Seixal (egyházközség)

Nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre erről a plébániáról: még abban sem vagyunk biztosak, melyik a neve leghelyesebb írásmódja. A kérdés részben eldönthető volna, ha pontosan tisztáznánk az egyházközség (freguesia) nevének eredetét. A név a követ jelentő seixo szóból származik, amely kavicsos parti követ is jelenthet, vagy a növényt jelölő seixo szóból? Általában az utóbbi értelmezést fogadják el, arra hivatkozva, hogy az előbbi jelentés nálunk, különösen a kevésbé művelt rétegekben, alig ismert. De vajon így volt ez a betelepülés kezdetén is? Érdemes felidézni, hogy a felfedezők a machicói első partraszállás másnapján Porto do Seixónak (’kavics kikötője’) neveztek el egy kis strandot, amely ma Água de Pena egyházközségéhez tartozik: „amiatt, amit ott találtak” – írja a szigetek történetírója. A mai szótárírók mindkét említett jelentésben seixo alakot írnak, a régebbi szótárakban viszont a kavicsos parti kőre a seixo, a fára vagy növényre a seiço szó szerepel. Az általunk tárgyalt plébánia neve sokféle, olykor egészen különös írásmódban fordul elő: Seisal, Seiçal, Seissal, Ceisal, Ceixal és Seixal (’kavicsos part’). Ezek közül néhány nyilvánvalóan hibás, a Seiçal azonban helyes, bár régies alak, és a régi iratokban ez a leggyakoribb. Érdekes és értékes volna megismernünk, hogyan változott a szó alakja az illetékes plébániai levéltár több mint három évszázadot átfogó anyakönyveiben, ezt azonban sajnos nem tudtuk megvizsgálni. Úgy véljük, az egyházközség neve a Seixo vagy Seiço szóból ered: így neveznek egy, a fűzfélék családjába és a Salix nemzetségbe tartozó kis fát vagy cserjét. A botanikai kiadványok szerint „Madeira patakmedreiben és számos nedves szikláján megtalálható”; valószínű, hogy a felfedezés és az első betelepülések idején még nagyobb számban fordult elő a szigeten. Véleményünk szerint a Seiçal volna a követendő írásmód. Mivel azonban a Seixal alak terjedt el és vált általánossá, ma talán hiábavaló volna szembeszállni a bevett használattal: ezt sokan fellengzős és nevetséges újításnak tarthatnák.

A Seixal mai egyházközségét alkotó területek eredetileg Porto Moniz (’Moniz kikötője’) egyházközségéhez tartoztak, amikor az talán még csupán egy, plébániai feladatokat ellátó káplánság (capelania) székhelye volt. Gaspar Frutuoso 1590-ben ezt írta: „São Vicentétől három légua távolságra fekszik Seixal, amely legfeljebb húsz háztartásból (fogos, szó szerint „tűzhely”) álló egyházközség, templomát pedig São Brás tiszteletére szentelték. Sok földjén nagy számban tenyésztenek állatokat, gabonát és szőlőt termesztenek, valamint mindenféle gyümölcsöt.” A templom jelenlegi védőszentje Santo Antão. Úgy véljük, mindig is ő volt az, nem pedig São Brás, ahogyan Frutuosónál olvasható.

Mind a Saudades jegyzetírója, aki a Memórias... do Estudo Eclesiastico adatait követte, mind a sokszor idézett Índice Geral da Provedoria... szerint Seixalt az 1553. június 20-i királyi rendelet (alvará régio) emelte plébániává; alapításának dátuma tehát ez. Első plébánosa Francisco da Arca atya volt. Évi javadalmát (côngrua) az említett alapító okirat 7400 réisben (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) készpénzben és egy pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borban állapította meg. Az 1502. február 10-i királyi rendelet ehhez egy moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzát adott. Az 1575. november 22-i és az 1581. június 9-i rendelet az évi készpénzjavadalmat rendre 20 000, illetve 25 000 réisre emelte. Az 1589. szeptember 10-i királyi rendelet további fél moio búzával és egynegyed pipa borral növelte a járandóságot, az 1678. december 15-i rendelet viszont 19 000 réisre, másfél moio búzára és egy pipa borra csökkentette.

Főbb településrészei: Serra de Água, Portada, Penedo, Lombinho, Cova, Feiteiras, Farrobo, Ribeira da Lage, Fajã da Parreira és Ribeira Funda. Lakosainak száma 1203 (1921).