Kivándorlás

Madeirán már a 16. században is volt kivándorlás: Frei Gaspar da Madre de Deus a Memórias para a Historia da Capitania de S. Vicente do Estado do Brasil című művében arról ír, hogy a szigetről sok házaspár költözött São Vicente brazíliai kapitányságába. A Brazíliába irányuló kivándorlás a 17. és a 18. században is folytatódott. A Fülöpök uralma (a spanyol Habsburgok uralma Portugália felett, 1580–1640) idején ott szerencsét kereső számos madeirai között volt a híres João Fernandes Vieira, Pernambuco felszabadítója is. Dr. Azevedo szerint 1676-ra a cukorkereskedelem hanyatlása olyan mértéket öltött a szigeten, hogy a Santa Cruz (’Szent Kereszt’) földjére irányuló kivándorlást – amely addig csupán magánemberek szükségmegoldása vagy vállalkozása volt – a kormány kezdte támogatni. 1747-ben pedig királyi levelet (carta régia) adtak ki, amely arra utasította Madeira főkormányzóját, hogy segítse ezt a kivándorlást.

Az 1758. július 4-i királyi rendelet (alvará) útlevelet írt elő azoknak, akik ezután el akarták hagyni a szigetet. 1779-ben a főkormányzó bírósági vizsgálatot (devassa) rendelt el „a kivándorlókat toborzók és a kivándorlók szállításával foglalkozó hajók felderítésére”. Akkoriban Brazíliába és külföldi országokba egyaránt vándoroltak ki. A főkormányzó elsősorban az utóbbi ellen lépett fel; még a mezőgazdaság fejlesztését is javasolta a kormánynak, hogy megakadályozzák a sziget elnéptelenedését.

1792-ben sok madeirai család vándorolt ki az Amerikai Egyesült Államokba az abban az évben a szabadkőműveseket ért üldöztetés miatt. Tudjuk azt is, hogy már 1753-ban sokan indultak oda, szinte mindig titokban, hogy elmeneküljenek a sziget lakosságát sújtó nyomor elől.

A Demerarába és a brit nyugat-indiai gyarmatokra irányuló kivándorlás, úgy tűnik, csak 1840 körül vált tömegessé.

1841-ben 4045, 1846-ban 4945, 1847-ben 4720, 1853-ban pedig 3060 volt a kivándorlók száma. Jelentős részük ezekbe a térségekbe ment: 1842-től a brit kormány fizette az odautazás költségeit, mert ott munkaerőhiány volt. 1847-ben egy portugál hadihajó egy ideig a szigetünk körüli vizeken állomásozott, hogy segítse a helyi hatóságokat az illegális kivándorlás visszaszorításában.

A Guyanába és más brit gyarmatokra vagyon reményében kivándorló madeiraiak ezrei közül némelyeknek szerencséjük volt. Leszármazottaik ma is élnek mind azokban az országokban, mind nálunk, Madeirán. Az a demerarista (Demerarából, Brit Guyanából hazatért kivándorló), akinek rendkívül kemény munkával és mindenféle megpróbáltatás árán sikerült vagyont felhalmoznia, általában nem feledkezett meg szülőföldjéről. Szívesen tért haza, hogy itt töltse élete hátralévő részét, olyan kényelemben, amilyenhez fiatalkorában nem szokott hozzá. Az egyházközségekben rendszerint ő rendezte a legnagyobb buzgalommal az Úr ünnepeit. Ezeken mindig bőven dördültek el lövések és röppentek fel tűzijátékok, amit szigetünk egyszerű népe különösen kedvelt.

1835 és 1855 között mintegy 40 000 ember hagyta el Madeirát, de közülük csak körülbelül 20 000 rendelkezett útlevéllel. Sokan Brazíliába és az Amerikai Egyesült Államokba mentek; akkoriban ott is meggazdagodott néhány földink. 1854. június 18-án az Experiência nevű portugál jacht 188 telepessel a fedélzetén Rio de Janeiro felé indult. Ugyanabban az évben 104 ember hagyta el Porto Santót, hogy Portugáliában közmunkán dolgozzon, amint az a sziget községének évkönyvében olvasható.

A Sandwich-szigetekre irányuló kivándorlás 1878-ban kezdődött. Az első kivándorlók egy nagy, teljes vitorlázatú hajón indultak innen útnak; a hajó mintegy 6 hónap alatt juttatta el őket céljuk kikötőhelyére. 1883 és 1887 között újabb csoportok indultak a szigetekre, majd 1909-ben és 1911-ben is, valamint más években. 1884-ben 232 ember utazott Afrikába; közülük 210-et a kormány szerződtetett Moçâmedesbe. 1889-ben és 1890-ben további 1338 ember indult ugyanerre a kontinensre. Többségük Angolában és Lourenço Marquesben telepedett le: a kivándorlás áramát ezek felé a helyek felé akarták terelni, míg korábban főként Amerika és Óceánia volt az úti cél.

A kivándorlás újabb statisztikáiból kitűnik, hogy 1903 és 1913 között Észak-Amerika és Brazília fogadta be a legtöbb madeirai kivándorlót. Észak-Amerikába 1903-ban 195, 1905-ben 218, 1909-ben 874, 1910-ben 1064, 1912-ben 1051, 1913-ban pedig 1491 madeirai érkezett; Brazíliába ugyanezekben az években rendre 377, 1198, 839, 985, 2059 és 1522. 1915-ben 1114 kivándorló indult Észak-Amerikába, Brazíliába viszont mindössze 62.

Az Amerikai Egyesült Államokban élő madeiraiak minden évben jelentős összegeket küldenek Madeirára. Közülük sokan már hazatértek, és magukkal hozott tőkéjüket szinte mindig ingatlanvásárlásra fordítják.

Brazíliában újabban kevés madeirainak sikerült meggazdagodnia. Úgy véljük, Portugál-Afrikában ma csak a Mossamedes fennsíkján létesült telep virágzik. Kelet-Afrikába is ment néhány telepes 1889-ben vagy 1890-ben. Kezdetben nélkülözésben és nyomorban éltek, mert ott nem találták meg azokat az erőforrásokat, amelyeket a kormány ígérete szerint rendelkezésükre bocsátott volna. A Jóreménység fokánál és az Argentin Köztársaságban is élnek madeirai telepesközösségek; utóbbi országba 1905-ben mintegy 250 ember vándorolt ki. Madeiráról 1872 és 1879 között 6624, 1882 és 1889 között pedig 13 750 kivándorló indult útnak. Az újabb időszak kivándorlási adatait az alábbi táblázat tartalmazza:

Évek	Kivándorlók
1901	1080
1909	2483
1902	1103
1910	2135
1903	836
1911	2298
1904	1178
1912	3222
1905	1844
1913	3295
1907	2678
1915	1271
1908	1347
1916	2326