Funchal bombázása

Funchal városát kétszer bombázták német tengeralattjárók a Portugália és Németország közötti hadiállapot idején: először 1916. december 3-án, másodszor a következő év december 12-én.

Az első bombázást három hajó megtorpedózása előzte meg: a francia haditengerészet La Surprise nevű ágyúnaszádjáé, az ugyancsak francia Kanguroo gőzösé és a francia kormány szolgálatában álló brit Dacia kereskedelmi gőzösé. A kikötőnkben horgonyzó hajókat a parttól kis távolságra érte a torpedótalálat: a tengeralattjáró úgy jutott közel hozzájuk, hogy legénységük nem vette észre. A szintén öblünkben tartózkodó amerikai Eleanor A. Percy jachtot a tengeralattjáró megkímélte, mert Németország akkor még nem állt háborúban az Amerikai Egyesült Államokkal.

Elsőként a La Surprise ágyúnaszádot találták el. Lőszerraktárában robbanás történt, és mintegy 2 perc alatt elsüllyedt. Magával rántotta a Blandy cég madeirai munkásai által vezetett bárkát is, amely éppen szenet szállított neki. Az ágyúnaszád legénységéből 33-an haltak meg, köztük Ladonne parancsnok, 2 tiszt és 7 altiszt. A bárkán Manuel Rodrigues Teixeira, Manuel Rodrigues Vieira, José Gomes Camacho, Augusto Garcês, Manuel Rodrigues, Francisco Franco és Frederico Vieira vesztette életét. Manuel Rodrigues Teixeira, a Blandy cég alkalmazottja azért ment át az ágyúnaszád fedélzetére, hogy irányítsa a szénrakodást.

A többi hajó legénysége úszva vagy csónakokkal megmenekült. Bernard úr, a Kanguroo parancsnoka két francia és egy madeirai segítségével még 25 ágyúlövést adott le a tengeralattjáróra, amikor hajója már majdnem elsüllyedt. A Bernard urat segítő bátor férfiak José Alexandre Gomes madeirai gőzbárka-vezető, valamint Tonnerre tüzér és Provenzalé tanonc, a Kanguroo legénységének tagjai voltak.

A La Surprise fedélzetén történt robbanás megrázta a város házait. Eleinte véletlen balesetnek hitték, ám amikor újabb két robbanás következett, és a szénkereskedő cégek kis gőzhajói szüntelenül sípolni kezdtek, mindenki megértette, mi történik. A lakosságon valóságos pánik lett úrrá, amely tovább fokozódott, amikor a tengeralattjáró két ágyújából kilőtt gránátok hullani kezdtek a városra.

Miután a kalózok hajója elkerülte a Kanguroo és a parti ütegek lövéseit, mintegy 12 kilométerre húzódott, tüzérségünk hatótávolságán kívülre. Onnan minden veszély nélkül bombázta a várost.

A bombázás délelőtt 9-től 11 óráig tartott; a La Surprise-t fél 9 körül torpedózták meg. A Vigia (’őrhely’) ütege 34, a Fortaleza de São Tiago (idősebb Szent Jakab-erőd) pedig 18 lövést adott le, de egyik sem találta el a tengeralattjárót. Az mintegy 50 gránátot lőtt ki a városra. Néhány a levegőben robbant fel, a többi pedig a következő helyeken csapódott be: 2 a Rua Júlio da Silva Carvalhón, 1 a Rua das Queimadas de Cimán, 1 a Rua do Bispón, 2 a Calçada de Santa Clarán, 1 a Rua Direitán, 1 a Pelourinho gyárában, 1 a Quinta Vigiában, 1 a Jardim Municipalban és 1 az Angústias temetőben.

A városban senki sem halt meg, és a gránátok sem okoztak jelentős anyagi kárt. Halottak és sebesültek csak a tengeren voltak. A sebesülteket a Vöröskereszt (Cruz Vermelha) funchali küldöttségének munkatársai szállították a polgári kórházba (Hospital Civil); igen értékes szolgálatot tettek.

Amint az első robbanás bekövetkezett, Carlos Pio de França és Afonso Coelho urak vízre bocsáttattak két csónakot. Ezek 15 túlélőt vettek fel, akik közül néhányan megsebesültek. João de Gouveia tengerész, akit Gordónak neveztek, az egyik csónak legénységének tagjaként értékes segítséget nyújtott: az ágyúnaszád 8 tengerészét és 2 madeirai munkást mentett meg.

Az Angústias temetőben kis emlékmű áll, amelyet Henrique Augusto Vieira de Castro úr állíttatott az 1916. december 3-i tragikus reggelen Funchal öblében elhunyt francia tengerészek és portugál munkások emlékére. A díjakkal kitüntetett Francisco Franco szobrász alkotását 1917. december 3-án avatták fel.

Max Valentiner hadnagyot, a tengeralattjáró parancsnokát, aki elkövette azt a gyávaságot, hogy kikötőnkben három hajót torpedózott meg, majd a parti ütegek hatótávolságán kívülről bombázta a várost, kitüntette a császár. Szülővárosa, Sondenburgo pedig „szeretett fiának” nevezte ki!!!

Funchal második bombázása 1917. december 12-én történt. A tengeralattjáró reggel 6 óra 20 perckor adta le első lövéseit, amikor még épphogy derengett. Egy halászhajó legénysége észrevette a tengeralattjárót, és felfedezéséről azonnal értesítette a Dekade I legénységét. A gőzhajó elindult, hogy felvegye a harcot az ellenséggel; később a Mariano de Carvalho is követte.

