Drumond de Meneses (Servulo)

1802. december 23-án született Funchalban, João Nepomuceno Correia Drumond és Dona Maria Isidora de Meneses e Brito gyermekeként. A városban végezte középfokú tanulmányait, azzal a szándékkal, hogy beiratkozik a Coimbrai Egyetem (Universidade de Coimbra) jogi képzésére. Számunkra ismeretlen okokból azonban nem ezt az utat választotta: nagybátyja, Inacio Correia Drumond, a corregedori bíróság jegyzője (escrivão da correição; a corregedor királyi kerületi bíró volt) irodájában kezdett gyakornokként dolgozni. 1826-ban bírósági jegyzővé (escrivão) nevezték ki, később pedig, az alkotmány kihirdetése után, engedélyes ügyvéd (advogado provisionista, jogi végzettség nélkül, hatósági engedéllyel működő) lett. A funchali városi tanács (Câmara Municipal) elnöke, évekkel később pedig ugyanennek a tanácsnak a tagja, városi tanácsos (vereador) volt. Az ő kezdeményezésére alapították meg 1838. január 12-én a város közkönyvtárát, amely ma is a legfontosabb városi intézmény. Tagja volt a kerületi tanácsnak (Conselho de Distrito), képviselőként (procurador) működött a kerület főtanácsában (Junta Geral), és a polgári kormányzóság (Governo Civil, kerületi közigazgatás) főtitkári tisztségét is betöltötte, ez utóbbit José Silvestre Ribeiro tanácsos (conselheiro, a királyi tanács tiszteletbeli címe) hivatali ideje alatt. Emellett 1848. július 17-től 1849. július 24-ig ideiglenes polgári kormányzó (governador civil) volt, amíg Silvestre Ribeiro tanácsos a Cortes (a portugál országgyűlés) képviselőjeként Lisszabonban tartózkodott.

Előbb a chartista, majd a cabralista pártban tevékenykedett. Az 1828-ban megjelent Flor do Oceano egyik szerkesztője volt; még igen fiatalon írt a Regedor című lapba, később az Ordem és más funchali folyóiratok munkatársa lett. Kiadta a Collecção de Documentos relativos ao Asylo de Mendicidade do Funchal című, 72 oldalas kötetet (Funchal, 1848), a Colecção de Documentos relativos á Crise da Fome című, 310 oldalas kötetet (Funchal, 1848), valamint a Collecção de Documentos relativos á Construção da Ponte do Ribeiro Secco című, 110 oldalas kötetet (Funchal, 1848). Megjelentette továbbá az Uma Epocha Administrativa da Madeira e Porto Santo című mű 1. és 2. kötetét (Funchal, 1849 és 1850), amelyek 636, illetve 659 oldalasak. Ugyanezen mű 3. kötetét António Jacinto de Freitas adta ki 1852-ben.

Korának egyik legkiválóbb ügyvédje volt. Több közigazgatási és polgári jogi írást hagyott hátra; ezek közül némelyek kéziratban maradtak, mások külön kiadványként jelentek meg. A Szeplőtelen Fogantatás-rend (Nossa Senhora da Conceição) lovagja volt, 1820 előtt pedig a Kisegítő Tüzérségnél (Artilharia Auxiliar) szolgált kadétként. Fiatalkorában a költészetet is művelte: néhány verse megtalálható a Collecçao d’algumas obras poéticas offerecidas ao Ill.mo e Ex.mº Sr. Sebastião Xavier Botelho című kötetben (Funchal, 1821). Funchalban hunyt el 1867. január 13-án.

1905-ben Funchal városi tanácsa az azóta elhunyt Francisco José Nogueira Guimarãis városi tanácsos javaslatára úgy határozott, hogy a régi Travessa da Alegria (’öröm köz’) és az Estrada do Conde de Carvalhal (’tölgyes’) közötti utcát Servulo Drumond de Menesesről nevezi el. Bár a javaslatot egyhangúlag elfogadták, valakinek sikerült elérnie, hogy ne jegyezzék be az ülések jegyzőkönyvébe. A közterület később a Rua Nova da Alegria (’az öröm új utcája’) nevet kapta!