Achadas da Cruz (egyházközség)

Ez a kis plébánia Ponta do Pargo (’tengerikeszeg-fok’) és Porto Moniz (’Moniz kikötője’) egyházközsége (freguesia) közé ékelődik; partvidéke a Ponta do Pargo és a Ponta do Tristão (’Tristão-fok’) földnyelvtől csaknem egyenlő távolságra fekszik. Mint ismeretes, az utóbbi földnyelv volt a határa annak az első, part menti felderítőútnak, amelyet a felfedezők, João Gonçalves Zarco és Tristão Vaz tettek meg. Ugyanitt húzódott a Madeirát felosztó két kapitányság határa is; a másik határpont Ponta da Oliveira (’olajfa-fok’) volt. Ez a földnyelv a második felfedezőről kapta a nevét. Az Achadas da Cruz (’a kereszt fennsíkjai’) későbbi plébániáját alkotó földek így a funchali kapitánysághoz kerültek.

Északon a Ribeira do Tristão (’Tristão patakja’) határolja, amely elválasztja Porto Moniz egyházközségétől; délen a Ribeira da Cruz (’kereszt-patak’), amely Ponta do Pargo plébániájától választja el. Keleten Porto Moniz egyházközségének hegyeivel, nyugaton az óceánnal határos.

Porto Moniz községéhez (concelho) és Ponta do Sol (’Nap-fok’) bírósági kerületéhez (comarca) tartozik. Az előbbi székhelyétől körülbelül 8 kilométerre, az utóbbiétól a Ponta do Pargón, Fajã da Ovelhán stb. át vezető úton mintegy 40 kilométerre fekszik. Lakott településrészei (sítio): Pinheiro, Achada da Arruda, Igreja, Cova, Lombo do Simão, Achada de Castro és Terça. További, kisebb jelentőségű településrészei: Quebrada Nova, Quebrada do Negro, Fajã das Malvas, Fajã Nova, Pomar Velho, Risco, Pico da Azeveda stb. Igreja településrészben postai levélszekrény működik. Állami iskola nincs; a helyi plébános két elemi oktatási tanfolyamot tart fenn, egy nappalit és egy estit, fiúgyermekek és férfi felnőttek számára. A Levada da Ribeira dos Moinhos, a Levada dos Lagos és a Levada do Pico da Arruda öntözi; a levada öntözőcsatorna. Tengeri kikötőhelye nincs, csupán egy nehezen megközelíthető kis kavicsos partja (calhau).

Lakossága mintegy 600 fő, akik 150 háztartásban (fogos, szó szerint „tűzhely”) élnek. Festői fekvésű, szép kilátást nyújtó helyei a Pico das Mós (’malomkövek csúcsa’), a Cabeço do Facho (’jelzőtűz-domb’) és a Pico do Fogo (’tűz-csúcs’). Szinte csak ebben az egyházközségben termesztik a Dioscoreaceae családba tartozó, norça (jamszgyökérféle kúszónövény, Tamus edulis, ehető gumóval) néven ismert kúszónövényt, amelynek gumóját széles körben fogyasztják.

Mint említettük, ez az egyházközség Porto Moniz községéhez tartozik. Amikor azonban ezt a községet 1849-ben és 1895-ben megszüntették, az egyházközség Calheta (’kis öböl’) községéhez került. Miután Porto Moniz községét 1855-ben, illetve 1898-ban ismét létrehozták, az Achadas da Cruz-i plébánia újra a területéhez tartozott.

Nem tudjuk, hogy a név a betelepülés kezdeti idejéből származik-e. Azt viszont tudjuk, hogy a 16. század harmadik vagy utolsó negyedében itt egy kis kápolnát építettek az Igaz Kereszt (Vera Cruz) tiszteletére. Lehetséges, hogy a nép nyelvi egyszerűsítésre való hajlama a Vera Cruz kifejezést az egyszótagú Cruzra rövidítette, és így a Cruz-kápolnáról nevezték el a közelében fekvő falut (lugar, a mezővárosnál alacsonyabb településrang) vagy achadát. Az is elképzelhető azonban, hogy a plébánia mai neve már a kis kápolna felépítése előtt létezett; ezt ma nem könnyű ellenőrizni. Minden bizonnyal az Igaz Kereszt-kápolnában hozták létre a 16. század harmadik negyedében a Calheta társaskáptalanától függő lelkészséget (curato). Ez azonban csak rövid ideig működött: Jerónimo Barreto püspök 1577-ben megszüntette. Megszüntetésének oka a csekély népességnövekedés volt: a lakosság akkoriban feltehetően igen kisszámú volt, és azóta is alig gyarapodott. E lelkészség és három-négy másik, hasonló helyzetű lelkészség megszüntetése lehetővé tette egy új kanonokság létrehozását és fenntartását a funchali székesegyházban (Sé do Funchal).