A Dekade I és a Mariano de Carvalho két kis gőzhajó volt, egy-egy kisebb ágyúval és haditengerészekből álló legénységgel. Funchal kikötőjében járőrszolgálatot láttak el. Elsőként a Dekade I vette célba a tengeralattjárót. Az távolodni kezdett, hogy kikerüljön hajóink tüzérségének hatótávolságából, közben pedig lövedékeket zúdított rájuk és a városra.

A gőzhajókban nem esett kár, a városban azonban több helyen keletkezett kár: 5 ember meghalt, több mint 30-an pedig megsebesültek, egyesek könnyebben, mások súlyosan. Lövedékek csapódtak be a következő helyeken: a São Tiago-erőd előtt; 1 a Rua de São Filipe utcában; 1 a Lombo da Boa Vistán; 1 a Quinta Mãe dos Homens (az Emberek Anyja) birtokon; 1 a Levada do Bom Sucessónál; 2 a Lombo do Terçón; 1 a Rua do Dr. Juvenal (dr. Juvenal utca) utcában; 1 Choupanában; 1 a Jardim Municipalban; 1 a Travessa de Santa Catarina közben; 1 a Rua dos Aranhas utcában; 1 a São Lourenço-erődben; 1 a Szent Klára-kolostor (Santa Clara) templomában; 3 a strandon, közülük 1 a vámház előtt, 2 pedig a kikötőkapitányság közelében; 1 a Rua da Bela Vista utcában; 1 a Fábrica do Torreão közelében (ez nem robbant fel); 1 a Pico de São João közelében; 1 a Rua 5 de Junho (Június 5. utca) utcában; 1 a zsidó temető (Cemitério Israelita) közelében; 1 a Hotel Jones közelében; 1 a Pico-vár közelében; 1 a tengerben, a tenger alatti kábel rögzítési pontjával szemben; és 1 a Travessa do Pasto közelében. Más lövedékek is felrobbantak a városban, de nem okoztak kárt.

Ez a második bombázás mindössze 30 percig tartott. A tengeralattjáró mintegy 50 lövést adott le, a járőrhajók pedig több mint 40-et. A Vigia- és a São Gonçalo-üteg (Bateria de São Gonçalo) nem tudott tüzet nyitni a tengeralattjáróra, mert az a járőrhajók elől menekülve gyorsan kikerült az ütegek hatótávolságából.

A bombázás napján a következők haltak meg: a 25 éves Augusto Teles de Vilhena, az 50 éves Carolina Adelaide Rodrigues, a vele egyidős Firmina Augusta Figueira, a 45 éves Maria José de Mendonça és a 40 éves Emilia Augusta.

A sebesülteket a polgári kórházban és a Portugál Vöröskereszt helyi kirendeltségén látták el. A kirendeltség orvosa, dr. João Albino de Sousa és a szervezet hordágyvivői egyaránt jó szolgálatot tettek. A kórházban dr. Alvaro Tertuliano da Silva és dr. José Joaquim de Freitas látta el a sebesülteket.

A Szent Klára-kolostor templomában felrobbanó lövedék megsebesítette a misét celebráló Manuel da Silva Branco atyát, a sekrestyést és két nőt. Az egyik nő nem sokkal később meghalt a Vöröskereszt Rua dos Netos utcában működő kirendeltségén.

A kikötőkapitány szolgálati parancsban dicsérte meg a Dekade I és a Mariano de Carvalho legénységét a tengeralattjáró támadása során tanúsított bátorságáért.

A bombázás miatt Funchal lakosságának jelentős része Montéba, Santo Antónióba, São Martinhóba és más településekre távozott. Sokan házat béreltek a város környékén, mert úgy gondolták, ott nagyobb biztonságban lesznek a kalózok újabb támadásától. A pánik sokáig tartott. Többször láttuk, amint mindenféle korú és társadalmi helyzetű emberek rémülten menekültek minden irányba, pusztán mert azt hallották, hogy újabb tengeralattjárót láttak kikötőnk közelében, vagy hogy a németek partra szálltak valahol a partvidéken. Voltak éjszakák, amikor az autók és a kocsik egy pillanatra sem pihenhettek: annyian akartak elmenekülni a veszély elől, amelyről úgy vélték, hogy a városban maradva fenyegeti őket.

Néhányan árkokat ásattak a házukban és az udvarukon, s ezekbe húzódtak, valahányszor valakinek az a rossz ötlete támadt, hogy közeli újabb bombázást jelentsen be. Védekezésül a második bombázás napján betiltották a közvilágítást. Csak 1918. november 11-én kapcsolták vissza, amikor Madeirára megérkeztek az első hírek a hadviselő felek közötti ellenségeskedések beszüntetéséről. Az első bombázás idején csupán néhány napra tiltották be a világítást; ezután ismét meggyújtották azoknak az utcáknak a lámpáit, amelyek a tengerről nem látszottak.

Hogy Madeirát megvédje egy esetleges német partraszállástól, a kormány a december 12-i események után egy állásvédő tüzérszázadot küldött nekünk a hozzá tartozó lövegekkel. A századot a Rua do Carmo utcában szállásolták el. Olyan tüzérséggel azonban soha nem rendelkeztünk, amellyel hatékonyan válaszolhattunk volna egy távolról végrehajtott bombázásra. Éppen a szárazföldi és tengeri tüzérség hiánya tette lehetővé, hogy a kalózok minden kockázat nélkül végrehajtsák azt a két brutális támadást, amelyet itt feljegyeztünk. Egyetlen nagy kaliberű lövegünk São Gonçalóban állt, de az 1917. december 12-i bombázáskor nem lehetett bevetni: állítólag a tengeralattjáró a löveg hatótávolságán kívülről támadt.