Közlekedés (közlekedési eszközök)

A Carros do Monte, Corsa, Palanquim és Rede című szócikkekben már közöltünk néhány adatot a szigeten használt személy- és teherszállítási eszközökről. Ezeket most további részletekkel egészítjük ki Joaquim Maria Fragoso Duas Palavras sobre a viação na Ilha da Madeira című füzetéből. Fragoso korábban a kerület főtanácsa (Junta Geral) közmunkáinak igazgatója volt. Bár leírása 1905-re vonatkozik, témánk szempontjából ma is különösen érdekes:

“

„Funchal városának utcáin és az azokhoz hasonlóan kövezett utakon a legelterjedtebb közlekedési eszköz az ökör vontatta kocsi. Ezek a kocsik fűzvesszőből vagy fából készült kocsiszekrényből állnak, amely fölött vasváz tartja a függönyökkel ellátott ponyvát vagy tetőt. A kocsiszekrény egyfajta faszánhoz erősített rugókon nyugszik. A kocsinak nincs kereke, sem elülső forgó szerkezete; az itt élő ökrök húzzák, amelyek kicsik, de figyelemre méltó sebességgel haladnak.

Az ökrök előtt egy fiú halad, akit candeeirónak neveznek, és a járomba kapaszkodik. A kocsi mellett egy férfi lépked: ösztökéli az ökröket, és a kocsit kézzel egyik vagy másik oldalra húzva kormányozza. Teherszállításra corsákat (kerék nélküli faszánokat) vagy nagy corsákat, úgynevezett corsõesokat használnak. Ezek két, egymással összekötött, párhuzamos gerendából állnak; hosszuk 1,6–3 m, szélességük 0,50 m.

A kocsik és a corsák súrlódását csökkentik, csúszásukat pedig megkönnyítik egy faggyúval átitatott kendővel. Ezt a kocsi elé a földre terítik, majd a kocsi áthalad rajta, így a szán talppal érintkező felülete és az utcák kövezete is zsírossá válik, noha egy helyi szabályrendelet tiltja a faggyú használatát. Amikor ezért a szemerkélő eső benedvesíti a kövezetet, rendkívül nehéz csúszás nélkül járni rajta. Talán a kövezet zsírossága, a kő természete és az utcák lejtése miatt nincs por Funchalban. Ez újabb higiéniai előny azok mellett, amelyeket az ottani rendkívül kellemes éghajlat kínál a gyógyulni érkező „betegeknek”.

A sziget többi részén általában rúdra függesztett függőágyban utaznak, amelyet két férfi a vállán visz. Ez az utazási mód igen költséges: fizetni kell a hordároknak – egy ember szállításában hárman vagy négyen váltják egymást –, és gyakran italt is kell venni nekik. Alig tesznek meg 3 kilométert, máris megállnak a sziget minden részén bőséggel található kocsmák valamelyikében, hogy ponchát igyanak (égetett szesz [aguardente, cukornádból vagy borból párolva], víz, cukor és citromhéj keverékét). Márpedig nem szabad fukarkodni a borravalóval azoknál, akikre az életünket bíztuk. Ha egyszer függőágyban utaztok Madeira szigetén, azt tanácsolom, nagyon gondosan válasszátok meg a hordárokat: sokuknak szokása a részegeskedés, így újabb valódi veszélyt jelentenek a királyi országutakon amúgy is leselkedő sok veszély mellett.

– Lóháton is lehet utazni, ezekhez az utakhoz szokott kis termetű lovakon vagy pónikon. Funchalban még pompás lovakat is lehet bérelni. Ez meglepő, mert nálunk, a portugál szárazföldön a bérlovak általában a leglassúbb jószágok.

Funchalban már néhány kerekes kocsi (char-à-bancs) is van, de ezek a járművek csak kevés utcán tudnak közlekedni. Menetrend szerinti járatuk is csupán Câmara de Lobosba (’fókák barlangja’) vezet, azon a széles úton, amelyről már beszéltem nektek.

Funchal városa fölött, 595 méteres magasságban áll a Nossa Senhora do Monte (Monte-i Szűzanya)-templom. Gyönyörű parkok veszik körül: növényzetük, bőséges vizük és kellemes nyári hőmérsékletük éppúgy vonzó, mint az innen nyíló pompás kilátás. Ez Madeira Sintrája,

szép villákkal és fényűző szállodákkal, amelyek a modern kényelem minden vívmányát kínálják a látogatóknak. Madeirára menni, de Montéba nem ellátogatni olyan, mint – a mondás szerint – Rómába menni, és nem látni a pápát.

Funchal és Monte között vasút jár: a fogaskerekű gőzmozdony tíz perc alatt kapaszkodik fel a helyenként 25 százalékos emelkedőn. Ha már Madeira közlekedési eszközeiről beszélek nektek, meg kell említenem az úgynevezett monte-i kocsikat, más néven kosarakat is, amelyeket a látogatók többsége lefelé használ. Fűzvesszőből font alapjuk két fagallyon vagy talpon nyugszik, amelyeket faggyúval kennek be. A szintén fűzvesszőből font, támlás ülésen vagy pamlagon két-három ember fér el. Elöl, a kocsi két oldalán egy-egy kötél van rögzítve. Ezeket két férfi fogja, akik a kocsi mögött, kétoldalt haladva tartják és irányítják. Ők lendítik lefelé a kocsit a lejtőn: egyik lábukat a kocsira teszik, a másikkal pedig a kövezett meredek utcára támaszkodva hajtják. Annyira jártasak ebben a munkában, amely a gravitációt használja hajtóerőként, hogy ügyesen irányítják a kocsit, és valahányszor szükséges, meg is állítják. Így öt perc alatt ereszkedünk le Montéból a 24. számú királyi úton (Estrada Real n.º 24), 4 kilométert megtéve, óránként 48 kilométeres sebességgel!

Mint látjátok, e közlekedési eszközök némelyike annyira eredeti, hogy önmagában is valódi vonzerő. A sziget csodálatos éghajlatával, pompás panorámáival és a természettudományok szempontjából érdekes látnivalóival együtt nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jelentős társadalmi helyzetű és vagyonos külföldiek látogassanak ide. Ha lehet, építsenek ki a szigeten teljes, a szokásos követelményeknek megfelelő úthálózatot, szeljék át vasutakkal, járják be kupékkal és hintókkal: ha a ma használatos eredeti közlekedési eszközök teljesen eltűnnek, Madeira szigete sokat veszít eredetiségéből.” (1921). E cikk tárgyához szorosan kapcsolódik mindaz, amit az Utak cím alatt az I. kötet 417. oldalán írtunk.