Mezőgazdasági Tanács

Az 1911. március 11-i rendelet hozta létre. Ez a jogszabály rendezte az úgynevezett Hinton-kérdést, amelyre indokolása külön is kitér. Új cukorrendszert (regímen sacarino, a cukor- és szeszgyártást szabályozó jogrend) vezetett be, amelyet eltérően ítéltek meg, és vitákat váltott ki. Kétségtelen azonban, hogy olyan hasznos és üdvös elveket és rendelkezéseket tartalmazott, amelyek betartása nagyban hozzájárult volna az egész madeirai szigetcsoport gyarapodásához és jólétéhez. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a rendelet hozta létre a Mezőgazdasági Tanácsot (Junta Agrícola), és írta elő azoknak a mérgező anyagokat előállító üzemeknek a kisajátítását is, amelyeket égetettszesz-gyáraknak neveznek. Az égetett szesz (aguardente, cukornádból vagy borból párolva) gyártásáról van szó.

A Mezőgazdasági Tanács létrehozása – állapítja meg a rendeletet megelőző világos indokolás – a lehető legnagyobb mértékben hozzájárul majd Madeira gazdasági fejlődéséhez. Ez bizonyára így is történt volna, ha a testület munkáját olykor nem tereli téves irányba a vezetése. Egy alapvetően mezőgazdasági vidéken, ahol a lakosság többsége földművelésből él, könnyű felmérni, milyen jelentős szolgálatot tehetett volna mezőgazdaságunknak egy különleges szakmai testület ilyen tekintélyes erőforrásokkal, ha az említett rendelet minden rendelkezését tiszteletben tartják és maradéktalanul végrehajtják. Nem így történt. A most átélt súlyos válság előtt (1921) óriási összegeket költöttek el anélkül, hogy a rendeletben szereplő üdvös intézkedések némelyikének végrehajtásával javítottak volna a madeirai nép helyzetén.

Az 1911. március 11-i rendelet indokolása megemlíti, hogy Madeirát az Égetett Szesz Szigetének nevezik, mivel a szigetcsoportban sokat állítanak elő és túlzott mértékben fogyasztanak ebből a mérgező italból. Ezt az elnevezést egy ismert politikus és államférfi is átvette, sőt városi rangra emelte. Egy nyilvános előadáson részegeknek és alkoholistáknak nevezte a sziget lakóit – nem éppen udvariasan –, miután itt a legmagasabb kitüntetésekben és a megbecsülés, valamint a tisztelet legkiemelkedőbb megnyilvánulásaiban részesült. Ezek odáig terjedtek, hogy a funchali városi tanács ünnepélyes, díszes ülésén Funchal díszpolgárává avatták, és felavatták arcképét a városháza (Paços do Concelho) dísztermében.

A rendelet az alkoholizmus elleni erőteljes és hatékony küzdelmet szorgalmazta. Ez a magas erkölcsi cél ma az államok kormányait is élénken foglalkoztatja. A rendelet a szigetcsoport érdekében elfogadott egyik leghasznosabb intézkedést is előírta: az égetettszesz-gyárak kisajátítását. Ezt megkövetelte vidékünk jó híre, és mindenekelőtt nagy társadalmi és emberbaráti tett valósult volna meg általa.

Másutt már elmondtuk (1921), hogy Madeirán a lakosság testi állapotának feltűnő hanyatlása figyelhető meg. A testmagasság, a testalkat, az izomerő stb. terén is említésre méltó visszaesés tapasztalható. Ezt a nagyközönség egyelőre nem veszi észre, az orvosok viszont igen, különösen azok, akiknek a katonai szolgálatra szánt fiatal férfiakat kell kiválogatniuk.

Van azonban egy még beszédesebb és meggyőzőbb tény: a tudomány mérvadó tanúsága szerint a madeirai lakosság körében megdöbbentően magas az elmebetegség aránya. Az alkoholizmus a tuberkulózisos esetekhez is jelentős mértékben hozzájárul, nem is beszélve az értelmi fogyatékosság, az epilepszia, a görcsrohamok és más, többé-kevésbé igazolt károsodások gyakori eseteiről. A sziget alkoholizmusnak hódoló lakóinak jelentős része már sejtjeiben hordozza a szenvedélybetegségre való ellenállhatatlan hajlamot. Ennek kedvező táptalajt kínál, hogy könnyen megvásárolható az a rettenetes méreg, amellyel ötven gyár árasztja el a piacot, miközben mérgezi, elállatiasítja, tuberkulózisba és őrületbe kergeti egy egész kerület (distrito) gyanútlan lakosságát.

E röviden ismertetett érvek világosan mutatják, mennyire célszerű és szükséges lett volna az a nagy jelentőségű intézkedés, amely az égetettszesz-gyárak kisajátítását írta elő. Mindenki tudja azonban, hogy ezt az erkölcsi és társadalmi szempontból rendkívül fontos intézkedést soha nem hajtották végre teljes egészében. Amit Angola fekete lakossága számára az égetett szesz előállításának és kereskedelmének betiltásával feltétlenül szükségesnek ítéltek, azt a mi madeirai szigetcsoportunk fehér lakói esetében csekély jelentőségűnek tartották!

