Babérfélék

Több okból is indokoltnak láttuk, hogy itt teljes egészében közöljük azt az érdekes cikket, amelyet az Elucidário társszerzője, Carlos de Meneses írt Madeira babérféléiről a Diário da Madeira (’Madeirai Napilap’) 1909. május 22-i számában. Íme:

“

„A babérfélék családja mintegy 900 fajt foglal magában. Ezek szinte mind trópusiak, és 42 nemzetségbe tartoznak. A családot a Madeira-szigetvilágban a madeirai mahagóni (vinhático, Persea indica), a barbusano (Apollonias barbujana, babérerdei fa), a til (Ocotea foetens, madeirai babérfa) és a babérfa képviseli.

A madeirai mahagóni (Persea indica) vadon is előfordul a Kanári-szigeteken és az Azori-szigeteken. Madeira egyik leghasznosabb és legérdekesebb erdei fája. Levelei nagyok, bőrszerűek, hosszúkásak vagy hosszúkás-lándzsásak, világoszöldek vagy vörösesek; fiatalon selymesen szőrösek, kifejletten kopaszok. Apró, zöldesfehér, molyhos-szőrös virágai lapított kocsányú, levélhónalji bugákban állnak, bogyói tojásdadok vagy hosszúkásak, éretten feketék. Vöröses színű fáját nagyra értékelik a szigeten. Főként bútorokat készítenek belőle; nehéz megkülönböztetni a mahagónitól, amelyhez feltűnően hasonlít, bár minősége valamivel gyengébb. A mahagóniból készült bútorokon a fa hullámos rajzolata erőteljesebb, mint a szigetünkön honos faj fájából készült bútorokon.

A madeirai mahagóni egykor igen gyakori volt, de egyre ritkábbá válik, mert értékes fájáért szüntelenül irtják. A fát magas áron adják el a funchali piacon. A sziget belsejében és északi részén általunk ismert kiterjedt erdőket lelkiismeretlen emberek teljesen elpusztították. Arra sem vették a fáradságot, hogy újra beültessék a területeket, így azok hosszú évekre nélkülözik az erdőborítást, amely oly hasznos egy olyan tagolt felszínű vidéken, mint Madeira.

Ez a madeirai babérféle még megtalálható volt a sziget északi és középső részének számos völgyében és szurdokában, Camacha és Santo António da Serra (’hegyvidéki Szent Antal’) több vidéki birtokán pedig termesztik. Funchalban és a déli vidék valamennyi 150 vagy 200 méternél alacsonyabban fekvő településén rosszul fejlődik. Augusztustól novemberig virágzik, októbertől áprilisig terem. A nedves helyeket kedveli; 25 méter magasra nőhet, egyes esetekben pedig a 30, sőt a 32 métert is elérheti.

A madeirai mahagóni Portugália egyes részein félvadon él; Brotero szerint ott loureiro real néven ismerik. E fa portugál szárazföldre való betelepítéséről és termesztéséről érdemes elolvasni a tisztelendő Manoel Narcizo Martins atya cikkét, amely a São Fiel-i kollégium természettudományos folyóirata, a Broteria VI. kötetében jelent meg.

A 18. században a madeirai mahagóni fáját Angliába exportálták, ahol madeirai mahagóni néven ismerték. Piazzi Smith professzor szerint a Legyőzhetetlen Armada legnagyobb hajóit, amelyeket II. Fülöp Nagy-Britannia elleni harcra szánt, a szigetről származó madeirai mahagóni és til fájából építették, vagy ezekkel díszítették a belsejüket. Mivel azonban a portugál történészek – legalábbis tudomásunk szerint – semmit sem írnak erről, úgy véljük, a professzor állítását némi fenntartással kell fogadni.

A Funchalban dolgozó asztalosok által brazil madeirai mahagóninak nevezett fa az Eucalyptus robusta fajból származik, amelyet a sziget egyes részein termesztenek.

A Madeira és a Kanári-szigetek szigetcsoportjára jellemző barbusano (Apollonias canariensis) bőrszerű levelei tojásdad-hosszúkásak vagy hosszúkás-lándzsásak, és észrevehetően sötétebb zöldek, mint a madeirai mahagóni levelei. Zöldesfehér virágai a leveleknél rövidebb bugákban állnak, termései hosszúkásak és feketék. Levelein egy igen feltűnő gubacs található, amelyet egy gubacsatka hoz létre. Ezt a kiváló gubacskutató, Joaquim da Silva Tavares tiszteletes írta le a Broteria II. kötetében.

A barbusano nehéz, sötétbarna vagy sötétszürke fáját az asztalosok ma már alig használják, mert rendkívül tömör és kemény. Vidéken kiváló orsókat készítenek belőle, régebben pedig lakóházak gerendáihoz is használták.

A barbusano a sziget északi partvidékén, Seixal (’kavicsos part’) és Boa Ventura között több helyen, továbbá São Gonçalóban, Curral das Freirasban (’apácák karámja’), a Levada do Bom Sucesso mentén stb. fordul elő. A babérfélék közül ez alkalmazkodik legjobban a tengerparti vidékhez. Gaspar Frutuoso Porto Santón (’szent kikötő’) is említi, ahol mára, úgy tűnik, teljesen kipusztult. Funchal és Monte (’hegy’) quintáiban széles körben termesztik; ott a 30 és 35 méteres magasságot is eléri, míg e helyeken kívül ritkán nő 20 méternél magasabbra. Novembertől márciusig virágzik, termése pedig rendszerint januártól áprilisig érik.

