Funchal – I. A név eredete

Általában úgy tartják, hogy Funchal az ernyősvirágzatú Foeniculum vulgare nevű növényről, a funcho nevű édesköményről kapta a nevét. Nem ismerünk olyan érvet vagy tényt, amely ennek ellentmondana. Amikor a felfedezők vagy az első telepesek partra szálltak ezen a helyen, amely később mezőváros (vila), majd város lett, rátaláltak a völgyben bőségesen tenyésző növényre. A helyet hamarosan, szinte magától értetődően Funchalnak kezdték nevezni. Frutuoso ezt írja: „…Funchal, amelynek a kapitány ezt a nevet adta, mert egy gyönyörű, különleges fákkal borított völgyben alapították, amely egészen a tengerig tele volt édesköménnyel.” A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) szerzője szerint maga João Gonçalves Zarco nevezte el Funchalnak a helyet, amely később e szigetcsoport fővárosa lett.

Felmerül azonban egy kérdés, amelyet már mások is feltettek. Ha ebben a völgyben bizonyára nagy termetű fák és növények is voltak, miért éppen egy olyan növényről nevezték el a felfedezők, amely még cserjének sem mondható? Lehetséges, hogy a völgyet benépesítő sűrű fák között volt egy tisztás, ahol bőségesen nőtt az édeskömény, és így kitűnt a környező növényzetből. Azt is állítják, hogy a felfedezők már a partraszállás helyének közvetlen közelében sok édesköményre bukkantak, s ezért kapta a hely könnyen a Funchal nevet.

Funchal néven létezett – és nem tudjuk, létezik-e még – egy település a Lisszabon környéki Lumiar egyházközségben (freguesia), amint azt az Ameixoeira című szócikkben már megjegyeztük (lásd ott). Maximiliano de Lemos Encyclopedia Portuguesa című művében azt olvastuk, hogy Funchal nevű települések találhatók Aldoar és Igreja Nova (’új templom’) egyházközségekben, Mafra községében (concelho), továbbá Terrugemben, Sintra községében, valamint Vilar de Mourosban. Lehet-e bármiféle összefüggés Funchal neve és e települések valamelyike között?

Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni e Elucidário első kötetének 63. oldalán található, Ameixoeira című rövid szócikket. Nemrégiben a Dicionário Corografico de Portugal Continental e Insular című műben két tucat Funchal nevű településrészt és települést láttunk felsorolva.

II – A mezőváros és a község létrejötte

Lehetséges, hogy az első telepesek egy időben, több helyen is megtelepedtek. Annyi bizonyos, hogy a Ribeira de João Gomes bal partján, a torkolatától nem messze alakult ki az egyik első településmag, amely hamarosan kiterjedt a környékére. Ez a hely és közvetlen környéke számos előnyt kínált a nagyobb léptékű betelepüléshez: tágas volt, a környező magas hegyek védelmet nyújtottak, jó tengeri kikötőhely tartozott hozzá, bővizű patakok szelték át, és mérsékelt éghajlat jellemezte. Mindezek mellett sok más körülményt is érdemes volt mérlegelni. Súlyos veszélyei is voltak azonban: amikor a bővizű patakok kiléptek medrükből és átcsaptak partjaikon, az áradás pusztulást és halált okozhatott. Ez többször meg is történt, különösen 1803-ban, amikor a város jelentős részét és lakosainak több százát az óceánba sodorta a víz.

Ez a településmag mindazonáltal gyorsan fejlődött, és hamarosan figyelemre méltó jólétre tett szert. Eközben a sziget más pontjain is jelentős telepesközösségek alakultak ki, amelyek rövidesen önálló plébániákká, később pedig mezővárosokká és községekké váltak.

A „Vágyódás a szülőföld után” jeles jegyzetírója szerint 1430-ban alakult meg a sziget első egyházközsége, amelynek székhelye Nossa Senhora da Calheta településrészén (sítio), az ott létrejött településen volt. Ezt kevéssé tartjuk valószínűnek, ha az „egyházközség” szón társadalmi és vallási szempontból önálló életet élő telepesközösséget értünk. Talán inkább káplánság (capelania) volt, amilyenek több helyen is létrejöttek, majd később egyházközségekké alakultak.