Luiz Figueiredo de Lemos püspöknek a Porto Moniz-i templomban tett püspöki egyházlátogatása során, 1587 körül kiadott vizitációs rendelkezéséből (provimento) kitűnik, hogy a kápolna siralmas állapotban volt, és a tisztasága is kívánnivalót hagyott maga után. Szalmatető fedte, oltáráról pedig hiányzott a védőszent képe. A főpap ekkor elismerte, hogy a kápolna úgynevezett adminisztrátora (administrador do concelho, a község kormány által kinevezett vezetője), Gaspar da Costa nem köteles gondoskodni a javításokról, mivel ősei eladták a kápolnát a királynak. A falu lakóinak feladata volt megfelelő állapotban tartani, hogy az istentiszteleteket az illő méltósággal lehessen ott megtartani. Úgy tűnik, hogy Achadas lakói eredetileg Ponta do Pargo egyházközségéhez tartoztak, mert az egyházmegye püspöke 1592-ben elrendelte, hogy Porto Moniz hívei legyenek, és ott teljesítsék vallási kötelezettségeiket.

1611-ben a főpap a régi lelkészség visszaállítását kérte, mivel Achada (’fennsík’) 84 lakójának nehézséget okozott eljutni Porto Monizba. Ugyanezt kérte a nép 1638-ban is, arra hivatkozva, hogy ott már mintegy 18 háztartás él. Ezek a kezdeményezések rendre eredménytelenek maradtak. Csak az eredeti lelkészség megszüntetése után egy évszázaddal kapott António Teles da Silva püspök felhatalmazást az 1676. december 28-i királyi rendelet (alvará) útján arra, hogy „létrehozza a Porto Moniz-i Szeplőtelen Fogantatás (Nossa Senhora da Conceição) lelkészségét azzal a kötelezettséggel, hogy lelkésze Achadas da Cruzban lakjék, fizetését pedig ugyanazon egyházközség bevételeiből kapja”. Az 1680. március 5-i királyi rendelet a lelkész (cura) éves javadalmazását tizenkétezer réisben (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis), egy moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) búzában és egy pipa (boroshordó és űrmérték, kb. 400–500 liter) borban állapította meg. Az első kinevezett lelkész Manuel Ferreira da Silva atya volt, 1677. július 20-án.

Achadas da Cruz mindig Porto Moniz filiális lelkészsége volt, bár az egyházközségtől való függésének mértéke változott. Az 1848. július 24-i törvény (carta de lei) nyomán önálló plébánia, illetve saját polgári és vallási élettel rendelkező, autonóm lelkészség lett.

A régi Igaz Kereszt-kápolna, amely Calvário (’Kálvária’) településrész közelében állt, nem adta át titulusát a plébánia védőszentjének. A védőszent a később épült új kápolnában a Szabadító Szűzanya (Nossa Senhora do Livramento) lett; építésének évét nem tudjuk meghatározni. A kápolnát néhány éve kibővítették, és jelentős fejlesztéseket végeztek rajta abból a nagy összegű adományból, amelyet az ebből az egyházközségből származó Manuel de Pontes Câmara e célra hagyott rá.

