Ribeiro de Mendonça (Marceliano)

Marceliano Ribeiro de Mendonça sem felsőfokú vagy egyetemi végzettség, és anélkül, hogy valaha kilépett volna abból a szűk környezetből, amelyben élt, ragyogó tehetségének, széles körű műveltségének és a tanulás iránti mély szeretetének köszönhetően valódi szellemi tekintélyre tett szert nálunk. Ezt soha senki nem gondolta kétségbe vonni.

Ebben a városban született 1805. április 18-án, Jerónimo Ribeiro dos Santos és Dona Juliana Rita de Mendonça fiaként.

Már elvégezte a középiskolai tanulmányait – vagy ahogy akkor mondták, az Aulas do Pátio („udvari osztályok”, a volt jezsuita kollégiumban tartott nyilvános középiskolai oktatás) óráit –, amikor I. Mihály abszolút uralkodónak nyilvánította magát, és Madeirára küldte a hírhedt, baljós bírósági vizsgálatot (devassa). A vizsgálat oly sok madeirait érintett, hogy közülük sokan emigrációra vagy bujdosásra kényszerültek. Marceliano Ribeiro egy brit alattvaló házában talált biztos menedéket, és hat hosszú éven át ott bujdosott, mígnem 1834 júniusában ezen a szigetcsoporton is létrejött az alkotmányos kormányzat.

Életrajzunk szereplője jól kihasználta ezt a szomorú, kényszerű visszavonultságot. Ekkor alakult ki benne a kitartó tanulás szokása, amelyet haláláig megőrzött, és kiváltképp ekkor gazdagította ragyogó elméjét azzal a figyelemre méltó műveltséggel, amelyre végül szert tett. Irodalmi és tudományos érdeklődése a portugál és a latin nyelv tanulmányozása felé vezette; mindkettőnek kiváló mestere lett. A filozófiában pedig kivételes szellemnek bizonyult. Ezt bőségesen tanúsítják a latin nyelvtan alapjai, amelyeket 1835-ben adott ki, valamint a filozófiai alapismeretek, amelyeket tanítványai számára írt.

Marceliano Ribeiro elsősorban tanárként vált nevezetessé, és országszerte nagy hírnévre tett szert. Megnyerő modora és rendkívül szívélyes bánásmódja hamar elnyerte tanítványai rokonszenvét. Emellett megvolt benne a tanítás ritka adománya: könnyen érthetően és világosan magyarázott, szavait pedig meggyőződése és lelkesedése tette különösen élővé és hatásossá. Kivételes szónok volt, és mélyen ismerte a tárgyakat, amelyeket tanított. Tanítványai sohasem unták hallgatni: lenyűgözte őket kifejezésmódjának szépsége és gondolatainak emelkedettsége. A régi Pátio tanfolyamain tanított, majd amikor 1836-ban létrehozták a funchali gimnáziumot (Liceu do Funchal), az új oktatási intézmény tanári karának tagja lett. Portugál és latin nyelvet tanított, később pedig a filozófiai katedrát vezette.

Miután kinevezték a gimnázium (Liceu) igazgatójává és tanügyi biztossá (comissário dos estudos), mindkét tisztségében kiemelkedő munkát végzett. Különösen a népoktatás terjesztésének adott lendületet, új tanítási módszereket vezetett be, és a tanárokat is lelkiismeretes gonddal választotta ki. E tárgyban készített jelentései valóban mintaszerűek; közülük néhányat az O Instituto című tudományos folyóirat is közölt. Az elemi iskolai tanítók munkájának ösztönzésére létrehozta a „Conferencias Egyesületet” (Associação de Conferencias), amely a népoktatást legközvetlenebbül érintő kérdésekkel foglalkozott. Az elemi oktatás bővítéséért tanúsított nagy buzgalma és odaadása alapján kétségkívül kijelenthetjük, hogy szigetcsoportunkon ő volt az első, aki valóban szívén viselte a népoktatás ügyét. Már ez önmagában is elegendő ahhoz, hogy emlékét itt áldással őrizzük.

Marceliano Ribeiro ékesszóló, választékos nyelvezetű szónok volt. Beszédei közül kiemelkedtek a gimnázium ünnepélyes megnyitóján elmondott tanévnyitó beszédei, valamint a „szépről” tartott nyilvános előadásai.

Nálunk betöltötte a funchali tanács elnöki, a polgári kormányzóság (Governo Civil, kerületi közigazgatás) főtitkári, a gimnázium igazgatói és tanári, valamint a tanügyi biztosi tisztségét. Tagja volt a kerületi tanácsnak – a kerület (distrito) más közszolgálati megbízatásokat is adott számára.

Számos madeirai folyóiratban jelentek meg terjedelmes és értékes írásai, és néhány művét kéziratban hagyta hátra. Fontos jelentései mellett kiadta a Princípios de gramática geral aplicados á língua latina, a Filosofia em Coimbra e no Funchal és a Método paralelo de leitura e escrita című művét, valamint a Gaspar Borges című történelmi regényt. Funchalban hunyt el 1866. augusztus 5-én, 61 éves korában.