A betelepülés széles körű előrehaladásával Funchal jelentősége gyorsan nőtt. Nem sokkal később jogos igény merült fel arra, hogy mezővárosi rangra emeljék, és részesüljön a községeknek a kiváltságleveleikben (foral) biztosított jogokból és kedvezményekből.

A „Vágyódás a szülőföld után” tudós jegyzetírója gondos kutatásai ellenére sem találta meg azt az okiratot, amely Funchal eredeti települését mezővárosi rangra emelte. A több dokumentumon alapuló értékes érvei alapján azonban 1451 jelölhető meg az alapítás éveként. Ugyanez a jegyzetíró arról számol be, hogy a lisszaboni közkönyvtárban megvizsgált egy kéziratos vegyes gyűjteményt, amelyben a következőket találta: „1452-ben V. Alfonz számos kiváltsággal kiváltságlevelet adott Funchal mezővárosának, és az egész sziget lakóit mentesítette a forgalmi adó (siza), a vámok, a terményadó és a királyságban akkoriban létező egyéb adók megfizetése alól.” Ez az idézet megerősíti dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo következtetéseit.

A mezővárosok létrehozásáról szóló okirat magában foglalta a kiváltságlevelet, vagy azt mellékelték hozzá. Ez szabta meg a községek működésének alapvető szabályait, a nekik biztosított jogokat és mentességeket, valamint a rájuk rótt kötelezettségeket. Funchal mezőváros kiváltságlevelének nyilvántartási bejegyzését mindeddig nem találták meg. Csak a rá hivatkozó különféle hivatalos okiratokból és más dokumentumokból ismerjük, köztük a fent idézettből.

Funchal mezővárosa és eredeti községe az azonos nevű egykori kapitányság egészét magában foglalta. Területe Ponta da Oliveirától (’olajfa-fok’) Madeira déli és nyugati partja mentén Ponta do Tristãoig (’Tristão-fok’) terjedt. Fél évszázaddal később ez a terület jelentősen csökkent Ponta do Sol (’Nap-fok’) és Calheta (’kis öböl’) mezővárosainak és községeinek létrehozásával. Az előbbi 1501-ben, az utóbbi körülbelül ugyanebben az időben jött létre, amint az Elucidário egy másik helyén már megjegyeztük. Funchalt alig több mint 50 évvel mezővárosi rangra emelése után, 1508-ban várossá nyilvánították.

Funchal községe még 1834-ben is a Ponta do Sol-i egyházközség keleti részétől Caniçóig (’nád’) terjedt; csak 1835-ben nyerte el mai kiterjedését. A tartományi prefektus (prefeito) 1835. január 20-i királyi rendelete (alvará) értelmében elveszítette a Ponta do Sol-i egyházközségnek azt a részét, amelyet I. Mánuel király 1501. december 2-i oklevele meghagyott neki, amikor „Ponta do Sol faluját mezővárossá tette”. Ugyanazon év, 1835 végén elveszítette Caniçót is, amelyet Santa Cruz (’Szent Kereszt’) községéhez csatoltak, továbbá Câmara de Lobos (’fókák barlangja’) egyházközségeit és a tőle nyugatra, egészen Ponta do Solig sorakozó egyházközségeket. Funchal egykori mezővárosának területe kezdetben igen szűk volt. A 15. század végén délről, a strand mellett még szárazon rakott kőfal határolta, amelyet egy számszeríjlövésnyi távolságra álló kisebb tornyok tagoltak, és egy erős fa védmű is védett. Nyugaton a Ribeira de São João vagy São Paulo patak, északon Pico dos Frias (’a Friasok csúcsa’) és Valverde (’zöld völgy’) földjei húzták meg a határát; keleten pedig megközelítette a Ribeira de Santa Luzia jobb partját. A Ribeira de João Gomes bal partján és a strand közelében már a legkorábbi időkben kialakult jelentős településmag kívül esett az eredetileg mezővárosnak nevezett területen. Csak később csatolták hozzá.

