Ribeiro Seco (híd)

A kiváló Mouzinho de Albuquerque, Madeira prefektusaként (prefeito) azt tervezte, hogy függőhidat építtet a Ribeiro Seco (’száraz patak’) fölé. E célból két hatalmas pillér és a patak mindkét partján két-két rendkívül erős hídfő építését kezdte meg. „A terv része volt – írja Sérvulo de Meneses a Colecção de documentos relativos á construção da ponte do Ribeiro Seco című művében –, hogy emlékművet állítsanak a halhatatlan Jaime, Bragança hercege, a portugálok nagylelkű felszabadítója emlékére; ennek megfelelően a műnek pompásnak és nagyszabásúnak kellett lennie.”

Miután Mouzinho Lisszabonba távozott, a híd építése leállt. Lordelo báró később megpróbálta folytatni a munkát, de eredménytelenül, noha addigra úgy döntöttek, hogy a híd kőből épüljön, ne függőhíd legyen. E kormányzó idején kezdték építeni a Funchalt Câmara de Lobosszal (’fókák barlangja’) összekötő utat.

1846 végén José Silvestre Ribeiro tanácsos (conselheiro, a királyi tanács tiszteletbeli címe) érkezett Madeira kormányzására. Elhatározta, hogy felhívja a mérnökök figyelmét a Mouzinho de Albuquerque által tervezett építkezés megvalósításának módjára. A munkálatok azonban csak 1848-ban kezdődhettek meg, miután a kormányzó olyan adományokra kapott ígéretet, amelyek fedezték az építkezés becsült költségeinek negyedét.

A hídépítési munkákra 1848. február 27-én tartották az árlejtést (arrematação), a munkálatok pedig a következő március 6-án kezdődtek meg. A kormányzó nem sokkal korábban adománygyűjtést indított a híd költségeinek fedezésére. Az építkezést 5 799 000 réis (réis: régi portugál számolópénz; 1$000 = 1000 réis, 1:000$000 = egy conto = 1 000 000 réis) összegért vállalta el José Pereira építőmester és társai, Antonio Joaquim Marques Basto, João António Bianchi és Francisco Luis Pereira.

A kormányzó adományokból a vállalási ár teljes összegét elő tudta teremteni, az építkezés azonban 8 227 302 réisbe került. A vállalkozók így 2 428 302 réis veszteséget szenvedtek el. Nyilatkozatuk szerint ez nem következett volna be, ha nem törekednek mindenáron arra, hogy „jól elkészített, tartós művet hozzanak létre, és bőkezűen eleget tegyenek az építkezést irányító mérnök valamennyi útmutatásának”.

A híd építése Tiberio Augusto Blanc mérnökkari kapitány irányításával folyt, és 1849 februárjában fejeződött be. A tiszt az ugyanazon év december 5-én kelt levelében arról tájékoztatta a polgári kormányzót (governador civil), hogy a nagyszabású mű teljes szilárdsággal és tökéletességgel elkészült. Közölte azt is, hogy a kivitelező társaság sok tekintetben túlteljesítette vállalt kötelezettségeit, kizárólag azért, hogy a híd maradéktalanul megfeleljen a közvélemény várakozásainak, és ne csorbítsa a társak jó hírét. Nagy veszteségüknek elsősorban ez volt az oka.

A Ribeiro Seco fölötti híd építéséhez adománnyal hozzájárulók között volt Adelheid angol királyné is, aki 480 000 réist adott. A polgári kormányzó a sajtón keresztül köszönte meg valamennyi adományozónak azt a nagylelkű segítséget, amellyel lehetővé tették az általa vállalt nagyszabású építkezés megvalósítását.

Sokan vetettek véget életüknek a Ribeiro Secónál, kihasználva, hogy a híd középső része nagy magasságban ível át a patak fölött. Az ott bekövetkezett halálesetek közül Funchalban talán az keltette a legnagyobb feltűnést, amikor 1860 körül egy előkelő családból származó férfi a patakmederbe vetette magát, mert egy polgári kormányzó felesége visszautasította szerelmi vallomását. A férfi levele válasz nélkül maradt, majd megtiltották neki, hogy visszatérjen a Palácio de São Lourenço (Szent Lőrinc-palota) épületébe, ahol korábban mindig szívesen fogadták. Ez késztette a szerencsétlen szerelmest arra, hogy a leírt módon véget vessen életének. A tragédiát groteszk mozzanat követte: az öngyilkos fia párbajra hívta – vagy párbajra akarta hívni – a kormányzót, mert őt tartotta felelősnek apja haláláért.