Nagy háború

Ezen a néven vált ismertté az a rettenetes háború, amely 1914-ben, Németország miatt tört ki Európában. Négy hosszú éven át megrázta az egész civilizált világot, és a hadviselő országoktól olyan erőfeszítéseket és áldozatokat követelt, amilyeneket korábban egyetlen háború sem. Régi szövetségese, Anglia kérésére Portugália is belépett a háborúba. Csapatai, bár nem voltak nagy létszámúak, mindenütt kiváló szolgálatot tettek, ahol harcba küldték őket. A portugál katonák Európában és Afrikában egyaránt teljes fényében ragyogtatták fel hazánk nevét. Szolgálatukat a hadjárat során a külföldi, különösen a francia sajtó úgy méltatta, hogy arra méltán lehet büszke nemzetünk.

Az alább közölt névsorban szülőföldünk azon fiainak neve szerepel, akik harcban estek el vagy ellenséges fogságba kerültek, valamint azoké, akiket a hadjárat során tett jó szolgálataikért kitüntettek vagy dicséretben részesítettek. A névsor nem tartalmazza valamennyi madeirai nevét, aki az expedíciós alakulatok tagjaként a háborús övezetben járt, mert erről nem sikerült teljes körű és megbízható adatokat szereznünk:

1. – Ernesto de França Mendes, a hadsereg vezérkarának őrnagya. A francia kormány a Becsületrend nagykeresztjével, az angol kormány pedig a Kiváló Szolgálatért Érdemrenddel tüntette ki.

2. – João Nepomuceno de Freitas gyalogsági őrnagy, a 2. gyalogzászlóalj parancsnoka. Az 1918. április 9-i ütközetben fogságba esett.

3. – Americo Olavo Correia de Azevedo (lásd ott) gyalogsági kapitány. Az említett ütközetben német fogságba esett; a Hadikereszttel és a Torony és Kard renddel tüntették ki.

4. – Jaime César Nunes de Oliveira gyalogsági kapitány, a Portugál Expedíciós Hadtest 35. gyalogzászlóalja 4. századának parancsnoka. A hadjáratban tett kiváló szolgálatokért járó éremmel, valamint a „Átkelés a Scheldén és az ellenség üldözése” feliratú hadjárati éremmel tüntették ki. Ezenfelül három dicséretet kapott: kettőt a Portugál Expedíciós Hadtest parancsnok tábornokától, egyet a hadügyminisztertől.

5. – Francisco Silvestre Varela gyalogsági kapitány, a 35. gyalogzászlóalj 1. századának parancsnoka. Dicsérő elismerésben részesült.

6. – Jaime Pereira Rodrigues Baptista gyalogsági kapitány. Az 1918. április 9-i ütközetben fogságba esett.

7. – Antonio Eduardo Gonçalves Henriques gyalogsági hadnagy. Dicséretben részesült.

8. – Carlos José Machado dos Santos orvos hadnagy. Dicséretben részesült.

9. – João Paulo da Veiga Pestana tartalékos gyalogsági hadnagy. 20 éves volt, és Portugáliában mérnöki tanulmányokat folytatott, amikor behívták a tartalékos tisztek iskolájába. Nem sokkal később Franciaországba indult, ahol az 1918. április 9-i ütközetben dicsőséges halált halt. A funchali városi tanács (Câmara Municipal do Funchal) 1919. április 10-i ülésén Francisco Gomes de Gouveia városi tanácsos azt javasolta, hogy a Rua das Hortas utcát nevezzék el Veiga Pestana hadnagyról. A javaslatot egyhangúlag elfogadták.

10. – Gabriel Rocha de Gouveia tartalékos gyalogsági hadnagy. Calhetában (’kis öböl’) született, és 1917. október 13-án, mintegy 30 évesen halt meg Franciaországban.

11. – Alfredo de França Doria Nobrega tartalékos gyalogsági hadnagy. Hadikereszttel tüntették ki, majd pálmaágakkal ékesített Krisztus-rend lovagjává avatták, mert hozzájárult ahhoz, hogy a 15. gyalogzászlóalj az 1918. április 9-i csata után visszatérjen a fronton elfoglalt helyére, és harcoló alakulatként egy brit dandárhoz csatlakozzon. 12. – Henrique Ernesto Teixeira Moniz tartalékos gyalogsági hadnagy. Előbb dicséretben részesült, majd az 1917. november 23-i ütközetben tanúsított bátorságáért és lélekjelenlétéért megkapta a 3. osztályú Hadikeresztet.

13. – Americo Aldonio de Meneses tartalékos gyalogsági hadnagy. Az 1918. április 9-i ütközetben fogságba esett.

14. – Artur de Brito Figueiroa tartalékos gyalogsági hadnagy. Az 1918. április 9-i ütközetben fogságba esett.

