Tomás (Manuel)

A Nobiliarchia Portuguesa 2. kötetének 212. oldala szerint Manuel Tomás 1585-ben született Guimarãesben, Luís Gomes de Medeiros orvos és Dona Gracia Vaz Barbosa fiaként.

Egyáltalán nem ismerjük életének körülményeit addig, amíg Madeirán le nem telepedett. Azt sem tudjuk, mi késztette arra, hogy elhagyja a királyságot (reino, azaz a portugál szárazföld), és végleg Funchalba költözzön, ahol haláláig élt.

A „Vágyódás a szülőföld után” (Saudades da Terra) jeles jegyzetírója jó okkal feltételezi, hogy Manuel Tomás káptalani tag, sőt talán méltóságviselő volt a funchali székesegyházban (Sé do Funchal). Erre utal, hogy Bartolomeu do Vale Cabreira, aki egyetemi végzettséggel rendelkezett, a „Szigeteposz” (Insulana) című költeményről írt cenzori véleményében azt mondta róla: „hosszú évek során elnyerte azt az egyházi javadalmat, amelyet jelenleg is birtokol”.

Nekünk is van okunk osztani dr. Álvaro Rodrigues de Azevedo véleményét: úgy véljük, hogy a „Szigeteposz” és a Phenix da Lusitânia szerzője a funchali székesegyház kanonokja volt.

Keveset tudunk e megbecsült költő és elismert író életéről. Inocêncio Francisco da Silva a Bibliotheca Lusitana (’portugál könyvtár’) nyomán azt írja, hogy „1665. április 10-én, 80 éves korában egy patkolókovács fia meggyilkolta; az azonban nem derül ki számunkra, mi indította a gyilkost erre a szörnyű tettre”.

Dr. Azevedo szerint Manuel Tomást „belekeveredett azokba a viszályokba, amelyekből később az 1668. szeptember 18-i egyházi zendülés támadt, és ezért 1665. április 10-én egy patkolókovács fia meggyilkolta”.

Nem tudjuk, milyen érvekre alapozta a jeles professzor ezt az állítását. Azt sem értjük, miként ölhettek meg egy ráadásul nyolcvanévesnél idősebb embert olyan események miatt, amelyek csak három és fél évvel a meggyilkolása után történtek. Manuel Tomás ugyanis 1665. április 10-én halt meg, a zendülés pedig 1668. szeptember 18-án tört ki, amint azt maga dr. Álvaro de Azevedo állítja, és amint az évekkel ezelőtt a Diário do Commercio (’Kereskedelmi Napilap’) című lapban megjelent „A deposição d’um governador” című cikkből is látható.

Érdemes megjegyezni egy, a jelen kérdés szempontjából különösen fontos körülményt: a zendülés Dom Francisco de Mascarenhas kormányzó ellen irányult, a tőle elszenvedett vélt vagy valós sérelmek miatt. Ő azonban Madeira kormányzójaként és főkapitányaként csak 1665. november 28-án lépett hivatalba, vagyis hét hónappal Manuel Tomás meggyilkolása után.

Ezért igen nehéznek tartjuk, hogy a jeles költő halálát az 1668-as zendüléssel hozzuk összefüggésbe, hacsak eddig ismeretlen történeti források nem módosítják ezt a véleményünket.

A Madeirához kötődő története miatt Manuel Tomást a szigetvilág lakói számára különösen kedvessé tevő eposz legalább címéről jól ismert. Elbeszéli Madeira felfedezését – amelyet eredetileg Robert Machinnak tulajdonít –, a sziget fokozatos fejlődését, történetének különböző korszakait, különösen pedig számos madeirai ember nevezetes tetteit. Mindezt a költészet, kiváltképp a korabeli költészet fikcióival és túlzásaival teszi. Bár a szerző szabadjára engedte képzeletét, a költemény Madeira történetéhez is szolgál néhány értékes és nem elhanyagolható adattal. Az 1635-ben Flandriában megjelent mű igen népszerű volt, és hosszú időn át minden művelt madeirai kedvelt olvasmányának számított. Gyakran idézik és emlegetik a madeirai témájú kéziratokban, emlékiratokban, nemesi családokról szóló munkákban és más írásokban.

Manuel Tomás irodalmi érdemeiről és „Szigeteposz” című költeményének értékéről hallgassuk meg Inocêncio Francisco da Silva tekintélyes véleményét, aki nem szokott bőkezűen bánni a dicsérettel:

“

„Manuel Tomás a gongorista iskola költője volt, és mindig annak tanításaihoz buzgón ragaszkodó tanítványnak mutatkozott. Stílusa, amint ehhez az iskolához illett, dagályos és fellengzős; műveiben bőven akadnak túlzó gondolatok, terjengős kifejtések és szellemeskedések stb. Mindamellett termékeny tehetséggel és élénk képzelőerővel megáldott emberként valódi érdemei vannak. A neki felrótt hibák többsége nem a sajátja, hanem koráé és a rossz tanoké, amelyekben nevelkedett. A tudós Francisco José Freire Arte Poética című művében nem is egyszer dicsérően említi az Insulanát mint egyik legjelentősebb eposzunkat. Valóban úgy tűnik, hogy ez Manuel Tomás legértékesebb alkotása; legnagyobb hibája talán a túlzott terjedelme. Öt vagy hat énekre is le lehetne rövidíteni, s így bizonyára szabályosabb mű lenne.

Manuel Tomás megírta a Phenix da Lusitânia című költeményt is, amely Portugália kasztíliai uralom alóli felszabadulásáról szól. Más írásait a Diccionario Bibliographico Portuguez sorolja fel.

A „Szigeteposzéhoz” hasonló tárgyú a „Zarco-eposz” (Zargueida) című költemény, amely 1806-ban jelent meg. Szerzője a madeirai költő, Francisco de Paula Medina, akiről már írtunk.