III – A város létrejötte

Funchal természetes és szüntelen fejlődése a régi időkben jelentős kereskedelmi központtá, valamint élénk ipari és kereskedelmi tevékenység színterévé tette a települést. Ez teljes mértékben indokolja I. Mánuel király intézkedését: 1508. augusztus 21-i királyi levelében (carta régia) Funchal mezővárosát városi rangra emelte. Mindössze 50 év telt el azóta, hogy az egyszerű település mezővárossá vált, és csupán fél évszázad múltán már városi jogokat kapott: ez volt az első város, amely tengerentúli birtokainkon létrejött. Bár e mű tárgyalásában tömörségre törekedtünk, és emiatt kénytelenek voltunk mellőzni a dokumentumokat, kivételesen teljes terjedelmében közöljük a királyi okiratot. Ez hozta létre a szigetcsoport fővárosát, amely szellemi életének legfontosabb központja, valamint kereskedelmének és iparának székhelye. Íme:

“

„Dom Mánuel (nemesi megszólítás) Isten kegyelméből Portugália, valamint a tengeren inneni és túli algarvei területek királya Afrikában, Guinea, továbbá Etiópia, Arábia, Perzsia és India meghódításának, hajózásának és kereskedelmének ura. Mindazoknak, akik e levelünket látják, tudtára adjuk: tekintettel arra, hogy Urunk dicsőségére Funchal mezővárosa Madeira szigetünkön igen népes településsé gyarapodott, és sok nemes, lovag, tiszteletre méltó és nagy vagyonú személy él benne, akiknek révén, valamint az említett sziget jelentős kereskedelme folytán reméljük, Urunk segítségével a mezőváros még inkább felvirágzik és gyarapodik; továbbá tekintettel arra a sok szolgálatra, amelyet lakóitól kaptunk és a jövőben is remélünk, valamint mert örömünkre szolgál, hogy az ottani nemeseket, lovagokat, fegyvernököket és népet megtiszteltetésben és kegyben részesítsük: anélkül, hogy ezt ők vagy bárki a nevükben kérte vagy kérelmezte volna, saját elhatározásunkból, királyi és teljes hatalmunknál fogva, azzal a jó szándékkal, amellyel mindig is viseltettünk és viseltetünk az említett mezőváros minden javának és további gyarapodásának előmozdítása iránt, jelen levelünkkel várossá kívánjuk tenni, és ténylegesen várossá is tesszük. Akarjuk és tetszésünkre van, hogy ezentúl városnak nevezzék és címezzék, rendelkezzen mindazokkal a jelvényekkel, amelyek királyságaink városait megilletik, és élvezze mindazokat a kiváltságokat, elsőbbségeket, szabadságokat, kegyeket, kedvezményeket és mentességeket, amelyeket királyságaink említett városai élveznek és gyakorolnak, illetve élvezniük és gyakorolniuk kell, s amelyeket királyi elődeink és mi adományoztunk nekik. Ezt tehát mindenkinek tudtára adjuk, és megparancsoljuk valamennyi kormányzónknak, királyi bírónknak, bírónknak, igazságszolgáltatási és más tisztviselőnknek, továbbá mindenkinek, akinek e levelünket bemutatják, és akire annak végrehajtása bármilyen módon tartozik, hogy az említett várost illetően mindenben tartsák tiszteletben, és a lehető legteljesebben tartassák tiszteletben a királyságaink városainak adományozott kiváltságokat, szabadságokat, kegyeket, elsőbbségeket, tiszteletbeli jogokat és kedvezményeket, amelyeket azok élvezhetnek és gyakorolhatnak, valamint a nekik járó jelvények viselését, amint mondottuk. Ezek közül semminek, sem részben, sem egészben ne szegüljenek ellene, és másnak se engedjék, hogy ellene szegüljön, mert az a kegyes akaratunk, hogy mindezt maradéktalanul, minden akadály nélkül biztosítsák számára. Ennek bizonyságául elrendeltük, hogy adják ki e saját kezűleg aláírt és függőpecsétünkkel ellátott levelünket. Kelt Sintrában, augusztus hónap 21. napján, Urunk Jézus Krisztus 1508. évében. Azok a kiváltságok pedig, amelyeket akaratunk szerint Funchal említett városa élvez, nem foglalják magukban a királyságaink egyes városainak külön adományozott kiváltságokat, mert csak azokat gyakorolhatja és élvezheti, amelyeket királyságaink városainak általában adtak vagy adományoztak. A király”.