15. – Carlos Olavo Correia de Azevedo (lásd ott) tartalékos hadnagy. 1918. április 9-én fogságba esett.

16. – Osvaldo de Andrade tüzérhadnagy. Dicséretben részesült.

17. – Armando Pinto Correia gyalogsági hadnagy. A hadjárat során tanúsított bátorságáért és odaadásáért kétszer részesült dicséretben. 1918 augusztusában indult Franciaországba.

18. – José Maria da Conceição Macedo tartalékos hadnagy. A hadjáratban tett kiváló szolgálataiért megkapta a 3. osztályú Hadikeresztet.

19. – João da Silva Júnior tartalékos hadnagy. Az 1918. április 9-i csatában tett kiváló szolgálataiért a 2. osztályú Hadikereszttel tüntették ki.

20. – Daniel Fernandes de Aguiar gyalogsági hadnagy. Megkapta a 3. osztályú Hadikeresztet és a jó szolgálatokért járó ezüst katonai érmet. Azért is dicséretben részesült, mert számos ütközetben merészségről és harci szellemről tett tanúbizonyságot, a hadjárat során pedig kockázatos feladatokat teljesített.

21. António Martins Ferreira Júnior, a 2. gyalogezred hadnagya. Dicséretben részesült azért a bátorságért, amellyel embereit vezette, és azért az erőfeszítésért, amellyel sebesülten is igyekezett összegyűjteni a sérülteket az 1918. április 2-ról 3-ra virradó éjjel végrehajtott rajtaütés során. Megkapta a Hadikeresztet, és az 1918. április 9-i, Lis menti csatában német hadifogságba esett.

22. Carlos Elói da Mota Freitas. Az Augusto de Castilho aknakereső hajó és egy német tengeralattjáró között 1918. október 15-én lezajlott tengeri ütközetben vesztette életét. A kormány az 1. osztályú Hadikereszttel tüntette ki; a kitüntetésről szóló okiratot a haditengerészet államtitkársága elküldte a hadapród apjának. A funchali városi tanács 1919. május 8-i ülésén úgy határozott, hogy a Santa Maria Maiorban (’Szent Mária’) található Sacristia közt Mota e Freitas hadapród után nevezi el.

23. João Augusto de Sousa hadnagy és tábori lelkész. Elismerő említésben részesült.

24. Jaime de Gouveia Barreto hadnagy és tábori lelkész. Dicséretben részesült.

25. Eduardo Rodrigues, 2. osztályú őrmester. Az 1918. április 9-i ütközetben fogságba esett.

26. Pedro da Silva, Madeirán született önkéntes katona az amerikai hadseregben. Franciaországban, az 1918. április 12-i ütközetben halt meg.

27. Luiz Baptista, az amerikai hadsereg önkéntes katonája, a funchali São Pedro egyházközség (freguesia) szülötte. Harcban megsebesült, és az amerikai kormány kitüntette.

28. Henrique José de Sousa gyalogsági hadnagy. Kelet-Afrikában, harc közben esett el.

29. João de Andrade, a kürtösök tizedese és helyettes vezetője, Paul do Mar (’tengerparti mocsár’) szülötte. A harcban szerzett sebesülései következtében 1918. augusztus 24-én halt meg a Lourenço Marques-i kórházban. Az 1918. április 9-i expedíció szolgálati parancsában dicséretben részesült.

30. Julio Teodoro Betencourt gyalogsági hadnagy. A németek elleni nyugat-afrikai hadjáratban nyújtott kiemelkedő szolgálataiért megkapta a 3. osztályú Hadikeresztet.

31. Alberto de Sena Mendes, az 1. géppuskás csoport zászlóaljának 1. osztályú őrmestere. A naulilai ütközetben esett el, miután géppuskája tüzével feltartóztatta a németek előrenyomulását.

32. Alvaro Teles de Azevedo gyalogsági kapitány, ma őrnagy. Dél-Angolában egy géppuskás üteget vezényelt. Megkapta a Hadikeresztet és a katonai vitézség ezüstérmét.

33. Manuel da Costa Dias hadnagy, ma őrnagy a katonai igazgatásnál. 1915-ben Dél-Angolában, 1917-től 1918-ig pedig Franciaországban szolgált. Megkapta a Hadikeresztet és két, jó szolgálatért járó érmet.

34. Braulio Ludgero de Freitas hadnagy, ma kapitány a katonai igazgatásnál. 1915-ben Angolában, 1917-től 1918-ig pedig Franciaországban szolgált. Dicséretben részesült, és megkapta a jó szolgálatért járó ezüstérmet.

35. dr. João Francisco de Sousa. Lásd a róla szóló szócikket.

