Porto do Moniz (egyházközség)

Madeira északi részének egyik legrégebbi egyházközsége (freguesia). Nem tudjuk pontosan, mikor kezdődött a terület betelepítése, de aligha sokkal a 15. század harmadik negyedének kezdete után. Idősebb Francisco Monizt a legkorábbi telepesek között tartják számon. Ezt azonban úgy kell érteni, hogy az elsők között kapott itt földet sesmaria (királyi földadomány telepeseknek, megművelési kötelezettséggel) formájában, és ő hozta létre az első jelentős lakóközösséget ezen a helyen: benépesített birtokot (fazenda povoada) létesített, és kápolnát alapított mellette. A birtok és a kápolna körül egyre sűrűbbé vált a lakosság, és hamarosan új plébánia alakult. Általában ez történt az egész szigeten.

A területet eleinte Ponta do Tristãonak (’Tristão-fok’) nevezték; akkoriban ez a mai Seixal, Ribeira da Janela, Porto Moniz és Achadas da Cruz egyházközségek területét, s talán Ponta do Pargo egy részét is magában foglalta. A Szeplőtelen Fogantatás-kápolna (Nossa Senhora da Conceição) megalapítása után az egyházközséget a kápolnáról nevezték el, a névhez pedig hozzáfűzték Ponta do Tristãót. A Saudades da Terra tudós jegyzetírója szerint az 1574. március 12-i királyi levél (carta régia) is így nevezi. Dr. Álvaro de Azevedo azt is írja, hogy az 1577. március 1-jei levélben már a Porto do Moniz (’Moniz kikötője’) név szerepel; ez vált általánossá, és ez maradt fenn. Francisco Moniz nemesi származású volt, és Algarvéban született. Egyes családtörténészek szerint ezen a szigeten vette feleségül Filipa da Câmarát, Garcia Rodrigues da Câmara lányát; Garcia a felfedező João Gonçalves Zarco házasságon kívül született fia volt. Amint az Achadas da Cruz egyházközségről szóló szócikkben említettük, Garcia da Câmara sok, apjától kapott sesmaria-földdel rendelkezett Ponta do Tristãóban. Nem elképzelhetetlen, hogy Francisco Moniz örökség révén részesült e földek birtoklásából. Nem tudjuk, hozzávetőleg mikor telepedett le először ezen a területen. Dr. Rodrigues de Azevedo előbb 1535-öt, később 1533-at jelölte meg halálának éveként.

Francisco Moniz a tenger közelében emelte a Szeplőtelen Fogantatás-kápolnát. A közeli kikötőhely az ő családnevét kapta; a név később a kikötő közvetlen környékére, majd a környező földekre is kiterjedt.

Nem tudjuk, melyik évben hozták létre ezt a plébániát; a róla általunk idézve talált legrégebbi okirat az 1574. március 11-i királyi levél. Hasonló példák alapján feltételezzük, hogy a település önálló plébániává válása nem sokkal előzhette meg ezt az időpontot. Bizonyára volt ott saját káplán, aki a szertartásokat végezte, ahogyan az a kápolnával rendelkező nagyobb településeken általában történt.

Az 1577. március 1-jei, az 1581. június 9-i, az 1588. július 17-i és az 1593. február 20-i királyi levelek egymás után emelték a plébános javadalmazását. Az 1650. október 15-i királyi rendelet (alvará) ezt évi 20 000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) készpénzben, egy moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzában és egy pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borban állapította meg.

Francisco Moniz 1533-ban vagy 1535-ben halt meg, így az általa alapított Szeplőtelen Fogantatás-kápolna ennél korábban épült, de építésének éve nem ismert. A kápolnát többször átalakították, majd lebontották, miután más helyen felépült az új templom. Egyes leírások szerint – és a helyi hagyomány is így tartotta – azért helyezték át a templomot, hogy jobban védve legyen az olykor e vidéken portyázó kalózok támadásaitól. Az új templom építése 1660-ban kezdődött, de csak 1668-ban tekintették teljesen befejezettnek. Építészete egyszerű, műalkotások nincsenek benne. A később épült Oltáriszentség-kápolna azonban művészi ízlésről tanúskodik, és elüt a templom többi díszítésétől. Ezt a kápolnát Manuel Rodrigues Ferreira Ferro kapitánynak köszönhetjük, aki 1717-ben halt meg, és alapítójaként itt temették el.

