Porto Santo szőlőültetvényei és szőlője

– Külön figyelmet érdemelnek azok az érdekes adatok, amelyeket José Cruz Tavares kiváló mezőgazdasági technikus (regente agrícola) közölt a szomszédos Porto Santo (’szent kikötő’) szigetén folytatott szőlőtermesztésről és az ottani szőlőtermésről, bár az e fontos témáról szóló cikkeinek egyes állításaival esetleg vitatkozni lehet. Több részletet idézünk belőlük, elsősorban azokat, amelyek a művünkben követett tárgyalási rendhez kapcsolódnak.

“

„Már régóta úgy gondolom, hogy Porto Santo szigetének földművesei jól tennék, ha növelnék a szőlővel beültetett területet. Hogy miért tartom ezt előnyösnek, azt a következőkben fejtem ki.

A sziget szegényes, gyengén megművelt talaján a szőlő minden más növénynél jobban fejlődik: ez kétséget kizáróan bebizonyosodott. Bár a szőlővel beültetett terület kicsi, mégis elsősorban erre épül a sziget 2500 lakójának gazdasága; mindannyian vagy csaknem mindannyian földművesek. Ha a szőlő nem terem, a már amúgy is szerény igényű családokra súlyos nyomor vár.

Véleményem szerint a szőlőtermesztés bővítése volna a leggyakorlatiasabb, leginkább megvalósítható és legjövedelmezőbb módja annak, hogy Porto Santo fásítását részben előmozdítsuk. A sziget ma gyakorlatilag csupasz; növényzettel való borítása nem lesz könnyű jelentős állami kiadások, valamint az egész lakosság együttműködése és jóakarata nélkül. Fák híján a sziget száraz, csapadékviszonyai teljesen rendszertelenek. Ha a tél kevés esőt hoz, nyáron még ivóvíz sincs elegendő. Máskor a felhőszakadások sodorják a tengerbe a dombok termőtalaját, és helyén ijesztő vízmosásokat és szakadékokat hagynak, amelyek minden tervezett földművelési munkát akadályoznak.”

Nézzük először, mire használták eddig azt a hozzávetőleg 250 000 kilogramm szőlőt, amelyet Porto Santo szigete jelenleg átlagosan termel: egy részét friss gyümölcsként Funchalba viszik. A többit musttá dolgozzák fel; ennek mennyisége körülbelül 250 pipa. A must egy részét a madeirai borexportőrök vásárolják meg, hogy még az erjedés megindulása előtt leállítsák az erjedését, majd funchali raktáraikba szállítják a likőrborok házasításához és édesítéséhez. A másik rész, mintegy 200 pipa, teljesen kierjed, és asztali borként kel el, főként Madeirán. Ennek ellenére jelenleg az egész szigetvilágban egyetlen olyan asztalibor-márkát sem állítanak elő, amely minőségével vagy jellegzetességeivel kitűnhetne.

Madeira adja a világszerte jól ismert, híres likőrborokat, különleges mezőgazdasági és éghajlati viszonyai miatt azonban jó asztali bort nem tud termelni. Porto Santón más a helyzet. Ez a másik szigettől mindössze 40 mérföldre, északkeletre fekvő sziget talajában és éghajlatában egészen eltér Madeirától: viszonyai közelebb állnak a kontinentális Portugáliáéhoz, mégis megőrzik egészen sajátos jellegüket. A Porto Santón és a Madeirán termelt mustok közötti fő különbség a cukortartalom és az összes savtartalom viszonyában rejlik.

Az Országos Bortanács Madeira borvidéki kirendeltsége borászati kísérletei után már végleges következtetésre jutott a Porto Santó-i mustból készült asztali borok jellegét és kiváló minőségét illetően. Úgy tűnik, a madeirai piacon is biztos a fogadtatásuk: áruk és ízük a legigényesebb fogyasztókat is kielégíti. Madeirára évente közel 200 pipa fehér- és vörösbort hoznak be a portugál szárazföldről. Ezek drágák, nem mindig jók, és sok közülük lényegesen gyengébb minőségű a Porto Santó-i bornál. Az utóbbi, ha nem is teljesen, legalább jórészt helyettesítheti őket. Megfelelő, nem is különösebben költséges népszerűsítéssel a Porto Santó-i bor madeirai fogyasztása a mostaninál jóval nagyobbra növelhető. Elsősorban arra van szükség, hogy a bort jól elkészítve kínálják a fogyasztóknak, és megfelelő borászati eljárásokkal érvényre juttassák kétségtelenül kivételes tulajdonságait.

A friss szőlő fogyasztása is jelentősen bővülhetne, ha kereskedelmét megfelelően szabályoznák, és ezzel megszüntetnének bizonyos visszaéléseket. Mintegy 100 tonnát fogyasztanak belőle a ma uralkodó rendezetlenség közepette; ennek Porto Santo közigazgatási hatósága minden jó szándéka ellenére sem tudott véget vetni. A szabályozás ma már nem különösebben nehéz feladat, hála a szigetvilágban létrehozott korporatív és gazdasági koordinációs szervezeteknek.

Az ezen a szigeten termő szőlőfajták közül elsősorban a fehér listrão és a moscatel említendő: édesek, rendkívül illatosak és kiválóan eltarthatók. Bizonyára ezek érnek be leghamarabb Portugália egész európai területén, talán csaknem egy hónappal a következő fajták előtt. Úgy tudom, még senki sem tett komoly kísérletet arra, hogy a Porto Santó-i szőlőt Portugália szárazföldi részének főbb piacain értékesítse – a külföldi piacokról nem is beszélve. Mivel ez a szőlő jelenik meg elsőként, úgy vélem, egy ilyen irányú próbálkozás eredményes lenne.

Tudomásom szerint arra sem gondolt még senki, hogy Madeirán kisebb mazsolakészítő üzemet létesítsen, pedig a mazsolát ma igen keresik, és jövedelmező áron adják el. A Porto Santó-i szőlő mérete, illata és magas cukortartalma miatt természetesen különösen alkalmas volna erre. Semmi sem hiányzik belőle ahhoz, hogy a legjobbakkal versenyezzen.

A madeirai likőrborok édesítésére a Porto Santón készült jeropigákat és erjedésükben megállított borokat („néma borokat”) használják; az exportőrök ezt az eljárást igen kis mértékben alkalmazzák. Bár tökéletlen, jobb megoldás híján, vagy ha az nem lehetséges, mégis ajánlható. Ha a portugál borok termelésében és kereskedelmében továbbra is a minőséget helyezik előtérbe, feltételezhető, hogy a madeirai borexportőrök egyre inkább a Porto Santó-i mustok kínálta cukortartalékokhoz fordulnak. Minden arra utal, hogy ez fokozatosan, a többé-kevésbé közeli jövőben meg is történik. Ha pedig így lesz, semmi sem tart vissza attól a gondolattól, hogy ezen az úton a jelenlegi termés több mint tízszeresének is biztos piaca lehet.

Ezek tehát az okok – bár bizonyos feltételektől is függenek –, amelyek alapján úgy látom, hogy a szőlőtelepítés viszonylag hamar értékesebbé teheti Porto Santo földjét. Ezért jó sikert jósolok azoknak a gazdáknak és földtulajdonosoknak, akik erre az útra lépnek.”