Moniz (João Maria)

1822. július 23-án született Funchalban, José Inacio Moniz és Dona Marciana Jardim Moniz gyermekeként. Miután középfokú tanulmányokat folytatott a gimnáziumban (liceu), 1849-ben gyakornokként felvették a funchali pénzügyi hivatalba (Repartição de Fazenda). Ugyanebben a hivatalban 1860-ban tisztviselőjelöltté nevezték ki, és 1895. június 27-i nyugdíjazásáig ott dolgozott. Ekkor már az 1883. augusztus 22-én elnyert tisztviselői besorolással rendelkezett.

Kiváló természettudós volt. 1848 és 1855 között nagyszerű herbáriumot állított össze; ennek egy részét kölcsönadta Richard Thomas Lowe botanikusnak, és a példányok eltűntek abban a hajótörésben, amelyben az angol tudós életét vesztette. A szigetcsoporton végzett újabb kutatásai révén pótolni tudta az elveszett példányokat, és több, korábban fel nem jegyzett fajt is felfedezett.

Lowe 1856-ban létrehozta a Monizia nemzetséget, amelyet kiváló honfitársunk tiszteletére nevezett el. A nemzetségről a Jornal Botanico de Booker című folyóiratban közölt leírásához a következő szavakat fűzte: „E név tisztelgés João M. Moniz úr előtt, aki kiváló botanikus, Madeira őshonos növényvilágának eredményes kutatója és nem kevésbé buzgó kertész. Folyamatosan azon munkálkodik, hogy ritka vagy új növényeket honosítson meg a szigeten, és előmozdítsa honfitársai mezőgazdasági és kertészeti ismereteinek fejlődését.”

Három növényfaj őrzi J. M. Moniz nevét – a Carex Moniziana, a Helichrysum Monizii és a Scrophularia Moniziana –, és két puhatestű, valamint egy rovar is róla kapta a nevét. A rovar a Zargus Monizi, a puhatestűek pedig a Craspedopoma Monizianum és a Helix Moniziana.

João Maria Moniz volt az első botanikus, aki jelezte a Visnea Mocanera jelenlétét Madeirán; erről a fáról addig úgy vélték, hogy csak a Kanári-szigeteken fordul elő. Ugyancsak ő bizonyította a szigeten gyűjtött hiteles példányokkal, hogy a Francis Masson herbáriumában található, a British Museumban őrzött Euphorbia Luthyris innen, nem pedig az Azori-szigetekről származik, ahogyan azt valaki korábban feltételezte.

Életrajzunk szereplője sok olyan egzotikus növényt honosított meg, amely ma már széles körben elterjedt birtokainkon és kertjeinkben. A Desterro településrészen lévő birtokán termesztette és szoktatta őket a helyi viszonyokhoz, majd szétosztotta barátai és ismerősei között.

João Maria Moniz a Szent Jakab-rend lovagja, a Lisszaboni Tudományos Akadémia tartományi tagja, a már megszűnt Portói Földrajzi Társaság levelező tagja és az egykori Funchali Mezőgazdasági Társaság tagja volt. Ő kezdeményezte az 1854-ben Funchalban rendezett kiállítást, és tagja volt az 1861-es mezőgazdasági kiállítást megszervező bizottságnak. Egy gyémántgyűrűt kapott ajándékba I. Lajostól, a későbbi portugál királytól. Erzsébet királyné és Miksa herceg, a későbbi mexikói császár szintén nagy megbecsülésük jelét adták, amikor ellátogattak a szigetre.

Halálakor értékes herbáriumot hagyott hátra, amelyet Murray angol botanikus vásárolt meg, és amely most Kew-ban található. Pompás szárazföldicsiga-ház-gyűjteményét a néhai angol Blandy vette meg, famintagyűjteményét pedig jelenleg a funchali városi tanács levéltára őrzi. Élete utolsó éveiben Madeira tengeri kagylóit igyekezett összegyűjteni, hogy Hewett Cottrell Watson angol kutató megvizsgálhassa őket, de meghalt, mielőtt befejezhette volna ezt a munkát.

J. M. Moniz elsősorban botanikus és malakológus volt, de ismerte a Madeira körüli vizek halainak túlnyomó többségét, és a rovartan sem volt idegen tőle. Az általa összeállított kis rovargyűjteményt még életében átadta Fauvel kiváló francia entomológusnak.

Rendkívüli emlékezőtehetséggel és csodálatra méltó megfigyelőképességgel rendelkezett. Ezért egy korábban tanulmányozott növény nevét még sok év elteltével is csak ritkán mulasztotta el megmondani. A növényeket nem tudta úgy felismerni a szikleveleikről, mint Augustin de Candolle, de gyakran egyetlen levéltöredékből is azonosította őket, amint azt magunk is többször megfigyelhettük.

João Maria Moniz 1898. július 10-én halt meg Funchalban. Élete végéig dolgozott, és kétségkívül szülőföldünk egyik legkiválóbb embere volt, bár nem hagyott hátra olyan művet, amely tanúsítaná széles körű tudását és a természettudományok tanulmányozása iránti állandó elkötelezettségét.