Növényiskolák és akklimatizációs kertek

Madeira kormányzója és főkapitánya, Dom Diogo Forjaz Coutinho azt javasolta Vandelli botanikusnak, hogy a szigeten létesítsenek nagy növényiskolákat. Ezek nemcsak az Ajudai Botanikus Kertet (Jardim Botânico da Ajuda) látták volna el növényekkel, hanem szükség esetén egész Európa kertjeit és üvegházait is. A központi hatóságok hamarosan megküldték a terv megvalósításához szükséges engedélyt a funchali polgári kormányzóságnak (Governo Civil). A nevezett kormányzó ekkor már nem élt; az ideiglenes kormány 1799. május 6-án utasította José Maria de Afonseca baccalaureust (bacharel, egyetemi végzettségű), hogy válasszon megfelelő helyet a növényiskolának. Ugyanez a kormány egy augusztus 9-i hivatalos iratban közölte, hogy az északi eredetű fajok termesztésére szánt földek Lombadában (’hosszú gerinc’), a Monte (’hegy’) egyházközségben (freguesia) vannak. A déli eredetű fajokat pedig addig a legalkalmasabbnak tűnő helyeken termesztik, amíg külön területet nem jelölnek ki számukra. Az északi eredetű fajok növényiskolájának vezetésével ugyancsak Afonsecát bízták meg; akadályoztatása esetén José Joaquim de Vasconcelos helyettesíthette, akire a déli eredetű fajok növényiskolájának vezetése hárult volna, ha azt létrehozzák.

A Monte növényiskola 1823. augusztus 10-ig több mint 20 000 fát juttatott el Madeira és Porto Santo (’szent kikötő’) különböző részeire. Ez José Maria de Afonseca jelentéséből derül ki, amelyet a szigetcsoport vidéki gazdasága érdekében végzett munkáról nyújtott be az illetékes hatóságoknak. A Monte növényiskolát 1828-ban I. Mihály kormánya megszüntette, és azóta senki sem gondolt az újbóli létrehozására. Az 1837. január 4-i rendelet az egykori Convento de São Francisco (Assisi Szent Ferenc-kolostor) kolostorkertjét jelölte ki növényiskola céljára. Úgy tűnik azonban, hogy ott semmi érdemleges nem történt annak a vállalkozásnak az újraindításáért, amely nálunk már olyan jó eredményeket hozott.

A Monte növényiskola egykori területét ma is Quinta do Jardim Botânico (’botanikuskert-birtok’) néven ismerik. A déli eredetű fajok növényiskolájáról viszont nincs tudomásunk, hogy valaha is létrejött volna.

Az alábbi szöveget az Elucidário egyik társszerzője írta néhány évvel ezelőtt. Újabb adatokkal egészíti ki a II. kötet 178. oldalán található „Jardim de Aclimação” című szócikket.

“

„Monte egyházközség Lombada településrészén (sítio) áll egy quinta, amelyet Botanikus Kertnek neveznek. Ha azonban belépünk a birtokra, és alaposan szemügyre vesszük az ott növő fajokat, semmit sem találunk, ami ezt az elnevezést bármiképpen indokolná. Nincs ott sem változatos növényzet, sem ritka faj. A Botanikus Kertnek nevezett quinta a neve ellenére az egyházközség azon birtokjai közé tartozik, amelyek a legkevésbé érdeklik a növényvilág kutatóit.

Ez a név mégsem teljesen alaptalan. Ha fellapozzuk azokat a régi iratokat, amelyeket ma Funchal lakóinak túlnyomó többsége nem ismer, könnyen beláthatjuk, hogy azon a helyen, ahol most csak közönséges fajok nőnek, egykor kiváló növényiskola működött. Ez a sziget különböző részeit nagy számban látta el fákkal.

A monte-i növényiskola, vagyis a Botanikus Kert története röviden elmondható. A portugál kormány tudomására jutott, hogy Joseph Banks és Daniel Solander 1768-as, valamint Francis Masson 1776-os és 1777-es botanikai kutatásai során számos értékes fajt fedeztek fel Madeirán. Ezért utasította Dom Diogo Forjaz Coutinhót, a kormányzót és főkapitányt, hogy gyűjtesse össze és küldje el az akkor Domingos Vandelli gondozásában álló ajundai botanikus kertbe nemcsak az újonnan felfedezett növényeket, hanem mindazokat is, amelyeknek gazdasági vagy gyógyászati értéket tulajdonítottak.

