Fenyőfák

Madeirán először a mandulafenyőt (Pinus Pinea) kezdték termeszteni. Úgy tűnik, a tengerparti fenyőt (Pinus Pinaster) csak a 18. század utolsó negyedében honosították meg. Meglepő, hogy ezt az ember számára oly hasznos fafajt csak ilyen későn kezdték termeszteni a szigeten.

A funchali városi tanács (Câmara Municipal do Funchal) 1807. szeptember 19-i ülésén elhangzott, hogy Amerikából néhány moio (gabonaűrmérték, 60 alqueire) fenyőmag érkezett, de nem jelölték meg, melyik fajból. Ugyanez a testület 1812. augusztus 29-én úgy döntött, hogy Portugáliából négy moio vetőmagot rendel a legjobb fenyőfajtákból.

1821. október 26-án Severiano Ferraz céhképviselő (mester) azt javasolta a tanácsnak, hogy rendeljenek 100 alqueire tengerpartifenyő-magot és 100 alqueire mandulafenyőmagot a szigeten való vetéshez. A tanács 1822. március 15-én úgy döntött, hirdetményekben teszi közzé, hogy egy moio tengerpartifenyő-mag áll rendelkezésére a földművesek közötti szétosztásra, és további két moio mandulafenyőmag érkezését várja ugyanerre a célra. 1823. szeptember 18-án hirdetményeket függesztettek ki, amelyekben tudatták a nyilvánossággal, hogy a városba megérkezett egy adag, a gazdálkodóknak szánt fenyőmag.

1830. január 12-én felhatalmazták a község (concelho) pénztárosát, hogy rendeljen két moio fenyőmagot az alkalmas helyeken való vetéshez. A tanács 1837. január 17-i és 1839. szeptember 20-i ülésén ismét kifejezte, mennyire fontosnak tartja a községi hegyvidék és a közföldek (baldios) fásítását.

José Silvestre Ribeiro tanácsos (conselheiro, a királyi tanács tiszteletbeli címe) igazgatása idején nagy mennyiségű fenyőmag érkezett Madeirára; ő ezt szétosztotta a községi tanácsok (Câmaras Municipais) és a vidéki birtokosok között. Ettől kezdve a tengerparti fenyő termesztése jelentős lendületet vett a szigeten. Úgy véljük, hogy e faj termesztése jelenleg legalább 2000 hektárnyi területet foglal el, míg a mandulafenyő termesztésével mára felhagytak, vagy szinte teljesen felhagytak (1921).

A tengerparti fenyőket általában 12–15 éves korukban vágják ki, de vékony törzsüket már 6 évesen karóbab támasztékául, 8 évesen pedig lugasok vagy szőlőlugasok építéséhez használják. Mivel a fenyőmagokat rendszerint nagyon sűrűn vetik, néhány év elteltével ritkítani kell az állományt. Az ekkor kivágott rudakat a felsorolt célokra adják el a gazdáknak.

Tudomásunk szerint a fenyők gyantájának megcsapolását soha nem végezték a szigetvilágban, legalábbis ipari célra nem.

A fenyőmagot januártól márciusig szokás vetni. A magasabban fekvő területeken az utolsó két hónapot részesítik előnyben, hogy a kikelő fenyőket ne károsítsa a téli hónapokban gyakran előforduló jégeső. Sok gazda a fenyőmaggal együtt búzát, árpát, rozst vagy seprűzanótot vet. Ezek árnyékot és védelmet nyújtanak a fiatal fenyőknek a napsugarakkal, valamint a széllel, az esővel és a jégesővel szemben, amelyek eltörhetik vagy gyökerestül kifordíthatják őket.

Az erdeifenyőként említett Pinus pinaster és a mandulafenyő, a P. pinea mellett Madeirán a Pinus halepensis és a P. canariensis is megtalálható. Ez utóbbi fajt 1837-ben Teneriféről telepítették be.

Porto Santón (’szent kikötő’) az erdeifenyőként említett faj nem meszes talajon él, míg a meszes talajokon ma jó eredménnyel termesztik a Pinus halepensis fajt.