Néhány nappal e királyi levél kibocsátása előtt, 1508. augusztus 17-én I. Mánuel királyi rendeletet küldött. Ebben elrendelte, hogy Funchal tanácsát „ugyanúgy vezessék és irányítsák, ahogyan Lisszabon városunk tanácsát vezetik”. Ez az okirat, amely csupán néhány nappal előzte meg a mezővárost városi rangra emelő levelet, az uralkodó különös figyelmét fejezte ki Funchal lakói iránt. Az 1508. augusztus 21-i királyi levél ennek az intézkedésnek a kiegészítése volt.

IV – A kapitányság

Közigazgatási célból a szigetcsoportot három kapitányságra, más néven donatárius birtokra osztották: Porto Santo, Machico és Funchal kapitányságára. Élén a csaknem korlátlan hatalommal felruházott donatárius kapitányok álltak, az 1440-ben, 1446-ban és 1450-ben kiadott királyi rendeletekben nekik juttatott adományok alapján. A Kapitányságok (I-244) és a Donatáriusok (I-373) című részletes szócikkekben már elmondtuk mindazt, ami Funchal kapitányságának megfelelő megismeréséhez szükséges.

V – A közigazgatási kerület

Funchal kerületét (distrito) a Madeira-szigetek alkotják (lásd: Madeira-szigetek). Az alkotmányos kormányzat létrejötte előtt a madeirai szigetcsoport tengerentúli tartomány és gyarmat volt, amelynek igazgatása elsősorban a Tengerészeti Minisztérium alá tartozott. 1834 körül négy szigetvidéki kerületet hoztak létre: hármat az Azori-szigeteken és egyet Madeirán. Ettől kezdve a szigetcsoport igazgatása teljesen megegyezett a többi kerületével, és ugyanazok a törvények vonatkoztak rá, mint a királyság szárazföldi részére.

A donatáriusokat 1580-ban a főkormányzók váltották fel, őket pedig 1640-ben a kormányzók és főkapitányok, akiknek tisztsége 1834-ig fennmaradt (lásd: A szigetcsoport legfőbb hatóságai). A kerület létrehozásakor a legfőbb tisztségviselő a prefektus címet kapta. Ezt a tisztséget először 1834-ben Luiz da Silva Mousinho de Albuquerque töltötte be. A tisztség neve 1835-ben polgári kormányzóra (governador civil), 1836-ban főadminisztrátorra (administrador geral), majd 1846-ban ismét polgári kormányzóra változott; ez utóbbi elnevezést máig megtartotta.

A kerület létrehozásakor tíz község tartozott hozzá: Funchal, Machico, Porto Santo, Ponta do Sol, Calheta, Santa Cruz, São Vicente, Câmara de Lobos, Sant’Ana és Porto do Moniz. 1914-ben létrehozták Ribeira Brava (’vad patak’) községét is (lásd: Községek). Sant’Ana községét egy általunk most meg nem állapítható évben megszüntették, majd nem sokkal később visszaállították. Porto Moniz (’Moniz kikötője’) községét szintén megszüntették 1849-ben és 1896-ban, majd 1855-ben, illetve 1898-ban ismét visszaállították.

VI – A község

Funchal község határai 1835 vége óta változatlanok. Camacha és Caniço lakói – különösen az utóbbi egyházközségbeliek – már többször is megpróbálták elérni, és a kerület vezetőjétől is kérték, hogy válasszák le őket Santa Cruz községéről. A község székhelyének politikai befolyása azonban teljesen meghiúsította e két plébánia lakóinak kívánságát és erőfeszítéseit. Egy polgári kormányzó hivatalos jelentésben vetette fel Câmara de Lobos községének megszüntetését, de javaslata a felsőbb hatóságoknál nem talált visszhangra.

