Kiváló férfiak

E cím alatt olyan madeirai személyekről adunk áttekintést, akik szülőföldjükön kívül, különösen tengerentúli hadjáratainkban tűntek ki. Sokan közülük önálló szócikket, sőt néhányan részletes életrajzot is megérdemelnének. Egyesekről azonban nem áll rendelkezésünkre elegendő adat; másokat pedig akaratlanul elmulasztottunk a műben őket megillető helyen bemutatni.

António Gonçalves da Câmara a felfedező João Gonçalves Zarco dédunokája és Dona Ana de Eça fia volt; anyja Katalin királyné főudvarhölgye volt. III. János király fővadászmestere lett, és fontos udvari tisztségeket töltött be, miután a keleti területeken rendkívüli vitézséggel harcolt. Erőszakkal elrabolta Dona Isabel de Abreut, amint arról e mű I. kötetének 6. oldalán részletesen beszámoltunk.

João Rodrigues de Noronháról, Funchal 3. donatárius kapitányának (capitão-donatário) fiáról egy krónikás azt írja, hogy Indiában nagy hírű katona volt. Diu partjainál tengeri kapitányként, később Hormuz főkapitányaként (capitão-mor, a helyi milícia parancsnoka) szolgált.

Manuel de Noronha, az előző személy fivére, jelentős érdemeket szerzett a marokkói hadjáratokban, és Szafiban határvédő kapitányként (fronteiro) szolgált.

Luís Gonçalves da Câmara az indiai vizek főkapitánya, valamint Barcelor és Hormuz kapitánya volt. Számos hőstettével dicső hírnevet szerzett.

Luís Gonçalves de Ataíde, a Kopár-szigetek (Desertas) ura Afrikában harcolt, és Ceuta erősségének kapitánya volt. Ő volt Atouguia grófjának apja és a címet később viselők őse.

Jordão de Freitas, akiről az indiai krónikások igen elismerően írnak, Santa Cruz (’Szent Kereszt’) mezővárosában (vila) született. Maluku kapitánya, valamint Amboíno és Siam szigeteinek ura lett: e birtokokat Ternate királya adományozta neki, az adományozást pedig III. János 1543-ban megerősítette.

Gonçalo de Freitas da Silva, az előző személy fia, szintén Santa Cruz szülötte volt. Vitézül szolgált Ázsiában, ahol apjáéval azonos birtokokat kapott; ezeket Sebestyén király 1574-ben megerősítette.

Jordão de Freitas da Silva, az előző személy fia egy genealógus szerint „1626-ban követként Franciaországba ment, hogy visszaszerezze az ott elveszett tüzérségi felszerelést és egyéb javakat”. Küldetése során meghalt. Szolgálata jutalmául fiának, Gonçalo de Freitasnak adományozták a Krisztus-rend (Ordem de Cristo) Santa Maria de Lisboa kommendáját.

João de Freitas da Silva, a család másik tagja 1631-ben százfős századot szervezett a szigeten, saját költségén fizette katonáit, és velük Pernambucóba ment harcolni. Ott a hollandok megölték.

Diogo Cabral kitüntette magát a keleti szolgálatban. Az uralkodó kinevezte az Ouro-sziget felfedezésére szánt flotta kapitányává, de a vállalkozás meghiúsult az akadályok miatt, amelyeket India kormányzója, Martim Afonso de Sousa gördített elé. Lopo Mendes de Vasconcelos vitézül harcolt Indiában. Vasco da Gama sógora volt, és az általa vezetett flotta egyik karakkjának kapitányaként utazott oda. Később ez a madeirai férfi ismét Ázsiába ment egy karakk kapitányaként.

Manuel de Vasconcelost, az előző személy fiát az „indiaiként” emlegették, mert sokáig szolgált ott. Maluku és Kannúr kapitánya volt. Felesége a híres hősnő, Isabel da Veiga volt, aki Diu ostrománál szerzett rendkívüli hírnevet, és akit ázsiai hadjárataink valamennyi krónikása a legnagyobb elismeréssel méltat. Mivel madeirai férfihoz ment feleségül, egyesek őt is a sziget szülöttének tartották, pedig a királyság (reino, azaz a portugál szárazföld) kontinentális részén, előkelő családban született.