A kérést a mezőgazdaság főfelügyelőinek közreműködésével teljesítették. A kormányzó ekkor nagy növényiskolák létesítését javasolta Vandellinek a szigeten, hogy azok ne csupán az ajundai botanikus kertet, hanem szükség esetén egész Európa kertjeit és üvegházait is elláthassák. A központi hatóságoktól hamarosan megérkezett a funchali polgári kormányzósághoz az elképzelés megvalósításához szükséges engedély.

1799. május 6-án a már elhunyt Dom Diogo Forjaz Coutinho helyébe lépett ideiglenes kormányzat elrendelte, hogy José Maria d’Affonseca baccalaureus válasszon megfelelő helyet a növényiskola számára. Ugyanez a kormányzat egy augusztus 9-i iratában közölte, hogy az északi fajok termesztésére szánt földek Monte egyházközségében, Terra da Lombadában találhatók. A déli fajokat addig az alkalmasnak ítélt helyeken termesztik, amíg külön területet nem jelölnek ki számukra. Az északi fajok növényiskolájának vezetésével ugyancsak José Maria d’Affonsecát bízták meg. Ha akadályoztatva volna, José Joaquim de Vasconcellos helyettesíthette, akire a déli fafajok növényiskolájának vezetése hárult volna. Ez utóbbi növényiskolát azonban, úgy véljük, soha nem hozták létre.

Mint látjuk, 1799 augusztusában már létrejött a monte-i növényiskola. Vitathatatlanul hasznos intézmény volt, amely felkészítette a szigetet a világ különböző részeiről származó növények befogadására. 1823. augusztus 10-ig több mint 20 000 fát juttatott el Madeira és Porto Santo különböző részeire. Ez abban a jelentésben olvasható, amelyet az említett José Maria d’Affonseca az illetékes hatóságok elé terjesztett a szigetcsoport vidéki gazdasága érdekében végzett munkáról.

A monte-i növényiskolát Dom Miguel kormánya 1828-ban megszüntette, és azóta senki sem próbálta újjáalapítani. Egy 1837. január 4-i rendelet előírta, hogy a megszüntetett São Francisco-kolostor kertjét növényiskolának használják. Úgy tűnik azonban, ott sem tettek semmit annak a vállalkozásnak az újraindításáért, amely nálunk már olyan jó eredményeket hozott.

Az akklimatizációs kertekkel kapcsolatban csak azt a javaslatot említhetjük meg, amelyet dr. Friedrich Welwitsch osztrák botanikus 1852. augusztus 23-án tett a portugál kormánynak. Két ilyen intézmény létrehozását indítványozta: egyet São Paulo de Luandában, egyet pedig Funchalban. A botanikus elképzelése szerint a funchali kert szubtrópusi kert lett volna. Trópusi és hideg vidékekről származó növényeket egyaránt befogadott volna, hogy lehetőség szerint meghonosítsa őket, majd károsodás nélkül más éghajlatú területekre szállítsák őket.

Bár dr. Welwitsch elképzelését a Tengerentúli Tanács (Conselho Ultramarino) jóváhagyta, mint köztudott, sohasem valósult meg. Fennmaradt viszont több tucat, különböző közhivatalok nyilvántartásába bejegyzett hivatalos levél. Ezekből láthatjuk, hogy hivatalos szerveink már a 19. század közepén sem takarékoskodtak sem a papírral, sem a tintával, amikor olyan ügyekben kellett véleményt nyilvánítaniuk, amelyekhez egyáltalán nem értettek.

Ha a 18. század végén is így mentek volna a dolgok, nem hozták volna létre a monte-i faiskolát vagy botanikus kertet. Innen növények ezrei kerültek ki, amelyekkel a sziget legkülönfélébb részeit telepítették újra (1921). Lásd: Mezőgazdasági Tanács (Junta Agrícola), Passada da Novilha, Smith és Weltwisch.