Funchal községe, amint azt az Egyházközségek című szócikkben már elmondtuk, a Sé, São Pedro, Santa Maria Maior, Santa Luzia, Monte, São Martinho, Santo António, São Roque és São Gonçalo egyházközségekből áll. 1834-ben azonban, amikor a szigetcsoporton kihirdették az alkotmányos jogokat, még Câmara de Lobos, Estreito de Nossa Senhora da Graça, Curral das Freiras, Campanário, Ribeira Brava, Serra de Água, Tabua és Caniço egyházközsége is hozzá tartozott.

Funchal községét északon a hegyek központi gerince határolja, amely elválasztja az északi és a déli part felé lejtő területeket; délen az óceán, nyugaton a Ribeira dos Socorridos patak, keleten pedig a Ribeira da Quinta patak, amely São Gonçalo egyházközségét Caniçóétól választja el.

VII A város

A Funchali Közigazgatási Kerületet alkotó madeirai szigetcsoport fővárosa Funchal. Madeira déli partján fekszik, magas hegyek lábánál húzódik, és az óceán partjától a lejtőkön gyorsan emelkedik mintegy kétszáz méteres magasságig. Egy hatalmas, gyönyörű amfiteátrum jelentős részét alkotja, amely széles völgyben terül el, és egészében a szem elé táruló legmeglepőbb csodák egyike. A város mögött, szinte teljes hosszában, mintegy hátteréül, összefüggő hegy- és dombvonulat emelkedik. Dús és változatos növényzet borítja, festői házak pettyezik, amelyek még látványosabbá, elbűvölőbbé és lenyűgözőbbé teszik ezt a csodálatos tájat. Nem csoda, hogy a Funchal kikötőjébe érkező látogatót – akár a Cabo do Garajau fokot, akár a Ponta da Cruz földnyelvet kerüli meg, akár déli irányból érkezik – magával ragadja ez a páratlan látvány. Amikor meglátja az öbölnek és a város lejtőinek azt a részét, amely Nápoly öblét és domboldalait idézi, mély és igen kedves emléket őriz meg róla örökre. A későbbi város magjául szolgáló település öt évszázada létezik. Erősen egyenetlen, tagolt terepen épült, minden előzetes elképzelés vagy terv nélkül, a népes központoktól távol. Szegény vidékekről és falvakból érkezett telepesek hozták létre, akik teljesen el voltak zárva mindattól, amit a korabeli világ civilizációja nyújthatott volna nekik. Az akkori szigetlakók, elődeink és őseink, csak saját erejükre támaszkodhattak, az anyaországi kormány érdemi segítsége nélkül. Az óceánban elszigetelten így építettek fel sok települést, néhány mezővárost és egy várost; különösen a föld figyelemre méltó termékenysége és az éghajlat kellemes szelídsége ösztönözte őket. Maga Funchal városa ugyan nem kápráztat el szépségével és bájával, de megőrizte sajátos, jellegzetes helyi arculatát. A környezeti viszonyok olyan vonásokkal ruházták fel, amelyek méltók a figyelmes szemlélő érdeklődésére. Kínálja szőlőinek világszerte híres, gazdag termését, utánozhatatlan hímzéseit, gyümölcseit és egész évben nyíló, páratlan virágait, rendkívül eredeti szánkóit, a jellegzetes montei kocsikat, a teremtett világ legelbűvölőbb táját, bolygónk legenyhébb és legkiegyensúlyozottabb éghajlatát stb., stb. Mindezt örök tavasz koronázza meg, valamint lakóinak soha meg nem hazudtolt, mindig szívélyes vendégszeretete.

