Faanyagok

A felfedezők azért adták a szigetnek a Madeira nevet, mert egész területét gazdag, dús növényzet borította. Az első ide érkező hajósok csodálatát kiváltó, hatalmas és sűrű faállomány összefüggő erdőként húzódott az óceán partjától a legmagasabb hegyek csúcsáig. A sziget benépesítéséhez és gyarmatosításához elengedhetetlen volt, hogy ezeket a sűrű, áthatolhatatlan erdőségeket részben kiirtsák. Csak tűzzel lehetett gyorsan annyira visszaszorítani őket, hogy a földeket haladéktalanul művelésbe vehessék. (Lásd: Incêndio Nas Matas, II. kötet, 140. o.)

Úgy tűnik, a tűzvész a kívánatosnál jóval nagyobb pusztítást végzett. João de Barros történetíró ugyanis a 16. század közepe táján azt állította, hogy „a ma élők jól érzik e kárt, mert hiányt szenvednek épületfában és tűzifában: az az első tűz többet égetett el, mint amennyit azóta mostanáig emberi erővel és fejszével ki lehetett volna vágni”. Úgy véljük, Barros állítása a tűzvészt követő első évekre vonatkozhat, mert a sziget faanyagáról szóló 1515-ös és 1562-es rendelkezések ellentmondanak neki. Madeira erdei gyorsan újranőttek. Bár a tűzvész elpusztította az eredeti erdők gazdagságát, nem kétséges, hogy a szigetet rövid időn belül ismét kiterjedt, dús növényzet borította. Ezt számos tény bizonyítja.

A fakitermelés és a faexport természetes következménye volt annak, hogy a hegyeket bőségesen borították a különféle fafajok. Gaspar Frutuoso erről a következő érdekes részletet írta: „Annyi szép és erős fa volt, hogy sok helyre nagy mennyiségű deszkát, gerendát és árbócot vittek. Mindezt vízzel hajtott fűrészmalmokban fűrészelték fel, amelyekből még ma is sok található a sziget északi oldalán. Akkoriban az onnan Portugáliába szállított rengeteg fa révén kezdtek árbockosaras, elöl felépítményes hajókat építeni. Korábban ugyanis ilyenek nem voltak Portugáliában, s nem is volt hová hajózni velük; csak algarvei karavellák, valamint lisszaboni és portói barinel hajók léteztek.”

Ez a rendkívüli fabőség jelentős fejlődést hozott a hajóépítésben és az épületek emelésében. Ezt állítja Santarém vikomtja is, akit Pinheiro Chagas idéz, amint az Elucidário e kötetének 141. oldalán már láttuk.

