnek az Államkincstár (Fazenda Nacional) birtokába; a bérlőt sem visszatartási, sem kártalanítási jog nem illeti meg. Köteles az ingatlanokat az Államkincstár javára tűzkár ellen biztosítani, és megtéríteni minden olyan kárt, amely nem a rendes használatukból ered.

A szerződés semmiféle mentességet nem ruház át, és nem mentesít az ország törvényeinek – köztük az adó- és büntetőtörvényeknek – a betartása alól.

Az állam ott tárolt építőanyagai nem képezik e szerződés részét. A bérlő ezért köteles azokat az ingatlanokon őrizni mindaddig, amíg a kormány közvetlenül vagy nyilvános árverésen el nem adja őket.

Az említett 27-én 12 órakor a Pénzügyminisztériumban, az Államkincstári Főigazgatóság vezetőjének irodájában a főigazgatóhoz csatlakozik a Köztársaság főügyésze és a Vámügyi Főigazgatóság vezetője. A benyújtott ajánlatokat megvizsgálva rangsorolt javaslatot készítenek a felajánlott bérleti díj és az egyéb előnyök együttes mérlegelése alapján. A kormánynak a legkedvezőbb ajánlattevőnek kell odaítélnie a bérleti jogot, de fenntartja magának a jogot, hogy egyetlen ajánlatot se fogadjon el, ha azok nem megfelelőek számára. Ha a végleges odaítéléshez parlamenti jóváhagyás szükséges, a kormány 10 napon belül benyújtja az erre vonatkozó javaslatot.

• 3. – Az Államkincstári Főigazgatóság hivatala, 1914. január 24.

A hivatal vezetője Augusto Correia da Silva Melo. Miután a Hohenlohe herceg által szervezett vállalkozás kudarcot vallott, a madeirai szanatórium megépítését az Országos Tuberkulózisellenes Segélyszervezetre (Assistência Nacional aos Tuberculosos) bízták. A szanatórium azonban még nem válhatott volna örvendetes és ékes valósággá dr. João Francisco de Almada áldozatos tevékenysége nélkül. Elsősorban neki köszönhető ez a figyelemre méltó vállalkozás, valamint több más, hozzá szorosan kapcsolódó és nélkülözhetetlen fejlesztés. Aki többet szeretne megtudni a témáról, amelyet itt nem fejthetünk ki részletesen, olvassa el Feliciano Soares kiváló író érdekes A Obra da A. N. T. na Madeira című füzetét, valamint a szintén az ő szerkesztésében megjelent Dr. João Francisco de Almada című könyvet. Ez utóbbi e sorok írójának, az Elucidário Madeirense társszerzőjének kezdeményezésére jelent meg.

A szanatóriumot a régi Santana quintán építették fel, és 1941-ben ünnepélyesen felavatták. A létesítmény a „Sanatório Doutor João Francisco de Almada” nevet kapta a kiváló orvosnak kijáró tisztelet jeléül; ő 1942. június 14-én hunyt el ebben a városban.