“

„Funchal – írják Adriano és Anibal Trigo urak a már említett munkájukban – nem modern város, amelyet széles sugárútjai, nagy műemlékei, változatos szórakozási lehetőségei és az Európa legjelentősebb városait megkülönböztető egyéb látványosságok ajánlanának. Itt azonban a természeti adottságok olyan együttese, a teremtés valóságos kiváltságai, olyan sajátos és jellegzetes életmód, olyan kellemes kényelem és a lakosok részéről olyan vonzó vendégszeretet található, amelyek a városnak igen jellegzetes arculatot adnak. Mindez kiváló egészségügyi üdülőhellyé teszi, különösen a rendkívül nagy számban ideérkező külföldiek számára, akik főként télen keresik fel, hogy élvezzék e páratlan éghajlat gyönyörűségeit, vagy enyhülést találjanak szenvedéseikre.

“

„A Funchalban először partra szálló utazót – írja Alberto Artur Sarmento úr egy 1908-ban megjelent érdekes munkájában – mindig kellemes meglepetés éri: a tárgyak tiszta körvonalai és a levegő áttetszősége éppúgy megragadják, mint az a sajátos, egyszerre egyszerű és nagyszabású látvány, amelyet a kevés művészi alkotás és a bőséges természet együtt teremt. Bárhonnan érkezik is a turista, és az év bármely szakában jár itt, megérinti az a különös érzés, amely e páratlan éghajlatot meghatározó enyhe hőmérsékletből árad. Ha pedig télen érkezik, az északi vidékek súlyos köde elől menekülve, csodálata szinte határtalanná válik, amikor látja, milyen gyorsan megváltozott a táj: az összefüggő jégtakarót virágokkal tarkított zöld szőnyegek váltották fel.

Könnyen belátható, hogy az emberi tevékenység sokféle megnyilvánulása elsősorban Funchal városában összpontosul; a kerület többi településén mindez csak jóval kisebb mértékben érzékelhető. Így a turizmus, a kereskedelem és az ipar – a mezőgazdaság és néhány belőle származó iparág kivételével –, továbbá a sajtóban és az irodalmi kiadványokban megnyilvánuló szellemi élet, sőt a művészetek területén feljegyzett ritka alkotások is… mindez a madeirai civilizáció központjában, Funchal kisvárosában jelenik meg és fejlődik.

VIII – A város területe

A városi tanács 1927. október 17-i rendes ülésén úgy döntött, hogy rendkívül nagy területet ad a városnak: határait mélyen kiterjeszti az elővárosi egyházközségek területére. A határokat a következőképpen rögzítette, bár a leírás nem különösebben világos: „A tengertől egyenes vonalban a 23. számú országutat a Caminho Velho de São Gonçalóval összekötő útig, majd a São Gonçalo-i templomhoz vezető úton, a Caminho do Palheiro Ferreirón, a Caminho do Terçón és a Caminho da Levada do Bom Sucessón át egyenes vonalban az Estrada da Levada de Santa Luziáig; onnan egyenes vonalban a Muro da Coelháig (a Quinta Drolhétól északra), majd a Caminho da Água de Melen, Álamoson, a Ponte da Ribeira Grandén, a Quinta do Lemén, Pilaron, Avista-Navioson, a Caminho de São Martinhón és az Amparón át az Estrada Monumentalig, végül egyenes vonalban a tengerig.” Az új határokkal a város területe csaknem megkétszereződött, és valóban túlzott méreteket öltött. A tanács 1909-es határozata szerint a városhoz tartozott a Sé és Santa Luzia egyházközség, São Pedro egyházközségének csaknem egésze, valamint Santa Maria egyházközségének jelentős része; ezért nevezték ezeket városi egyházközségeknek. Az 1927-es új városi felosztás nyomán a kerület székhelyének területe az 1909-ben meghatározott területből, valamint São Martinho, Santo António, São Roque és São Gonçalo elővárosi egyházközségeinek hozzáadott részeiből állt. Egyedül Monte plébániája nem került be a város nemrég kijelölt határai közé. A város korábbi területét körülbelül ötszáz hektárra becsülték; jelenleg megközelítőleg 750 hektár lehet. A város túlzott kiterjesztése valójában nem keltette fel a lakosság figyelmét: a városiak továbbra is az 1909-ben logikusan és helyesen kijelölt határokat tekintik Funchal határainak.