A család egy másik tagja, Manuel de Vasconcelos 1613-ban egy karakk kapitányaként, hat fiával együtt Indiába utazott. Valamennyien nagy vitézségről tettek tanúbizonyságot. Az első fiú, António Mendes de Vasconcelos ezért a Krisztus-rend egyik kommendáját kapta; halála után ez fivérére, Luís Mendes de Vasconcelosra szállt, aki a baçaimi erőd parancsnoka volt. Manuel de Vasconcelos másik fia, André de Vasconcelos hősi halált halt a hormuzi tengeri csatában.

Antonio Mialheiro, más néven Malheiro négy karavella főkapitányaként részt vett Azemmour elfoglalásában, és ott jelentős szolgálatokat tett. Később a São Jorge da Mina-i vár kormányzója lett.

Az idősebb Rui Dias de Aguiar Afrikában, a Cabo de Gué fokán álló erődben halt meg, miután annak kapitányaként vitézül védelmezte. Azonos nevű fia is kitüntette magát ott.

Pedro Afonso de Aguiar, az előző személy fivére a királyság hajófelszerelési főtisztviselője, a raktárak felügyelője (provedor) és a Krisztus-rend komturja volt. Lopo Soares flottájában egy karakk kapitányaként Indiába ment, és részt vett vele Cranganor elpusztításában. Keleten a Déli-tenger főkapitánya is volt. Később Jaime, Bragança hercege oldalán részt vett az afrikai Azemmour meghódításában. A tengeri műveletek irányítását bízták rá, amelyekhez kiválóan értett.

Luís de Noronha és João Fogaça de Eça, Pedro Gonçalves da Câmara és Dona Joana de Eça fiai – anyjuk Katalin királyné főudvarhölgye volt – annak a flottának a két kapitányaként szolgáltak, amely Simão Gonçalves da Câmara, Funchal donatárius kapitánya parancsára indult el a szigetről az afrikai Cabo de Gué fokán álló Santa Cruz-erőd megsegítésére. Mindketten kitűntek ott vitézségükkel és bátorságukkal.

João Fernandes de Andrade, akiről másutt már írtunk (I. kötet, 66. oldal), valamint e szigeten született fiai vitézül szolgáltak Afrikában. Ezért János király saját címert adományozott nekik az Arco családnévvel. A galiciai Andradék, Vilhalva grófjainak leszármazottai voltak. João Fernandes de Andrade fia, Francisco de Andrade hősiesen harcolt Marokkóban. Ott elejtett egy unciát, amelynek bőrét I. Mánuelnek ajándékozta; a király nagyra értékelte az ajándékot.

António Correia, akit kortársai Nagynak neveztek, Afrikában és Ázsiában is sokszor kitüntette magát. Rendkívüli bátorsággal, önzetlenül és önfeláldozóan cselekedett: nemcsak jelentős összegeket költött a saját vagyonából, hanem a szolgálataiért felajánlott jutalmakat is visszautasította. Leszármazottai sok éven át megőrizték több uralkodó hozzá intézett leveleit, amelyekben méltatták hőstetteit, és megköszönték a királyának és hazájának önzetlenül tett szolgálatait. Sok évvel halála után dédunokája, António Correia Henriques visszakapta a nemesi oklevelet és a nemesi rangot (foro de fidalgo), amelyet António Correia nagy szolgálatai elismeréseként már birtokolt. Leszármazottai, Jorge Correia Betencourt, João Correia Betencourt és különösen Gaspar Correia Betencourt szintén bátran harcoltak Afrikában. Utóbbit 1566-ban, a francia kalózok fosztogatásakor, Funchal védelmében ölték meg.

