Vizek

A víz mezőgazdasági hasznosítása kezdettől fogva a Madeira földjét benépesítő első telepesek egyik legnagyobb gondja és fáradságos feladata volt. Ez a gond nemzedékről nemzedékre öröklődött, sokféle formát öltött, és gazdasági, valamint társadalmi érdekek kiterjedt hálózatát hozta létre. Mindez alapos és részletes vizsgálatot érdemelne, amely sajnos mindmáig nem készült el.

Bőséges anyagot szolgáltatna ehhez az átfogó és érdekes vizsgálathoz a levadák (öntözőcsatornák) évszázadokon át tartó, hatalmas építőmunkája; a vízhozamuk megszerzéséért és birtoklásáért vívott küzdelmek; az emiatt többször kitört népfelkelések; a heréus (egy levada vízjogainak társtulajdonosai) társulásainak megszervezése a víz hasznosítására és elosztására; a gyakori perek; az ezeket az ügyeket szabályozó számos törvény; a kialakult szokások és gyakorlatok stb.

Az első telepesek könnyen felismerték, hogy Madeira sajátos adottságai – talajának összetétele, hegyoldalainak és lejtőinek tagoltsága, valamint a magas hegyek nyújtotta védelem miatt védett partvidék stb. – az óceán menti földeket teszik a legalkalmasabbá a jövedelmező növények termesztésére. Ezek hamarosan a gazdagság és a jólét számottevő forrásaivá váltak. Késlekedés nélkül hozzáláttak, hogy bővizű források vizét hosszú vízvezetékeken juttassák el ezekre a földekre. A vezetékek száma évről évre nőtt, építésük pedig tökéletesedett, ahogy a cukor- és bortermelés is egyre nagyobb méreteket öltött és fejlődött.

Így vette kezdetét a madeirai mezőgazdaság érdekében megvalósított legnagyobb vállalkozás, amely egyben a szigetcsoport közvagyonának egyik legfontosabb forrása lett: a levadák építése.

A központi hatalom késedelem nélkül több jogalkotási intézkedést hozott: jogelveket rögzített, és meghatározta a földek öntözésére szánt vizek használatának szabályozásához nélkülözhetetlen előírásokat. A legkorábbi ismert intézkedések II. János 1493. március 7-i és május 7-i királyi levelei (cartas régias). E kérdésről igen fontos rendelkezéseket tartalmaznak; szövegük a „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) 1873-as kiadásához fűzött jegyzetek 673. és az azt követő oldalain olvasható.

“

„Ezeket az üdvös intézkedéseket megelőzően – tájékoztat bennünket dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo – már léteztek levadák és szabályok az öntözővíz elosztására. Az Archivo da Câmara do Funchal 1. kötetének 270. lapján szerepel Ferdinánd herceg egy 1461-ben kiadott levele, amely elrendelte, hogy két esküt tett férfi gondoskodjon a vizek elosztásáról. Ugyanezen kötet 222. lapján egy másik, 1485-ös levél egyik fejezete olvasható, amely előírta, hogy vasárnaponként valamennyi vízjogosult számára engedjék meg a víz folyását…

Az anyaország kormányának e helyes intézkedéseit további, nem kevésbé helyes lépések követték. Közülük kiemelkedik I. Mánuel 1505. február 9-i királyi levele (Saud., 688.), amely megerősítette, kibővítette és újraszabályozta a korábbi okiratok rendelkezéseit. Gaspar Frutuoso művének kiváló jegyzetírója ehhez a következő megfontolt megjegyzést fűzte: ez a szabályozás kitűnő eredményekkel járt, különösen a földek öntözésében. Ebben az időszakban épültek Madeira szigetének legfontosabb általános, illetve közös levadái: ütőerek, amelyekben azóta is bőségesen áramlik a sziget mezőgazdasági életének vére, jólétének és állandó megújulásának értékes forrása, noha az intézmény mára már eltorzult.”

Az idők folyamán további jogalkotási intézkedések segítették elő és javították az öntözővíz-ellátást. Meg kell említeni az 1563. március 6-i és az ugyanazon év augusztus 18-i, az 1579. július 20-i, az 1587. április 26-i, az 1644. szeptember 13-i, az 1655. április 7-i, az 1663. október 10-i és az 1770. március 5-i királyi leveleket.

A madeirai betelepülés kezdetét követő első négy évszázadban a vizek munkás feltárása, hosszú vízvezetékeken való eljuttatása és a megművelt földek közötti elosztása elsősorban magánkezdeményezésre épült. Az állam ugyanakkor a fontos munkálatokat védő, különösen hatékony jogszabályok kihirdetésével jelentősen előmozdította őket. Alig több mint egy évszázada történt, hogy a központi kormányzat a sziget földműveseinek és vidéki földtulajdonosainak sürgető, határozott kérésére vállalta néhány levada építésének megkezdését. Ezek a mezőgazdasági termelők magánkezdeményezésére hagyva aligha valósulhattak volna meg.

A szántóföldek területe jelentősen növekedett, és az ebből fakadó szükségleteket a művelők már nem tudták maguk kielégíteni: szinte egyikük sem rendelkezett az új levadák kialakításának hatalmas költségeihez szükséges forrásokkal. Az állam így jelentős lépést tett a madeirai mezőgazdaság védelmében. Gyarapította a közvagyont, növelte a megművelt földek értékét, és számottevően emelte adóköteles hozamukat, ami a befektetett tőkéért magának az államnak is megtérülést hozott. Ez a rendkívüli vállalkozás az egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – mindazok közül, amelyeket az anyaország kormánya öt évszázad hosszú időszaka alatt ezen a szigeten véghezvitt.