Az erdei fák bőségéről és néhány fafajtáról különösen érdekes elolvasni a szigetek történetírójának alábbi sorait: „Az egész sziget igen sziklás, magas, üde fák borítják. Az utazók olykor eltévednek az útjain, és megesett már, hogy néhányan belehaltak az eltévedésbe. A sziget belsejében, a szárazföld lombo (két völgy közötti hegyhát) részén nemcsak magasba emelkedő hegyvonulatok vannak, hanem mély völgyek is, amelyeket bozót, vastag törzsű fák és til (Ocotea foetens, madeirai babérfa) borítanak. Ha a til fáját fűrészelik, gesztje belül igen fekete, és rossz szagú. Ebből a fából sok deszkázat készül a cukrosládákhoz, továbbá házak padlózata és gerendája; a cukorfeldolgozó üzemekben elégetett tűzifa nagy része is ebből való. Van egy másik, vöröses fa is, a vinhático: ebből házi használatra igen jó ládákat készítenek, a tengeri szállításra készült ládákat azonban még sokkal többre becsülik. Adernóból is van fa bőven; ebből sok hordódongát készítenek bor és méz számára. Méz tárolására jobb, mint boréhoz: nem azért, mert a fa minősége alkalmatlan volna a borhoz, hanem mert igen kemény és száraz. A méz nem hatol bele annyira, mint a bor, amely átnedvesíti, és néha a fa közepén át is szivárog. Az aderno fája olyan kemény, hogy ékkel hasítják. Sok folhadofa is nő itt; törzsük igen egyenes és vastag. Házak tetőszerkezetét készítik belőlük, és gyakran egyetlen fából három vagy négy szarufaszár kerül ki. Ez a fa azonban nem olyan kemény, mint itt, São Miguel szigetén: majdnem olyan könnyen vágható, mint a cédrus, és földműveléshez használt ekeszarvakat is készítenek belőle. Van egy másik, igen kemény fa is, az azevinho; ebből fejszenyelet készítenek. Ám nem fehér, mint a mi szigetünkön termő. Babérfa is van, a hegyvidék déli lejtőin pedig sok seprűzanót nő. Ez a hangához hasonló, alacsony cserje sárga virágot hoz; a kemencékben tüzelnek vele. Vesszőjét leszedik és a fűzvesszőhöz hasonlóan lehántják. Ebből igen csinos, üde fehér kosarakat készítenek asztali használatra, keresztelői ajándékoknak és más célokra, mert nagyon világos színűek és tiszták. A kosarakat a sziget más részein kívül Portugália számos vidékén is árusítják. Sokféle igen finom kidolgozású és drága kosarat készítenek: olykor egy kosárra tíz vagy tizenkét különbözőt építenek rá úgy, hogy mind egyetlen darabot alkot. Hogy a vessző természetes, amúgy is igen fehér színénél még fehérebbek legyenek, kénnel füstölik meg őket. Barbuzanófából is sok van; többnyire ebből készítik a lugasok karóit, mert igen kemény, és a földbe verve sokáig kitart. Hangából sincs hiány: ebből égetnek faszenet a kovácsok és a parázstartóval dolgozók számára.”

A Serra de Água egyházközség (freguesia) neve, valamint az ugyanezt a nevet viselő többi településrész és hely arról tanúskodik, hogy a szigeten sok vízzel hajtott fűrészmalom, vagy egyszerűen vízifűrész (serra de água) működött szétszórtan. Ez utóbbi elnevezés több régi iratban, sőt egyes jogszabályokban is megtalálható.

A sziget hegyvidékeit borító erdők bősége és a faanyag hasznosítása során elkövetett visszaélések miatt több jogszabályt hirdettek ki az erdővagyon pusztulásának megelőzésére. Ezek közül a legjelentősebb az 1562. augusztus 27-i Faszabályzat (Regimento das Madeiras), amely a Saudades egyik jegyzetében nyolc oldalt foglal el. Dr. Álvaro de Azevedo szerint ez fontos dokumentum Madeira mezőgazdaságának történetéhez: a sziget sajátos erdészeti szabályozását alkotja, amely nagyrészt még ma is hatályban van, és Madeira valamennyi községében a községi rendeletek (posturas) forrásául szolgál.

Madeira fás szárú növényvilágában ma is találhatók olyan fafajok, amelyek fája igen előnyösen használható a bútorkészítésben. A madeirai mahagóniból (vinhático, Persea indica) és a til fájából – az előbbi vöröses, az utóbbi fekete – szép bútorokat készítenek; az előbbi fája nagyon hasonlít a mahagóniéra. A világos, könnyű és illatos cédrusfából kiváló ládák készülnek, amelyeket rendszerint nem támadnak meg a molyok. A maçaroco, a fustete, a seixo, a piorno, a pau branco, az azevinho, a tintureira stb. fájából sokféle színű intarziát (embutidos) készítenek asztalokhoz, ládákhoz, tokokhoz és más kisebb tárgyakhoz. A faia, a barbuzano, a loureiro, az aderno, a folhado (Clethra arborea, őshonos fa), a hanga, a ginjeira brava, a sanguinho, a mocano stb. fája szintén használható vagy használható lenne különféle munkákhoz. Bútorkészítésre azonban általában csak igen korlátozottan alkalmazzák őket, mert mára csaknem mind nagyon ritkává váltak. E témáról értékes felvilágosítást adnak az Elucidário „Arborização”, „Incêndios”, „Regimen Florestal” és „Serviços Florestais” című szócikkei.