E plébánia kápolnáival másutt foglalkozunk. Itt annyit mondunk el, hogy a közkeletűen röviden Santa (’szent’) néven ismert településrészen (sítio) áll a Capela de Santa Maria Madalena (Szent Mária Magdolna-kápolna). Nem kicsi épület, és minden év júliusában népes búcsú központja. Amikor az egyházközség lelkészségének (curato) van kinevezett papja, a lelkész (cura) rendszerint a kápolna közelében lakik, és ott végzi a szertartásokat. A Vila mezőváros (vila) településrészén lévő temető mellett e kápolna közelében is van egy temető.

Gaspar Frutuoso 1590-ben a szóban forgó egyházközségről ezt írta: „Seixaltól fél légua távolságra van Magdalena, egy harminc háztartásból (fogos, szó szerint „tűzhely”) álló egyházközség, ahol sok gabonát termesztenek, és bőven van víz. Ez az egyházközség a szárazföld belsejében, csaknem fél légua távolságra fekszik, Ponta do Tristão területén…” E néhány szó több pontatlanságot tartalmaz. Nem Magdalena, hanem Porto do Moniz egyházközségéről van szó; az előbbi név egy településrészre vonatkozik, ahol régi, Santa Maria Madalena titulusú kápolna áll. Porto do Moniz nincs csupán fél légua távolságra Seixaltól. Seixal felől nézve Ponta do Tristão területén sem fekszik fél légua mélyen a szárazföld belsejében, amint azt a szerző leírása állítja. A plébánosok javadalmát (côngrua) szabályozó királyi rendeletekből látható, hogy Porto Moniznak abban az időben nem csupán harminc háztartása lehetett, hanem megközelítőleg száz, vagy még több. 1611-ben, vagyis huszonegy évvel később már Achadas da Cruzban is körülbelül húsz háztartás volt.

Fentebb említettük, hogy a hagyomány szerint az egyházközségi templom helyét azért választották ki, hogy jobban védve legyen a kalózok támadásaitól. Ezt nem nehéz elhinni. A marokkói partvidék mórjai időnként megtámadták Porto Santo (’szent kikötő’) szigetét és Madeira néhány tengerparti települését. Feltételezhető, hogy Porto do Monizt sem kerülte el a kalózok fosztogatása, hiszen Madeira azon települései közé tartozott, amelyek kiindulópontjukhoz a legközelebb estek. Biztos értesülésünk azonban nincs a marokkói kalózok itteni támadásairól. Valahol azt olvastuk (1921), hogy a mezőváros felső részén, a Pedra Mole (’puha kő’) nevű helyen még ma is láthatók az agyagba vájt üregek maradványai. Úgy tartják, hogy a település tehetősebb lakói ezekben rejtették el egyházi felszereléseiket és értéktárgyaikat, amikor a kalózok a parthoz közeledtek. A portyák megakadályozására és a kalózhajók távoltartására erődöt építettek ebben az egyházközségben. A Saudades da Terra jegyzetírója szerint ez volt az északi part legjobb erődje. Az építés valamennyi költségét a már említett Manuel Rodrigues Ferreira Ferro kapitány viselte; az állam csupán az ágyúkkal és a tüzérségi felszerelés többi részével járult hozzá. Az erődöt São João Baptistának nevezték. Úgy értesültünk, hogy a Palácio de São Lourençóban működő egyik katonai hivatalban őrzik azt a kőtáblát, amelynek felirata e kis erőd építésének idejéről és alapítójáról tudósít.

Manuel Ferreira Ferro kapitány hitbizományt (morgadio) alapított, amelynek központja ebben az egyházközségben volt. A róla fentebb elmondottak alapján valódi jótevője volt a településnek. Nem tudjuk, hogy legalább valamelyik utca őrzi-e a nevét, emlékeztetve a kortársakat és az utókort jótékony tetteire.

Ehhez az egyházközséghez Vila, Lamaceiros, Junqueira, Levada Grande, Batalhão, Ribeirinho, Pico Alto, Santa, Fazenda és Pombais településrész tartozik; ezekben 3412 lakos él.