Teixeira (António)

Lançarote Teixeira és Beatriz de Góis fia, Tristão Vaz Teixeira, Machico első donatáriusának (donatário) unokája volt. Neve fennmaradt a régi madeirai nemesi családfákban; Kis Királyként ismerték. Érdekesek az alábbi részletek, amelyek Fernando de Meneses Vaz atya, a művelt családtörténész egyik írásából származnak:

“

„A krónikák szerint melléknevét nagylelkűségének köszönhette: jövedelmét bőkezűen és szabadon osztotta szét bizalmasai, valamint a lugar (a mezőváros és az egyházközség közötti rangú település) szegényei és rászorulói között.

“

„Ám nincs szépség hiba nélkül: büszke volt nemesi származására, és örömét lelte abban a jóban, amelyet bőkezűen tett, így az emberi hiúság és gőg némileg elhomályosította ítélőképességét. „Mivel az emberek nagyra tartották, úgy vélte, Isten előtt is nagy.

“

„Hite bizonyosan nem hiányzott. Ő maga építtette a Nossa Senhora da Piedade-kápolnát (Fájdalmas Anya) Porto da Cruzban (’a kereszt kikötője’), a Lançarote Teixeira, az apja által alapított hitbizomány (morgado) központjaként. A hagyomány szerint azonban annyira el volt telve önmagával, hogy a faiali templom (Igreja do Faial) főbejárata mellett lóháton hallgatta a misét. Amikor az úrfelmutatásra csöngettek, letérdeltette lovát, hogy ne kelljen rabszolgáival és háznépével egy sorban állnia, hiszen ő volt az uruk. „Pedig hányszor kívánhatta a szegény rabszolga, hogy leszállítsa a lóról, és a fülébe súgja: Isten előtt mindnyájan egyenlők vagyunk; Isten nem nézi a bőrszínt, csak az erény különböztet meg bennünket?!... „António Teixeira gazdag és előkelő volt, és hosszú éveket élt, de mint minden ember, ő is halandó volt: egy napon távozott az élők sorából. Természetesen lova nélkül temették el a régi faiali templom szentélyében lévő családi sírboltjába, ahol végső álmát alussza.

“

„A patakok azonban nem akarták, hogy ott hallja meg az ítéletre hívó harsonákat. 1699 táján egyesült erővel betörtek a templomba, és – a szentéllyel szemben más tiszteletlenséget nem elkövetve – felnyitották a Kis Király családi sírboltját. Testét magukkal sodorták: ez volt a büntetése azért a vakmerőségért, hogy lóháton hallgatott misét. Így aztán a hitbizományos a patakon lefelé, gyalog tette meg az utat, annyi évvel a halála után – ő, aki életében mindig lóháton járt…

“

„És mi lett João Teixeira de Vasconcelos hitbizományával (vínculo)? – kérdezheti az olvasó. Az leszármazottaira szállt, egészen Álvaro Teixeira de Orneias Saavedráig, a kis királyok dinasztiájának utolsó férfitagjáig. Mivel neki nem volt utóda, nővére, Dona Maria Teodolinda örökölte.

“

„E nemesek ősi kúriája Faialban, Banda dos Moinhosban (’malmok oldala’) állt; az 1803-as pusztító árvíz (aluvião) a tengerbe sodorta. Az idős hitbizományos akkor már elhagyta a házat: vak volt, mint az öreg Aeneas, és egy szolga a hátán vitte Cruz felé. Ott telepedett le; lakóhelye ma is áll, bár hitbizományosok már nem élnek benne, s az öreg tölgyfák árnyéka sem vetül rá. Az épület maga is mállik és omladozik…