Manuel de Freitas Drumond egy krónikás szerint kiváló katona volt Indiában. Mombasa ostromakor lovaggá ütötték.

Lopo de Arouguia jelentős szolgálatokat tett Indiában, és Damão erődjének kormányzójává nevezték ki.

Simão de Atouguia különösen kitüntette magát Tangerben, ezért a Krisztus-rend São Pedro do Sul-i kommendáját adományozták neki.

João de Betencourt de Vasconcelos egy karakk kapitányaként jutott el Indiába. Ott nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, és több tisztséget is betöltött.

Matias de Andrade és fivére, Manuel de Andrade Correia a portugál Keleten betöltött tisztségeikkel és ottani bátor tetteikkel szereztek hírnevet.

Henrique Moniz de Meneses az Afrikában tett jelentős szolgálataiért megkapta a Krisztus-rend São Cosme-i kommendáját. Fiai, Vasco és Pedro Moniz szintén kitüntették magukat több hadjáratban. A 16. század harmadik negyedében, a Dom Luís de Melo vezette flottával Maranhão felé tartva mindketten vízbe fulladtak.

Tristão Teixeira, Machico első donatáriusának (donatário) unokája olyan kiváló harcosnak bizonyult Indiában, hogy a Vakmerő néven vált ismertté.

Rafael Catanho, akiről több krónikás is írt, kiváló katonaként szerzett hírnevet a keleti területeken. Egy karakk kapitányaként jutott el Indiába.

António de Andrade Couto egy régi írás szerint a perzsák elleni harcok híres kapitánya volt: elszántságával és hidegvérével tűnt ki.

Belchior Berenguer bátor és rettenthetetlen katona volt. Tettei közé tartozott, hogy párviadalban legyőzött „egy gőgös, roppant erejű mórt”.

Fernão Lopes de Freitas, a madalenai (’Magdolna’) Freitas család tagja, kitüntetéssel szolgált Indiában, majd Tanger alcaide-morja (királyi vár- és városparancsnoka) lett. Ezt a tisztséget később leszármazottai örökölték.

Gaspar Vilela egy régi kézirat szerint Ribeira Bravában (’vad patak’) született, és vitéz lovag volt a Gué-fok erődjében. Szafi megtámadásakor a mórok megölték az erősség kapitányát és felderítőcsapatának parancsnokát. Gaspar Vilela részt vett a felmentésére indított expedícióban, saját költségén tartott el bizonyos számú embert, és néhány hónapig ott maradt, miközben bátor tetteket hajtott végre. Dom Luís infánst is elkísérte a tuniszi hadjáratra.

António Espinola önként harcolt Indiában. Mangalore elfoglalásakor egy karakk kapitánya volt, és hősként viselkedett.

Mem de Ornelas e Vasconcelos Chaulban halt meg, ahol egy csapat kapitányaként kitüntette magát. Sok éven át szolgált Indiában, mindvégig saját költségén és nagy önzetlenséggel.

João de Ornelas de Vasconcelos, az előbb említett férfi közeli rokona, hosszú ideig harcolt Marokkóban. Szafi és Azemmour elfoglalásakor tanúsított bátorságával szerzett hírnevet.

Francisco Figueiroa Madeirán egy harmadot szervezett, amelynek mestre de campo (egy harmadot vezető ezredes) rangú parancsnoka lett. Csapatával részt vett a hollandok elleni brazíliai harcokban, és Pernambuco visszafoglalóinak egyike volt. Később a Zöld-foki-szigetek főkormányzója lett.

Manuel Dias de Andrade egy karakk kapitányaként vett részt Bahia visszafoglalásában. Többször is nagy hősiességgel harcolt a törökök és a hollandok ellen különböző flottákban. A Zöld-foki-szigeteken halt meg, miközben Francisco de Melo flottájával azokhoz az erőkhöz tartott, amelyek Pernambuco visszafoglalására készültek.