A til (Oreodaphne foetens) könnyen megkülönböztethető a többi madeirai babérfélétől: bogyóit bizonyos magasságig, olykor a közepükig, a megnövekedett csészelevelekből kialakult csészeszerű képződmény veszi körül. Levelei tojásdadok, tojásdad-hosszúkásak vagy hosszúkásak, és kopaszok, de a fonákjukon az erek hónaljában szőrcsomók találhatók. Apró, zöldesfehér virágai a leveleknél hosszabb vagy rövidebb bugákban állnak.

A bizonyos kort megért tilfákon a geszt és a szijács élesen elkülönül: a szijács fehér, a geszt fekete. A frissen kivágott fa erős és meglehetősen kellemetlen szagot áraszt, amely csak évek múltán tűnik el teljesen. Fáját ma már csak bútorkészítésre használják, de amikor még gyakoribb volt, épületek gerendáihoz és padlódeszkáihoz is felhasználták. A régi ládák, amelyekben vidéken a búzát szokás tárolni, többnyire tilfából készültek.

A madeirai asztalosok megkülönböztetik a fehér és a fekete tilt, noha mindkettő ugyanahhoz a botanikai fajhoz tartozik: a fehér tilfa a fiatal, a fekete az idős fáktól származik. Úgy véljük, hogy e faj fájának belső része csak 40 éves kor után kezd határozottan feketévé válni.

A bútorkészítésben igazán csak a fekete tilt becsülik; a fehér til jóval kevesebbet ér, bár intarziához (embutidos) és egyes használati tárgyak készítéséhez is alkalmazható.

A til Madeira és a Kanári-szigetek szigetcsoportjára jellemző faj. Madeirán főként a sziget belső és északi részének völgyeiben él, ahol a madeirai mahagónihoz hasonlóan egyre ritkábbá válik, mert fájuk iránt nagy a kereslet, és magas árat fizetnek érte a piacon. Elérheti a 35 métert, sőt valamivel meg is haladhatja, de rendszerint nem nő 25–30 méternél magasabbra. Novembertől júniusig virágzik; fekete, tojásdad vagy hosszúkás bogyói az év nagy részében, rendszertelenül jelennek meg. Lombja takarmányként is felhasználható.

A babérfa (Laurus canariensis) a madeirai babérfélék közül a leggyakoribb, és ez hatol fel a legmagasabbra. A hegyvidék magasabban fekvő részein általában nem nő 10–12 méternél magasabbra, a sziget völgyeiben és alacsonyabb vidékein azonban elérheti a 25–30 métert. Elliptikus, tojásdad, hosszúkás vagy lándzsás leveleinek kellemes, jellegzetes illata van. Apró, sárgásfehér virágai csomókba rendeződő ernyőket alkotnak, amelyek rendszerint rövidebbek a levélnyeleknél. A barbusanóval egy időben virágzik; tojásdad, fekete, ritkán sárga bogyói szeptembertől áprilisig jelennek meg.

A babérfa világos színű fája gyengébb minőségű a többi madeirai babérféle fájánál, ezért építési munkákhoz ritkán használják. Faszene puha, és kevésbé keresett, mint a hangaféléké (Erica scoparia) vagy az áfonyaféléké (Vaccinium maderense).

A babérfa leveleit fűszerként használják a konyhában, bogyóiból pedig olajat nyernek, amellyel egykor a vidéki szegények otthonait világították meg. Az olaj kinyeréséhez megfőzik a bogyókat, majd vászonzsákba téve kis faprésekben kipréselik őket. Mivel az olaj könnyebb a megmaradó folyadéknál, a felszínére úszik, így könnyen eltávolítható abból az edényből, amelyben a műveletet végezték. A babérolaj égésekor keletkező fény nem jár kellemetlen szaggal, de gyenge és erősen füstöl. Az említett fa ma már teljesen kipusztult Porto Santo szigetéről, ahol egykor szintén előfordult.

Az öreg babérfák törzsén gyakran találni egy igen különös növényi gubacsot, amelyet az Exobasidium Lauri, az Exobasideas családba tartozó gomba idéz elő. Ez a rendszerint elágazó gubacs akár 20 centiméter hosszúra is megnőhet. Madre de louro (babérfák törzsén képződő gombás gubacs) néven ismerik, és Madeirán menstruációt elősegítő hatást tulajdonítanak neki.

A babérfa Madeirán és a Kanári-szigeteken honos faj. Az azori-szigeteki fa, amelyet Hewett Cottrell Watson és Meissner Webb Laurus canariensis fajához sorolt, valójában Seubert Persea azorica faja. A Portugáliában és a mediterrán térségben élő kisebb babérfa (Laurus nobilis) igen közeli rokona a madeirai fának. Ez utóbbi ma már külön fajnak számít: elkülönülésében a földrajzi elszigeteltség és az éghajlati hatások játszottak szerepet, amelyek fontos tényezők a rendszertani formák szétválásában.

Az említett négy őshonos babérfélén kívül a következő meghonosított fajok élnek Madeirán: az avokádó (Persea gratissima), a kámforfa (Cinnamomum Camphora) és a fahéjfa (C. Zeilanicum). A kámforfa és az avokádó igen gyakori. Az utóbbi körte alakú, ibolyaszínű vagy zöld termést hoz, amelyet a sziget lakói és az oda látogató külföldiek egyaránt nagyra becsülnek.

Valamennyi őshonos babérféle örökzöld, tőről jól kihajt, gyorsan nő, hosszú életű, és magról könnyen szaporítható. Számos kedvező tulajdonságuk alapján úgy véljük, fontos szerepet játszhatnak Madeira ma jórészt kopár hegyeinek újraerdősítésében, ha egyszer valóban komolyan hozzáfognak ehhez a fejlesztéshez. Évek óta beszélnek róla, és valóban megérdemli mindazok figyelmét, akik tisztségüknél fogva előmozdíthatják a kerület gyarapodását.”