Porto Santó-i nyúl

Carlos França zoológus szerint a Porto Santó-i (’szent kikötő’) nyúl külseje és jellemzői megegyeznek a Dél-Európában élő közönséges vadnyúléval; csupán koponyájának alakja és mérete különbözik tőle. A zoológus ezt a nyulat az Oryctolagus cuniculus egyik, Porto Santóra jellemző alfajának, az O. cuniculus Huxleyi-nek tartja. Haeckel a Historia da Criação Natural című művében éppoly fantasztikus, mint amilyen pontatlan leírást adott róla. Külső jegyei alapján azonban nem lehet megkülönböztetni az európai nyúl meridionalis formájától.

Darwin hét Porto Santó-i nyulat vizsgálhatott meg és tanulmányozhatott, közülük kettőt élve. Megfigyelte, hogy színükben és méretükben is különböznek a közönséges angol nyúltól. Talán ez indította Haeckelt arra, hogy megalkossa a Lepus Huxleyi fajt, amelynek „sajátos színt, egérre emlékeztető alakot, éjszakai szokásokat és rendkívüli vadságot” tulajdonított.

A Porto Santó-i nyulak nemcsak szőrzetük színében azonosak a mediterrán térség nyulaival, hanem más, könnyen felismerhető külső jegyeikben is. Miller szerint e térség, a Madeira-szigetcsoport és az Azori-szigetek nyulai egyetlen alfajt, a Haxleyi alfajt alkotják. Ezt a véleményt kétely nélkül elfogadnánk, ha Carlos França nem mutatott volna ki csonttani különbségeket.

A Porto Santó-i nyúl általában valamivel kisebb, mint a más országokban élő nyúl. Ez talán a rendelkezésére álló tér szűkösségével magyarázható. Delage professzor szerint ugyanis a meghatározott határok közé szorult fajok nehezen tudják számos, egymástól eltérő egyed kereszteződésével megerősíteni az állományukat.

Camilo Torrend professzor szerint Porto Santón a nyulak – akárcsak a szarvasmarhák és bizonyos puhatestűek – a törpenövés jellegzetes példái. Hozzátehetjük, hogy egyes növényfajok, például a fagyöngy, a vadolajfa, a sziklafali puszpáng stb. is kisebbre nőnek azon a szigeten, mint Madeirán, a környezeti hatások következtében.

A Porto Santó-i és az európai nyulak keresztezése nemcsak lehetséges, hanem alkalmazzák is az állomány megerősítésére és helyreállítására. Ami pedig a vad viselkedést illeti, úgy véljük, nincs okunk azt kizárólag a sziget nyulainak tulajdonítani. A bizonyos életkor után befogott madeirai nyulak éppolyan félénkek és vadak, mint a Porto Santó-iak.

Gomes Eanes de Zurara szerint Bartolomeu Perestrelónak, Porto Santo első donatáriusának egy barátja egy nőstény nyulat adott neki, amely az út során kölyköket ellett. A szigetre érve Perestrelo szabadon engedte az anyát és kölykeit. Az állatok azonban rövid idő alatt annyira elszaporodtak, hogy bármit vetettek vagy ültettek, azt nyomban felfalták vagy tönkretették. Az első telepesek hiába próbálták kiirtani a nyulakat: minden kísérletüket túlélték. Az új telepet végül el kellett hagyni, mert csak veszteséget hozott azoknak, akik benépesítették.

João de Barros, Gaspar Frutuoso, Antonio Cordeiro és Alvise Cadamosto csaknem egyformán számolnak be a Bartolomeu Perestrelo által odavitt nőstény nyúl történetéről. Kétségtelen, hogy Porto Santo mai nyulai ettől az állattól származnak.

Véleményünk szerint Carlos França portugál zoológus a Huxleyi alfaj elkülönítését teljes mértékben indokolta az ide sorolt állatok koponyájának jellegzetességeivel. A külső jegyeknek ebben az esetben csekély a jelentőségük. Ismeretes ugyanis, hogy a Darwin által vizsgált két nyúl az új éghajlati viszonyok hatására igen kevés év alatt az Angliában közönséges nyúl színét öltötte magára. A már említett belső jegyeket viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert a fajban végbement mélyreható változásokról tanúskodnak.

Carlos França szerint Porto Santo nyulának sajátos testfelépítése összhangban állni látszik az állat életkörülményeivel. Egy igen kicsi, meglehetősen gyér növényzetű szigeten él, ahol jól fejlett érzékszervek nélkül nem maradhatott volna fenn. Koponyája ezért jelentősen módosult, s ezek a változások jellemzik a Huxleyi alfajt.

Az alábbiakban bemutatjuk azokat a jellegzetességeket, amelyeket dr. Carlos França a Porto Santo nyuláról szóló tanulmányának alapjául szolgáló négy példánynál talált:

“

„Hátuk gesztenyebarna, tarkójuk vöröses; hasuk három példánynál világosszürke, a negyediknél tompaszürke. Farkuk felső része ólomszürke, néhány ritka, sárgás végű szőrszállal; a farok alsó részén a szőr fehér. Fülük vége nem sötétebb, mellkasi tájékuk pedig világos gesztenyebarna...

A fogságban tartott négy Porto Santo-i nyúl metszőfogaktól a végbélnyílásig mért hossza rendre 32, 35,5, 36 és 37 centiméter, átlagosan tehát 35,5 centiméter volt. A legkisebb egy hím volt, amely meglehetősen rosszul táplálkozott.

A különböző példányok közül három kövér volt; súlyuk 815, 755, 745, illetve 650 grammot tett ki, vagyis az átlagos súly 741 gramm volt.”

Haeckel, noha 1866-ban járt Madeirán, Porto Santo nyulát sem nem látta, sem nem tanulmányozta; szinte minden, amit erről a rágcsálóról mond, puszta képzelgés. Valóban figyelemre méltó volna, ha egy kis szigetre átvitt állat 4 vagy 5 évszázad alatt annyira megváltozna ott, hogy új faj jöjjön létre. Ilyen és ehhez hasonló esetekről azonban csak a kevéssé komoly természettudósok számolnak be, vagy azok, akik felületesen vizsgálnak bizonyos bonyolult, a legnagyobb körültekintést igénylő biológiai kérdéseket.

Irodalom