António de Freitas da Silva tagja volt a Bahiát visszafoglaló seregnek, Pernambuco háborúiban pedig rettenthetetlen kapitányként harcolt. Később a Spanyolország elleni restaurációs háborúkban is kitűnt: Trás-os-Montes katonai parancsnoka és egy flotta főkapitánya volt.

João de Freitas da Silva, az előző katona rokona, saját költségén százfős századot állított fel Madeirán. Pernambuco háborúiban harcolt és kitűnt, ott azonban a hollandok kezétől esett el.

Francisco de Betencourt e Sá a 17. század közepe táján, miután hősiesen harcolt Brazíliában, Madeirán egy harmadot szervezett, majd a flandriai háborúkban szolgált.

Diogo Vaz da Veiga, Tristão Vaz da Veiga testvére Gaspar Frutuoso szerint két évet töltött Aszilában, majd több flottában szolgált. Néhányszor egy gálya kapitánya volt, és „jó kalandokban volt része”. Akkor halt meg, amikor már kinevezték Tanger kapitányának.

Tristão de França Krisztus-rendi lovag és a királyi ház nemese (fidalgo da Casa Real) volt. Vitézségével kitűnt Brazília háborúiban; tengeri és hadikapitányként szolgált abban a flottában, amelynek António Teles de Meneses volt a főparancsnoka.

Francisco de França Barbosa, az előző katona testvére előbb tengeri és hadikapitány, majd a Douro és Minho közötti terület mestre de campója lett. A restaurációs háborúk idején ezt a tartományt kormányozta, és a harcokban jelentős érdemeket szerzett. Ericeira grófja a Portugal Restaurado című művében a legnagyobb elismeréssel írt róla. Luís Telo de Meneses gyalogsági kapitány hősi halált halt a montijói csatában, a restaurációs háborúk egyik olyan ütközetében, amelyben a portugál csapatok különösen nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot.

Lúcio Betencourt de Vasconcelos a restaurációs háborúk bátor katonáinak egyike volt; gyalogsági kapitányként szolgált.

Cristovão de Ornelas de Abreu szintén részt vett a restaurációs hadjáratokban, amelyekben kitűnt. Később Buenos Aires új gyarmatának kormányzója lett.

Zenobio Acciaioli vitézül harcolt Pernambuco háborúiban, ahol mestre de campo volt, és bátor lovagként szerzett hírnevet. Testvére, João Baptista Acciaioli Portugália függetlenségének helyreállítása után ugyancsak kitűnt a pernambucói hadjáratokban.

Francisco de Berenguer de Andrade, a jeles João Fernandes Vieira apósa az elsők között vett részt a Pernambuco visszafoglalását megelőző harcokban, és figyelemre méltó rettenthetetlenségről tett tanúbizonyságot. Antonio de Andrade Berenguer, Francisco Berenguer, Manuel Dias de Andrade és Agostinho César Berenguer, Fernandes Vieira sógorai, szintén nagyon kitűntek a brazíliai és a restaurációs háborúkban, de valamennyien Bahiában születtek.

Félix Ferreira több ütközetben rendíthetetlen bátorsággal szolgált. Azt állítják, elsősorban az ő bátorságának volt köszönhető, hogy a portugálok többsége megmenekült abból a flottából, amely 1626-ban Franciaország partjainál odaveszett.

Lourenço da Veigáról, Tristão Vaz da Veiga testvéréről a Saudades így ír: Fiatalemberként egy ideig Aszilában és Tangerben szolgált; az utóbbi helyen megsebesült. Katonaként részt vett néhány tengeri hadjáratban, és főkapitánya volt egy flottának, amely üldözőbe vett egy kalózt, valamint más flottáknak, amelyek Minába és az Azori-szigetekre indultak.

A madeirai João Fernandes Vieiráról és António de Abre uról művünk más részében írtunk. Funchal 2., 3., 4., 5. és 6. donatáriusáról is készítettünk rövid életrajzi vázlatot, amelyek ismertetik az országért tett legfontosabb szolgálataikat.