Valahol azt olvastuk, hogy João Gonçalves Zarco kapitánysága nyugati szélén hatalmas földeket adományozott fiának, Garcia Rodrigues da Câmarának. E földek egy része később Achadas egyházközségéhez tartozott. Az adományozás Ponta do Pargo több birtokára terjedt ki, egészen a donatárius kapitányság (donataria) határáig, amely a Tristão-pataknál vagy Ponta do Tristão földnyelvnél húzódott. Nincs alapja annak az állításnak, hogy Garcia da Câmara Achadas földjein telepedett volna le, és családjával meg szolgáival ő alkotta volna az ottani népesség első magját. Régi nemesi családtörténeti munkák szerint Garcia da Câmara leszármazottak nélkül halt meg. Feltételezik azonban, hogy az Achadas da Cruzban létezett hitbizományt (morgadio) valamelyik örököse alapította; annak utolsó képviselője, Luiz Isidoro Carvalho Drumond néhány éve ott halt meg.

Az egyházközség jeles szülötte volt Manuel de Pontes Câmara komtur. Brazíliában hatalmas vagyonra tett szert, és ott kiemelkedő jótékonysági tetteket vitt véghez. Nevéhez emellett rendíthetetlenül a páratlan tisztesség és a bizonyítottan szigorú erkölcsű jellem híre fűződött. 1815-ben született, és még gyermekkorában a Brazil Császárságba hajózott. Néhány év alatt kisebb vagyonra tett szert, amelyet tovább gyarapított. Értelmes kezdeményezőkészségével és kitartó munkájával nagyszabású kereskedelmi ügyletekbe fogott, tevékenységi körét mindinkább bővítette, s így haláláig jelentős vagyont halmozott fel. Bár kereskedelmi tevékenysége lekötötte az idejét, műveltségét sem hanyagolta el: beszélt idegen nyelveket, szokatlanul művelt volt, és széles körben olvasta a legismertebb szerzőket. Ez különös súlyt és vonzerőt adott rendkívül közvetlen, vendégszerető és nyájas modorának. Hazájába mindössze egyszer, 1881-ben látogatott el. Amikor azonban a Douro gőzösön visszatérőben volt Rio de Janeiró-i otthonába, a Finisterre-foknál 1882. április 2-án hajótörés áldozata lett. Állítólag Brazíliába érve jelentősen módosítani akarta végrendeletét, és fontos hagyatékokat kívánt juttatni Madeira jótékonysági intézményeinek. Ezt váratlan, tragikus halála miatt már nem tehette meg. Mindazonáltal itt is jelentős adományokat hagyott hátra; hagyatékai között öt conto (egymillió réis) de réis jutott a funchali Irgalmasság Szent Házának (Misericórdia do Funchal). Vagyona szabadon rendelkezhető harmadát szinte teljes egészében jótékonysági intézményekre hagyta, különösen Rio de Janeiro városának Misericórdiájára; nagy vagyonának fennmaradó része gyermekeire szállt.

Ennek az egyházközségnek és a szomszédos egyházközségeknek valóságos szenzációt jelentett az amerikai Varuna jacht hajótörése. A hajó 1909. november 7-én indult el a Bermuda-szigetekről Madeira felé. Fedélzetén tartózkodott tulajdonosa, az amerikai milliomos Eugene Higgins is. November 16-án hajnalban az Achadas da Cruz-i egyházközség partjainál szenvedett hajótörést. A tenger nyugodt volt; a szerencsétlenséget a sűrű ködnek, és úgy tűnik, nem kis részben a kormányos és a fedélzeti őrszemek figyelmetlenségének tulajdonították. A Varuna tulajdonosa, három vele utazó hölgy, a kapitány és a többi tiszt megmenekült; csupán egy tengerész halt meg. A fényűző hajó már többször felkereste kikötőhelyünket. Mintegy 50 főnyi legénysége volt, űrtartalma pedig megközelítőleg 1600 tonnát tett ki. Nem sokkal a zátonyra futás után a tenger erősen háborogni kezdett, és ez megakadályozta a hajó felszerelésének, valamint a fedélzetén lévő értékes tárgyaknak a szabályos kimentését. A hullámok ereje fokozatosan szétrombolta a jachtot: a hajótörés értékes roncsait részben a közeli partokra vetette, részben a nyílt tengerre sodorta. Állítólag az amerikai milliomos a szerencsétlenségben elveszített egy rendkívül értékes, a legtisztább fényű gyöngyökből készült nyakéket. Az értékes ékszer feltételezett megtalálása körül különféle történetek és képzelgések születtek, amelyeknek véleményünk szerint semmiféle komoly alapjuk nincs.