A Madeirai Mezőgazdasági Tanácsot az 1911. március 11-i rendelet 26. cikke hozta létre. A cikket szó szerint idézzük:

26. cikk. Létrejön a Madeirai Mezőgazdasági Tanács, amelynek külön feladata az égetett szesz előállítására kivetett adóból képzett alap kezelése. A tanács bevételét képezik továbbá az e törvényerejű rendelet, valamint a hozzá tartozó szabályzatok bármely rendelkezésének megsértése miatt kiszabott bírságok.

Egyetlen bekezdés. Az alapot Madeira gazdasági fejlődésére kell fordítani. Egy részét az égetettszesz-gyárak kisajátítására, a madeirai bor külföldi népszerűsítésének költségeire, egy később a szigeten létrehozandó mezőgazdasági kísérleti állomás alapítási és fenntartási kiadásaira, valamint a jelenleg termesztett szőlőfajták átoltásának vagy átalakításának előmozdítására kell fenntartani. A cél az, hogy a szabályzatban meghatározott határidőn belül már csak azok a szőlőfajták teremjenek, amelyek hagyományosan az úgynevezett madeirai szőlőültetvényeket alkották».

Mint már mondtuk, az égetettszesz-gyárak kisajátítása meg sem kezdődött (1921). Hozzá kell tennünk, hogy boraink külföldi népszerűsítése sem hozott kielégítő eredményt, mert nem kellően gyakorlatias módon végezték. A hagyományos madeirai bort adó szőlőfajták oltással történő szaporítása sem folyt a kívánatos mértékben, noha mindenki ebben látta annak lehetőségét, hogy a sziget visszanyerje egyik legrégebbi és legértékesebb gazdagságforrását. A Bica da Cana (’nádas forrás’) kísérleti tere kevés gyakorlati eredményt hozott. Az igazság kedvéért azonban el kell mondanunk, hogy a Lourosban (’babérfák’) és Ribeira Bravában (’vad patak’) működő faiskolákból – különösen az utóbbiból – sok hasznos, válogatott növény került ki. A növényeket megtámadó rovarok és élősködők elleni védekezés megszervezése pedig minden igényt kielégített: kiváló szolgálatot tett gazdálkodóinknak, mert főként a gyümölcsfák esetében számtalan kártól óvta meg őket.

A Madeirai Mezőgazdasági Tanács túl nagy jelentőséget tulajdonított az idegenforgalomnak. Emiatt olykor megfeledkezett azokról a célokról, amelyekre kifejezetten létrehozták, és jelentős összegeket költött olyan felmérésekre és munkálatokra, amelyekbe csak később kellett volna belefognia.

Porto do Monizban (’Moniz kikötője’) és Paul da Serrán (’hegyi mocsár’) sok pénzt költöttek el ismert haszon nélkül. Több hegyi közlegelőt (montados) és szigetünk hegyvidékein kiterjedt földterületeket vásároltak magas áron. Ezt ugyan indokolhatta a sziget hegyvidékének erdősítése vagy a jelenleg hasznosítatlanul a tengerbe folyó vizek felhasználása, Madeira lakóinak nagy többsége mégsem helyeselte a vásárlásokat.

A hűtőház (lásd ott) hasznos szolgálatot tehetett volna a szigetnek, de számunkra ismeretlen okokból soha nem kezdett működni. Végül azt az utcát, ahol létesítményeit felépítették, átadták a tanácsnak.

Figyelemre méltó, hogy az 1911. március 11-i törvényerejű rendelet végrehajtási szabályzatát jóváhagyó, 1912. május 15-i rendelet új rendelkezéseket vezetett be a Mezőgazdasági Tanács létrehozásának céljairól és működéséről. Ezzel megváltoztatta a testület törvényben meghatározott alapvető szervezeti felépítését. A rendelet a hegyvidék erdősítését és a hatékony vidéki rendészet megszervezését is a testület feladatává tette. Emellett előírta, hogy mozdítsa elő a közlekedés, a közegészségügy és más területek mindazon fejlesztéseit, amelyek hozzájárulhatnak a sziget idegenforgalmának fejlődéséhez. E rendelkezésekre támaszkodva hajtottak végre néhányat a fentebb felsorolt intézkedések közül.

Érdemes megjegyezni, hogy az 1912. május 15-i szabályzat az égetett szeszt gyártó üzemek kisajátításának kötelezettségét az utolsó helyre sorolja, és a főtanács éves bevételeinek csupán egytizedét különíti el erre a célra.

Az említett szabályzat szerint a Mezőgazdasági Tanács összetétele a következő lett: a kerületi agronómus vagy az Estação Agrária igazgatója, a községi tanácsok három küldötte, a kerület főtanácsának (Junta Geral) két küldötte, az Associação Comercial két küldötte, a szőlészeti bizottság (Comissão de Viticultura) egy küldötte, valamint a kerület főtanácsának szolgálatában álló erdőfelügyelő (regente silvícola).

