Prostitúció

A prostitúció már a 15. században létezett Madeirán. Ezt több régi okirat, valamint a funchali városi tanácshoz (Câmara Municipal do Funchal) 1495. október 8-án benyújtott beadvány is világosan mutatja. A beadvány azt kérte, hogy a bordélynegyedet „helyezzék át a tenger mellől, mert a kívülről érkezők felkeresték a prostituáltakat, lármát csaptak, majd a csónakokba menekültek, az igazságszolgáltatás pedig nem tudta elfogni őket”. A bordélynegyed a prostituáltak lakóhelyéül kijelölt terület volt.

Funchal kapitányságának kiváltságlevele (foral), amelyet I. Mánuel király 1515. augusztus 6-án adományozott, előírta, hogy akit „a bordélynegyedben fegyverrel találnak, akár nappal, akár éjjel”, attól vegyék el a fegyvert, és fizettessenek vele 500 réis (régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) bírságot. Azt a házas férfit pedig, akiről bebizonyosodott, hogy „kitartott és eltartott” szeretője van, vagyonának fele után számított quarentena (a vagyon negyvenedrészét kitevő bírság) megfizetésére kötelezte.

Nem tudjuk, mikor jelent meg a szifilisz Madeirán, de joggal feltételezhetjük, hogy ezt a borzalmas betegséget nálunk már a 15. század végén vagy a 16. század elején ismerték. A kikötőhelyünket felkereső hajók tengerészei „felkeresték a prostituáltakat”, majd visszatértek a csónakjaikba, anélkül hogy a rendőrség elfoghatta volna őket. Ezért természetesnek tűnik feltételezni egy olyan betegség behurcolását és terjedését, amelyet Európában már akkor is ismertek és féltek. Dr. Hans Sloane, aki 1687 októberében járt a szigeten, szifilisz tüneteit észlelte néhány nála jelentkező páciensen.

A városi tanács irataiból kitűnik, hogy a 19. század második negyedének elején prostituáltak laktak a város legközpontibb részein, különösen a Rua do Monteirón. Egy korabeli irat szerint ott gyakran botrányt okoztak. Ezért a tanács 1835. december 9-i ülésén azt javasolta a községi adminisztrátornak (administrador do concelho, a kormány képviselője), hogy a lehető legszigorúbban tartsa szemmel ezeket a nőket, és szükség esetén távolíttassa el őket az említett helyekről.

Portugáliában a prostituáltak egészségügyi ellenőrzését Pina Manique intendáns 1781. április 2-i utasítása vezette be. Madeirán azonban – úgy véljük – csak 1854-től kerültek orvosi felügyelet alá, noha Mousinho de Albuquerque 1834-ben, José Silvestre Ribeiro tanácsos (conselheiro, a királyi tanács tiszteletbeli címe) pedig 1846-ban már felvetette, hogy célszerű volna őket rendszeres egészségügyi vizsgálatnak alávetni.

1834. november 5-én a tanács levelet kapott a tartomány prefektusától (prefeito), amely a „nagyszámú prostituáltnál előforduló nemi betegségre” utalt. Úgy határoztak, hogy az igazgatási bizottságnak (Comissão Administrativa) megtérítik azokat a költségeket, amelyeket a Misericórdia kórházában (Hospital da Misericórdia) e nők kezelésére az adott év október 21. és november 4. között fordítottak, „ez alkalommal és csakis ez alkalommal”.

1836. március 8-án a kormány elrendelte, hogy a funchali Irgalmasság Szent Háza (Misericórdia do Funchal) bizottsága kapjon 1 000 000 réist a nemi betegségekben szenvedő prostituáltak gyógykezelésének támogatására. Egyúttal arra kérte a bizottságot, hogy tegyen meg mindent az ilyen betegségekben szenvedő szegények kórházi, a kórház erőforrásaiból történő ellátásáért. Az intézkedéseket rögzítő miniszteri rendelet (portaria) azt is javasolta, hogy a bizottság gyűjtéssel szerezze meg az említett szegények kezeléséhez szükséges forrásokat.

A prostituáltak az 1856-os pusztító árvíz (aluvião) után kezdtek megtelepedni a Rua do Ribeirinho de Baixo (’alsó kis patak’ utca) és a Rua dos Medinas utcában. Korábban ezekben az utcákban csak tisztességes emberek laktak, köztük a város legelőkelőbb családjainak tagjai. A Rua do Ribeirinho de Baixo déli oldalán álló egyik épületben 1840-ben fiúiskola működött, 1819-ben pedig ugyanezen utca egyik házában kapott helyet a Lancaster-féle iskola (Escola Lancasteriana), bár ott csak rövid ideig maradt.