Porto Santo (demográfiai jellemzők)

Az alábbi részletek Eduardo Pereira atya érdekes előadásából származnak, amely a funchali Diario de Noticias 1941. július 22-i és 23-i számában jelent meg.

“

„Porto Santo (’szent kikötő’) társadalmi élete is érdeklődésre és vizsgálatra érdemes, mert éles ellentétben áll Madeira társadalmi életével. A lakosság mindig elszigetelten élt a szigeten, saját etnikai közösségén, szokásain és hagyományain belül.

A sziget geológiai és népességi szempontból is sajátos, egyedi része a szigetcsoportnak. A közvetlenül két néptől, a portugáloktól és az araboktól származó lakosságon minden tekintetben megmutatkozik mindkét örökség hatása.

Portugál a 16. századi telepesektől örökölt, határozott és erős vonásaiban; arab a kifejezett mór jelleget mutató, ősi vonásaiban. Az előbbiek a származásra való kényességben és az erkölcsi tulajdonságokban, az utóbbiak a testi jegyekben és a vegyes eredetű hajlamokban mutatkoznak meg. Erkölcsi arculatát tekintve azonban határozottabban portugál. A sziget és lakói testileg és politikailag is annyi rokonságot mutatnak a portugál anyaországgal, hogy könnyen inkább odavalónak mondanánk őket, mint idevalónak. A lakosság neveltetése is egy másik sajátos, lélektani szempontból figyelemre méltó vonás.

Az életmód, az érzelmek, a társas érintkezés, a higiénéről alkotott elképzelések, az udvariasság és az összetartás, a nyelv, a család, az apai tekintély, a házasság, a származás, az erkölcs, az étkezés, a szórakozás, a zene és a gazdálkodás: minden, de minden megkülönbözteti Porto Santo lakosságát Madeira lakosságától. Az araboktól örökölt bizalmatlansága miatt első találkozásra nem tárulkozik fel senki előtt, legyen az helybeli vagy idegen, érkezzék bárhonnan. Előbb megismeri, majd kiismeri az embert, s csak azután becsüli meg portugál nyíltsággal és szeretettel. Lassan alakul ki benne a ragaszkodás, de tartós. Senki se próbálja becsapni, mert ebből a csalárdságból elsőként ő fog kiábrándulni. Szokatlanul értelmes és éles szemű; idegenek előtt addig nem fedi fel magát, amíg ő maga meg nem ismerte őket. Mégis megnyerő udvariasság jellemzi, amelynek nincs párja népességünk körében.”