Ugyanezen szabályzat 21. cikke előírta, hogy az égetett szeszt gyártó üzemek ellenőrzésére az adóellenőrző testületből a következő személyzetet vezényeljék át: egy első osztályú kerületi vezetőt, egy másodosztályú kerületi vezetőt, két ellenőrzési vezetőt, harminc első osztályú és kilencven másodosztályú ellenőrt.

A Mezőgazdasági Tanács megfelelő és zavartalan működését három, 1912. december 28-án kelt rendelet szabályozta. Az első a Junta Agrícola belső szabályzatát hagyta jóvá, a második az égetett szeszt gyártó üzemek kisajátításának szabályzatát, a harmadik pedig az égetett szeszre kivetett adó beszedésének szabályzatát.

A második szabályzat teljesen kiüresíti a Mezőgazdasági Tanácsot létrehozó törvény legfontosabb és leghasznosabb rendelkezését, az üzemek kisajátítását. Kimondja ugyanis, hogy a kisajátításra csak az 1911-es cukorrendszer hatálybalépésétől számított három év elteltével kerülhet sor, és csak akkor, ha megállapítják, hogy a madeirai szigetcsoport valamely térségében megszűnt a cukornád termesztése. Ráadásul még ekkor is csak akkor, ha maguk az üzemek kérik. Így egy egyszerű szabályzat egyetlen tollvonással teljesen hatálytalanítja egy törvény leghasznosabb és legüdvösebb rendelkezéseit!

Az 1913. február 1-jei rendelet jóváhagyta a madeirai föld termékeinek népszerűsítésére vonatkozó utasításokat, az ugyanazon év március 8-i rendelet pedig a vidéki és erdészeti szolgálat szabályzatát. Nem a szabályzatok hiánya miatt nem teljesítette maradéktalanul civilizációs küldetését a Mezőgazdasági Tanács.

A testület 1912. augusztus 22-én alakult meg, és abban az évben még kilenc ülést tartott. 1913-ban 40, 1914-ben 29 alkalommal ülésezett. Az 1910–1911-estől az 1914–1915-ösig terjedő öt pénzügyi évben bevételei kerekítve rendre 25, 64, 155, 149 és 121 conto voltak.

Egy 1915. február 27-i miniszteri rendelet (portaria) dr. Fernando Maria Allen Urculu Vieira de Castrót, a Santa Cruz-i bírósági kerület (comarca) bíráját nevezte ki a Mezőgazdasági Tanács tevékenységét érintő hivatalos vizsgálat lefolytatására. A bíró megkezdte, de nem fejezte be a munkát. Az ugyanazon év augusztus 26-i miniszteri rendelet ezért dr. Francisco Antunes de Mendonçát bízta meg a megkezdett vizsgálat folytatásával. Ő 1915. november 4-én zárta le a vizsgálatot; ezen a napon keltezte a kormánynak benyújtott jelentését.

A hivatalos vizsgálat hosszadalmas és alapos volt: közzététele száz oldalt foglalt el a Diário do Governo hasábjain. A jelentés nyolc megállapítással zárul. Az első szerint „a Mezőgazdasági Tanács minden tagja, azok is, akik már befejezték tisztségük ellátását, becsülettel és méltósággal járt el”. A többi megállapítás néhány kisebb törvény- és szabályzatsértést említ, amelyek az első megállapítást semmiben sem érintik.

Az 1915. augusztus 31-i törvény 3. cikke a Mezőgazdasági Tanácsra ruházta az állami levadák (öntözőcsatornák) igazgatását, fenntartását és javítását, továbbá kimondta, hogy a testület működése 1918 után is, időbeli korlátozás nélkül folytatódik. Ugyanezen törvény 5. cikke felhatalmazta a Mezőgazdasági Tanácsot saját költségvetésének jóváhagyására.

1915. szeptember 2-án rendelet jelent meg, amely lehetővé tette a Mezőgazdasági Tanácsnak, hogy a Caixa Geral dos Depósitos pénzintézettől 100 000 escudo kölcsönt vegyen fel. Az összeget kifejezetten utak és idegenforgalmi szállodák építésére szánták, az említett, 1912. május 15-i szabályzat 3. cikke 4. pontjának megfelelően. 1916. február 11-én törvényjavaslatot terjesztettek a parlament elé, amely önállóságot adott volna a Mezőgazdasági Tanácsnak, és bővítette volna a testület kiváltságait és jogosultságait; a javaslatot azonban nem fogadták el.

A cukorrendszert módosító, 1919. május 2-i rendelet megszüntette a Mezőgazdasági Tanácsot. Az ugyanazon év június 12-i rendelet előírta, hogy személyzete kerüljön át a kerület főtanácsa (Junta Geral do Distrito) irányítása alatt álló 9. mezőgazdasági régióhoz.