A harcban elesett madeiraiak közül csak João de Andrade tizedes tartozott a 2. gyalogezredhez. Nevét a jezsuita kollégium (Colégio) laktanyájának épületében elhelyezett egyszerű emléktábla őrzi. A táblát 1920. június 10-én avatták fel: az elhunyt apja leplezte le, az ünnepségen pedig az ezred teljes létszámban jelen volt.

A nagy háború Madeirán is éreztette az egész világot sújtó, mélységesen szomorú következményeit. A szigetvilág fővárosában emellett baljós és véres visszhangot keltett, amikor német tengeralattjárók 1916. december 3-án és 1917. december 12-én bombázták kikötőhelyünket, amint azt a Funchal bombázása című szócikkben már említettük. Az ellenséges tengeralattjárók gyakran jártak szigetvilágunk vizein. Számos általuk elsüllyesztett gőzös és vitorlás legénysége e szigetek partjain keresett menedéket. Felsorolunk néhány ilyen hajót, valamint olyanokat is, amelyeket Madeira felé tartva torpedóztak meg vagy támadtak meg. Lehetséges, hogy felsorolásunkból több eset is hiányzik, különösen abból az időszakból, amikor a sajtó kénytelen volt elhallgatni egyes háborús eseményeket.

A Senhora da Conceição szkúnert egy német tengeralattjáró süllyesztette el Franciaország partjainál. A hajó a funchali kikötőhöz tartozott, és ként szállított Madeira szigetére. Hétfős legénysége és egy madeirai származású révkalauztanonc tartózkodott rajta; valamennyien a spanyolországi Gijón kikötőhelyén szálltak partra. A torpedótámadás 1916 áprilisában történt.

Az említett év júliusában a dán Moskow gőzös borral megrakodva indult el Funchalból több észak-európai kikötőhely felé. A németek elfogták és elsüllyesztették; a rakomány értékét a Madeirai Szövetség (Aliança Madeirense) biztosítótársaság fizette ki.

Az olasz Etna gőzöst Porto Santótól (’szent kikötő’) 150 mérföldre torpedózták meg. A hajó 44 fős legénysége 1917. április 2-án ért partot a szigeten.

A görög Chalkidom gőzös tengerészei 1917. július 17-én szálltak partra Ribeira Brava (’vad patak’) egyházközségében. Hajójukat egy tengeralattjáró Madeira szigetétől 80 mérföldre süllyesztette el. A gőzös 23 fős legénységgel New Yorkból Marseille-be tartott.

Porto Santo szigetétől mintegy 150 mérföldre süllyesztették el a portugál Viajante vitorlást, amely vegyes rakományt szállított Madeirára. Legénysége háromnapos, kimerítő út után október 5-én érkezett Funchalba, majd néhány nappal később Portugáliába utazott.

Ugyanazon év október 22-én a közeli Porto Santo szigetén ért partot a japán Ikoma Maru gőzös ötvenfős legénysége, a tisztekkel együtt. A hajó Marseille-ből Chilébe tartott, ahol salétromrakományt vett volna fel. Porto Santótól 170 mérföldre eredménytelen harcot vívott egy német tengeralattjáróval, amely ott elsüllyesztette. A fedélzeten tartózkodók két tüzér és egy távírász kivételével japánok voltak; ők hárman franciák voltak. Október 24-én érkeztek Funchalba.

Az amerikai Margaret S. Roberts jacht az említett év október 6-án indult el New Yorkból, Madeirára szánt búzarakománnyal. November 15-én az Azori-szigetek és Madeira között torpedózták meg; hatfős legénysége ugyanazon hónap 19-én érkezett Funchalba. Egy német tengeralattjáró, amely két elfogott norvég gőzöst kísért, 1917. november 22-én, Madeirától mintegy 240 mérföldre északkeletre találkozott a francia Tijuca teljes vitorlázatú hajóval. Elsüllyesztette a gőzösöket, a Tijucát és az ugyanazokon a vizeken haladó portugál Trombeta jachtot. A norvég hajók és a portugál jacht legénysége az Azori-szigetek felé vette az irányt. A Tijuca fedélzetén szolgáló 36 ember Funchalba indult, és november 27-én szállt ott partra.

Az említett hónap és év 17. napján, Madeira szigetétől 250 mérföldre torpedózták meg a portugál Açoreano luggerhajót. Tizenkét fős legénysége 19-én ért partot Ponta do Solban (’Nap-fok’), ahonnan még aznap Funchalba indult.

Kikötőhelyünkön 1917. június 4-én vetett horgonyt a norvég Kaggefos gőzös. A szintén norvég Sorland gőzös 23 tengerészből álló legénységét hozta magával: hajójukat egy német tengeralattjáró süllyesztette el Franciaország partjainál, miközben Saint-Nazaire-ből Baltimore-ba tartott. A tengerészek Funchalban szálltak partra, majd néhány nappal később Angliába utaztak.

