Prazeres (egyházközség)

A betelepítés korai időszakában, sőt még jóval később is számos kápolna épült a sziget különböző részein. Ezek rendszerint nevet adtak az adott helynek; a helyek gyakran jelentős népességű településekké váltak, és későbbi plébániák alapját képezték. Ezért Madeira valamennyi vallási eredetű nevét őrző egyházközsége (freguesia) egy korábban létesült, utóbb plébániatemplommá alakított kápolnáról kapta a nevét. Így van ez Prazeres (’örömök’) egyházközségével is: nevét a Hétörömű Boldogasszony (Nossa Senhora dos Prazeres) tiszteletére szentelt kis kápolnáról kapta, amely jóval a plébánia létrehozása előtt épült ott. Feltételezhetjük, hogy az eredeti kápolnát a Prazeres-kápolna néven ismerték, és ez a lerövidült elnevezés lett az új egyházközség neve.

Prazeres egyházközségének területe eredetileg nagyrészt Estreito da Calheta (’calhetai szoros’) plébániájához tartozott. Ezt a területet leválasztották róla, hogy Fajã da Ovelha (’a juh partsíkja’) néhány házcsoportjával együtt önálló egyházközséget alkosson. Az új egyházközséget az 1676. december 28-i királyi rendelet (alvará régio) hozta létre. Az új plébánia csak 1684 körül kezdte meg működését; székhelye a Hétörömű Boldogasszony-kápolna volt. Plébánosai Manuel Dias Pinheiro atya (1684–1692), Francisco Correia da Silva (1692–1693) és José Cordeiro de Andrade (1693–1700) voltak. 1700-ban megszüntették Prazeres egyházközségét, vagy legalábbis felfüggesztették az ott végzett plébániai szolgálat egy részét. Ezt ezután az Estreito da Calheta-i templomban látták el, Prazeres házcsoportjait pedig az ottani plébániához csatolták. Nem sikerült kiderítenünk, mi indokolta ezt a számunkra különösnek tűnő intézkedést, de valóban megtörtént. Prazeresnek azonban volt saját káplánja, aki egyes szertartásokat továbbra is ott végzett.

Harminchárom évvel később, az 1733. november 12-i királyi rendelettel (alvará) létrehozták a Hétörömű Boldogasszony-lelkészséget (curato), amelyet ekkor Paul do Mar (’tengerparti mocsár’) egyházközségének rendeltek alá. Tudomásunk szerint ebben az egyházmegyében São Pedro (’Szent Péter’), e város plébániája volt az egyetlen, amelyet megszüntettek, majd rövid időn belül ismét plébániaként állítottak helyre. Prazeresén kívül azonban nem tudunk olyan önálló egyházközségről, amelyet megszüntetése után az alárendelt lelkészség rangjára fokoztak volna le.

Ahogyan Jardim do Mar (’tengerparti kert’), Achadas da Cruz (’a kereszt fennsíkjai’) és más települések esetében is történt, a prazeresi lelkészség fokozatosan megszabadult az anyatemplomától (igreja matriz) való függőségtől, majd önálló egyházközséggé vált. Ennek évét nem sikerült megállapítanunk. Itt érdemes megjegyezni, hogy az egyházmegye utolsó, továbbra is lelkészségnek nevezett plébániái – köztük Curral das Freiras, Achadas da Cruz és Prazeres, stb. – az utóbbi időben már valóban önálló egyházközségek voltak. Nem függtek azoktól a plébániáktól, amelyekből kiváltak, bár megtartották hagyományos elnevezésüket. Röviddel 1880 előtt a Prazeresben egyházközségi feladatokat ellátó papok plébánosként kezdték aláírni hivatalos irataikat. Az első kinevezett plébános 1881-ben João António Marcial atya volt. Az eredeti kápolna az Estacada (’cölöpkerítés’) nevű településrészen, az út mellett állt. Nyoma sem maradt: a mai plébániatemplom építésekor lebontották. Az új templom építési munkáit 1745-ben 4 100 000 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) értékben bocsátották árlejtésre (arrematação), de az építkezés csak néhány évvel később kezdődött meg. Az alapkövet 1751. szeptember 9-én helyezték el és áldották meg; az erre kiadott királyi rendelet szerint a régi templom „kicsi és használatra alkalmatlan” volt. Az épületet 1922-ben jelentősen átalakították: kiszélesítették a főhajót, tornyot és két sekrestyét építettek hozzá, így jóval tágasabb lett. Ebben a templomban történt 1827 decemberében az a szentségtörés, amelynek során ellopták az Oltáriszentséget tartalmazó szent edényt. Az eset az egész szigeten nagy megdöbbenést keltett, ezért az egyházmegye valamennyi templomában engesztelő szertartásokat tartottak.

Prazeres egyházközsége a sziget egyik legkevésbé ismert, ugyanakkor kétségkívül egyik legfestőibb vidéke. Fernando Augusto de Pontes atya így ír erről a plébániáról: „A távolban a hegyek hullámzó vonulata az ég kékjére rajzolódik, az ösvények és gyalogutak kanyargós csíkjai pedig különböző irányokban szelik át a magaslatokat. Közelről a növényzet mindenütt szétterülő szőnyegnek látszik. Az utakat puszpáng és babér szegélyezi, a levegő igen tiszta. Nem hallgathatunk arról a lenyűgöző szépségről sem, amely egy tengerparti hegytetőről – az Assomadouróról (’kilátóhely’) – tárul elénk. Lent, balra egy település fekszik, amelynek házai szinte eltűnnek az őket elborító növényzet alatt: Jardim do Mar. Jobbra egy másik egyházközség látható: Paul do Mar. És milyen szép a vízparton szorosan egymás mellé épült házak látványa Paúlban!”

Főbb településrészei: Lombo do Coelho, Lombo da Velha, Estacada, Picos, Lombo da Rocha, Carreira, Referta és Jardim Pelado.

Az egyházközségben található a Levada do Ribeiro de Inês, a Levada da Ribeira do Batel és a Levada da Ribeira da Lombada. A Levada do Rabaçal is áthalad rajta, és öntözi a területét. Van egy állami fiúiskolája. Lakossága 1251 fő. (1921)