1918. január 30-án torpedózták meg a funchali kikötőhöz tartozó kis Neptuno gőzöst, a korábbi Mariát. Előző nap indult el Lisszabonból Madeira szigetére.

1918 februárjának első felében egy angol, egy görög és egy olasz hajó legénysége érkezett Funchalba; mindhárom hajót a szigetvilág vizein torpedózták meg. Partjainktól 250 mérföldre, az Azori-szigetek és Madeira között egy olasz vitorlást is elsüllyesztettek. Húszfős legénysége 1918. március 15-én érkezett Funchalba.

Ugyanazon hónap és év 30. napján Porto Santótól 100 mérföldre elsüllyesztették a portugál Beira Alta szkúnert. A hajó Lisszabonból Madeira szigetére 20 tonna burgonyát (semilhas, madeirai szó) és más árut szállított.

1918 áprilisának első napjaiban egy portugál vitorlás legénysége érkezett Funchalba. Hajójukat, amely az Azori-szigetekről Lisszabonba tartott, egy tengeralattjáró torpedózta meg.

Az 1916. február 24-i rendelet engedélyezte a portugál kikötőkben horgonyzó ellenséges államok hajóinak lefoglalását. Ekkor Funchal öblében a német Colmar, Petropolis, Guahyba és Hochfeld gőzhajó horgonyzott. Felsőbb utasításra kikötőnk kapitánya, Sales Henriques, a pénzügyőrség (Guarda Fiscal) parancsnokával, Leovegildo Rodrigues hadnaggyal együtt 1916. március 2-án birtokba vette a hajókat. A legénység összesen 100 tagja haladéktalanul elhagyta őket. Néhányuk nyilatkozata szerint a német kormány több gépalkatrész megsemmisítését és használhatatlanná tételét rendelte el, hogy a hajók ne tudjanak kifutni. A legénységek végrehajtották a parancsot, de a szükséges javítások után a gőzhajók ismét hajózásra alkalmas állapotba kerültek, és valamennyit a portugál szárazföldre vitték. A hajók a Madeira, Porto Santo, Machico és Desertas nevet kapták.

A Madeirán élő német állampolgárokat a Lazareto de Gonçalo Aires-be (’Gonçalo Aires-i vesztegzár-kórház’) internálták, majd onnan Terceira szigetére vitték őket. A Lazaretóból (’vesztegzár-kórház’) megszökött a Colmar gőzhajó kapitánya; a szökés módjáról többféle történet terjedt a közönség körében.

1921. március 30-án, este 8 óra után nem sokkal, a Pontinha (’kis fok’) rakparton partra vitték egy ismeretlen katona földi maradványait. A katona a távoli Kelet-Afrika földjén, a németek elleni harcban, hazájáért adta életét. A maradványokat tartalmazó urna a Union Castle Mail társaság Briton nevű gőzhajóján érkezett. Az éjszakát a tengeri fertőtlenítőállomáson (Posto de Desinfecção Marítima) töltötte, majd másnap délután 1 órakor a városházára (Paços do Concelho) vitték, ahol április 3-ig őrizték. Ekkor a Republica cirkáló fedélzetére szállították, amelynek Lisszabonba kellett vinnie. Mind az urna városházára szállításakor – ahol ravatalon helyezték el –, mind a hajóra szállítás céljából a rakpartra vitelekor díszes és impozáns menet vonult fel. Az április 1-jei menetben részt vettek a polgári és katonai hatóságok, a konzuli testület, néhány angol tiszt, a különböző iskolák és egyesületek képviselői, a funchali helyőrség katonai egységei stb. stb. Az Ismeretlen katona című szócikkben igyekszünk leírni azokat a látványos megemlékezéseket, amelyeket 1921. április 1. és 3. között rendeztek e városban az egyszerű katona dicsőítésére. Földi maradványai most a fenséges batalhai kolostorban (Mosteiro da Batalha) nyugszanak, amelyet I. János király építtetett az aljubarrotai hősies csata után.

A fentiek jobb megértéséhez érdemes elolvasni e Elucidário I. kötetének 159. oldalán a Funchal bombázása című szócikket. A témához kapcsolódó további fontos adat, hogy az 1919. január 9-i Diário da Madeira részletes beszámolót közölt Funchal első, 1916. december 3-i bombázásáról. A beszámolót maga az U. 38-as tengeralattjáró parancsnoka, Max Valentiner írta; a Século egyik szerkesztője hosszabb részleteket idézett belőle, és megfontoltan kommentálta. A Diário do Governo 1938. április 14-i száma 62 funchali lakos névsorát közölte, akiknek egy német tengeralattjáró kárt okozott. Elismerték, hogy összesen 46 451,04 escudo értékű kártérítésre jogosultak.